Gyógyvizeink erejét az orvostudomány már régóta felhasználja különböző betegségek gyógyítására, utókezelésére, vagy megelőzésére, most a vízgyógyászati hőkezelést mutatjuk be. A vízgyógyászati hőkezelésre is az az általános szabály érvényes, hogy a páciens pillanatnyi fizikai állapotához igazítják a hosszát és az intenzitását.

 

Leginkább a betegségek megelőzése, az ellenállóképesség javítása érdekében javasolják ezt a kezelést, melynek célja a jó érreakció kiváltása, ami egyben a kezelt bőrfelület kipirulását és kellemes közérzetet is okoz.


A legtöbb vízgyógyászati hőkezelést magunk is elvégezhetjük, és ezt sok esetben meg is tesszük, méghozzá anélkül, hogy tudnánk róla. Gondoljunk arra, amikor a gyereket úgy fürösztjük, hogy szivaccsal dörzsöljük és tornáztatjuk, hogy hozzászokjon a hőingerekhez.


Akár a kicsi fürdetését, a vízgyógyászati hőkezelést is temperált helyiségben végzik. Ha kintről a hidegből jön a páciens, akkor a végtagokat először felmelegítik. A kezelések előtt és után jót tesz egy kis pihenés.

A fokozatosság elvét a kúra ideje alatt végig be kell tartani. Eleinte csak kisebb ingereket alkalmaznak, majd lassan térnek rá az erősebb változatra. Erre különösen gyerekek, idősebbek, vagy legyengült állapotban lévők esetében figyelnek. Az érrendszeri betegségek is nagyobb körültekintést igényelnek. A kezelést rendszeresen, sorozatban, ritmikusan végzik.


Kinek jó a vízgyógyászati hőkezelés?

Kisebb vízgyógyászati ingerek még súlyos betegek esetén is alkalmazhatók, például a kis felületen, dörzsöléssel egybekötött lemosás. Gyakran használnak lázcsillapításra, keringésjavításra pakolást. Gyulladásokra, például idült mozgásszervi betegségekre, életmóddal összefüggő izomfeszülésre, izületi zsugorodásra, lágyrészzsugorodásokra a borogatás ajánlott. Balesetek utókezelése során gyakran alkalmaznak nem meleg, de nem is nagyon hideg vízben mozgásterápiát.


Sok ember számára jelentenek problémát a keringési zavarok, a hideg láb és kéz, a változás korával összefüggő hőhullámok, az úgynevezett vegetatív idegrendszeri tónuszavarok. Ezekben az esetekben jó hatásfokkal segít a hidroterápia. De olyan „hétköznapi” problémák, mint a kínzó migrén, a vérnyomás-ingadozás, az
idült légúti huruttal összefüggő köhécselés kialakulásakor is jó szolgálatot tesznek a vízgyógyászati kezelések.

A megelőzésben is fontos szerepe van. Korunk emberére jellemző, hogy egész nap a volán mögött, vagy az íróasztalnál görnyed.

Mindenkinek ajánljuk, akinek fontos az egészsége, hogy egy-egy nehéz nap után menjen el az uszodába és vegyen részt a vízgyógyászati egészségmegőrző programban. Akinek erre nincs módja, otthon a kádban is ápolhatja testét és szellemét, hogy kitolja teljesítőképessége határait és elfeledhesse a múló időt.


Enyhe inger: borogatás, lemosás, kis kiterjedésű pakolás, váltott hőfokú vagy felmelegedő részfürdő, kis felületű ledörzsölés, langyos félfürdő, semleges hőfokú (35 ºC) teljes fürdő, kis felületet érő leöntés, zuhany

Erősebb inger: nagy felületre kiterjedő pakolás, fürdő, zuhany, leöntés, semlegestől jelentősen eltérő hőfokú teljes fürdő: hőkamra, izzasztó teljes fürdő, nagy felületet érintő hidegvíz (12 ºC).

 

Csongrád: Gyógy és Strandfürdő 
Fürdő típusa: gyógyfürdő 
 A víz fő jellemzője: karbonátos gyógyvíz
A víz egyéb jellemzője: jódid-és bromid tartalom, nitrát, nitrit, szulfát, vasMedencék száma: 4 
Vízhőmérséklet: 26-33 °C 
Orvosi szolgáltatások: balneoterapia, gyógymasszázs, hidroterápia, iszapkezelés, kádfürdő, mechanoterápia, reumatológiai szakrendelés, súlyfürdő, szénsavas kádfürdő, víz alatti vízsugármasszázs 
Javallatok: nőgyógyászati panaszok (krónikus is), reumatikus panaszok 

 

Csorna 
Fürdő típusa: gyógyfürdő 
A víz fő jellemzője: magas nátrium,-kalcium-magnézium-káliumtartalmú gyógyvíz 
Medencék száma: 5 
Vízhőmérséklet: 25-35 °C 
Javallatok: mozgászervi megbetegedés, nőgyógyászati panaszok (krónikus is ) 

 

Dávod 
Fürdő típusa: gyógyfürdő 
A víz fő jellemzője: alkáli-hidrogén-karbonátos,kloridos hévíz 
A víz egyéb jellemzője: fluoridion 
Medencék száma: 3 
Javallatok: gerincmegbetegedések, gyomor-, bél-, epe és máj panaszok, ivókúra a fogszuvasodás megelőzésére,   mozgászervi megbetegedés, nőgyógyászati panaszok (krónikus is), reumatikus panaszok 

 

Debrecen 
Fürdő típusa: gyógyfürdő 
Élményfürdő: van 
A víz fő jellemzője: alkali-hidrogen-karbonátos, nátrium-kloridos gyógyvíz 
A víz egyéb jellemzője: metabórsav 
Medencék száma: 18 
Vízhőmérséklet: 20-40 °C 
Orvosi szolgáltatások: balneoterapia, diadinamik, egyéni és csoportos gyógytorna, elektromos fürdő, elektroterápia, fizikoterápia kezelések, fogászat, galvánkezelés, gyógyszeres kádfürdő, hidroterápia, Inhaláció, interferenciakezelés, iontoforézis, iszapkezelés, kádfürdő, komplex fizioterápiás osztály( nappali kórház), különféle kúracsomagok, lábmasszázs, lézerterápiák, magnetoterápia, mechanoterápia, medencefürdő, paraffinpakolás, pezsgőfürdő, polarizált fényterápia, rövidhullámú kezelés, speciális gerincterápia (TRA-Computer), súlyfürdő, szakorvosi rendelés, szelektív ingeráram kezelés, szénsavas kádfürdő, ultrahangkezelés, váltófürdő (20-40 °C), víz alatti torna, víz alatti vízsugármasszázs 
Javallatok: baleseti rehabilitáció Bechterew-kór, bőrbetegségek, érszükület isiászás,   egyéb ideggyulladások, izomreuma és izomfájdalom, izületi panaszok megbetegedései, keringési zavarok, nőgyógyá­szati panaszok (krónikus is), ortopédiai elváltozások és krónikus ortopédiai panaszok 

 

Dévaványa 
Fürdő típusa: gyógyfürdő 
A víz fő jellemzője: alkáli-hidrogén-karbonátos, jódos gyógyvíz 
Medencék száma: 3 
Orvosi szolgáltatások: balneoterapia, diadinamik, egyéni és csoportos gyógytorna, elektroterápia, galvánkezelés, gyógymasszázs, hidroterápia, interferenciakezelés, iontoforézis, kádfürdő, mechanoterápia, medencefürdő, súlyfürdő, szelektív ingeráram kezelés, szénsavas kádfürdő, ultrahangkezelés, víz alatti vízsugármasszázs 
Javallatok: idegbénulások utókezelése, idegzsába, idegfájdalom, izületi panaszok megbetegedései, sérülések utáni kezelés  

 

Dombóvár 
Fürdő típusa: gyógyfürdő 
A víz fő jellemzője: alkáli-hidrogén-karbonátos hévíz 
A víz egyéb jellemzője: fluoridion 
Medencék száma: 9 
Vízhőmérséklet: 22-40 °C 
Orvosi szolgáltatások: balneoterapia, diadinamik , elektromos fürdő, elektroterápia, extenziós vibrátor, frissítőmasszázs, gyógymasszázs, gyógyszeres kádfürdő, hidroterápia, interferenciakezelés, iontoforézis, iszapkezelés, mechanoterápia, szelektív ingeráram kezelés, szénsavas kádfürdő, ultrahangkezelés, víz alatti torna, víz alatti vízsugármasszázs 
Javallatok: bőrbetegségek, foginybetegségek, gyomor-, bél-, epe és máj panaszok, mozgászervi megbetegedés, nőgyógyászati panaszok (krónikus is) 

 

Dunaföldvár 
Fürdő típusa: strandfürdő 
A víz fő jellemzője: alkali-hidrogen-karbonátos, nátrium-kloridos gyógyvíz 

 

7ea094ba-7d41-4045-a8d7-d2ff5de41fb4