Csuda tudja, de valamiért mindannyian szeretjük a színeket. A kéket, a zöldet, a fehéret és a feketét. Őrizd meg a szemed, hogy sokáig élvezhesd a tisztán látás örömét! A szem mint optikai szerv, megtöri a szembe érkező fénysugarakat. A normális fénytörésű szem távollátásra van beállítódva, ilyenkor a szembe érkező fény fókusza az ideghártyára esik.

 

Látod?
Öt méternél közelebbi nézésnél az éleslátás elérése érdekében a szemnek alkalmazkodnia kell a megváltozott távolsághoz. Amikor ez az akkomodáció meggyengül, akkor a szemtornagyakorlatokkal, a szemgolyó nagy külső izmait megerősítve ismét képesek lehetünk az éleslátásra.
 
Mi okozhatja ennek a finom érzékszervnek a meghibásodását? A több évezredes tapasztalat azt látszik igazolni, hogy ez egy összetett folyamat eredménye, testi, érzelmi és mentális okok idézhetnek elő látásromlást.
 
Szemtan
Szemünk anatómiai felépítését és működését legalább dióhéjban ismernünk kell ahhoz, hogy az öngyógyításban aktív részt tudjunk vállalni. Szemünk a kissé lapított gömb alakú szemgolyó, három rétegből áll.
 
1. Első az ínhártya, más néven szemfehérje, elülső része az átlátszó szaruhártya.
2. Középső rétege az érhártya, a sugártest, benne a sugárizom a szem alkalmazkodásának szerve, valamint a szivárványhártya, közepén a szemünkbe érkező fényerőt szabályozó pupillával.
3. Belső rétege az ideghártya, rajta a sárgafolt, az éleslátás helye, itt fordított, kicsinyített képet kapunk. A szemlencse a szivárványhártya alatt helyezkedik el. A szemgolyó hátsó részén a látóideg szállítja tovább az információt, ahol az agy értelmezi és átalakítja valódi képpé.
 

Vigyázz rá!
Fizikai okokat vizsgálva, látnunk kell, hogy a szem testünk része, nem lehet teljesen különálló egységként kezelni. Ereken, idegeken keresztül összeköttetésben van a test egészével. Így a szervezetünket érő negatív hatások látásunkat is károsan befolyásolhatják. Az egészségtelen táplálkozás, a mozgáshiányos életmód, a stressz, a feszültség egész testünket rombolhatja, ami a látást létrehozó folyamatokra is negatívan hat, előidézve a látás gyengülését. Közvetlen károsító tényezők között szerepelnek a helytelen nézési szokásaink. Ez elsősorban a számítógép előtt munkát végzőket érinti leginkább. A feladat végzésébe feledkezve, a monitorra tapadó, merev tekintet, gyakori oka a rövidlátás kialakulásának. Kis odafigyeléssel megelőzhető a szem túlerőltetése.
 
Tudtad?
Fontos, hogy megfelelő fényerőnél dolgozzunk, eleget pislogjunk, hogy kilazítsuk a merev nyak- és hátizmainkat. Időnként tekintsünk messzebbre, hogy meg tudjuk pihentetni a fáradt szemet. Segíthet egy tájképet ábrázoló poszter a szemközti falon, illetve időnként kinézhetünk a folyosóra, vagy az ablakon. Hasznos, ha nem egy pontot figyelünk, hanem pontról pontra pásztázzuk a környezetünket.
Még mindig a fizikai tényezőknél maradva, az egészséges életmóddal, a rendszeres mozgással, helyes táplálkozással nemcsak csinosabbak, hanem egészségesebbek is leszünk, és megerősíthetjük szervezetünket, ami látásunkat is pozitívan befolyásolja.
 
Fitt.tipp
Együnk sok sötétzöld levelű, élénksárga, narancs, piros, sötétkék színű zöldséget, gyümölcsöt.
» A sárgarépa látásjavító hatása mindenki által jól ismert.
» A fekete áfonya erősíti a szem hajszálereit, javítja az éjszakai tájékozódási képességet. A második világháború idején angol repülősök figyelték meg, hogy a fekete áfonyától jobban láttak az éjszakai bevetések során.
» Szőlőmagkivonat (nem olaj) időskori vakság, sárgafolt sorvadás, szürkehályog, számítógép monitor okozta szemproblémák ellen hatásosan alkalmazható.
» Szemvidítófű belsőleg gyulladáscsökkentő, szemerősítő, de külsőleg, borogatásként is kiváló.
» A szem antioxidánsai a lutein és zeaxantin, melyek elnyelik a nap káros ultraibolya sugarait és semlegesítik a retinában lévő szabad gyököket.
 
A lélek tükre
Az érzelmek erősen befolyásolják látásunkat. Sokan tapasztalhattuk már, hogy a negatív érzések, mint a nem múló, mély bánat, félelem, düh átélésekor rosszabbul látunk („nem lát a haragtól”, szó szerint is megállja a helyét, nemcsak abban az értelemben, hogy a feldúlt lelkiállapotú embernek kevésbé jó az ítélőképessége). Amennyiben a negatív érzelmi hatás többször ismétlődik, illetve állandósul, a szemkárosodás is tartóssá válhat. A jövővel szembeni bizonytalanság, a kilátástalanság, önmagunk és helyzetünk el nem fogadása is ronthatja látásunk élességét. Ilyenkor az egyik probléma abból adódik, hogy olyan dolgokra kényszerítjük a szemünket, amit nem akarunk látni. Másik probléma, hogy érzelmi stressz esetén befelé nézünk, másként használjuk a szemünket. Üres, fókuszálatlan bámulás myopiát (rövidlátás) idézhet elő.
E tekintetben első lépésként le kell tudnunk küzdeni azt a régi beidegződést, hogy látásunk nem javulhat. Szemünk és agyunk kölcsönhatásban működik. Értelmünk egyik leghatékonyabb eszközként szolgálhat látásunk fejlesztésében. Vizualizációs gyakorlatok alkalmazásával agyunkat arra késztetjük, hogy a tisztán, élesen látott képekre emlékezzen, ezzel javítva látásunkat.
A szemjóga a látásfejlesztés szelíd, öngyógyító módszere. Ez a technika a mai tudományos eredményeket ötvözi az ősi tibeti, indiai hagyományokkal. Szemléletmód, mellyel a test-lélek-szellem harmóniáját igyekszünk elérni, figyelve életmódunkra (mozgás, táplálkozás), érzelmeinkre és gondolkodásunkra.
 
Hat fontos lépés a szemjógában:
1.       szemkörnyéki izmok ellazítása, feszültség mentesítése,
2.       vérellátás fokozása,
3.       szemizmok megerősítése,
4.       helyes nézési szokások kialakítása,
5.       a megfelelő táplálkozás,
6.       érzéseink és gondolkodásunk kontrollálása
 
Gyakorolj!
 
Palmírozás: Szemünk pihentetésének legegyszerűbb és leghatásosabb módszere a tenyerezés. Mindenki bátran alkalmazhatja, műtétek után, vagy komoly szemproblémák esetén is elősegíti a gyorsabb felépülést.
Keressünk egy nyugodt helyet, ahol nem zavarnak, ha lehet, hallgassunk halk, megnyugtató zenét. Támasszuk meg könyökünket, csukjuk be szemünket, és miközben ellazítjuk arcizmainkat, csészévé formált tenyerünkkel eltakarjuk a szemeket. A gyakorlat végzése közben mélyen és lassan lélegzünk. Szerencsés, ha naponta legalább 20 percet folyamatosan palmírozhatunk, de ha csak néhány percre van lehetőségünk, már az is sokat segíthet.
 
Izomerősítő gyakorlatokkal szigorúan csak fokozatosan szabad terhelni a szemet, napról napra növelni a gyakorlatok számát.
Szemizmainkat megerősíthetjük, ha szemeinkkel írunk a levegőbe. Nyomtatott Z, N, O betűket oda-vissza, spirális vonal rajzolása előre és vissza, fejünket egyenesen tartva, csak a szemünket mozgatjuk.
Bal vállunktól indulva a fejünkkel is követve a betűk formázását, írjuk le a nevünket jobb vállunkig. Gyakorlási idő 3-5 perc, a gyakorlatot mindig a lazító palmírozással fejezzük be.
 
Akkomodációt ( a szem alkalmazkodóképességét) – segítő gyakorlat a „három távolsági pont”. Különböző távolságra kinyújtott kezeink hüvelykujjait orrunkkal egy magasságban tartva nézünk a közelebbi pontra, majd a következőre, és a távolban hüvelykujjaink magasságában egy harmadik pontra. Ismét az elsőre, és így tovább. A fokozatosságot betartva a gyakorlási idő itt 3–5 perc. A befejezés most is a tenyerezés.
 
Kínai masszázs alkalmazásával elérhetjük a szemkörnyék és az ideghártya vérellátásának fokozását. A látást javító akupresszúrás pontokat tonizáljuk, majd a szemüregcsont lágy masszírozásával beharmonizáljuk azokat.
 
Használjuk ki a napsütést, és napoztatással erősítsük látásunkat. Fordítsuk arcunkat a nap felé úgy, hogy a sugarak egyenesen a csukott szemhéjra essenek. Azonnal kezdjük el forgatni a fejünket egyik oldalról a másikra. Ha a csukott szemhéjunkon át bejutó fény zöld színű, abba kell hagyni a gyakorlatot, mert szemeink feszültek. Ne napoztassunk napszemüvegben vagy kontaktlencsében! Szemünket folyamatosan zárva kell tartani!
A gyakorlatok kitartó végzése megnöveli a mérhető látásélességet, a rendszeres edzés során erősebbé válik a szemünk, később fárad ki, jobban bírja a napi terheket. Napi fél óra a szabadidőnkből nem nagy ár szemünk egészségéért!
Szöveg, fotók: Bozsó Zsuzsa

 

434ef6da-86c4-41e1-a35f-23ddf08d7d9b