Az utóbbi években a technika és a tudomány rohamos fejlődése nyomán ritkaságszámba megy a fájdalmas beavatkozás fogkezelés közben. De hiába mondják a fogorvosok, hogy „nem fog fájni”, a legtöbb ember kerüli a rendelőjüket, amíg ép a foga, vagy ha csak apró beavatkozásra, mondjuk fogkő eltávolításra, volna szüksége.
Pedig a rendszeres szűrővizsgálat a korai felismerést, míg a rendszeres, professzionális fogtisztítás a megelőzést segíti. Minél korábban kezdjük a kezelést, annál biztatóbbak az eredmények.
Az állapotfelmérő vizsgálat, vagyis a szűrés során felmérik a foghiányokat, a fogak és a fogágy állapotát, s azt, hogy mi szorulna javításra. Ez a páciensnek is útmutatást, segítséget nyújthat, főleg ha azt is megérdeklődi, mennyibe kerül a tervezett beavatkozás.
A kisgyermekeknek nem fáj a szűrés. Ha szüleik minden évben kétszer elviszik őket a gyerekfogászatra, könnyebben megbarátkoznak a fogorvossal, a székkel, a lámpával és a felszereléssel. Így pár évvel később már biztos nem fognak félni a fogorvostól.
A megelőzést és a kezeléseket nem lehet elég korán elkezdeni, hiszen például a fogágybeteg-ségek egy része kifejezetten fiataloknál, egyéni hajlam alapján és nem is feltétlenül rossz szájhigiéné mellett „szeret” kifejlődni. Míg az ínygyulladás visszafordítható állapot, addig a fogágybetegség esetében maximum a folyamat megállítására és a további rosszabbodás megelőzésére van lehetőség.
Riasztó adat, hogy 1985 óta a szájüregi daganatok száma megháromszorozódott Magyarországon! Ezek a daganatok nagyon veszélyesek, rossz kimenetelűek lehetnek, de ha időben felfedezik, jól kezelhetők.
Ez a betegség sajnos a fiatal korosztályt is érinti, ám az idősek, a nyugdíjasok is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Éppen ezért ajánlott a nyugdíjasoknak minden évben ellátogatni a szűrővizsgálatra. A szájnyálkahártya bizonyos állapota felhívja a szakember figyelmét arra, hogy életviteli, táplálkozási tanácsokat adjon a betegnek, amelyek betartásával ez a kóros állapot visszafordítható, s nem alakul ki a daganatos betegség.
Ezt az állapotot a fogorvos különböző, a szájnyálkahártyán található foltok, elszíneződések alapján fedezi fel, ám ilyenkor a beteg még nem észleli a bajt, s nem érez semmi különöset, hiszen ezek nem vérző sebek, hanem enyhe kiszáradások, foltok. Az átvizsgálás nem tart tovább fél percnél, és természetesen fájdalommentes.