Nyugtalan hétköznapok

Hozzánk tar­to­zó je­len­ség, amely bel­ső egyen­sú­lyunk ki­bil­le­né­sét jel­zi. Ide­ges­ség­gel tölt el ben­nün­ket az, ami­kor nem úgy ala­kul­nak a dol­ga­ink, aho­gyan sze­ret­nénk. Nyug­ta­lan­ság vesz raj­tunk erőt, ami­kor a kö­rül­mé­nye­ink te­her­ként ne­he­zed­nek vál­lunk­ra, és stressz­ként él­jük meg a ránk vá­ró fel­ada­to­kat.

Ha­son­ló­an érez­zük ma­gun­kat, ha rend­sze­re­sen el­nyom­juk a ben­nünk ki­ala­kult fe­szült­sé­ge­ket és a fel­me­rü­lő vá­gya­in­kat.
Akut nyug­ta­lan­sá­got, ide­ges­sé­get idéz­het elő azon­ban az is, ha nem he­lye­sen táp­lál­ko­zunk. A túl­zott mér­ték­ben fo­gyasz­tott iz­ga­tó­sze­rek, ká­vé, ka­kaó, cu­kor, tea, fo­koz­zák az anyag­cse­rét, és a fo­ko­zott bel­ső ak­ti­vi­tás nyug­ta­lan­ság­ér­ze­tet kelt.
A ku­darc­tól, bos­­szú­ság­tól, csa­ló­dás­tól, sé­rel­mek­től va­ló fé­le­lem is ha­tás­sal van ránk. Mind­egy, van-e alap­ja, vagy nincs.   Meg­aka­dá­lyoz az ak­tív cse­le­ke­det­ben, tud­juk mit „mu­száj”, mit „kel­le­ne” ten­nünk, még­sem te­szünk gya­kor­la­ti lé­pé­se­ket. Fé­lünk, hogy új­ra és új­ra ugyan­az a ne­ga­tív él­mény va­ló­sul meg az éle­tünk­ben, va­la­mi, ami nem úgy tör­té­nik, aho­gyan azt mi sze­ret­nénk. Így nem vál­la­lunk fe­le­lős­sé­get, nem kény­sze­rü­lünk dön­tés­re, pas­­szí­vak ma­ra­dunk, ha­lo­ga­tunk, és kap­ko­dunk. A ku­darc­él­mény erő­sí­ti az ön­bi­za­lom hi­á­nyát, az ér­ték­te­len­ség, a hi­á­ba­va­ló­ság, a ki­lá­tás­ta­lan­ság ér­zé­sét. A nyug­ta­lan em­ber nem bí­zik ben­ne, hogy meg tud­ja győz­ni kör­nye­ze­tét ké­pes­sé­ge­i­ről és ér­té­ke­i­ről. Így ál­lan­dó vis­­sza­csa­to­lá­so­kat ke­res a kül­vi­lág­ban. Ez egy­faj­ta kom­mu­ni­ká­ci­ós za­var­hoz ve­zet, mi­vel túl sok in­ger­re, in­for­má­ci­ó­ra igyek­szik fi­gyel­ni, min­dent ko­mo­lyan vesz, így sok­szor lé­nye­ges dol­gok, le­he­tő­sé­gek mel­lett megy el. A kö­rül­mé­nyek ál­do­za­tá­nak te­kin­ti ön­ma­gát, ahol fe­szült ide­gi ál­la­pot­ban igyek­szik fel­ké­szül­ni, min­den őt érő ese­mény­re. Hi­ány­ér­zet és fruszt­rált­ság kö­vet­he­ti egy idő után ezt a fo­lya­ma­tot, mely vé­gül egy ál­lan­dó­sult csa­ló­dott­ság­ba és le­han­golt­ság­ba tor­kol­lik. A fo­lya­ma­tos szo­mo­rú­ság, a re­mény­te­len­ség ér­zé­se de­presszió ki­ala­ku­lá­sá­hoz ve­zet­het.
Ha meg­bom­lik a har­mó­nia, szer­ve­ze­tünk gon­dos­ko­dik azon­ban oly mó­don ró­lunk, hogy je­le­ket küld szá­munk­ra. Ha ész­re­ves­­szük őket és ol­va­sunk be­lő­lük, már meg­tet­tük az el­ső lé­pést a meg­ol­dás fe­lé ve­ze­tő úton.

Mi­re ér­de­mes oda­fi­gyel­ni?

• Fej­fá­jás, al­vás­za­va­rok, ve­rej­té­ke­zés, hő­hul­lám­ok, fül­csen­gés, re­me­gés, ful­la­dás, mell­ka­si nyo­más, szív­do­bo­gás, szé­dü­lés, gyo­mor­görcs, há­nyin­ger, ét­vágy­ta­lan­ság, evé­si kény­szer, has­me­nés, szék­re­ke­dés, gya­ko­ri vi­ze­lé­si kény­szer, menst­ru­á­ci­ós za­va­rok, erek­ci­ós za­va­rok
  
• In­ge­rült­ség, tü­rel­met­len­ség, ide­ges­ség, el­len­sé­ges­ke­dés, hir­te­len fel­lé­pő han­gu­lat­vál­to­zá­sok, bi­zony­ta­lan­ság­ér­zet, fé­le­lem, szo­ron­gás, ag­gó­dás, ér­dek­te­len­ség, üres­ség ér­ze­te, cél­ta­lan­ság, túl­ter­helt­ség ér­zé­se, le­vert­ség, fá­ra­dé­kony­ság, sí­rós­ság
  
• Fe­le­dé­keny­ség, szét­szórt­ság, ká­bult­ság, kon­cent­rá­ci­ós ne­héz­sé­gek, me­mó­riarom­lá­s
  
  A tü­ne­tek mu­tat­ják, hogy csúcs­for­ga­lom zaj­lik az ideg­pá­lyá­kon. Ideg­ös­­sze­om­lás ese­tén pél­dá­ul, pon­to­san úgy, mint a köz­le­ke­dé­si du­gó­ban, be­áll egy nyu­gal­mi ál­la­pot, ahol már sen­ki nem moz­dul az uta­kon, így nem ke­let­kez­het több kár. Az ideg­össze­om­lás ilyen mó­don te­hát a te­rá­pia kez­de­te. Jel­zi, hogy cél­sze­rű új uta­kat ke­res­ni, és más sza­bá­lyok sze­rint köz­le­ked­ni a vi­lág­ban.   Fon­tos, hogy új is­me­re­tek­re, ta­pasz­ta­la­tok­ra te­gyünk szert, me­lyek szé­le­sí­tik lá­tó­kö­rün­ket, és po­zi­tív él­ményt nyújt­hat­nak.
  
  Sebök Gab­ri­el­la
  pszi­cho­ló­gus
  
  Né­meth Mó­ni­ka
  tré­ner