Igazán optimista hozzáállás, hogy minden rosszban van valami jó. Ha valamire, akkor ez a megállapítás a nyár végére, az ősz beköszöntére különösen igaz. Valóban búcsúzunk a meleg napoktól (bár nyár jövőre is lesz), de a száz színű levéltenger, a tüskés vadgesztenye, a pazar sült tök és a zamatos szőlő mindenkit megvigasztal.
A szőlő miatt várom mindig az őszt, és emiatt várták eleink is. Hiszen ez a gyümölcs a legrégebben háziasított növényeink egyike. Tarka (az egészen fehéres, halvány sárgás-zöldestől a mély bíborig terjedő) színével, változatos (a gömbölydedtől egészen a hosszúkás csepp formát felvevő) alakjával a szőlő már a kőkorszak emberét is elbűvölte, ekkor ugyanis termesztették már ős fajtáját. Később helyet kapott az ókori római, görög, egyiptomi vallás és kultúra kellékei között. A középkorban főként a kolostorok kertjeiben bukkanhatunk rá. Egyes források tanúsága szerint a magyarok ősei már a honfoglalás előtt foglalkoztak szőlőtermeléssel, igaz, főként borkészítési célzattal.
A szőlőnek számos fajtája ismert, külön felsorolnak asztali fogyasztásra, mazsola és bor előállítására alkalmas fajokat, sőt léteznek a könnyebb fogyasztás kedvéért magtalan típusok is. Mi sem mutathatná jobban a szőlő népszerűségét, mint a széles felhasználási terület, a gazdag receptúra. Jellegéből eredően elsősorban édes ételek részeként találkozhatunk vele, készül páratlanul finom dzsem, zselé, befőtt az ízes szemekből. A szőlő sűrű levéből készülhet a magyar specialitásnak számító különleges boron kívül főleg a reformkonyhában édesítőszerként használt szirup is. Az ínyencek sós ételek alkotórészeként is felhasználhatják rizsköret dúsítására, mártások alapanyagaként, vadhúsok, rántott szárnyasok, sajt mellé néhány kanál szőlőlekvár igazi pikáns élmény. Az étkezés záróakkordjaként bátran kínálható kevés sajttal, dióval körítve.
Mint a fentiekből jól látszik, régi kedvencünk számos értéket, új lehetőséget rejt. A 18. oldalon látható mintaétrend szűk keresztmetszetet mutat a szőlő őszi fogyókúrában történő alkalmazásáról.
Mit kell tudni a szőlőről?
Ha mélyen a szőlőszem belsejébe nézünk a vékony, viasszal bevont, hamvas héjon át, magas, közel 80 százalékos víztartalmat találunk. A frissítő szőlőlé tulajdonképpen egy magas biológiai értékű cukoroldat. Szénhidráttartalma a gyümölcsök között a legmagasabb, mintegy 20 százalék, mely főként cukrokból (szőlő és gyümölcscukor) tevődik össze. Ez a magas tápanyagtartalom az oka a szőlő jelentős energiatartalmának, mely 78 kcal 10 dkg gyümölcsben. Éppen ebből a jellemzőből kifolyólag intjük óvatosságra a fogyókúrázókat így őszidőben, és ezért nem javasoljuk a szőlő fogyasztását cukorbetegeknek. A cukor mellett számos értékes vitamin és ásványi anyag is fellelhető a szemekben. A vitaminok közül említést érdemel a vízoldékony csoportba tartozó B1 (50 mg/100 g), B2 (50 mg/100 g), biotin (1,4 mg/100 g) és folsav (5,2 mg/100 g) tartalma. C-vitaminból 10 dkg-ként 5 mg-ot tartalmaz. Ásványi anyagai közül a kálium (195 mg), a foszfor (75 mg) és a magnézium (14 mg) érdemel említést. Fontos kiemelni, hogy a gyümölcshúsban rejlő apró magvak miatt fogyasztása epebetegeknek, gyomorbetegeknek és gyulladásos bélbetegségben szenvedőknek panaszt okozhat. Magas ásványianyag-tartalma folytán étrendbe sorolása egyes vesebetegségek esetén megfontolandó. A pici, csepp alakú magvak egyébként hasznos szerepet töltenek be emésztési ballasztanyagként a bélrendszer működésében, sőt belsejükben értékes, többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag olajat rejtenek.
Szűcs Zsuzsanna
dietetikus
