A tavasz érkeztével termi edzéseidet színesítsd kinti mozgással, így több legyet üthetsz egy csapásra:
• együtt lehet a család, a társaság,
• új mozgásformákat próbálhatsz ki,
• új helyeket ismerhetsz meg,
• és a program frissítésével új izomcsoportokat mozgathatsz meg.
Az alábbiakban egy röghegységbe, a Dunakanyar bal partjánál található Pilisbe csábítunk!
MINDENKINEK
Séta a Kék túra útvonalán
Kezdés és barátkozás gyanánt könnyű bemelegítő túrának ajánljuk a Hűvösvölgyi villamos-végállomástól induló, Nagykovácsiba tartó túraútvonalat, amely része az országos Kék túrának. A végállomástól gyalogoljatok a Kék túra jelzését követve a Remete-szurdok irányába. A túra során végig remek kilátásban gyönyörködhettek, különösen szép a zsíros-hegyi bányászemlékmű és a muflonitató környéke, amely nevével ellentétben az állatok helyett főleg a megfáradt gyaloglókat hivatott mindenféle jóval kiszolgálni. A végcél Nagykovácsi, ahonnét gond nélkül visszataláltok majd egy kék busszal a fővárosba. Akiknek ennyi nem elég és bírják még szusszal, azok haladjanak tovább Piliscsaba irányába, hogy olyan helyeket is lássanak, mint a Nagyszénás, a Kutya-hegy vagy a Kőris-hegy. Az út végig kíméletes, persze néhány húzósabb emelkedőre azért számítsatok! Kiváló tavaszkezdet ez a néhány kilométer, és az út során a vadregényes ösvény biztosan meghozza a kedveteket a Pilis további felfedezéséhez.
Akik már ismerik ezt a túrát, azoknak alternatív útvonalként a klasszikusnak mondható Dobogókő – Sikárosi erdészház – Pilisszentlászló – Pap-réti erdészház – Vízverés-nyerge – Nagy-Villám – Visegrád túrát érdemes végigjárni, főleg tizenéves gyerekkel, akik mindig nagyon élvezik a visegrádi Fellegvárat. Pihenésként érdemes hajóval visszautazni a fővárosba!
KÜZDŐ SZELLEMŰ VAGY? BARÁTOD AZ IZOMLÁZ?
Menj a Rám-szakadékba!
Ez a hely több okból is izgalmas. A szakadék egy vulkáni eredetű szurdokvölgy, összeszűkülő sziklafalai olykor merőlegesek, sőt, néhol befelé dőlnek. Mélysége több helyütt meghaladja a 34 métert is, míg szélessége helyenként alig 2 méter, és a mederben állandóan folyik a víz. A túra során 112 méteres szintkülönbséget kell leküzdened. A Rám-szakadék természeti adottságai miatt egyike a legnehezebben járható jelzett magyarországi turistautaknak. A dolgodat végig segítik a sziklába rögzített láncok, hogy abba kapaszkodva végig tudd járni a völgyet.
FONTOS: A balesetek elkerülése érdekében végig a turistajelzést kövesd! Csak megfelelő cipővel és felszereléssel vágj neki a távnak. Második alkalommal már viheted a barátaidat is, és megdöbbentheted őket jártasságoddal és terepismereteddel!
GYEREKEKKEL MENNÉL?
Erdei iskolák
Ha imádjátok a táj lenyűgöző szépségeit, és még tanulni is szeretnétek valamit, látogassátok meg az egyik erdei iskolát, tanösvényt vagy tábort. Hidd el, nincs olyan gyerek, akit ne hatna meg egy profi erdész szakértelme, főleg, ha olyan trükköket leshetnek el tőle a kíváncsi szemek, mint pl. a madárgyűrűzés vagy az odúvizsgálat. A mindig lelkes erdészek akár vízbiológiai terepgyakorlatot is tartanak az érdeklődőknek, itt nehéz ellenállni a mikroszkópos vizsgálódásoknak. Vadismeret, meteorológiai foglalkozás, és a roppant népszerű esti program; a vadles is vár, majd számos vetélkedőn tesztelhetik a kicsik az itt szerzett tudást.
EXTRÉM VÁLLALÁSOK
Kerékpárral a Pilis lankáin
Bár a Pilis lankás, számos helyen találhatsz magadnak olyan kaptatókat, hogy kétszer is meggondolod, hogy mire pazarold az erődet. A Pilisben főleg murvás erdei utakon és néhol elkerülhetetlenül aszfalton haladhatsz majd.
Ha rövidebb és kíméletesebb bicajos túrára van kedved, akkor kerekezz a szentendrei szigeten, ahol nincsenek nagy emelkedők, és minden faluban fagyizhatsz! Gyerekekkel különösen kellemes túra lehet!
RÉGIES MÓDSZEREK
Nyeregbe!
A Pilisben több tucat lovarda, tenyésztő és egyesület vár minden érdeklődőt, tudásszinttől függetlenül. Akár a díjugratás szintjéig is eljuthatsz az itteni szakemberek segítségével, de kezdetnek mi a tereplovaglásra gondoltunk, ez már egyszeri alkalom esetén is komoly függőséget alakíthat ki.
Találhatsz itt fríz lótenyésztőket éppen úgy, mint nagyon ritka magyar hucul ménest! Pilisvörösvár és Piliscsaba könnyű célpont a lovakkal eltöltendő napokhoz, akár egyedül, barátokkal, vagy gyerekekkel indulsz a tavaszi lovaglásnak. A helyi lovászok örömmel mutatnak neked izgalmas és romantikus ösvényeket egy kalandos lovas túrához.
FÖLD ALATTI FELFEDEZÉS
Barlangássz a Pilisben!
A hegység 66 barlangja közül számos látogatható, például az Ürömi-víznyelőbarlang, amit a Duna-Ipoly Nemzeti Park engedélyével lehet megtekinteni. A barlang a névadó falu határában, a templomtól keleti irányba található, mintegy fél kilométerre attól. A Csillaghegy irányába tartó út bal oldalán, egy bozóttal benőtt, mintegy tíz méter mély, jellegzetes, lefolyástalan mélyedés húzódik. A nyelő mélypontján nyíló bejárathoz egy viszonylag hosszú, időszakos vízfolyás vezet.
FONTOS! A barlang bejárása alapfelszerelésen túl nem igényel technikai eszközöket, azonban a benne található szűkületek miatt csak gyakorlott barlangkutatókkal vágj neki a kalandnak.
A barlangban előfordul, hogy helyenként a legjobb esetben is csak négykézláb lehet haladni!
BÁTOR VAGY?
Sziklamászás a Pilisben
Már 1913-ban is sok útikalauz írt az itt található sziklák garantálta mászóhelyekről.
• Akik alapfokú tanfolyamon akarnak részt venni, azokat az Oszoly melletti sziklákon tanítják majd a mászás fortélyaira.
• A Dorog környéki sziklák közül könnyen megtalálható a Strázsa-hegy, amely a város szélétől egy rövid gyaloglásra található, és akár 18 méteres utakat is mászhatsz rajta.
• Kesztölc közelében alig 30 perces sétával érhető el a mindig napsütötte Kétágú-hegy. Érdekessége, hogy az első, 1903-ból származó magyar mászóút itt található. Ennek a sziklának a tetejéről nyílik talán a legszebb panoráma azoknak jutalmul, akik felküzdik magukat odáig. Gyerekekkel is kiváló úti cél lehet, mert a szikla tövében remekül lehet bújócskázni a bokrokban, és a különleges formájú sziklán a kicsik is nyugodtan kedvükre gyakorolhatnak.
• Ha már ismerősen mozogsz a sziklákon, akkor érdemes kilátogatnod a főváros közeli Kecske-hegyre, a Francia-bányához, vagy az Oroszlán-sziklákhoz. Ezeken a helyeken rengeteg út közül próbálhatod ki azokat, amelyeken sikert remélsz.