Vajon miért szeretjük a gyümölcsöket? A válasz egyszerű: sokan a változatosság élményéért, mások szomjat oltó magas nedvességtartalmáért, de legtöbben talán édes ízéért tagjai a fan klubnak. Nagyon sokszor esett már szó e lap hasábjain a gyümölcsök különböző fajtáiról.
Újra és újra leírtam, hogy jellemző tápanyagként ennél az élelemcsoportnál a szénhidrátok, azon belül is elsősorban az egyszerű cukrok említhetők. A táplálkozástudatos olvasók ezen a ponton bizonyára egy emberként kiáltanak fel: megvan a gyümölcscukorról, más néven a fruktózról lesz most szó. És valóban.
A fruktóz kémiai összetétele alapján az egyszerű szénhidrátok (monoszacharidok) közé tartozik. A gyümölcsök mellett jelentősebb mennyiségben a mézben található meg. Természetes fellelhetőségén túl a cukor pótszereként találkozhatunk vele a különféle diétás (elsősorban cukorbetegeknek készülő, diabetikus) élelmiszeripari készítményekben. Sokszor tapasztalom, hogy a fogyasztók téves információkkal rendelkeznek ezekkel a termékekkel kapcsolatban, és ez az oka annak, hogy például a testsúlycsökkentő étrend a hagyományos, energiagazdagnak ítélt változatok helyettesítéseként szerepelnek. Pedig a fruktóz – hasonlóan a glükózhoz – inzulin jelenlétében hasznosul a szervezetben, sőt energiaadó képessége is megegyező, 4,1 kcal (17 kJ) grammonként.
Tehát, ha megnézünk egy szelet hagyományos, cukorral ízesített és egy ugyanakkora szelet fruktózzal készült diabetikus csokit, nagy valószínűséggel ugyanolyan, vagy legalábbis nagyon hasonló energiatartalommal szembesülünk. Hogy akkor miért javasolták korábban, például cukorbetegeknek mégis a fruktózt? A kérdést gyakran – és valljuk be, jogosan – teszik fel. Az ok elsősorban a gyümölcscukor kedvező glikémiás indexében keresendő. A glikémiás index a különböző szénhidráttartalmú élelmiszerek vércukoremelő hatását mutatja.
A referencia érték tehát a 100 százalék, a szőlőcukor. A fruktóz glikémiás indexe kevesebb, mint 30 százalék, vagyis a vércukorszintet lassabban emeli, mint a glükóz. Ennek hétköznapi körülmények között nem sok jelentősége van, de a cukorbetegség egyes formái esetén fontos információ lehet. További jellegzetesség, hogy a szintén gyakran cukorpótszerként alkalmazott cukoralkoholokkal, így a szorbittal szemben a fruktóznak nincs emésztőszervi panaszokat, puffadást okozó hatása, így alkalmazása kíméletesebb.
Leggyakrabban azonban mégis természetes közegében, vagyis a gyümölcsök húsába, ízes levébe rejtve találkozhatunk a fruktózzal. Hiába gondoljuk a gyümölcsöket igazán könnyű, energiaszegény élelemcsoportnak – bár a velős pacalhoz viszonyítva annak számít –, ésszerű mértéket itt is érdemes tartani. Bőséges, napi 30-40-50 dkg gyümölcs elfogyasztása a táplálkozási ajánlásokban szerepel, ennél jelentősebb adagnál azonban mindig érdemes bekalkulálni az ajánlott napi energiamennyiségbe.
Különösen, ha nem akarunk úgy járni, mint az egyszeri fogyókúrázó dinnye (szőlő, cseresznye…) szezon idején, aki számos tapasztalattal és jó néhány kilóval gazdagodott a mértéktelen lakmározás jutalmaképp. Fontos lehet még tudni, hogy a néhány sorral előbb említett javasolt napi mennyiségnél egyes terápiás esetekben, például, ha a vér triglicerid szintje emelkedett, kevesebb (maximum napi 25 dkg-t) lehet az ajánlás. Befejezésképp következzen egy rövid táblázat, melyben néhány gyümölcs tápanyag (szénhidrát és fruktóz) adatait foglaltam össze.
Szűcs Zsuzsanna
dietetikus
