Májusi eső aranyat ér – szól a mondás, és bár ez a mezőgazdaságra, a növényekre vonatkozik, de bizony tavasszal itt az ideje arra is készülni, hogy nemsokára itt van a meleg, az erős napsütés és az alacsony páratartalom időszaka. A májusi eső pedig bőrünknek is jót tesz, még ha nem is az égből várjuk…
Hidratálás: már unalmasnak hathat a felvetés, hogy bizony bőrünk nedvességtartalmát folyamatosan szinten kell tartanunk, akkor is, amikor számos külső tényező hat ez ellen a törekvésünk ellen. A bőr, mint legnagyobb szervünk, az emberi test vízháztartásának harmadát tárolja. A bőr nedvességtartalmának csökkenésével veszít rugalmasságából is, ezért a megfelelő hidratálás elengedhetetlen, hogy szép és egészséges maradhasson. A tél hidegének elmúltával a veszélyt a napsütés, a légkondicionálás, a strandolás, az izzadás, tehát a nyár jelenti majd. A kellemetlenül húzódó száraz, vízhiányos bőr érzése pedig nemcsak kellemetlen, de a látvány is csúnya, és hosszú távon komoly hatásokkal bír: csökkent védekezőképesség, regenerációs képesség, felszíni ráncok kialakulása, korai öregedés. Szabadulj meg ezektől, hiszen nem kell más, csak víz!
Víz – másképpen
A hidratálás lényege nem a gyakori arcmosás – ezt bizonyára már te is tudod. Sőt, különösen a kemény víz nagyon könnyen kiszárítja a bőrt. A vizet belülről kell bejuttatnod: a kellően hidratált bőr szövetei megfelelő mennyiségű vizet tárolnak. Így a sejtek kitelnek, kisimul az arc, ragyogó, élettel teli lesz.
A bőrbe kétféleképpen juttathatunk vizet, és bizony egyiket sem lehet megúszni.
1. Nagyon fontos, hogy napi minimum másfél liter folyadékot igyunk, így biztosítjuk a kellő hidratációt belülről.
2. A másik módszer a hidratáló kozmetikumok használata, amelyek között ma már számtalan megoldással találkozhatunk, ami a víz mélyebb rétegekbe juttatását illeti. Mivel a bőr felszínét zsíros védőréteg védi a külső, káros hatásoktól, és ez tartja bent is a már ott lévő vizet, valamilyen bőrrokon anyag segítségét kell igénybe venni, hogy áthatoljon rajta. Ilyenek például a liposzómák és a mikroszómák.
A hidratálás módjai
• Passzív: Megakadályozza a vízvesztést, mivel a hámra egy láthatatlan filmréteg kerül.
• Közvetlen: A bőrbe bevitt különböző anyagok visszatartják a vizet a hámban. Ezek az anyagok egészséges bőrben nagy mennyiségben megtalálhatók (glicerin, fehérjék, karbamid, nátriumsó).
• Aktív: a hámon belüli vízmegkötés módosítása hialuronsavval, mukopoliszacharidokkal, amelyek feldúsítják a bőr nedvességét, elősegítik a vízmegkötést a szövetekben.
TUDTAD? A bőr rugalmasságához a legfontosabb anyag a víz. A fiatal bőrben a felső szaruréteg víztartalma teszi ki a teljes test víztartalmának a 10–20%-át. A bőr a nedvességét a mélyebb rétegekből származó vízből és a normál verejtékkiválasztásból nyeri. Különböző tényezők, például a vízmegkötő anyagok hiánya vagy a szélsőségesen alacsony páratartalom, fokozott nedvességvesztéshez vezethet. A test több fedetlen területe, például az arc és a kezek, hajlamosabbak erre. A természetes hidratáló faktorok segítenek a bőrnek abban, hogy megtartsa a vizet a szarurétegben. Enélkül a víz elpárologna, ami a bőrt szárazzá és repedezetté tenné.
SOS SEGÍTSÉG
Ha érzed, hogy a bőröd vészesen vízhiányos valamitől, vagy rendszeresen van ilyen érzésed, hiszen ilyen típusú a bőröd, keress egy jó hidratáló arcpakolást. Ez amellett, hogy azonnal feltölti nedvességgel a szöveteket, amely látványos eredménnyel jár, általában a vízmegkötő képességet is javítja.
Nobel-díj és szépségápolás
1988-ban az amerikai molekuláris biológus, Peter Agre sikeresen izolált egy olyan fehérjét, amely nélkül a víz nem juthatott el a sejtek belsejébe. Az ilyen tulajdonságú fehérjéket később aquaporinoknak nevezték el. A bőrben lévő mikroszkopikus méretű csatornák (aquaporin-3) a vízmolekulák szállítását szabályozzák sejtről sejtre. 2003-ban Peter Agre kémiai Nobel-díjat kapott a sejtmembránban lévő víz-, illetve ioncsatornák működési mechanizmusának feltárásáért.
Ne szomjazzon a bőröd!
A kémiai Nobel-díjas kutatáson alapuló termékinnovációval a bőr még egészségesebbé és ragyogóbbá válik. Mostantól a dehidratáció folyamata visszafordíthatóvá válik a vízszállító csatornák aktiválásának segítségével.
Bőrünkben a víz az aquaporin-hálózaton keresztül jut el a sejtek mélyebb rétegeibe, így ennek óriási szerepe van a bőr hidratálásában. Az UV-sugárzás káros hatásai miatt vagy a kor előrehaladtával az aquaporinok száma csökken, ezért a bőr veszít hidratáltságából.
Az Eucerin® AQUAporin ACTIVE termékcsalád képes a bőr saját aquaporin hálózata működésének serkentésére. A természet ihlette glüko-glicerol hatóanyag aktiválja a bőr saját aquaporin hálózatát azáltal, hogy elősegíti az új aquaporin csatornák létrejöttét. Az aquaporinok számának emelkedésével javul a bőr vízáteresztő képessége, és így a nedvesség a mélyebb rétegekből eljut a legfelső rétegekbe is. A termékek rendszeres használatával a bőr intenzíven hidratált lesz még a mélyebb, epidermális rétegekben is, hatása pedig hosszú távon is érezhető.
Gerincbe: fitt.promóció