Egyre többen vannak, akik szinte egyik napról a másikra radikális életmód-váltást hajtanak végre. Az étrendjükből teljesen kihagyják a húsokat, a tejtermékeket, esetleg a tojást is. Kizárólag zöldség- és gyümölcskészítményeket fogyasztanak, vagy olyanokat, amelyek csomagolásán a lehető legkisebb kalória-tartalom van feltüntetve.
Életmódváltás…bármi áron?
Mindemellett intenzív kondizásba, futásba, úszásba kezdenek annak érdekében, hogy az étkezéseknek még túlzással sem nevezhető tettük során bevitt kalóriáktól megszabaduljanak.
A hatás nem sokat várat magára. Néhány hét elteltével határozott javulás érezhető, mind a testi, mind a lelki állapotot illetően. Aztán – az életmódváltásba vetett hitt erősségének függvényében – előbb vagy utóbb megjelennek a nemkívánatos jelek, tünetek. Eleinte csak a fáradékonyság okoz kellemetlenséget, amelyről a legtöbben egy hanyag kézmozdulattal igyekeznek nem tudomást venni.
„Én erős vagyok, végig csinálom!” Általában ez a jelszavuk mindazoknak, akik nem tulajdonítanak jelentőséget a szervezetük vészjelzéseinek. És sokan valóban végig(!) is csinálják. Még akkor is, ha furamód éppen az egészségre való, erőszakos törekvésük által válnak beteggé.
Noha az Egészségügyi Világszervezet, a WHO még nem definiálta betegségként az egészségmániát, a pszichológusok, pszichiáterek és az életmód-tanácsadással foglalkozó szakemberek súlyos problémaként tárgyalják a jelenséget.
Az ismert és oly sokat emlegetett táplálkozási problémákkal (a bulímiával és az anorexiával) szoros rokonságba hozott egészségmánia fő ismérve, hogy ezekben az esetekben nem az elfogyasztandó táplálék mennyisége, hanem a minősége áll a figyelem fókuszában.
Mindent ellenőrzni!
A „beteg” – egyebek mellett – folyamatosan azt vizslatja a vásárlásai során, hogy a kosárba kerülő termékek mennyi szénhidrátot, zsírt, cukrot, vagyis mennyi kalóriát tartalmaznak.
Ám az érintettek nemcsak az élelmiszerek energiatartalmát ellenőrzik szigorúan, hanem kivétel nélkül valamennyi összetevőjét aszerint, hogy a csomagoláson felsorolt adalékanyagok árthatnak-e vagy nem. Minden erejükkel azon vannak, hogy a lehető legegészségesebben táplálkozzanak.
Persze mindez első olvasatra inkább követendő viselkedésmintának, mintsem gyógyítandó betegségnek tűnik. Ám az egészségmániában szenvedőknél bizonyos idő után (és mérték felett) kórossá, veszélyessé válhat e kényszer.
Az evés nem öröm!
Az egészségmániások életéből elsősorban egy nagyon fontos erőforrás tűnik el, nevezetesen az étkezés öröme. Az állatoktól eltérően az ember amellett, hogy fiziológiás szükségletét, jelesül az éhségét csillapítja az evés során, egyszersmind élvezi is az étkezést. Ha azonban az étkek közül csak és kizárólag annak egészségre gyakorolt hatása alapján választ az illető, annak elfogyasztása nem igazán lesz kedvére való. Az étkezést követően legfeljebb az éhség csillapodását fogja tapasztalni, a hangulati görbéje aligha emelkedik. Márpedig köztudott tény, hogy egy-egy jóízűen elfogyasztott ebéd vagy vacsora után még a legmakacsabb rosszkedv is enged a szorításából.
Orvosi szempontból a kóros kalóriaszámlálás legkárosabb velejárója, hogy az étkezés egyoldalúvá válhat. A szervezet nem jut hozzá azokhoz a tápanyagokhoz, vitaminokhoz, amelyeket megszokott és amelyekre szüksége van a normális működés fenntartása érdekében. Így egyre gyakoribbá válnak a különböző gyomorpanaszok és más testi tünetek. Ezt tapasztalván a „beteg” a korábbinál is jobban odafigyel a táplálkozására, amely – magától értetődően – tovább mélyíti a problémát.
Az egészségmánia rögzülésével ráadásul az általános levertség is tartós ott-tartózkodásra rendezkedik be. A hosszan tartó gyengeség és apátia pedig könnyen depresszióvá dagadhat. Ez pedig immár nem képzelt, hanem valós veszélyekkel jár, mind a testi, mind a lelki egészség megromlását illetően. Íme az ördögi kör, amelyet csak azok ismernek, akik egyszer már beleestek.
A jólét kórja
Az egészségmániát elsőként leíró tudósok azt is megjegyzik tanulmányukban, hogy a „betegek” – a táplálkozás-zavarokban szenvedőkhöz hasonlóan – elsősorban a magasan képzett, jó anyagi körülmények között élő családokból kikerülő, fiatal, illetve középkorú nők.
Ők azok, akik könnyűszerrel hozzájutnak minden olyan információhoz, amely alapján megpróbálják úgymond „kézbe venni” saját egészségüket. Minél többet olvasnak a témáról, annál kíváncsibbakká válnak. Nem csupán a szó szerinti, hanem az információ-éhségük is szinte csillapíthatatlanná válik.
Diplomáik számától, beosztásaiktól függetlenül az egészségmániában szenvedők csak az ételeikre finnyásak, a szakirodalomból válogatás nélkül kapkodják ki a legfrissebben megjelenteket. E téren szabályos mindenevőkké válnak. A sarki virágárus mátrabuznyáki kísérleti viskójában fogant füzetecskében leírtakat ugyanúgy megkérdőjelezhetetlen alapigazságnak tekintik, mint a melbourne-i Egyetem professzorainak tudományosan igazolt kísérleteiről szóló beszámolót.
Az elolvasott szakirodalom mennyiségével arányosan természetesen egyre több dologról derül ki, hogy valamiért káros, így egyre több minden kerül le a “beteg” étlapjáról. Mígnem csupán egy-két olyan, végképp kikezdhetetlen étel és ital marad a listán, amelynek tartós fogyasztása a korábban leírt káros hatásokkal jár.
Ahogy a táplálkozás-zavarok kialakulásáért sokan a Barbie baba megjelenését, pontosabban annak marketingjét tették felelőssé, úgy az egészségmánia terjedésének hátterében is valami hasonló áll. Ám itt némileg összetettebb a probléma, hiszen az egészséges táplálkozás szószólóira még a legnagyobb rosszindulattal sem mondhatnánk, hogy ártó szándékkal hirdetik tanaikat. A kulcsszó itt is a mérték. Még a legédesebb cukor is keserűvé válik, ha túlzásba visszük az adagolását.
Hol a hiba?
Adódik a kérdés: vajon egy igazán értelmes, tanult, elismert nő miért rontja el tudatosan azt, ami megadatott neki? A válasz roppant egyszerű – állítják a szakértők. Szociológusok azt mondják, az egészségmánia ugyanazt a célt szolgálja, mint a kábítószer-fogyasztás a hatvanas évek végén. Az ember fiatal szeretne maradni. Vagy fiatalnak látszani. Ha lehet, minél tovább.
A pszichológusok hajlamosabbak egy kicsit bonyolultabban magyarázni a jelenséget. Meggyőződésük szerint a szinglik minden áron be akarják bizonyítani országnak-világnak, hogy ők egyedül is állják a sarat. Olyannyira, hogy még a betegségeknek sincsenek kiszolgáltatva. Persze – mint a legtöbb „kényszerhajadon” – ők is titkon várják a szőke hercegüket, és tudják jól, hogy csak az egészséges nőknek van esélyük a férfiaknál, így a lehető legtovább szeretnék megőrizni azt. Akár az egészségük árán is.
Szigeti Ildikó
Az első vészjelzésre akkor érdemes odafigyelni (főként a hozzátartozóknak), amikor az illető olyan, általa korábban nagyon kedvelt élelmiszert is visszatesz a polcra, amely teljesen veszélytelen, vagy nem oly mértékben káros, mint azt az érintett állítja. Az élelmiszerek egészségkárosító hatásaitól való, túlzott vagy teljesen alaptalan félelem a fő ismérve a betegségnek. Az egészségükre betegesen vigyázók többségénél egy idő után sajátos folyamat veszi kezdetét, amely egy végtelenített spirálba löki a szenvedő alanyt.
Talán nem véletlen, hogy az egészségmániában szenvedők között elvétve találni családanyákat, munkás asszonyokat. Ők egyszerűen nem érnek rá arra, hogy önmagukkal, saját egészségük megőrzésével a kelleténél többet foglalkozzanak. Az egyedül élő nők közül azonban egyre többen válnak e kór rabjává. Egyelőre még csupán feltételezés, hogy az egészség beteges óvására való törekvés nem más, mint egy pótcselekvés.
Szigeti Ildikó
