Az én házam az én váram, tartja a mondás. Az én kertem az én paradicsomom, szélesíthetnénk ki a gondolatot. A Feng shui tanítása szerint a kertben ugyanúgy meg kell teremteni a Jin és a Jang egyensúlyát, mint a lakásban, vagy az irodában. Egy harmonikus kertben összegyűlik az éltető csi, amely az egész területet és a házat is bejárja.

 

a legtöbb telek négyszögű,zárt alakzatú (négyzet, téglalap vagy trapéz). Ha a ház elé nem ültetünk fát, akkor a kertkapun belépő életenergia akadálytalanul juthat be. Az épület mellett magasodó fa ágai azonban védő karokként óvják a házat és a benne élőket. Egy viszonylag kis kertben is megteremthetjük a tágasság érzetét, ha tudatosan tervezünk, és a funkciónak megfelelő kertrészeket alakítunk ki. Az embernek szüksége van arra, hogy időnként kiszakítsa magát a többiek társaságából. „Füles mélázóhelyét” egy kicsiny, szélvédett, félárnyékos kerti zugban hozhatjuk létre, ahonnan a kert nagy részét belátjuk. Ide padot, asztalt tehetünk, virágzó cserjéket telepíthetünk. Óriási energiafolyamok nyílnak meg bennünk, ha naponta akár néhány percet itt időzünk. Külön kertrészben élhetnek a haszonnövények, például a gyümölcsfák és a fűszernövények. Egy illatozó kertben a csi ereje sokszorozódik. A gyermekek játszóhelye (hinta, homokozó, medence) megint csak külön részre épülhet, díszcserjékkel részben körbefogva.

Kanyargó út, tiszta vizű tó

Talán nem is tudják, sokan mégis a Feng shui szellemében járnak el, amikor a kertben kanyargós útvonalakat hoznak létre. E vonalak mentén a csi kényelmesen hömpölyög, és elegendő ideje van arra, hogy a környezetet (így az ösvényen sétáló embert is) föltöltse. Az utacskák mellé telepített, különböző magasságú cserjék ritmikus elrendezése megnyugtatóan hat. S ha már itt tartunk: a kaputól a házig vezető út is lehetőleg kanyargó legyen, s kerülje el a kert középpontját, ugyanis a csi itt halmozódik föl, innen árad szét. Ha viszont a középpontban egy kis mesterséges tavat hozunk létre, a víz erősíti a csi-t, és a szemet is gyönyörködteti. Ügyeljünk azonban a tavacska tisztaságára, mert piszkos vízben a csi ereje romlik, és azzal ártunk magunknak és a kert többi élőlényének. A tóba telepített virágzó vízinövények (például a tündérrózsa) rendkívül jól hatnak a csi-re.

Óvakodj a színkavalkádtól

A Feng shui szerint egy kertnek megnyugtatónak kell lennie, ezért a kínaiak csínján bánnak a különböző színű és levélformájú virágok kiválasztásával. A szín- és formakavalkád első pillantásra esztétikus ugyan, de nem kelt rendezett hatást, ezért a növényeket érdemes ilyen szempontból csoportosítanunk. A pasztell színű (sápadt rózsaszín, fehér, halványsárga) virágok egységes benyomást keltenek, ezek lehetnek együtt. A harsány színeket viszont inkább különítsük el: egyik helyre sárgában, a másikra pirosban pompázó növényeket ültessünk, és így tovább. A mélázóhely közelébe kék virágú, illetve örökzöld növényeket telepíthetünk, mert ezek nyugtatóan hatnak. Természetesen nem szükséges, hogy minden színt használjunk a kertben. Ha a ház sarkait repkénnyel futtatjuk be, megszűnik a szögletes hatás, ami a csi áramlása szempontjából nagyon előnyös. A növényeket esztétikai kiegyensúlyozásra is használhatjuk: a csúnya drótkerítést például kúszónövénnyel fedhetjük el, az ódon épületek málló vakolatát (ha nincs pénzünk javításra) szintén így leplezhetjük. Tartsunk rendet a kertben a csi (és a magunk) érdekében! A limlomokat, szerszámokat egy arra alkalmas kis fészerben helyezzük el.

Különösen szép és harmonikus lesz a kertünk egy-egy kerti vázától, szobortól, kőből készült antik virágtartótól, az utacskákat szegélyező mesterséges fénytől. Nemcsak mi érezzük majd jól magunkat, hanem a természet más lényei is. Figyeljük az ég madarait! Minél több látogat hozzánk, annál biztosabbak lehetünk, hogy kertünk a csi igazi gyűjtőhelye, ezért nekünk is jó helyünk van ott.


N. E.

 

8e8072c2-59bf-41bc-8dff-f839de4b3461