Előrejelzés a 12 jegy szülöttének a csillagok tükrében

2012 egyszerre bűvös és rettegett év. Emberek milliói várják, hogy túllépjenek a különös dátumon, és utána elfeledkezhessenek aggodalmaikról. Különösen az évszámmal számmisztikailag is összhangban lévő december (12. hó) 21-ről. Miért és mitől félnek egyesek és mire számíthatunk valójában?

 

{idozito2}

A maják szerint: végpont vagy új kezdet?
A 2012-es év elsősorban előítéletektől terhes, azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a stresszes életmóddal és rohanással szemben kialakult ellenérzést és a társadalmi feszültségeket sem. A maják sok-sok ezer évvel ezelőtt készített, kör alapra vésett naptára éppen 2012. december 21-én, a téli napforduló idején jár le. Naptárrendszerük több kisebb időegység együttes méréséből tevődik össze, a következő esztendőben azonban mindhárom világóra egyszerre ér nullpontjára, ezt pedig sokan apokaliptikus előrejelzésnek vélik.
A maja kultúrát mélyebben ismerők azonban tudják, hogy a naptárrendszer az ősi népnél ciklikus, vagyis végpontja semmi egyebet nem jelent, minthogy elkezdődik elölről egy újabb nagy világév. Az új kezdetnél a dél-amerikai indián törzsek leszármazottai újraszámolni és pontosítani kötelesek a naptárszámítási rendszert. A nyugati, lineáris világképhez szokott, zsidó-keresztény kultúrában nevelkedett emberek számára mindez talán ijesztő és végzetesnek tűnő esemény, a természet járása szerint élők azonban a megújhodást, az új élet kezdetét látják e változásban. 2012 éppen így lehet számunkra a végzet és a rettegés éve, de lehet az újrakezdés, az új erő és építkezés éve is!

Az újjászületés ideje
A 2012-es évben az egyetlen, amitől valóban van okunk félni, a környezeti katasztrófák egyre erősödő hatásai. A természeti csapások elsősorban az emberi kizsákmányolás és a természetkárosító életvitel visszahatásai, hiszen az utóbbi 50 évben felborult az egyensúly a különböző ökoszisztémákban. Ehhez hozzáadódnak a Nap 11 éves ciklusával összefüggésben lévő napkitöréses jelenségek, amelyek az utóbbi évtizedekben jobban megviselik a bolygónkat, mivel a Földet védő mágneses mező és az ózonréteg sem működik már megfelelően. A napkitörések már 2010-ben megkezdődtek, sőt erősödik a naptevékenység, a hullámok pedig egészen 2013 nyarának végéig tartanak. Az asztrológiai előrejelzések ezt szintén megerősítik. Az ún. flereknek köszönhetően az elektromos rendszerek meghibásodhatnak, így pl. átmenetileg megszűnhet az internet és a telefonvonalak is süketek lehetnek. Mindez nehézségeket okozhat a szállításban, a munkavégzésben, az élelmiszer- és ivóvízellátásban – urbanizált világunk ugyanis felkészületlen a hasonló nehézségekkel szemben. A környezeti nehézségek azonban időszakosak, a Kárpát-medence pedig a Föld legvédettebb térsége, így hazánk területén elegendő a természet kincseinek óvása, megőrzése. Hasznos lehet azonban, ha megismerkedünk a fenntarthatóság pilléreivel és az önellátás lehetőségeivel.

2012-ben választhatjuk a folyamatos aggódást a jövőnk miatt vagy helyette tehetünk is valamit annak rendezéséért. A környezet megóvásán túl fontos szempont, hogy tisztába tegyük a gondolatainkat, vágyainkat és megtaláljuk saját pozitív megerősítéseinket, céljainkat. A legveszélyesebb ellenség a félelem és a pánik minden krízishelyzetben. Ez tönkreteheti logikai gondolkodásunkat, ítélőképességünket – tulajdonképpen ez az egyetlen valóban végzetes állapot az élőlények számára. Hogyha 2012 megújuló erejét helyesen használjuk ki, akkor elhagyhatjuk rossz szokásainkat, letehetjük terheinket és akár a főnix, valóban újjászülethetünk!

Az alábbiakban a 12 napjegy 2012-es életfeladatáról olvashatsz. A napjegyed mellett érdemes az aszcendensednek megfelelő és a Holdad állása szerinti csillagjegyre vonatkozó hatásokat is elolvasnod – ezek a tartalmak ugyanis árnyalják majd a személyesen rád vonatkozó képet. A pozitív megerősítéseket érdemes a naptáradba, a füzetedbe felírnod, és ha valamilyen nehézség ér, újra és újra elolvasnod.

kos
KOS

Március 21–április 19.
Még talán soha ennyit nem gondolkoztál saját magad alakításán és az előrejutáson. Minden percben a jövődön merengsz, a munkádtól a párkapcsolatodig azt méricskéled, hogy helyesen döntöttél-e korábban, és jó irányba halad-e életed. Most érdemes újra beülnöd az iskolapadba, és főként a felsőoktatásban továbbtanulnod, de a sok tervezésen túl szükség lesz a hitedre is.
A Kosnak főként a szeme és az arcürege érzékeny, ezért nagyon kell vigyáznia a látására. A szemedre szükség esetén alkalmazz homeopátiás műkönnyet, arcüregedet pedig kamillás inhalálással melegítheted át a hideg napokon.
Félelme: a Kos két legalapvetőbb félelme, hogy akaratával ellentétes dologra kényszerítik, és hogy kifut az időből, lemarad valamiről az életben. Félelmei ellen a kompromisszumot és a türelem erényét kell kifejlesztenie, akkor nem érhetik krízisek.
Meditációja: 2012-ben egyetlen célt jelölj ki magadnak és energiáidat irányítsd kizárólag ennek elérésére. Most képes vagy új szakmát tanulni és a világ csodás tájaira is eljutni. Fókuszálj egy dologra, használd ki saját féktelen erődet. Mindennap tanulj valami újat, és ez által érzékelni fogod a folyamatos haladást életedben.

bika
BIKA

Április 20–május 20.
A Bikák a 2012-es évben kissé megpihenni kívánnak. Azt szemlézik, hogy eleget tettek-e már a jövő érdekében, és mikor ülhetnek le kicsit csak úgy élvezni az életet… A munkálkodást persze nem adhatod fel, de most részed lehet egy kis anyagi nyereségben és sok-sok örömben is. Ha úgy kívánod, elvonulhatsz a világtól. Legfőbb terved, hogy egy kis kertet vagy földet szerezz, ahol kizárhatod a külvilágot.
Testtájad a torok, amelyet a legjobban mézes teák fogyasztásával tudsz megóvni a meghűléstől. Válaszd a köptető-nyákoldó teákat, pl. a hársfát.
Félelme: a Bika legősibb félelme, hogy elveszti kényelmét és biztonságát, rohanó világunk pedig éppen eléggé kiszolgáltatottá teszi ehhez az embert. Fontos tudatosítanod, hogy az eddig elért biztonságos világod is egy új lehetőségként valósulhatott meg. Feküdj fel a változás szelére és élvezd az élet adta újabb és újabb alkalmakat.
Meditációja: 2012-ben kétkezi eredményekre fókuszálj. Most megvalósíthatod az álmaidat, csodás helyszínekre utazhatsz vagy megtalálhatod azt a területet, földet, ahol végül letelepedsz. Járj rendszeresen erdőkbe és tudatosítsd, hogy a gyarapodás, a gyümölcsözés a kreativitással kezdődik.

ikrek
IKREK

Május 21–június 21.
2012-ben a karrieredben igen pozitív időszakra számíthatsz. Korábban sosem látott sikereket érhetsz el, hogyha nem hátrálsz meg a kihívásoktól és az új, összpontosítást is igénylő feladatoktól. Sajnos a szeleburdiságod most félre kell tenned. A magánéletedben úgy érezheted, hogy valami karmikus súly húz le, amely feloldhatatlan terheket ró rád. Kapcsolatodban döntsd el végre, hogy merre kívánsz haladni, előre vagy hátra, lépj a boldogság elérése érdekében.
Az Ikrek testtája a karok, a kézfejek és a tüdő. Elsősorban a hátadat és hörgőket kell melegen tartani az egészséged megőrzéséhez. Ha szereted is a sportos, laza öltözékeket, válassz olyan mellényeket, amelyek védik a felsőtested.
Félelme: az Ikrek belső félelme, hogy kettéhasad a személyisége saját belső ellentmondásaitól. Ha megvalósítja egyik énjét, elégedetlen a másik. Ráadásul könnyedsége sokszor eltakarja a szeretetre vágyó mély énjét. Félelmeid akkor oldhatók fel, ha mindenben meglátod az érem két oldalát és képes vagy elfogadni a fejlődéshez kapcsolódó átmeneti veszteségeket.
Meditációja: 2012-ben óriási eredményeket érhetsz el azzal, hogy ellentétesnek tűnő vágyaid között megkeresed a párhuzamokat. Most érdemes egyetlen feladatra fókuszálnod, egy irányba haladnod, felhagynod az elaprózódással és az önelemzés helyett a tettek mezejére lépned. Érdemes vállalkozásba kezdened, kereskedned vagy új szellemi munkába, pl. könyvírásba fognod.

rak
RÁK

Június 22–július 22.
A Rákok 2012-ben szeretnék letenni otthoni terheiket, konfliktusaikat. Ez elsőre nem tűnik könnyűnek, de feladat nem megoldhatatlan. Érdemes kompromisszumra jutni a társaddal, a szerelmeddel az ellentétekben és szükség szerint akár továbblépnetek. A Rákok most a gyermekükkel és a testvéreikkel is vitás helyzetbe kerülhetnek, ugyanis érzelmileg labilis év elé néznek. Idén kevés biztos pontot lelsz majd, de mindez semmi másra nem kíván rámutatni életedben, csak arra, hogy igenis együtt kell működnöd a környezeteddel, ugyanis az embert szeretetkapcsolatai éltetik.
A Rák testtája a felső zsigeri szervek és a gyomor. A jó emésztéshez fontos, hogy a Rák késő este már ne étkezzen, az emésztés tüzét pedig a fűszerek mérsékelt alkalmazásával érheti el ételeiben, pl. a fahéjjal.
Félelme: a Rák egyik legerősebb félelme, hogy megbántják érzelmeiben vagy elveszíti, esetleg ki sem alakul az a biztonságos családi fészek, amely élteti, és amely életének a középpontja. A szenzitív Rák könnyedén meg is teremti saját félelmeit. Elengedni csak úgy képes őket, ha érzelmeit függetleníti a külső körülményektől.
Meditációja: a Rák számára egy tengerparti nyaralás vagy az otthon díszítése, alakítása, tervezése és új bútorok vásárlása lehet kézzelfogható meditáció. Érdemes nagyon sok friss tejet fogyasztanod és vizes sportokat űzni. Tudatosítsd magadban, hogy az érzelmeid nyugvóhelye, otthona sohasem veszhet el, mivel az a saját szívedben van.

oroszlan
OROSZLÁN

Július 23–augusztus 22.
Az Oroszlánok most mindent megtesznek, hogy kissé kiélvezhessék a családi élet örömeit és a szerelmet. Bár anyagilag korántsem bizonyos, hogy megfelelő helyzetben vannak, mégis ez az időszak a gyümölcsözés ideje, gyermekáldás szépítheti meg az évet. A pénzügyi nehézségeket a kiadások csökkentésével lehet orvosolni, egy komolyabb kinevezés pedig a szakmai sikereket is megadja az évre – keresete ettől azonban nem lesz sokkal több, így érdemes tartalékolni.
Az Oroszlánok a szív és a gyomor táján érintettek. Vérnyomásuk karbantartására citromfű teáját fogyaszthatják, kiváló vérképző pedig a tej és a gyümölcsök. A gyomrod bontott diétával, szolidabb étkezésekkel kímélheted.
Félelme: az Oroszlán legerősebb félelme, hogy elveszítheti a kényelmét, a pozícióját és a hatalmát, sőt akár más valaki irányíthatja őt vagy helyette az eseményeket. Fontos tudatosítania, hogy az életben szinte minden megegyezéses alapon történik, önmagában a hatalom semmire sem elegendő, a pozíció lényege pedig a környezetünk szolgálata.
Meditációja: igyekezz minél több időt a szabadban, lehetőleg napon, napfényben tölteni és fogyassz gyümölcsleveleket, valamint napérlelte gabonákat. Fontos meditáció számodra a helyzeted őszinte értékelése. Ha viszonylagos bőségben és kényelemben élsz, gazdagabb vagy és sikeresebb, mint a bolygónkon élő emberek 99%-a. A valódi életöröm azonban a ragyogó élethelyzeteken túl a vidámságban és a mosolyban keresendő.

szuz
SZŰZ

Augusztus 23–szeptember 22.
A Szűz jegyűek kihívásokkal teli, stresszben és munkában gazdag évet mondhatnak majd magukénak. Egyes napok anélkül telhetnek el, hogy igazán fellélegeznél. Ugyanakkor a sok idegeskedés és rohanás ellenére egy nagyon komoly és tartós szerelem vagy egy régi szerelem megerősödése aranyozza be a fárasztó mindennapokat. Bármilyen veszteségek is érnek, ez eltörpül amellett, hogy most végre igazán, de igazán szerelmes vagy.
A Szűz testtája a bélrendszer, ezért érdemes rendszeresen böjtöket, tisztítókúrákat tartanod. A téli hónapokban kis diéta, tavasztól pedig léböjt lehet a testi és a lelki bajokra is gyógyszered.
Félelme: a Szűz félelmei alapvető belső önértékelési problémáiból fakadnak, amelyek szerint ő nem elég jó, okos, ügyes, ravasz vagy éppen megfelelő bizonyos kérdésekben. Félelmeit saját maga elfogadásával, önbizalma megerősítésével küzdheti le, ami könnyebben megy, ha olyan dolgokra fókuszál, amiben igazán eredményes.
Meditációja: számodra elengedhetetlen, hogy mindennap szánj időt a tanulásra, tudományos vizsgálódásra és időről időre filozófiai beszélgetésekre is, vagy mélyedj el valamilyen önismereti módszerben. A munka kiváló terápiának tűnhet a bajaidra, de éppen annyi erőt elvesz, amennyi pluszt ad az életedhez. Fontos, hogy megértsd, minden tett munka, tevékenység, akár munkaidőben végzed, akár azon kívül és minden tett újabb és újabb vágyat szül majd benned a tevékenységekre – a lazításra éppen a későbbi jobb eredményekért van szükség.

merleg
MÉRLEG

Szeptember 23–október 22.
A Mérlegek figyelme a 2012-es évben szinte kizárólag a szerelem körül forog. Hitelesíthetik, törvényesíthetik stabil kapcsolatukat, de ez megkérdőjeleződhet a nagy igen előtt. Hogy ha több vasat tartanak a tűzbe, könnyen pórul járhatnak, érdemes a szerelemben a hűségre törekedniük, akkor a boldogság minden percben körbeveszi majd őket. Munka terén komoly kihívásokra számíthatnak, csökkenhet fizetésük vagy akár el is veszíthetik biztosnak vélt munkahelyüket.
A Mérlegek legérzékenyebb testrésze a vesék és a medence, ezért érdemes a hideg hónapokban alaposan felöltözniük. A veséket gyógyteákkal és folyadékfogyasztással szintén karbantarthatják. Ebben segítheti pl. a cickafark teája is.
Félelme: a Mérleg legalapvetőbb belső szorongása, hogy elveszíti a társát vagy sohasem találja meg a szerelmét, így kibillen. Általában ahhoz, hogy a párunkkal összhangba kerüljünk, szükséges, hogy képesek legyünk egyedül is jól érezni magunkat. Próbáld az érzelmi függéseket feloldani magadban és a lelki egyensúlyodat valamilyen saját elfoglaltsággal elérni.
Meditációja: a Mérlegnek mindenféle egyensúlyt hozó gyakorlatra szüksége lehet, legyen ez jóga, meditáció, harcművészet, tánc, torna, illetve azokra a napi rítusokra, amelyek feltöltik lelkét is. Fontos megértened, hogy az egyensúly nem mozdulatlan tökéletesség. A porcelán pl. hibátlan, de hideg és törékeny is. A mozdulatlanság élettelen. Az egyensúly és az élet maga a kilengések periodikus táncából fakad.

skorpio
SKORPIÓ

Október 23–november 21.
A Skorpió szülöttek 2012-ben az egyedüllét vagy közös élet kérdését boncolgatják. Kissé közelebb kerülhetnek a magány érzéséhez akár akkor is, ha kapcsolatban vannak. Munkahelyi lehetőségeik igen kedvezők, nagy átalakuláson mennek át szakmailag. Új munkába fognak vagy a régiben vezetői pozícióhoz juthatnak. Rengeteg energiát fektetnek az évben a karrierjükbe, aminek kézzelfogható lesz az anyagi eredménye is, de sikerekben is bővelkednek.
Testtája a női szervek és a végbél, ezért fontos, hogy a derekát mindig melegen tartsa, s biztosítva legyen a rendszeres ürítés, méregtelenítés a szervezete számára. Ebben segíthet pl. a céklalé, ami gyöngéd hashajtó és kiváló májtisztító.
Félelme: a Skorpiók gyakran a félelmek kifogyhatatlan tárházával rendelkeznek, egyaránt aggódnak az elmúlás miatt, de sokkal inkább amiatt, hogy bizonyos nem kívánatos dolgok állandósulnak az életükben. Ijesztő lehet számukra a tudatalattijukból feltörő számtalan vágy és ösztön, amelyeket kontrollálni és kezelni kell, ahogy a magányt is. A legjobb, ha megértik, hogy a félelmek az elme képződményei, barátjuk pedig az intelligencia.
Meditációja: a Skorpiók számára fontos, hogy bizonyos időszakokban keljenek fel kora hajnalban, máskor pedig engedjék meg maguknak, hogy késő éjszakába nyúlóan alkossanak, nézzék végig az alkonyatot és a kikeletet is. Hogyha az egyedülléten meditálnak, hamar rádöbbenek, valójában kedvelik a magány minden formáját, mivel akkor függetlenek és igen aktívak tudnak lenni.

nyilas
NYILAS

November 22–december 21.
Az izgága Nyilasok ebben az évben igazán elemükben lesznek. Nem tűrnek el semmiféle korlátot, és ha csak tehetik, mozognak, sportolnak és utaznak. Hogyha párkapcsolatuk megterhelő, fojtogató a számukra, akkor akár szívesen le is zárják. Ugyanakkor vágynak a családi fészek békéjére, melegére, így sok Nyilas ebben az esztendőben meg is házasodhat. Fontos azonban hogy hagyjon elég időt magának az egyedüli kikapcsolódásra, sétákra, pihenésre.
Mivel testtája az izomrendszer, a combok és a csípő, ezért főként ezeket kell kímélnie. Ízületeit csalánteával tarthatja karban, a rendszeres, de nem kimerítő mozgás is a segítségére lehet.
Félelme: a Nyilasok leginkább a szabadságuk elvesztésétől, a korlátozástól félnek, legyen az törvény, vagy éppen egy törvényesített kapcsolat, házasság vagy bármiféle szabályozás. Mindezt feloldhatod azonban, ha elhagyod a névleges szabadság hajszolását és elfogadod, ami a sorsodban szerepel.
Meditációja: a Nyilas számára egy hosszú utazás vagy egy hatalmas túrázás, hegymászás és barlangtúra lehet a feltöltődés középpontjában. A legjobb, ha olykor elképzelik maguk felett a kék eget, amint egy hegy tetején állnak, és átjárja őket ez a végtelen érzés. A Nyilas számára kiváló meditáció, ha megvizsgálja egyesével a fontosabb életterületeit és emberi kapcsolatait. Az ezekkel kapcsolatos kötelezettségekből rájöhet, hogy minden kötöttség igazából védelem, törődés és biztonság is.

bak
BAK

December 22–január 20.
A Bakok már érzik, hogy a 2012-es évben megdől sok régi sztereotípia és az új rendszer kiépítésén gondolkodnak. Életükben eljött a változtatás ideje. Sokszor méláznak azon, hogy szívesen utaznának külföldre vagy valamilyen teljesen más dologba kezdenének. A Bakok főként szellemi átalakuláson mennek keresztül ebben az esztendőben, sőt lakhelyet is válthatnak.
A Bak testrésze a térd, az alázat jelölője, és mint ilyenen, állapotán meglátszik saját belső konoksága. A fájdalmas térdízületeknek nagyon jót tesz a feketenadálytő-krém, valamint az olajos lábmasszázs is – érdemes kipróbálnod.
Félelme: a Bakok legerősebb félelme a káosz. A rendszer szétesése, a szabályozottság megszűnése – noha szeretik, ha ezeket a szabályokat ők maguk írják. A rendezetlenséggel, függetlenséggel jobbára semmit sem tudnak kezdeni, ekkor ugyanis mindenhol anarchiát érzékelnek. Fontos megértenük, hogy a lazaság, az átmeneti kontrollvesztés még nem jelenti azt, hogy minden értelmét vesztette és veszélyben vannak.
Meditációja: A Bakok számára fontos megérteni, hogy minden korlát kapaszkodó is. Amikor pedig nincsenek az időkorlátok, van lehetőséga kreativitásra és kibontakozásra. Új üzleti lehetőségbe kezdhetnek, vállalkozhatnak vagy új munkahelyet találhatnak, hogyha van elég bátorságuk a megszokott rendszerből kilépni. Érdemes tudatosítaniuk, hogy a változtatás a stabilizálás első lépcsője.

vizonto
VÍZÖNTŐ

Január 21–február 18.
A Vízöntők életébe 2012-ben becsapódik egy féktelen és semmihez sem fogható szerelem. Nem lehetetlen, hogy már korábban is felmerült ez a kapcsolati lehetőség, azonban sosem vetted elég komolyan. Mindenképpen sorszerű a találkozás és rendkívüli a vonzalom. A szerelem fátylán túl a Vízöntő alig veszi észre, hogy egyszerre akár több helyen is állást kell vállalnia, hogy kielégítse az anyagi szükségleteit, kiadásai ugyanis folyton nőnek.
A Vízöntő érzékenysége a lábszárban és az érfalakban keresendő. Míg az előbbiek egészségéhez főként E-vitamin szükséges, addig a láb ápolása olajos masszázzsal lehetséges, pl. mandula vagy lenmagolajjal.
Félelme: a Vízöntő főként az emberi kapcsolatok elvesztésétől és a társadalmi feszültségektől fél. Gyakran érezheti úgy, hogy a gondolkodásbeli különbségek, az emberek nézetei eltávolítják a barátokat egymástól és anomáliákat hoznak létre a világunkban. A legjobb félelmeid feloldására, ha meglátod az ellentétes véleményekben, a változatosságban való szépséget és kommunikációval oldod fel az ellentéteket.
Meditációja: a Vízöntő számára feltöltődést jelent a szépirodalom olvasása, de a szociológiai és társadalomismereti tanulmányok is érdeklik. Bár a modern kor vívmányait egyszerűen imádja, mégis a személyes beszélgetések és személyes kapcsolatok, találkozók a legfontosabbak a számára. Az információ és technika lényege is az, hogy a vonalak végén közelebb kerüljünk egymáshoz.

halak
HALAK

Február 19–március 20.
A Halak hosszú ideje inkább csak befelé figyel. Introvertált és szellemi utakon jár, ezért alig-alig veszi észre, hogy az emberi kapcsolatai kissé elsorvadtak. Ugyanakkor a mindennapok monotonságát nehezen viseli és sokszor majd’ felrobban az élet apró-cseprő nehézségeitől. Érdemes a kontrasztot türelemmel orvosolni és a feszültségeket pl. valamilyen sporttal levezetni. Egy régóta tartó plátói szerelem most valóra válhat, ám ezért komoly lépéseket kell tenned.
A Halak testtája a lábfej, ezért bizony könnyen felfázhatsz. Fontos a meleg és puha lábbeli megválasztása. A benne lévő stressz kiválóan enyhíthető talpreflexológiával.
Félelme: A Halak leggyakrabban a saját érzelmeitől fél, és a barátok, szerettek elvesztésétől. Míg utóbbi jogos félelem lehet, addig előbbi pusztán az elméje szüleménye. Az érzelmeidet semmiképpen se próbáld elfojtani. Az érzelmek alapvető, természetes tulajdonsága a csapongás és hullámzás – inkább tanuld meg pusztán befolyásolhatatlanul, rendületlenül szemlélni ezeket.
Meditációja: Folyamatosan azzal küzdesz, hogy a hétköznapokban tudj élni, miközben egy párhuzamos álomvilág az életed a mindennapok mentén. Fontos, hogy adj időt magadnak az egyedüllétre, sétálj, olvass vagy csak merengj néha magadban. Ezek programok éppen olyan izgalmasak és hasznosak lehetnek, mint a barátokkal eltöltött idő, ilyenkor tudod igazán megismerni önmagad.