A mi figyelmünk ma már olyannyira a külvilágra és a külvilágból érkező napi több ezer ingerre összpontosul, hogy nehezen érzékeljük testünk jelzéseit, különösen a zsigeri, azaz a szervi jelzéseket.
A jógik már évszázadok óta tudják, de lassan mi is kezdünk rájönni: bizony figyelnünk kell a testünk jelzéseire, hiszen így elkerülhetjük a nagyobb bajokat, és általában is jobban érezzük majd magunkat. Mindegy, hogy a csakrákban vagy az idegközpontokban hiszünk, el kell fogadnunk, hogy nem zsákmányolhatjuk ki magunkat a végtelenségig.
Jógagyakorlatainkkal te magad is kipróbálhatod, mennyire vagy kimerült!
Zsigerből elutasítasz valamit vagy zsigerből érzed? Ez a kifejezés nagyon beszédes, azt jelenti, hogy az érzés nagyon mélyről ered és nagyon biztos. Szinte az egész testünket átitatja, ilyenkor minden porcikánkkal, minden sejtünkkel egyetértünk abban, amit zsigerből mondunk vagy cselekszünk. A zsiger szó a belső szerveket jelenti, vagyis a zsigeri érzés valóban nagyon mélyen gyökerezik. Ennek a gyakran használt szófordulatnak az eredete valószínűleg a testünket behálózó idegek, vagyis az idegrendszer működésének hatásaiban és információszállításában keresendő. Az idegrendszer igen bonyolult hálózatot alkot a szervezetünkben, minden szövethez, minden szervhez elér és szállít információkat. Az idegsejtek kapcsolatban állnak egymással, az irányított szövetekkel, az érzékszervek receptoraival és az agyban vagy a gerincvelőben elhelyezkedő irányító központokkal.
Idegek és csakrák
Nagyon érdekes például a csakrák és az idegrendszer kapcsolata. Sokan kérdőjelezik meg a csakrák létezését és gondolják őket valamilyen jógikus halandzsának, pedig nem másról van szó, mint a gerinc mentén elhelyezkedő idegi csomópontokról, dúcokról, amik azokon a területeken helyezkednek el, ahol a csakrákat szokás jelölni. A csakrákhoz azok a szervek tartoznak, és energetizálásukkal azoknak a szerveinknek működését serkentjük és segítjük, melyeket az adott helyen elhelyezkedő idegdúcokból vagy központokból kiinduló idegek hálóznak be. A csakrák létezése tehát anatómiailag is alátámasztható.
Az idegrendszer működését tekintve két részre osztható:
• a szomatikus (tudatosuló, többnyire a külvilág ingereit felfogó, illetve arra válaszoló idegrendszeri rész), valamint
• a vegetatív (többnyire nem tudatosuló, akaratlagosan nem befolyásolható szervek működését irányító) idegrendszeri részre.
Nem árt tudni, hogy a jóga gyakorlásával bizonyos területek tudatosan irányíthatóvá válhatnak. Az óidők jógijai ugyanis megfigyelték, hogy lelki, azaz idegrendszeri állapotuk változása befolyásolja a légzésüket – ami feszült helyzetben szaporává és felületessé válik, nyugalmi helyzetben lassúvá és méllyé. Arra gondoltak, hogy ha lelkiállapotuk így hat a légzésükre, akkor miért ne működhetne ez visszafelé is. Így alakultak ki a légzőgyakorlatok, melyek által befolyásolhatóvá vált a légzés, és általa az idegrendszer állapota, amit akkoriban még leginkább a kedélyállapot változásában érzékeltek. Az óidők jógijai nem tudták még, hogy mi az a stressz vagy a vegetatív idegrendszer, nem voltak még ilyen fogalmaik, ők megtanulták figyelemmel követni testük legapróbb rezdüléseit, és így, tapasztalati úton alakították ki a ma ismert jóga ászanákat és légzőgyakorlatokat. A mi figyelmünk ma már olyannyira a külvilágra és a külvilágból érkező napi több ezer ingerre összpontosul, hogy nehezen érzékeljük testünk jelzéseit, különösen a zsigeri, azaz a szervi jelzéseket.
Soha ennyi stressz…
21. századi mindennapjainkban azért van különös jelentősége a vegetatív idegrendszer befolyásolhatóságának, mert szervezetünket soha nem érte annyi stressz, mint amennyivel testünknek ma szembesülnie és megküzdenie kell. A vegetatív idegrendszert, működését tekintve két részre osztjuk:
• szimpatikus és
• paraszimpatikus részre.
A szimpatikus idegrendszer fokozott aktivitása a szervezetet erőteljesebb munkavégzésre serkenti, de ehhez a szervezet felhalmozott energiáit használja fel. Vészhelyzetben a menekülési és védekezési reflexet váltja ki. Hatására fokozódik a szívműködés, nő a légzésszám, felületessé válik a légzés, emelkedik a vércukorszint és a vérnyomás, kitágul a pupilla, megfeszülnek az izmok, a szervek működése lelassul, mert a szervezet energiáit a menekülésre vagy a védekezésre, azaz az izmok mozgatására és erejére irányítja.
A paraszimpatikus idegrendszeri aktivitás esetén a szervezet gazdálkodik az energiaforrásokkal, helyreállítja azokat – energiát raktároz – a kapcsolódó zsigeri működések fokozásával. Hatására az emésztőrendszer működése fokozódik, a vérnyomás csökken, lassul és mélyül a légzés, lassul a pulzusszám és ellazulnak az izmok. Ez a szervezet regenerálódó, pihenő állapota. Az idegrendszer – mint ahogy testünkben minden – az egyensúlyra törekszik.
A szimpatikus és a paraszimpatikus tónus váltakozása esetén alakul ki egyensúly, ezért az egyik tónus túl hosszan fennálló állapota esetén az idegrendszer megpróbál a másik irányba tolódni. Megfigyelhető például, hogy egy stresszes, a végsőkig feszült helyzetet megoldva vagy egy nagy veszekedés után az ember akaratlanul sóhajt egy nagyot. Ez a sóhaj, ami tulajdonképpen egy elnyújtott kilégzés, a tartósan szimpatikus tónusba tolódott idegrendszert szeretné paraszimpatikus tónusba hozni. A szervezet ilyen és ehhez hasonló automatikus megnyilvánulásainak megfigyelései vezették el a jógikat ahhoz a tudáshoz, amivel ma már képesek vagyunk tudatosan támogatni vegetatív idegrendszerünket, és ezzel a túlságosan eltolódott, például tartósan szimpatikus tónusban, azaz stressz hatása alatt álló idegrendszerünkön segíteni, és azt egyensúlyba hozni. Ennek segítségével nemcsak a stressz okozta fáradtságot és a rossz, fásult lelkiállapotot tudjuk javítani, de ami ennél is fontosabb, ilyenformán szerveink működését is előnyösen tudjuk befolyásolni, segíteni, serkenteni.
A kívánatos egyensúly
Az jógik megfigyeléseihez hasonlóan, gyakorlással, jógával, befelé figyeléssel a mai kor embere is képessé válhat arra, hogy teste rezdüléseit, idegrendszerének állapotát képes legyen legalább annyira könnyen felismerni, mint azt, hogy egy ételnek milyen illata van. Ehhez adunk segítségül néhány olyan gyakorlatot, amivel az idegrendszer állapotát lehet feltérképezni. Gyakorta előfordul, hogy az idegrendszerünk már rég kimerült, mi mégsem vesszük ezt észre, csak amikor már szervi tünetei vannak. A jógik megfigyelték, hogy ha fél lábon egyensúlyoznak, és ez nehezen megy, akkor az egyértelműen a kimerültség jele. Az egyensúlygyakorlatok ugyanis bár fejlesztik az egyensúly érzéket is, sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak az idegrendszer állapotának jelzőjeként és a testtudat fejlesztőjeként. A következő egyensúlygyakorlatok segítségével te is megfigyelheted, hogy idegrendszered milyen állapotban van, mennyire vagy kimerült. Ha nehezen megy az egyensúlyozás, minél hamarabb szakíts időt a pihenésre, alkalmazz relaxációs technikákat vagy jógázz!
Fapóz
Állj zárt állásba. Tudatosítsd, ahogy a talpad egyre jobban nyomódik a talajnak. Nyújtózz meg a fejtetővel felfelé, hogy a gerinced kiegyenesedjen. Nézz ki magad előtt szemmagasságban vagy a talajon magad előtt kb. másfél méterrel egy pontot, és fókuszáld a tekinteted ide. Lassan helyezd a testsúlyodat a bal lábadra, és emeld meg a jobb lábad úgy, hogy hajlítod a jobb térded, és a talpadat nekinyomod a bal belső combodnak. Ha nehezen megy ennyire magasra emelni, akkor tedd a talpad a lábszáradra vagy a lábfejedre, és meg is támaszkodhatsz kezdetben a falnál. Érintsd össze a két tenyered a mellkasod előtt, és belégzés közben nyújtsd ki a karjaidat a fejed fölé. Tartsd ki a pózt 5 légzésig, majd hozd le a karod, fordítsd vissza középre a térded, és engedd le a lábad. Végezd el a gyakorlatot a másik oldalra is, majd állj meg egy picit lehunyt szemmel és figyeld meg az érzeteket, amiket tapasztalsz.
Hősi póz 3. 
Állj csípőszéles terpeszben, majd fordulj el jobbra és fordítsd el mindkét lábfejed szintén jobbra. Enyhén hajlítsd be a jobb térdedet, engedd rá a testsúlyodat, dőlj előre egyenes háttal, nyújtsd ki előre a két karod, és nyújtózz meg a karoddal és a gerinceddel előre. Lassan emeld a bal lábadat nyújtva hátra. Tartsd vízszintesen a csípődet és a talaj felé nézz, hosszan megnyújtva a tarkót. Elöl érintsd össze a két tenyered, hátul pedig fordítsd a lábujjakat a talaj felé, és told a sarkad hátra. Finoman nyújtózz a karokkal előre, a lábaddal pedig hátra.
Egylábas nyújtott állás 
Állj zárt állásban. Hunyd le a szemed néhány másodpercre, figyeld meg, mennyire stabil az állásod, mennyire inogsz. Majd nyisd ki a szemed, vidd a testsúlyodat a bal lábadra, lassan emeld fel a jobb lábadat hajlított térddel, majd fogd meg a nagylábujjadat, és próbáld meg előre vízszintesen kinyújtani a lábad. A bal lábad maradjon nyújtva, tartsd egyenesen a hátad, és leengedve a vállaidat. Csak annyira nyújtsd a lábad, amennyire sikerül, anélkül, hogy a hátad begörbülne. Majd 2-3 légzés után vidd ki a lábad jobb oldalra, és tartsd itt is 2-3 légzésnyi ideig. Közben a fejed fordítsd el balra. Utána vidd vissza újra a lábad középre, és végül engedd le. Végezd el az ászanát a másik oldalra is. Közben figyelj a légzésedre, és engedd el a gondolataidat, az segít megtartani az egyensúlyt.
Hattyú vagy táncos póz 
A kiindulási helyzet ugyanaz, mint a hősi póz esetében. Miután elfordultál csípőszéles terpeszben jobb oldalra, vidd a súlyod a jobb lábadra, enyhén dőlj előre és lassan emeld meg a bal lábad behajlított térddel. A bal kezeddel fogd meg a bal lábfejedet, és lassan emeld a bal lábad, hajlított térddel minél magasabbra. Ez a lábemelés finoman húzza majd hátra a bal vállad és nyújtja a bal karodat. Közben a jobb karoddal nyújtózz előre, és engedd lefelé a törzsed megnyújtott gerinccel, ameddig tudod.
Szöveg: Telkes Orsolya
