Amikor az utazó megpillantja Somló hegyét, különös érzés fogja el. Olyan gyönyörű, tökéletes és szelíd vonalai vannak. Különös gondolatokat ébreszt, mint bora, mely a hátán terem, s melyet fiúutódra vágyó menyasszonyoknak ajánlott. „A somlai borok rendszeres fogyasztói fiú utódokra számíthatnak.”

 

Folyékony kincs

Ahogy a helybeliek is mondják, Somló hegye: tanúhegy. Ám nemcsak a hegy láttán érezheti úgy a látogató, óriási kincs birtokosa az az ember, aki itt él. A Somló borát kóstolva még inkább elhisszük, amit Hamvas Béla írt róla: „Ha valami, ez biztosan a bölcsek itala. Egyéves bora még úgy ficánkol, mint egy hatéves gyermek. Több év után mutatja csak meg igazi kincseit, mintha nem engedné, hogy azonnal bárki megismerje, csak az, aki kellő türelemmel és figyelemmel fordul felé.

 

Nem véletlen hát, hogy évszázadokig megelőzte minden más borvidékünket. A hegy és verejtéke, mely szorgos kezek eredménye, semmihez sem hasonlítható, igazi gyöngyszem. A dicső múltból azonban mára csak a bor utolérhetetlensége maradt meg, az is nyomokban. Sajnos, igen kevés az a pince, amelybe betérve meglelheti az ember Somló igazi nedűjét. S ez főként az utóbbi évtizedek sajnálatos „eredménye”. A piciny, felaprózódott borvidék saját gúzsába van kötve. Sem törvényi, sem gazdasági erő nincs, amely ma felébresztené Csipkerózsika-álmából.

 

Pénztőke, és szőlőtőke

Hatalmas értéket ad a múlt a somlói gazdák kezébe: a tradíciót és a megbecsült nevet. Harmadik támaszuk is adott: a minőség és egyediség lehetősége. Mindezekhez azonban szükséges a szakértelem is, amellyel ma, sajnos, kevés termelő dicsekedhet Somlón. Ez a jelenség is valószínűleg a kicsiny terület felaprózottságának egyik következménye.   A legnagyobb problémát a tőke hiánya jelenti, ami Somló agóniájának egyik sarkpontja.
A hegy magányának érzetét nemcsak az azt tengerként körülölelő síkság ébreszti bennünk. Magányos azért is, mert nem talál önmagára. Pedig a példa adott – a múltból. De amíg Somlón a gazdák nem alakítanak ki egy egységes arculatot, amíg nem találják meg igazi önmagukat, s nem találnak megoldást akkut problémáikra, addig más sem fogja kincsüket felfedezni. Számomra nagy fájdalom, hogy Somló mennyire nem kapja meg az őt megillető figyelmet és elismerést. Helyzete sok kérdőjelet támaszt, s hatékony válaszokat adni nagyon nehéz – kívülről és belülről egyaránt. Amit tehetünk az az, hogy minden lehetőséget és segítséget megadunk e borvidékért tenni akaróknak, itthon és külföldön egyaránt, mert ha valami megállja a magyar borok között a helyét a világ bármely pontján, a somlai biztosan. 

“Minden bor ugyan társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák, a somlai a magányos itala. Annyira tele van a teremtés mámorának olajával, hogy csak kellően elmélyedt, végleg elcsendesedett, kiegyensúlyozott magányban szabad inni. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt”.
[Hamvas Béla]

Fitt.tipp

A somlai borok kedvező élettani hatásait évszázados népi megfigyelések erősítik.
• “A Somlai bor mindent gyógyít” -ez állt a patikák receptkönyvében a 18-19. században! Európa egyik leghatásosabb gyógyborának tekintették, és ténylegesen 18 féle (!) betegség kúrálására javasolták (pl: emésztés-segítő, vesetisztító, étvágyfokozó, vérszegénység-enyhítő, gyomorsav-szabályzó stb).

•Kedvező élettani (immunrendszer-erősítő) hatását a legújabb kutatások rendkívül magas FLAVIN-tartalmának tulajdonítják.

•Rendszeres fogyasztása a legkedvezőbb szintre állítja be a gyomorsavat: csökkenti a túltengést ill. megemeli a túl alacsony szintet. Azok is bátran fogyaszthatják, akik gyomorsav-problémákkal küzdenek.

“A nászéjszakák bora”: a somlai borok rendszeres fogyasztói fiú utódokra számíthatnak: ezért a somlai több európai királyi dinasztia évszázadok óta kedvelt bora.Fogyasztása kötelező volt a nászéjszakán.  

TUDTA-E, hogy …
…a “Somlói galuska” néven ismert desszertet egy mestercukrász somlói születésű felesége tiszteletére nevezte el.

…a Somló-hegyen nem csak a pincepörköltet készítik borral, hanem a húslevest is borral fogyasztják: néhány kanálnyi somlai bort tesznek a tányérba és arra merik rá a forró húslevest.

…Szt. Márton, amikor püspökké akarták választani, szerénységében egy liba ólba rejtőzött a megtiszteltetés elől – ám a libák gágogásukkal elárulták jelenlétét. Ez a monda kapcsolja össze a MÁRTON LÚD fogyasztásának szokását és a rómaiak, majd a germánok által ápolt vallási hagyományt:   szárnyasokat áldoztak hálát adva a termésért és kérve a következő évi jó bortermést.

Szt. Márton nevéhez fűződik a “kápolna” (kisebb somlói   katolikus templom) elnevezése is: a legenda szerint a Szent egyszer utolsó köpenyét (cappa) félbevágva takart be egy didergő koldust. Az első kápolnát Szent Márton köpenyének őrzésére emelték Galliában az őt tisztelő frank királyok.

I. István király 1010. körül alapította Tornán (Somlóvásárhely) a Benedek-rendi apácazárdát, amelyet később Bakócz Tamás hercegprímás, a somlói vár akkori ura kénytelen volt feloszlatni az “apácák világias életvitele” miatt. A zárdához szőlőterület is tartozott a Somló-hegyen.  

 

b85882cb-0405-4d4d-b032-7ed6cc83bec8