Csábító energiabombák, súlyos másnapok

Minden kiló számít, és könnyen elcsábulhatsz a partik alatt. Céges bulik és családi vacsorák, talán a legkitartóbbakat is kísértésbe ejtik. Megmutatjuk, hogyan őrizd meg alakod úgy, hogy parti közben semmiről se kelljen lemondanod!

Megelőzhető falásrohamok
Ismerős probléma, hogy a megszokott otthoni étkezések visszafogottságát nehezen tartod fent egy állófogadás, vagy parti alatt. Több kerül a tányérodra, mint amennyire valóban szükséged lenne, de ki bír ellenállni? A túlevést nehéz elkerülni, és utána csak a komoly bűntudat marad. Hiába érzed másnap borzasztóan magad, a nagy energiatartalmú ételek és italok bizony súlyos következményekkel járnak.
Válassz Te is a tippek közül, melyekkel elkerülheted az alkalmi túlfogyasztást!

Gondold újra!

TÉVES: Ha azt gondolod, hogy az ünnepi evéseket ellensúlyozhatod azzal, ha aznap nem eszel előtte semmit.
IGAZSÁG A tapasztalatok alapján a napi 4–5-szöri étkezés az optimális szervezeted számára, még akkor is, ha fogyni szeretnél. Még ennél is nagyobb gond az, hogy ha egész napos koplalás után érkezel egy partira, akkor ugyanis az első gondolatod (és lehet, hogy az összes többi is) a feltálalt ételek körül fog forogni. Az evés utáni vágy sokkal mélyebben van belénk kódolva, épp ezért csak ideig-óráig győzhetünk a szervezetünk igényei fölött. Említést érdemel, hogy az éhgyomorra fogyasztott alkohol veszélyforrás lehet, mértékkel fogyasztva is.

Parti.tipp
Egyél a nap folyamán rendszeresen kisebb mennyiségű, finomítatlan szénhidrátokban gazdag ételeket, melyek sok jó minőségű fehérjét és rostot tartalmaznak. Ezek megakadályozzák, hogy rád törjön a farkaséhség!

TÉVES: Ha egy órát mozogsz, aznap már bármit megehetsz.
IGAZSÁG Az alkalmi sportolás csak felhasználja a könnyen mozgósítható energiatartalékokat, csökkenti a vércukorszintet, de nem gyorsítja az anyagcseréd. Túlevésre fog késztetni a kiürült raktárak miatt, felülírva a mozgás jótékony következményeit.

Parti.tipp
Kezdj hozzá a rendszeres sportoláshoz, függetlenül attól, hogy hányszor veszel részt esti bűnözésekben! Fokozatosan növeld az intenzitást és az edzésidőt, fittségednek és állóképességednek megfelelően! Így érhető el anyagcseréd gyorsítása, s a nagyobb energiafelhasználás miatt kevésbé kell ügyelned a néha becsúszó falatokra.

TÉVES: Ha csak kóstolgatsz a partin, az nem is számít energia-bevitelnek.
IGAZSÁG A kis mennyiségű falatok – különösen akkor, ha köztük szüneteket hagysz – fokozzák a gyomorsav-termelődést, ezáltal az étvágyat is növelik. Ezzel észrevétlenül a szükségesnél lényegesen több energiát vehetsz magadhoz.

Parti.tipp
Étkezz úgy az esti rendezvényen, mintha otthon lennél. Válassz ki egy fogást, amiből egy számodra elégséges adagot elfogyasztasz! Csak ezután kóstolj meg új ízeket, így már ezek nem fognak folyamatos falatozásra késztetni!

3 aranyszabály
Ne felejtsd el! Mindig Te tehetsz a legtöbbet a saját egészségedért és alakodért! Ez akkor sincs másképp, ha buliba mész.

 Csak nyugodtan!
Ha olyan partin veszel részt, ami számodra stresszforrást is jelenthet, pl. céges vacsora, akkor figyelj arra, hogy ne az evéssel vezesd le a felgyülemlett feszültséget! Helyette sétálj egyet, vagy beszélgess egy jót!
 Mindig tervezz!
Tervezd meg, hogy mit eszel meg egy nap, figyelj arra is, hogy hányszor és mennyit. Ne kötöttséget adj magadnak, csak tarts észben olyan szabályokat, amikkel elkerülheted pl. a rohanva evést. Így egy díszesen terített asztalon is könnyedséggel fogod venni az ízek és illatok által keltett vágyakat
 Ne halogass!
Ha éppen többet ettél a kelleténél, ne mondd azt magadnak, hogy holnap folytatom a diétám. Minden étkezés egy lehetőség arra, hogy eldöntsd, mit és mennyit fogsz enni.

A legjobb választás
Mindig figyelj arra, hogy a legmegfelelőbb ételt válaszd, ez alól nem kivétel egy ünnepség sem!

Szószok
Kerüld a nagy zsírtartalmú, majonézzel, olajjal vagy tejföllel készült, nagy konyhasó-tartalmú szószokat, ezek sokkal több energiát tartalmaznak, mint a zöldséges, gyümölcsös mártások. A legjobb választás a paradicsomból és zöldfűszerekből készült szósz. Ez kis energiatartalmú, káliumban, béta-karotinban és likopinban gazdag.

Sajtok
Meghatározó szereplői a partik falatozásainak, mégis sok felesleges energiát megspórolhatsz, ha jól választasz közülük. Míg egy érett, aromás sajt akár 380 kalóriát is tartalmazhat, addig a light termékek vagy a friss sajtok, pl. a mozzarella csupán 130–160 kalóriát. Ha teheted, ezekből válassz!

Falatkák
Válassz esszenciális zsírsavakban gazdag, de energiában és koleszterinben szegény halból vagy tenger gyümölcseiből készült falatokat, így nemcsak alakoddal, de szíveddel is jót teszel. Egy adag koktélrák csak 83 kalória.

Desszertek
Igen, ehetsz desszerteket is, ha okosan választasz! Egy adag pite, még ha gyümölcsös is, közel 400 kalória energiatartalommal bír. Ezzel szemben a vitaminokban és flavonoidokban gazdag gyümölcsök és a minőségi csokoládéból készült édességek finomak és hasznosak is. Négy nagy eper, étcsokoládéba mártva mindössze 150 kalória.

Italok
Kerüld az égetett szeszesitalokat, ezek alkoholtartalomban, de energiatartalomban is sokkal többet tartalmaznak a többi alkoholos italnál. Koktélok közül olyat válassz, ami nem cukros sziruppal készült. A legjobb választás az energiában szegény, de polifenol vegyületekben nagyon gazdag minőségi vörösbor. Persze ezt se szomjoltásra fogyaszd!

Szerző: Vági Zsolt dietetikus