Közel 15 éve annak, hogy megnyitott az első Don Pepe étterem Budapesten, a Nyugati téren, és annak sikerein felbuzdulva sorra nyíltak a fővárosban és vidéken a lánc újabb és újabb üzletei. A kornak, az étkezési szokásoknak és a trendeknek megfelelően minden évben kicsit bővül, változik a választék.
Ennek köszönhetően már akadnak „Don Pepe függő” vendégek is. Nem titkolom, hogy magam is törzsvendége lettem az egyik ilyen étteremnek. Az ok teljesen értelemszerű: megbízható és állandó minőség, óriási választék, kifogástalan kiszolgálás. Ha mindez még nem lenne elegendő, akkor mások megnyugtatására még hozzá kell tegyem: méretes adagok és megfizethető árak.
Az étlap kínálatát egész éven át árgus szemek figyelik. Osztályozzák és sorba állítják a leginkább rendelt és kedvelt ételeket, miközben kreatív szakácsok tervezgetik azt, hogy a következő tavasszal milyen irányzattal, ételsorral bővítsék, vagy éppen egészítsék ki a fellelhető ínyencségek sorát. Az összeállítás mindig komoly körültekintést vesz igénybe, mert nem csak egy étteremre kell gondolniuk, hanem lényegesen többre, sőt az ételek legtöbbje – az úgynevezett étlaptörzs – legyen házhoz szállítható is, mert ugye ez is a lánc egyik sajátossága. Az sem mellékes, hogy az alapanyagok – még ha különlegesek is – legyenek könnyen beszerezhetőek, mert az ország minden pontján ugyanazt az ízt kell érezze a vendég, amit a “központban” megálmodtak. Ehhez persze olyan termékek is társulnak, amelyeket kizárólag a hálózat számára készítenek a beszállítók.
Ez lesz a Don Pepe hálózat tizedik étlapja, ami két éve saját borkínálattal egészül ki. Amíg tavaly a házi töltött tészták egész sorával rukkoltak elő, addig idén is számos meglepetés vár az éttermeik vendégeire, hiszen az ételek egyharmada megváltozik. A reform és vegetáriánus ételek több mint 50százaléka új vagy megújuló étel lesz. A fitt és egészséges ételek egész sora várja azokat a vendégeket, akik elsősorban ilyen életmódnak megfelelő táplálékokkal élnek. Egészen új oldallal is találkozhatnak majd az étlap forgatói, hiszen a halas feltétű pizzák sikerén felbuzdulva tavasztól külön oldalon adózhatnak majd a tengeri élőlények szerelmesei szenvedélyüknek.
Apropó pizza. Mostantól új, prémium pizzák is megjelennek a kínálatban. A tésztája természetesen változatlan marad, hacsak ide nem soroljuk azt a kezdeményezést, miszerint egyes pizzák aljára is parmezán sajt kerül. A feltétek között azonban számtalan extra is található majd, ami nem azt jelenti, hogy a már meglévő egészül ki újabbakkal, hanem önmagában különleges, mint például a füstölt bélszínes, rákos. Újításokkal ismerkedhetnek majd a szárnyasok kedvelői is. Az XXL pulyka többféle bundában kerül majd a tányérunkra saláta körettel, melyet kívánság szerint természetesen más garnírunggal is kiegészíthetünk. Itt kell megjegyezzem azt az újítást is, ami magába ötvözi a fitness ételek sajátosságát és a kulináris élvezeteket egyaránt: szárnyasételek zöldség- vagy gyümölcsraguval.
A közkedvelt és ezáltal elhagyhatatlan saláták is újakkal egészülnek ki, melyek között már a rucola is megtalálható. A tészták sorát a farfalle, a casareccia és a fussili egészíti majd ki a legkülönlegesebb módokon. Persze a fejüket fogyókúrára adó hölgyek is nyugodt lelkiismerettel tudnak majd választani a kínálatból, hiszen diatetikusok bevonásával kalóriatáblázat is készül minden egyes ételhez, melyeket ezután is zsír nélkül, olívaolajjal és vajjal készítenek. Nincs hát könnyű dolga a Don Pepe hálózat szakácsainak. Más és más emberek, más és más szokások, más és más iskolák, mégis mindannyiunknak ugyanazt kell elkészíteniük, ráadásul hajszálpontosan ugyanúgy. Joggal kérdezhetik: hol van itt a szakácsművészet, azönmegvalósítás? A válasz teljesen kézenfekvő: a napi kínálatban. Ezt ugyanis minden étterem saját magának, illetve a vendégeinek állítja össze. És ha nagy sikert arat vele, még az is lehet, hogy jövőre bekerül az általános étlapba.