A fejlődési rendellenességek kockázatamár a fogamzás előtt csökkenthető. Fontos, hogy minden kisbabát tervező pár megtudja, lehetőség van számos fejlődési rendellenesség kialakulási kockázatának csökkentésére: magzatvédő vitaminokkal. Olyan új módszerről van szó, amivel évente ezres nagyságrendben lehet a súlyos fejlődési rendellenességeket megelőzni.
Ám ez fogamzás előtt elkezdett vitaminszedést igényel. Egyre kevesebb gyermek születik, ezzel párhuzamosan a leendő szülők mind fontosabbnak tartják az újszülött egészségét. Leginkább a fejlődési rendellenességektől tartanak. Joggal, mivel a fejlődési rendellenességek a betegségek sajátos csoportját képezik, amelyben teljes gyógyulás ritkán érhető el.
Az Egészségügyi Világszervezet újabb állásfoglalása szerint az úgynevezett magzatvédő-vitaminok az összes súlyos fejlődési rendellenesség legalább egynegyedének-egyharmadának kivédésére képesek.
A magzatvédő-vitaminok hatását két, több mint 10000 kismama bevonásával végzett klinikai vizsgálatban igazolták. Ha a készítményt a fogamzás előtt minimum egy hónappal kezdték el szedni és a terhesség első három hónapjában folytatták, az agy- és koponyahiányok, valamint a nyitott gerincek mintegy 90%-át lehetett kivédeni. A gyakori szívrendellenességek, a műtéti beavatkozást igénylő veserendellenességek és a testi fogyatékosságot okozó végtaghiányok megelőzésében is igazolódott szerepük.
A vitamin szedése mellett a fogamzás előbb következett be, és kis mértékben az ikerterhességek aránya is növekedett. A koraterhességben sok kellemetlenséget okozó terhességi émelygés, hányinger és hányás előfordulása számottevően csökkent.
A magzati fejlődés zavartalansága és bizonyos súlyos fejlődési rendellenességek kivédése érdekében a leendő édesanyáknak feltétlenül szükségük van az ún. magzatvédő vitaminokra. Két fő beviteli módukkal érdemes számolni.
Táplálék
Ez lenne a legtermészetesebb és legegyszerűbb, de ennek megvalósíthatósága korlátozott. Vegyük például a folsavat. A női szervezet folsav-folát (B11-vitamin) igénye a magzati fejlődés korai időszakában jelentősen megnövekszik. Magyarországon a fogamzás körüli időszakban a nők átlagosan napi 0,16 mg folátot fogyasztanak. Egyes fejlődési rendellenességek kivédéséhez azonban ennek négyszeresére lenne szükség, mivel ez képes az említett génhiba ártalmas következményeinek semlegesítésére. A hiányzó 0,50 mg pótlásához naponta 15 tányér spenótot kellene minden nap elfogyasztani.
A magyar lakosság vitamin ellátottsága köztudottan alacsony. Megdöbbentő tény, hogy egy vizsgálat szerint a magyar várandósok 97%-a bizonyos vitaminokból hiányosan táplálkozik.
Magzatvédő vitamintabletták
A terhességi vitaminpótlás jelentőségét felismerve a tudósok olyan vitaminkombinációt állítottak össze, amely segít felkészíteni a női szervezetet a terhességre.
A legfontosabb azonban a magzatvédő vitaminok szedésének ideje. Az agy- és koponyahiány, valamint a nyitott gerinc a magzati fejlődés 15. napjától alakul ki, éppen akkor, amikor kimarad a nők – terhességet jelző – havi vérzése. Ezért mindenképpen szükséges a vitaminkészítményt a tervezett fogamzás előtt minimum egy hónappal szedni. A súlyosabb fejlődési rendellenességek a magzati fejlődés 15. és 77. napja között alakulnak ki, ezért a kúrát feltétlenül szükséges legalább a terhesség 12. hetéig folytatni.
A leendő édesanyák már hazánkban is nagyon sokat tehetnek- tehetnének ősi vágyuk: az egészséges kisbaba elérése érdekében. A magyar várandósok 97 százaléka vitaminhiányosan táplálkozik.
Dr. Czeizel Endre
orvosgenetikus