Asztmás világklasszis kedvenceink

Erről kérdeztem beszélgetőpartneremet, Pálinger Katalint, a magyar női kézilabda válogatott sztár kapusát a budapesti Európa Bajnokság előtt.

Mikor, és milyen tünetekkel kezdődött az asztmád?

Egészen gyermekkoromig nyúlik vissza a történet, hiszen nagyon gyakran voltak elhúzódó megfázásaim, amelyeket hosszadalmas „köhécselős” periódusok követtek. Mivel azonban akkoriban már javában „dúlt a szerelem” köztem és a kézilabda között, a sportolás átsegített a nehézségeken. Sírtam, ha anyu lázas betegen nem engedett el az edzésre. Hiszen az ország legjobb csapata volt a miénk, megnyertük a diákolimpiát, minden tornát. A kezelőorvosaimmal való beszélgetések alapján most már tudom, hogy rendkívül kedvezőtlen az a széles körben elterjedt gyakorlat, amikor az asztmás gyermeket óvják a testi megerőltetéstől, felmentik testnevelésből, és eltanácsolják a sporttól ahelyett, hogy a megfelelő gyógyszeres kezeléssel mindezeket az örömöket lehetővé tennék a számára.
 

Hogyan folytatódott a történet?

Később bekerültem a junior válogatottba, részt vettem az 1997-es világbajnokságon. A hollandiai EB-n a bronzéremért folytatott küzdelemben kaptam először igazán komoly szerepet tétmérkőzésen. 2000-ben sikerült az EB aranyérem mellé az olimpiai ezüstérmet is megnyernünk, illetve ebben az évben igazoltam át a Dunaferr csapatába, így tagja lettem a háromszoros magyar bajnok és kétszeres Magyar Kupa győztes csapatnak. Tavaly a világbajnokságon ezüstérmet szereztünk, az athéni olimpián pedig ötödik helyezést. Jelenleg teljes erőbedobással készülünk a decemberben Budapesten megrendezésre kerülő EB-re.

És hogyan győzted mindezt „szusszal”, vagyis hogyan alakult az asztmád ebben a rendkívül sikeres, de minden valószínűség szerint nagyon komoly terhelést jelentő időszakban?

A köhécselésem és a megfázásaim kitartónak bizonyultak, sőt az idő múlásával a köhécselésből köhögés lett, amely főleg éjszaka vagy nagyobb fizikai terhelés hatására jelentkezett. Ekkor derült ki, hogy asztmás vagyok.

Fulladásos tüneteid, rohamod nem volt?

Nem, csak a téli futásokat bírtam nehezebben, mint a többiek. Valamint rendkívül könnyen begyulladt a torkom.

Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy asztmás vagy? Felmerült benned, hogy abbahagyod a versenysportot?

Megmondom őszintén, hogy először borzasztóan féltem, hogy eltiltanak, és abba kell hagynom a sportot. Hiszen az, hogy egy gyógyszer szedését engedélyezik-e sportverseny előtt, nem attól függ, hogy orvosi szempontból indokolt-e a használata. Hanem attól, hogy van-e az adott gyógyszernek teljesítménynövelő hatása, és ezáltal tisztességtelen előnyhöz juttatja-e a használóját. De aztán a kezelőorvosaim megnyugtattak.

Elmondták, hogy az utóbbi évek fejlesztései szó szerint forradalmasították az asztma terápiáját, hiszen a különböző belégző eszközök megalkotásával lehetővé vált, hogy a gyógyszerek célzottan csak a tüdőbe kerüljenek, és ott fejtsék ki a hatásukat, minimalizálva ezzel a szervezet egyéb helyein kialakuló nemkívánatos hatásokat. Ezért ezeket a korszerű inhalációs, azaz belégző eszközökkel bejuttatott asztma gyógyszereket ugyan kötelezően be kell jelenteni, de engedélyezett a használatuk. Úgyhogy azóta én és a Turbuhalerem (vagyis a belégző eszközöm) szinte elválaszthatatlanok lettünk egymástól.

Mennyiben edzel másképp, mint a többiek? Miben változott meg az életviteled?

Korábban – amíg a kezelésemhez szükséges kétféle gyógyszert két külön Turbuhalerből kellett beszippantanom – bevallom őszintén, hogy a napi hajszában gyakran csak a rendkívül gyorsan és hosszan ható hörgőtágítómat használtam, a másikról hajlamos voltam időnként elfelejtkezni. Ennek aztán az edzéseken sajnos mindig „meg lett a böjtje”: fáradékonyabb voltam, és nehezebben viseltem a terhelést. De amióta ez a kétféle gyógyszer egy Turbuhalerben is elérhetővé vált, azóta jól vagyok, és ugyanúgy edzek, mint a többiek.