Megjelenésünk meghatározó eleme a haj. Lehetünk bármilyen gondosan kisminkelve, öltözzünk bár a legújabb divat szerint, ha hajunk gondozatlan, fürtjeink rendezetlenek, az összhatás csúfos kudarc. Hajunk állapotára, tisztaságára épp úgy figyelnünk kell, mint testünk ápoltságára, mert gondozása kevesebb problémával jár, mint hiánya.
Ne csak a tavasz érkeztekor törődjünk hajunkkal, hiszen aki városban él (sőt esetleg nagyvárosban), annak mindig számolnia kell a szennyezett levegővel, a szmoggal, a porral, az időjárással, a rohanó élettel, és a rendszertelen táplálkozás ártalmaival. A stressz, a sokféle – esetleg nem hozzáértően készített, vagy nem jó minőségű – hajfesték is sok kárt okozhat. Érdemes tehát egész évben testünk mellett hajunkat is gondosan ápolni, hiszen ezzel nem csak szépségét, hanem egészségét is megőrizhetjük. Ki ne ismerné azt az érzést, amikor egy kellemes hajmosás, fejmasszázs után szinte újjászületünk, új energiával és életerővel töltődünk fel.
Amikor még nő
A szőrszál (haj) hámból és kötőszövetből álló, henger alakú, bonyolult képletben, a szőrtüszőben foglal helyet. A szőrszálak a szőrtüsző legalsó, oszló, úgynevezett mátrix-sejtjeiből termelődnek, folyamatos oszlásuk és elszarusodásuk a szőrszál növekedése. Ha a mátrix elpusztul, szőrszál nem termelődik.
A hajváltás 3 ciklusból áll: növekedési, átmeneti és nyugalmi fázisból. Állatokon a növekedési és nyugalmi fázis az egész szőrzetet érinti, rendszerint évszakonként célszerűen váltakozik (ősszel-télen vastag, meleg bunda nő, ezt tavasszal vékonyabb nyári bunda váltja fel). Ezzel szemben az emberen a növekedő és a nyugalomban levő szőrtüszők egymás mellett vannak. (Hajunk tehát folyamatosan cserélődik, de hasonlóan az állatokéhoz: tavasszal és ősszel intenzívebb változások zajlanak). A hajas fejbőrön megközelítőleg 2-6 évig tart egy hajszál növekedése. A nyugalmi fázis tartamát nem ismerjük pontosan, valószínűleg néhány hónap. A hajas fejbőrben levő körülbelül 100 000 tüszőből egészséges emberen 5-10 százalék van nyugalomban. Így tehát mintegy napi 100 hajszál kihullása még normális. Ha a ciklus rövidebb, a betegek hajhullásról panaszkodnak.
Mi okozhat hajhullást ?
Leggyakrabban heveny, fertőző betegségek, mint az influenza, a torok- és arcüreggyulladás, vagy a nőgyógyászati gyulladás. Ez a betegség gyógyulása, kezelése mellett átmeneti állapot és 2-3 hónap múlva már nem is tapasztalható. A tartósan fennálló hajhullás esetén gondolni kell krónikus betegségekre is. Lehet szó vérszegénységről, daganatokról, gyulladásos gócokról, májbetegségről, bélgyulladásokról, cukorbetegségről, stb. Ismert jelenség terhességet követően, szoptatáskor, vagy a fogamzásgátló tabletta abbahagyásakor is (ilyenkor hormonális okok miatt), de egyéb hormonbetegségeket is ki kell zárni, mint például: a pajzsmirigy alulműködését, vagy fokozott működését, a mellékvese és az agyalapi mirigy betegségeit, illetve a nőknél gyakori policisztás petefészek szindrómát. Mellékhatásként is jelentkezhet, gondoljunk bizonyos gyógyszerekre illetve a sugárterápiára. Kiválthatja vitaminhiány, de az A vitamin túladagolása is.
Kopaszság (alopécia)
A kopaszság a haj részleges vagy teljes hiányát jelenti. Örökletes tényezők, helyi vagy általános betegség okozhatják. Ismert egy nem hegesedő formája, az úgynevezett androgén (vagy férfias), és egy heges típusú alopécia. Az első eset gyakran családi halmozódású, és a férfi hormonok jelenléte szükséges a kialakulásához, a többi oka ismeretlen. A hajhullás a fejtetőn és a halántéktájon kezdődik. Ha ez már serdülőkorban megindul, általában igen kiterjedtté válik. A nők ilyen típusú alopéciája sem ritka (hormonális kivizsgálása feltétlenül javasolt). A homlok, halánték és fejtetőn a hajszálak rendszerint csak elvékonyodnak, teljes kopaszság azonban nem alakul ki.
A toxikus alopécia többnyire csak átmeneti, 3-4 hónappal egy súlyos, gyakran lázzal járó betegséget követően alakul ki. Jelentkezhet azonban a fentebb említett okok miatt (pajzsmirigy alulműködés, agyalapi mirigy működésének elégtelensége, gyógyszerek, citosztatikumok alkalmazása, vagy A vitamin túladagolása, stb.).
Alopécia areáta esetén körülirt foltokban hullik ki a haj minden szervi vagy bőrbetegség nélkül. Bármely szőrrel fedett területet érinthet, de leggyakrabban a fejbőrön és a szakálltájékon jelentkezik. Ritkán az egész testszőrzet is eltűnhet. Oka ismeretlen, de feltételezik, hogy valamilyen autoimmun folyamat állhat a hátterében. Gombás és bakteriális folyamat is okozhatja, az oki kezelés után hamar megszűnik.
Hajtépés rendszerint gyermekeknél előforduló neurotikus, rossz szokás. A hajszálak letörnek, különböző hosszúságúak. A heges alopéciáknál a haj elvesztését hegesedés okozza, kevés visszanövésre van remény. Sérülések esetén a kiváltóok nyilvánvaló, de nem mindig egyértelmű. Krónikus, mély bakteriális vagy gombás fekélyek, esetleg súlyos gyulladás is okozhatja.
Őszülés
A negyvenes, ötvenes korosztálynál kezdődik, elsősorban a halántékon és a szakáll területén. Férfiaknál általában korábban jelentkezik, mint a nőkön. A testszőrzet őszülése később indul meg, a szemérem- és a hónaljszőrzet őszül legkésőbb. A festékanyag (melanin) eltűnése fokozatos és mozaikszerű, fehér-szürke és fekete hajszálak egymás mellett láthatóak. Őszüléskor tehát kevesebb és csökkent értékű pigmentszemcsék képződnek. A hirtelen (egyik napról a másikra) megőszülés pszichés stressz hatására valószínűleg legenda, de elképzelhető őszülő egyéneken a pigmentált hajszálak hirtelen kihullásával. A korai őszülés (már a 20-as években) egy öröklődő családi tulajdonság. Az őszüléssel együtt csökken a hajszál vastagsága, rugalmassága, szilárdsága és nyújthatósága.
Kezelése
A hajhullás részletes kivizsgálást igényel a fent leírt és részletezett okok miatt. Amennyiben a kiváltó ok ismert oki kezeléssel általában minden panasz, tünet megszűnik, a haj (általában) regenerálódik, visszanő. Helyi (bedörzsölőszerek) és általános kezelésekre (diéta, vitaminpótlás, ásványi anyag pótlása, speciális gyógyszeres terápia) van mód, a kopaszság viszont alig vagy nem befolyásolható. A bedörzsölőszerek bőrizgalom révén serkentik a hajnövekedést.
Hajápolás
Kezdjük az egészséges étkezéssel, mely mind mennyiségileg, mind minőségileg megfelelő (gyümölcs, zöldség, gabonafélék, vitaminok, ásványi anyagok), nagyon fontos a napi 1,5-2 liter folyadék. Lehetőleg kerüljük a stresszt, vagy vezessük le (mozgás, torna, futás, úszás, stb.). Kímélő, jól kiválasztott sampon mellett akár naponta vagy kétnaponta is moshatunk hajat. A zsíros, piszkos haj további hajhullást okozhat. Hajunkat tiszta vízzel öblítsük le, majd gyengéden samponnal mossuk át, amit tiszta víz kövessen ismét. A hajbalzsamot nem kell a fejbőrbe masszírozni. Járjunk rendszeresen fodrászhoz, vagy végezzük házilag: a töredezett hajszálakat vágjuk le rendszeres időközönként. Ha alkalmas rá az idő, szárítsuk a hajat szabad levegőn.
Dr. Ivánka Attila