Az éhezés kétélű dolog, megtaníthat minket valamire önmagunk belső működéséről, de el is távolíthat testünk reális érzékelésétől és az étel avagy az élet élvezetétől. A böjtnek semmi köze a kényszerű éhezéssel járó szenvedéshez és legkevésbé a testsúlycsökkentéshez.
A böjt a vallási-népi hagyományokban
Szinte minden ismert böjti szokás, vagy étkezéssel kapcsolatos előírás, egyházi vagy szakrális eredetű, bár gyökereik általában túlmutatnak a vallási hagyományokon.
A nagy világvallások táplálkozással kapcsolatos előírásai eredetileg az adott nép egészséges életvitelét, azaz fennmaradását voltak hivatottak biztosítani. Jellemző és máig is élő példa lehet a disznóhús tilalma az iszlámban és a judaizmusban, melynek jelentősége elsősorban nem a vallási magyarázatban, így a sertés tisztátalanságában rejlik, hanem abban a nehezen elhanyagolható tényben, hogy hűtés híján a sertéshús romlik meg a leggyorsabban meleg éghajlaton. Egy másik példája ennek az indiai brahminok vallásában tiltott marhahúsfogyasztás, melynek hátterében a tehenek magas hozamú tejtermelési rátája állt, s így hosszútávon jobban hozzájárultak az ínség leküzdéséhez mintha húsukat vették volna. Ezen vallási gyakorlatok megfellebbezhetetlenségükből adódóan, a túléléshez szükséges beépített fékként, és egészségügyi eljárásként szolgáltak az átlagember számára. A böjti szokások is a szervezet kitisztításával és az új évszakra (tavasz és ősz) való felkészüléssel hozhatók leginkább kapcsolatba, ezzel magyarázható az is, hogy, különböző vallásoknál hasonló időszakra és szinte mindig évszakváltásra esnek a közösségi böjtök.
A vallási szokások ötvöződnek a népi hagyományokkal és a józan paraszti ész találékonyságával, melyet a tapasztalati gyökerek tettek hihetetlenül leleményessé.
Aktualitása miatt a keresztény húsvétot megelőző 40 napos böjt hagyományainak, hitvilágának és szokásainak kiragadott és inkább az érdekesség, mint a teljesség igényével felelevenített momentumaival szeretném eme leleményességet bemutatni. Szeretném továbbá, ha ezek a példák rávilágítanának arra az alapgondolatra is, hogy a népi
hiedelmekkel fűszerezett vallási kötöttségek fellazulásával, a huszonegyedik század elejére a böjt szinte teljesen elveszítette korábbi funkcióját és a spirituális tudatosságot nélkülöző testsúlycsökkentő eljárások és fogyókúrás, illetve a manapság egyre divatosabb tisztítókúrás csodamódszerek egyikévé vált.
Carne-vale:a hús elhagyása
A böjt előtti farsang nem véletlenül a mulatságok, és az evés ivás időszaka. Az emberi ösztönök ily módon történő ritualizált kiélése, a psziché és a szervezet önmegtartóztatásra való felkészítését is szolgálta egyben. Húshagyó kedden még ettek, hamvazó szerdával kezdődött a böjt, ám (torkos) csütörtökön még utoljára lehetséges volt a maradékok elfogyasztása, így nem drasztikus váltással mentek bele a csönd az elmélyülés és önfegyelem időszakába.
Szimbólumok a böjtben
Hamvazószerdán az előző év virágvasárnapján szentelt barkát elégették a templomban, s e múlandóságot jelképező hamuval felkenve kezdték meg a hívők a böjtöt. E hamunak varázserőt is tulajdonítottak, méghozzá azt, hogy távol tartja a betegségeket (gyönyörű szimbóluma egy méregtelenítési folyamat kezdetének).
Virágvasárnap, a nagyhetet (s így a legszigorúbban tartott böjti időt) megelőző első nap. Ekkor égetik el és hajítják vízbe (a víz a tisztaság szimbóluma) rituálisan a kisze bábút, vagy más néven a böjti boszorkányt.
Nagyhét nagycsütörtöke, zöldcsütörtök néven is ismert, e napon ugyanis valami zöldet (friss-élet) kell fogyasztani.
Nagypéntek a kereszthalál napja, a legnagyobb böjt- és gyászünnep. Hajnali rituális mosdással kezdték ezt a napot, a víz tisztító erejével, és a rituálét a természet adta lehetőségekkel tették még transzcendensebbé, vagyis a felkelő nap fényével. Ezért is nevezik aranyvíznek, vagy aranyosvíznek. Nagypéntek a fehér holló napjaként is ismert, ilyenkor mossa a holló a fiát. A monda szerint, amikor Jézust el akarták fogni, de nem sikerült a holló azt találta mondani, hogy „kár-kár”. No el is lett átkozva s feketeségre lett ítélve Nagypénteken próbál kimosakodni.
Azt hiszem a legtöbbünkben eme rituáléknak és szokásoknak csak az olvasása is felébreszti a sóvárgást és a vágyat, hogy egyszer végigcsináljuk őket. Készakarva nem szóltam táplálkozásról, jellegzetes ételekről, hogy ebből is kivilágoljék; a böjt nem csak a táplálék megvonásról szól. Tudatalattink érzékeli, hogy ezek nem előírt kötelező szertartások, hanem bensőnket tisztító, gondolatainkat kisimító és a világ rendjének és csodálatosságának átélését segítő folyamatok. De az ember furcsa teremtmény.
A népszokások kiüresedtek. A szigorú böjti előírások az idő előrehaladtával egyre enyhültek. Elkezdett felhígulni az étrend (az eredetileg minden állati eredetű étket tiltó étrendbe szép csendesen beszivárogtak, a tejtermékek, a tojás, a hidegvérű állatok-halak fogyasztása, de engedélyezett még a vízi szárnyasok húsának fogyasztása, mondván azok olyanok mintha halak lennének). Ezzel együtt az étkezési szokások is egyre lazábbá váltak, a hét napjai közül egyre csökkentek a böjti napok. A napi egyszeri étkezést felváltotta a napi egyszeri jóllakás, a böjti kötelezettségeket alamizsnával, adományokkal ki lehetett váltani, tehát aki kellőképpen gazdag volt, az felmentést kapott az egyháztól. S ha ezek a korlátok nincsenek, mihez igazodjanak a rituálék, a szokások?
Dudás Katalin
