A tavasz és vele együtt a Kos jegyének elsöprő, kirobbanó energiái száműzik az igencsak hosszúra nyúlt tél szürkeségét, apátiáját, kedvetlenségét. Az üde színek, a finom, gyengéd illatok és legfőképpen a természet rendje szerint ilyenkor nagyobb kedvet érzünk a szexhez is – vagy inkább egyre erősödik bennünk a rossz érzés az együttléttel kapcsolatban?
Ami az egyiknek élvezet, a másiknak a szeretet legmélyebb kifejezése, a harmadiknak nemszeretem, félelmetes dolog is lehet. Több oka is lehet a szexualitással szembeni ellenérzésnek: vizsgáljuk meg, hogyan közelít ehhez a kineziológia, a One Brain (egy agy) módszer segítségével.
Nem kerek a világ
Ágnes 30-as évei elején járó, fiatal nő. Évek óta rendszeresen jár oldásra, melyben felszabadulnak testi-lelki blokkolt energiái, és szisztematikusan rendbe teszi élete aktuális problémáit. Kilépett és talpra állt egy méltatlan kapcsolatból, melyben igen alárendelt szerepben volt. Hosszú kihagyás után újra munkába állt, teljesen új területen próbálta ki magát, és hamarosan sikereket ért el. Már csak az új szerelem hiányzott, amelyben harmóniára, egyenrangúságra vágyott.
Nem kellett sokáig várni: egy-két rövidre szabott kapcsolat és kisebb kudarcok után, eljött a Nagy Ő. Minden rendben is ment egy ideig, míg ki nem derült, hogy baj van az együttléttel. Ágnes nem kívánja, és nem tudja úgy élvezni a szexet, ahogyan szeretné, annak ellenére, hogy párja gyengéd, odaadó és figyelmes vele.
Nem volt könnyű számára ez a szembesülés, de melyikünknek könnyű erről beszélni? A „szokott” módon, ilyenkor magunkat hibáztatjuk, bűntudatunk van, és természetesen félünk a kapcsolat felbomlásától, társunk elhidegülésétől.
A múlt szava
Ágnes problémáján az Egy Agy módszer egyik speciális programjával dolgoztunk, melynek célja, hogy könnyen, erőfeszítés nélkül tudjuk megélni a szexualitást, hogy az ne legyen ügy, megoldandó, negatív feladat az életünkben. Mit is jelent ez?
Ha egy adott helyzet nem stresszel, nem támaszt bennem kételyeket, és pozitív, erős motivációval állok a dolog elé, akkor az nem ügy számomra, hiszen minden az én válaszreakcióimon múlik. Az viszont, hogy hogyan reagálok, függ a múltban megélt örömeimtől vagy fájdalmaimtól, sokkoló élményeimtől.
Ági teste és tudatalattija nyolc hónapos korát hozta fel az első kezelés alkalmával, és a feltárt információk alapján beindult az emlékezési folyamat. Az nagyon jó, ha a kisgyerek természetes szexualitást lát maga körül, sajnos azonban esetünkben nem ez történt. Mint kiderült, sokszor élte meg testközelből apukája agresszív, anyukája igényeit figyelembe nem vevő közeledését. Mit tehet egy ilyen pici baba?
Esetünkben Ági erős stresszhatás alá került, olyan intenzív harag, düh alakult ki benne, ami emésztési zavarokat, gyomorégést és egy sokszor jelentkező erőltetett levegővételt eredményezett a további élete során (az oldás után elmúltak a tünetek.) Mivel kisgyerekként nem tudott ezzel a helyzettel mit kezdeni, a múltban olyan viselkedést alakított ki magában, amellyel a fájdalmát manipulációra használta, olyan tüneteket produkálva, hogy szüleinek be kellett fejezni az együttlétet, a jelenben pedig blokkolta párjával a szerelmeskedéseket, pl.: egy jó kis fejfájással.
Érettség és valós kor
A következő használt módszer a vizuális kommunikáció volt, a látáshoz kapcsolódó stresszel kapcsolatban – ha nézünk, látunk, illetve mások néznek, látnak minket, amikor a szexualitás ügye felmerül. Egy oldás előtt teszttel megállapítjuk azt is, hogy mennyi az érettség kora a valós korhoz képest: ilyenkor döbbenetes dolgok szoktak kiderülni.
Néha az ágyban is kisfiúként, kislányként kezdünk viselkedni, annak ellenére, hogy az ágyig vezető úton macsóknak és szuper nőknek éreztük magunkat! Vagy éppen egy negyvenes éveit taposó nő (akinek 15-16 éves korában sérült a nőiséggel kapcsolatos képe) egy férfi közeledésére, flörtjére elkezd 16 éves csitri módján reagálni, és bár ez számára is teljesen világos, nem tud tenni ellene.
Ágnesnél is a következő alkalommal jött a döbbenet: mindkét esetben, ha másokra nézett vagy mások nézték őt (szex közben), akkor az érettség kora: három év volt. Lehet-e így a jelenben sikeres egy együttlét? Természetesen nem! A lány háromévesen olyan benyomásokat raktározott el magában, hogy sohasem érezheti kényelmesen magát környezetében, szükségleteit nem tartják tiszteletben. Úgy érezte, soha nem lesz védett a környezeti „bombázásokkal” kapcsolatban. Fizikailag hiperérzékennyé vált!
Az utolsó, a szexualitást érintő oldásban a fogantatás pillanata került elő. Itt az érintésen alapuló kommunikációval dolgoztunk, az érintés által kiváltott stresszel. Ági itt oda nem illőnek érezte magát, minden kapcsolat nélkül valónak, és fájdalmát visszahúzódással, elkerüléssel, meneküléssel kezelte.
Ezekkel az érzésekkel nemhogy csodálatos összeolvadás, de még egy pozitív szexuális élmény sem lehetséges a jelenben, hiszen nagyon fontos, hogy érezzük a választási lehetőséget, hogy egyéniségek vagyunk, nem pedig szextárgyak, akár mi érintünk, akár minket érintenek meg! Ebben segítenek az Egy Agy módszer korrekciói. Így az oldások végén Ági végre a valós korának megfelelően, a fájdalmas érzéseken, megtapasztalásokon felülkerekedve tud egyre kiteljesedettebb lenni párjával, megélve a harmonikus együttléteket.
Segítő csaták
A szexualitással kapcsolatban számtalan más terület is felmerülhet, van, amikor a hallással, megértéssel, beszéddel dolgozunk, vagy a versengés, irányítás kérdésével.
A másokkal való versengés előszobája lehet az, amikor elakadunk saját képünkkel, értékelésünkkel kapcsolatban, félelmek, bűntudat vagy önbizalomhiány miatt. Ilyenkor kibillenünk az egyensúlyból, és máris kapunk például egy „kedves” kolléganőt, aki ural minket, kínos helyzetekbe sodor, és állandóan érzékelteti velünk, hogy nőként nullák vagyunk. Ez itt már a nemek csatája, ami néha a saját nemünkkel nehezebb, pedig ő csak a „gombjainkat nyomogatja”, hogy emlékeztessen egy nagyon régi, múltban elraktározott érzésre! Bizonyos idő elteltével, visszatekintve ezekre a vesztett csatákra, még hálásak is lehetünk kollégánknak, kolléganőnknek, hogy hozzásegített ahhoz, hogy igazi egyéniséggé válhassunk.
Mert a cél, hogy mind a két nem legjobb tulajdonságait kombinálni tudjuk egy olyan tudatossággá, amely mentes minden szexuális problémától!
Szex és kreativitás
A második csakránk, a szexcsakra kreativitásunk, reproduktivitásunk helye is, tehát ha ez rendben van, akkor a termékenység, kreativitás, élvezet terén is rendben lesz az életünk.
Szöveg: Villing Zsuzsa, kineziológus