A látás, az élesen látás sok embernek természetes adottsága. Civilizációnk rengeteg vizuális eszközt alkalmaz, a kultúrában soha nem látott méreteket ölt ezek felhasználása és fontossága. Gondoljunk csak a televíziózásra, a számítógépek robbanásszerű elterjedésére, a digitalis képalkotás fejlődésére.
Egyre egyszerűbbek és egyre inkább mindenki által hozzáférhetőek ezek a technikák. Látószervünk használata, a vizuális információk egyre nagyobb hangsúlyt kapnak mai világunkban.
Az első szemüveglencse Bacon nevéhez fűződik, aki nagyítóüveggel segítette az öregkori gyengeszeműséget. Valószínűleg az ő útmutatásai alapján készült az első konvex szemüveg a muránói üveggyárban az 1200-as években.
A XX. század második felében megjelentek a kontakt lencsék is, melyek ismételten nagy változást hoztak a látási élesség javításában. A szemészeti mikrosebészet fejlődésével, új eszközök, anyagok, technikák megjelenésével azonban a fejlődés nem állt meg. Az igény is óriási az emberekben, hogy szemük hibáját korrigáltathassák, akár műtéti úton is.
Ahhoz, hogy megértsük a szemműtéteket, érdemes egy kicsit áttekinteni szemünk fénytörési képességét, felépítését. Szemünk olyan optikai berendezés, amelynek teljes fénytörési képessége 60 dioptria körül van. A beeső fény a szem különböző közegein halad át, mire eljut a látóideghártyához. Itt ingerület keletkezik belőle, amely az idegrostokon át az agyba jut, ahol a végső kép kialakul. A legerősebb törőközeg a szaruhártya, mely 40 dioptria, illetve a szemlencse, mely 20 dioptria körül van.
Az elgondolás, hogy a szem elülső felszínének sebészeti megváltoztatásával befolyásolják a szem fénytörését az 1960-as évekből származik (Barraquer). Számos elgondolás látott napvilágot arról, hogy a szaruhártya alakját hogyan lehet akár saját, akár idegen anyagokkal úgy befolyásolni, hogy fénytörése a kívánt mértékben megváltozzon. A másik nagy irányzat a szemlencse törőerejének módosítását célozta meg szintén e célból. A kutatások, fejlesztések nem értek véget, a tudósok, kutatók, orvosok még tökéletesebb, még veszélytelenebb, még biztosabb módszereket keresnek.
Tekintsük át, melyek azok a főbb sebészeti eljárások, melyek leginkább kiállták eddig az idő próbáját. Elsősorban a szaruhártya alakjának megváltoztatásán keresztül hatókat, azok közül is az ismertebbeket mutatjuk be.
Radialis keratotomia
Egy japán orvos Sato technikáját fejlesztette tovább a nálunk is ismert Fjodorov professzor az 1970-es évek elején, megalkotva a radialis keratotomiát. Ennek lényege, hogy a szaruhártya felszínén bemetszéseket ejtenek rendkívül finom, éles késekkel, melyek hatására a szaruhártya domborulata és ezáltal fénytörése is megváltozik. Az eljárásnak megvannak a korlátai, nem beszélve arról, hogy ütés hatására a bemetszés megrepedhet és más komplikációk is kialakulhatnak.
Az 1980-as évek elején jelentek meg a cikkek azokról a kísérletekről, melyekben a tudósok UV (ultraibolya) tartományban működő laserekkel kezeltek szaruhártyákat. Az első beavatkozásokat a radialis keratotomia mintájára végezték, csak a kés helyett lasert használtak, mivel ezzel pontosabban lehetett adagolni a vágás mélységét. A későbbiekben azonban a laser sebészet mint önálló technika alakult ki és terjedt el világszerte.
Dr. Ungváry Lilla
