Előző számunkban kezdtük új sorozatunkat, amelyben világbajnokainkat kérdezzük, hogy melyik ételsorunkat fogyasztja a legszívesebben. Áprilisi választásunk „Mr Univerzum”-ra, azaz Kiss Jenő a mai napig egyetlen magyar testépítő világbajnokra esett.

 

Először is gratulálok, hiszen ha jól tudom, akkor most egy éve született Jázmin nevű kislánya. Mennyire változott meg az élete, amióta édesapa lett?

Április 4-én múlt egy éves a kislányom. Az életem lényegesen megváltozott, nagy boldogsággal és felelősségérzettel jár, hogy most már hárman élünk egy fedél alatt.

Jó kondícióban van, de gondolom csak nézőként megy ki a májusi Európa-bajnokságra?

Négy éve már, hogy abbahagytam a versenyzést, de azért heti 4-6 alkalommal nyúzom a vasat. Persze fontos az edzés mellett a táplálkozás, amire mindig is odafigyeltem.

Hányszor, és főleg mit eszik egy nap?

Naponta 5-6-szor eszem, amit megkönynyít számomra a „Gastro-Fitt” napi, illetve heti erő menü ajánlata. Reggelire általában 8-10 tojásfehérjéből rántottát készít a feleségem, amit rozskenyérrel fogyasztok el. Tízóraira már az erő menü egyik turmix italát iszom, és a 13 óra körüli főétkezésemre a magas fehérje tartalmú erő ebédet eszem meg. Uzsonnára jöhet a másik turmix, vacsorára pedig az erő ebéd másik adagja.

Ön nemcsak fogyasztja az erő ebédet, hanem rendszeres látogatója is a Gastroyal    konyhájának. Elmondaná, hogy mire kérték fel?

Mindennap végig kóstolóm és ellenőrzöm az ételek íz világát, valamint minőségét.

Miben különbözik az erő ebéd a hagyományos ételektől?

Sokkal egészségesebb a már megszokott és hagyományos ételeknél. A „Gastro-Fitt” ételei és menüi, durum liszttel, durum tésztával, tengeri sóval, olívaolajjal készülnek. Magas fehérje,   alacsony zsírtartalom és összetett szénhidrátok jellemzik, amelyek elősegítik a zsírmentes tiszta izomnövekedést.  

Miként került kapcsolatba egy étel házhoz szállító céggel?

Egyik jó ismerősöm – szintén testépítő – lejár a termembe edzeni, aki egyébként a Gastroyalnál marketinges. Említette, hogy egy új, egyedülálló dologra készülnek a közétkeztetés területén. Kérdezősködtem, szerettem volna többet tudni erről.. Másnap felhívott és megkérdezte, hogy van-e kedvem bemenni hozzá, valamint főnökéhez, mert akkor elmondanák részletesen az elképzeléseiket. Nagyon megtetszett, amit ott hallottam. Megkérdezték, hogy mint exvilágbajnok, nincs-e kedvem velük együtt dolgozni az erő ebéden, mivel úgy tudják, hogy a vb felkészülésem alatt is nagyon finomakat ettem, amit saját recept szerint készítettem el.   Tetszett, hogy nemcsak a nevem, hanem rejtett tehetségem is kellett a feladathoz. Aztán már minden úgy ment, mint a karikacsapás. Gyorsan megegyeztünk a vezetőséggel, hiszen egytől-egyig a sport szerelmesei. Többségük szintén hosszú évekig sportolt és versenyzett, igaz, más sportágakban.

Hogy érzi magát az erő ebéd tanácsadója és fogyasztója, Kőbánya szívében, új edzőtermében?

Április 5-én nyitottuk meg az új helyet. Egyedi stílus, mediterrán családias környezet várja a volt termem törzsközönségét, és természetesen új vendégeinket, akiknek nyugodt szívvel ajánlom a Gastroyaltól, a „Gastro-Fitt” egyedülálló kínálatát.

 

547002a9-f6eb-4829-b719-3563630ae774