Johnny G, a világszerte ismert Spinning® program megalkotója forradalmasította a csoportos edzést egyedülálló edzésfilozófiájával és azzal a látásmódjával, hogy motiválni kell az embereket, hogy fittek, egészségesek és kiegyensúlyozottak legyenek az életben.

{idozito3}

 csoportos kardiovaszkuláris edzést személyessé tette azzal, hogy bevezette a pulzuskontrollált edzést és egyéni edzészónákat hozott létre, amelyek lehetővé tették, hogy különböző korú, nemű, testméretű, edzettségi szintű és képességű emberek együtt tudjanak edzeni.
Legutóbbi újítása az eddigi legnagyobb innovációnak bizonyulhat – több éves tervezői munka után bemutatta a KRANKcycle® gépet.
Amit Johnny G 20 évvel ezelőtt létrehozott a Spinning®-gel, forradalmat robbantott ki a fitnesziparban, a Kranking órák pedig újból meg fogják változtatni a csoportos edzések arculatát.

Johnny Goldberg: „2002-ben egy kerékpáros eseményen lehetőséget kaptam egy mozgássérült sportoló kézi tekerős gépét kipróbálni. Soha nem gondoltam volna, hogy a karomban ekkora hatalom van a testem felett, és miközben komoly fizikai hatások érnek, ez az edzés ilyen szórakoztató is lehet. Ez az emlék ihletett arra, ha egy ilyen kerékpár szerű rendszert átitatok a test és elme filozófiájával. Így született meg a KRANKcycle®, amellyel a mozgásukban korlátozott emberek is együtt mozoghatnak a többiekkel.”

A KRANKcycle® gép elődjének a fitnesztermekben már jól ismert karergométer (KEM) mondható, amelyet kb. 70 évvel ezelőtt szabadalmaztattak és rehabilitációs, illetve kardio igényeket elégített ki.

Miért jó?
A KRANKcycle-t karral kell hajtanunk, mégis az egész testet tudjuk edzésre bírni vele, hiszen a karokon kívül megmozgatja a has, hát, törzs, far és láb izomzatát is!
• Ergonomikusabb,
• nagyobb mozgásváltozatosságot kínál (többféle variáció a gyakorlatokra).
• Használható a személyi edzésben,
• illetve zenével összekötött csoportos edzésként is.
• Kiváló kiegészítője bármilyen alsótest izmait edző gépeknek (pl. indoorcycle).
• Nem utolsó sorban azokat is be lehet kapcsolni az edzésprogramba, akik kerekesszékesként kívánnak akár csoportos, akár személyi edzésben részt venni, hiszen a nyereg egy könnyű mozdulattal eltávolítható.

Sajátosságai
• A krank karok teljesen függetlenül mozgathatók egymástól, így biztosítva a jobb és bal kar külön-külön való erősítését, amellyel az egész testet edzésre tudjuk bírni.
• Állítható toronymagasság a különféle gyakorlatok elvégzése érdekében.
• A nyereg könnyű le- és visszahelyezése a haladó gyakorlatokhoz, illetve a kerekesszékesek is könnyedén tudják használni az eszközt.
• Keskeny krank tengely és rövid krank karok a magas percenkénti pedálfordulat érdekében.
• A tornyot könnyedén tudjuk forgatni, így biztosítva az előre illetve a hátra való tekerés lehetőségét, hogy az összes izmot meg tudjuk dolgoztatni az edzések során.

A program előnyei
• Javítja állóképességünket, aerob kapacitásunkat.
• Fejleszti az izomerőt, tónusossá teszi testünk izomzatát.
• A törzsizomzatot, mélyizmokat (core izomzat) is hatékonyan erősíti.
• Kortól, nemtől, edzettségi szinttől szinte bárki űzheti.
• Nagy mennyiségű kalória égethető el.
• Kiváló zsírégető hatású.
• Az ízületeket nem terheli.
• Javítja a test anyagcsere-folyamatát.
• Fejleszti a koordinációs készséget (a felső végtagok és a törzs koordinációjának javítása).
• Fitnesz mellett az élsport területén illetve a rehabilitáció terén is alkalmazható.
• Növeli a vállízület mozgástartományát.
• Javítja a váll stabilitását, a hát- és a gerinc melletti izomzat erősítését.
• Kiváló tartásjavító.

Alap tekerési technikák
• A gépen található egy ellenállás gomb, mellyel növelhetjük, illetve csökkenthetjük az edzés erősségét, intenzitását.
• Tekerhetjük páros karral: itt különösen figyelnünk kell, hogy összehangoltan, párhuzamosan forgassuk a karokat az egyenlő terhelés érdekében.
• Mivel a karok függetlenül tudnak mozogni egymástól; tekerhetjük jobb illetve bal karral.
• A torony magasságának állításából adódóan tekerhetjük ülve vagy állva , illetve ha a karokat 180°-ban elforgatjuk egymástól, a rotációs forgatással, ezzel biztosítva, hogy minél több izomcsoportot kapcsoljunk be az edzésbe
• Az állva tekerésnél a lábizomzat is elkezd dolgozni a folyamatos tekerés közben.
• Számtalan kombinációval variálhatjuk az órák felépítését, mellyel színesebbé, hatékonyabbá tudjuk tenni az edzést. Mivel a csoportos órákat zenére végzünk, így hatalmas mozgásvariációt, koreográfiai lehetőséget biztosítatunk az edzés során.

Kipróbáltuk
„Nekem azért tetszik a KRANKfusion óratípus, mert egy karidoedzésen belül külön szerepet kap az alsó- és felsőtest. Itt két gépet használtunk: KRANKcycle®-t és az alsótest edzésére alkalmas eszközt indoorcycle-t (kerékpár). A csoportos edzésen edzői vezetéssel, zenére végeztük a gyakorlatokat. Az alsó- és felsőtest edzésének váltakozása lehetővé teszi, hogy koncentráltan és maximálisan dolgozzak az adott területre. Miután kihoztam egy testrészből a maximumot, ugyanolyan teljesítményt tudok kihozni a másik terület edzésével. A két különböző eszközön végzett mozgás változatossá, könnyeddé teszi az órát, miközben 700-800 kalóriát is elégetek, és emellett szálkásít, formálja a testet, nem növeli az izomtömeget.” – Bogi

Szöveg: Tar Csaba, a Kranking® Program Magyarországi Képviselete, www.krankinghungary.hu