A májrák gyakrabban fordul elő, mint   30-40 évvel ezelőtt – férfiaknál és nőknél egyaránt. Sőt bizonyos szempontból a nők veszélyeztetettebbek. Mi áll ennek a “rosszindulatú” változásnak a hátterében? Dr. Fehér Jánost, hazánk nemzetközileg is elismert hepatológus professzorát kérdeztük.

 

– Az elmúlt évek során egyre több olyan tényező alakult ki az emberi szervezetben, amely a májrákos sejtátalakulást elősegíti. Ennek egyik oka a nagymértékű alkoholfogyasztás – mondja dr. Fehér János. – Azok a férfiak számítanak nagyivónak, akik éveken, évtizedeken át naponta 100-120 g-nál több tisztaszesznek megfelelő alkoholos italt fogyasztanak, ami egy liter bornak, vagy 3-4 dl pálinkának, töményszesznek felel meg. Nők esetében már ennek a fele elegendő ahhoz, hogy ugyanazokkal az egészségre káros következményekkel járjon. Az alkoholos májbetegség ráadásul gyorsabban alakul ki nőkben, mint férfiakban. Férfiaknál 10-15 évi rendszeres alkoholfogyasztás válthatja ki az esetek felében – vannak ugyanis, akiknél nem alakul ki -, hölgyeknél   viszont már 6-8 éves ilyen életmód májzsugoros megbetegedéshez vezethet.

 

– A májzsugor önmagában véve is az egyik fő kockázati tényezője a májrák kialakulásának.

– Pontosan. Más faktorok tovább erősítik a májrák kialakulásának valószínűségét.

A dohányzás, melynek füstje nem jut el ugyan a májhoz, de a nikotin bekerülhet a májsejtekbe, melyek nem tudják megfelelően méregteleníteni. Hölgyek esetében további faktor, ha fogamzásgátlót szednek. Az abban lévő hormonok bár összességében nem károsak az emberi szervezetre, de többezres statisztikai adatok feldolgozása alapján úgy tűnik, duplájára, sőt háromszorosára emelkedik ezekben az esetekben a májrákos megbetegedések száma.

 

TEHETSZ RÓLA

 …és ellene

 

-Tehát a rendszeres alkoholfogyasztás, a nikotin és a fogamzásgátlók okolhatók. Azaz sok esetben okolhatóak vagyunk mi is, tehetünk róla, az életmódunkkal…

-Igen! De nem kell tiltani az alkoholt, a minőségi alkohol kis mértékű fogyasztása még jót is tesz az egészségünknek. Az arany középút a fontos. A dohányzásról viszont mindenképpen ajánlatos lemondani. Így nem csak a tüdő- és a szájüregi daganat, de a májrák előfordulásának esélye is csökken.

 

– És a fogamzásgátló? Sokan azzal érzik biztonságban a szexuális életüket.

– Nem mondom azt, hogy a fogamzásgátlót felejtsük el, de időszakonként, megelőzésképp egy májultrahangos vizsgálatot érdemes ellenőrzésként elvégeztetni, nincs-e a májban olyan elváltozás, ami korai jel lenne: esetleg rossz irányba halad a máj anyagcseréje. Ha így van, még segíthetünk.

 

– Milyen időközönként ajánlott ez az ultrahangos vizsgálat?

– Azok a hölgyek, akik fogamzásgátlót szednek, általában rendszeresen járnak nőgyógyászati vizsgálatokra, nekik ajánlott, hogy évente egyszer elmenjenek hepatológiai rendelésre is, s komplett vizsgálatot csináltassanak a májfunkciót illetően, ill. ultrahang vizsgálat szükséges még.

 

– Ha a vizsgálat során elváltozást tapasztalnak, mit lehet tenni?

– Az elváltozás nem mindig rosszindulatú, vannak olyanok, melyek sokszor csak a fogamzásgátló szedése miatt alakulnak ki és jelentéktelenek.

Ha az elváltozás rosszindulatú, de kis terjedelmű, műtétileg könnyen el lehet távolítani és meg lehet gyógyulni!

 

PLUSZKILÓK

…veszélyes és felesleges

 

– A máj a méregtelenítő szervünk. Nem mindegy, hogy mit eszünk. Hogyan táplálkozzunk? Az elhízásnak mennyire lehet szerepe a máj káros elváltozásában?

– Ha valaki elhízott, és/vagy állati zsírokra épül a táplálkozása, akkor több olyan tényező is együtt van, ami a rákos megbetegedés kialakulását felgyorsíthatja.

A zsíros ételek a máj műkődése kapcsán a májban kezdenek átalakulni, és ha nagyobb mennyiségben fogyasztunk zsíros ételt, az a májban lerakódik, zsírral telített májsejtek alakulnak ki (zsírmáj). Ezek kezdetben még funkcionálnak, ellátják a máj méregtelenítő feladatát, vagy éppenséggel a fehérje-, zsír-, és szénhidrát anyagcserékben való szerepét. Ám ha nagyobb mennyiségben van zsír a májban, akkor már a májfunkció is károsodhat, és a sejt elpusztulhat. Az elpusztuló májsejteket gyulladásos sejtek veszik körül a szervezetben, hellyel-közzel ezek a sejtek rostot képeznek, és májzsugorhoz vezető elváltozás alakul ki. A folyamatot mindenképpen helyes megakadályozni, úgy, hogy kevesebb zsíros ételt fogyasztunk.

 

– Melyek azok a tünetek, melyek arra utalhatnak, hogy a májunk veszélyben van?

– A májzsírosodás első jele? Olyan nincs. Igen korai állapotban észre sem lehet venni. Aki elhízott, annak azonban nem csak a bőre alatti kötőszövet tartalmaz több zsírt, hanem a haskörfogata is nagyobb. Akinek pedig a haskörfogata nagy, annak májzsírosodása is van. A haskörfogat mérése egyszerű lehetőség arra, hogy lássuk, valaki túl van-e azon a normális testsúlyon, ami ajánlott. Ha így van, akkor nagyon fontos, hogy csökkentsük a beteg súlyát, mert a májzsírosodással ráadásul együtt jár az érelmeszesedés, a magas vérnyomás, a vérzsír emelkedése. (Ezeket együttesen: metabolikus anyagcsere szindrómáknak nevezzük.)   Minél magasabbak ezek a kóroki tényezők, annál nagyobb a   szív-érrendszeri betegségekben való elhalálozás esélye.

 

SZÉPEK, FIATALOK

…még egészségesek

 

Az érrendszeri betegségek kialakulásában az idő is ellenünk dolgozik. A májzsírosodás azonban már a fiatal nők betegsége is lehet?

-Sajnos, épp az a gond, hogy már az óvodában is sok a dundi gyerek. Mindez súlyos következményekkel jár: korán kialakulhat például a cukorbetegség.

Bár a májzsugor szerencsére nem a fiatalok betegsége, de annak előzménye, a májzsírosodás igen korán jelentkezhet. Ez azonban – vagyis amikor még csak zsírlerakódás van-, nagyon könnyen visszafordítható a kalóriák csökkentésével, és napi fél óra mozgással.

 

-Melyek azok a táplálékok, melyek elősegíthetik a zsírégetést?

– Ki kell cserélni először is a zsírokat: tehát az állati zsírokat növényi zsírokkal kell helyettesíteni. Olajjal főzzünk! Omega zsírsavakat alkalmazzunk! Vitaminokat tartalmazó ételeket: főzelékeket, zöldségeket, gyümölcsöket együnk.

 

-Professzor Úr nemrégiben egy brüsszeli tudományos konferencián járt, ahol az egészséges táplálkozás volt a téma.

– …és nem csak nálunk, hanem még ott is szó volt arról, hogy az egészséges életmód drága. De találkoztam azzal a statisztikai adattal is, hogy ha almával viszünk be egy kalóriát a szervezetbe, az 55-ször olyan sokba kerül, mint egy kalória bevitele mondjuk olívaolajból. Vagyis nem is olyan drága az, ami annak látszik. Beszélgetésünk egyik üzenete ez is lehetne.

 

JÁRJ AZ ARANY KÖZÉPÚTON!

Egészségbarát diéta

Az energiabevitelt mérsékelten kell csökkenteni! A táplálékunkban szerepelnie kell: fehérjének, zsírnak és szénhidrátnak is.

• A szigorú, vegetáriánus étrend nem tanácsos, mert nem minden fehérjét tud az emberi szervezet előállítani.

• Igenis, állati fehérjére szükségünk van! A hal kiváló böjti napokon, többszörösen telítetlen zsírsavakat nyerhetünk belőle, ami nagyon egészséges, de nem lenne jó mindennap csak halat enni, mert az a szabadgyökös reakcióknak kedvezne!

•Egy héten egyszer tartsunk olyan napot, amikor állati zsiradékokat nem viszünk be a szervezetbe.

•A szénhidrátot, és a cukrot csökkentsük, ne cukrozzunk duplán, pl. a gyümölcsöket együk úgy, ahogy a természetben találhatóak.

•Naponta lagalább 2-3 féle gyümölcsöt fogyasszunk!

• A táplálékkiegészítők, azaz a vitamin-szerű anyagok jók, de csak bizonyos mennyiség ajánlottak, túlzott fogyasztásuk épp olyan káros lehet, mint amilyen káros lenne a vitaminok hiánya.

 

A vírusos májbetegség

 Magyarországon és a világon is egyre gyakoribb a vírusos májbetegségek előfordulása. A vírusos májbetegségek közül a hepatitis A, B, C, D, E a közismert. A hepatitis B, C, D betegségek nem csak heveny, hanem idült megbetegedéseket is okozhatnak, ami 10-15 éves folyamat, végstádiuma: a májzsugor. Az A-ra, a B-re, a D-re van megfelelő védőanyag, amit Magyarországon meg is kaphatunk.

•Ha valakinek az édesanyja B vírus pozitív volt, akkor szülés után azonnal beoltják a csecsemőt.

•Serdülőkorban, a szexuális élet kezdetén szintén feltétlenül tanácsos a védőoltás, mert a B, és C vírus nemi úton is átterjedhet egyik emberről a másikra.  

Kovács Boglárka

 

843b7aa1-0caa-4a12-a9c5-7bdc82c3eaeb