Irigységgel szemléled azokat az embereket, akik nyitottabbak és kreatívabbak, mint te? Vajon miért nem értékeled a saját értékeidet?  Tesztjeink segítségével megtudhatod, mely tulajdonságok mennyire jellemzők rád és mennyire irányítanak téged?

{idozito}

Önmagunkat megismerni egyáltalán nem könnyű feladat, már csak azért sem, mert a viselkedésünket pillanatnyi élethelyzetünk is meghatározza. Nem véletlen, hogy az emberiség régóta próbálja kategóriákba sorolni tagjait, és egyes tulajdonságok alapján meghatározni, hogy kik is vagyunk. Persze a kategóriákba nem könnyű beleférni, és akár el is bizonytalanodhatunk, kik vagyunk valójában. Pedig csak az a lényeges, hogy megtudjuk, nekünk mi az erősségünk!
A saját magunk feltérképezésére fordított energia soha nem megy kárba, hiszen sokkal érettebbek leszünk a folyamat által és megtudhatjuk, kik vagyunk, és miért tesszük, amit teszünk. Ha jobban megismerjük magunkat, könnyebben kiaknázhatjuk pozitív képességeinket és csökkenthetjük gyengeségeink hatását.

ELÉG ÖNTUDATOS VAGY?
1. Új kollégád arról híres, hogy minél előbbre akar jutni, akár mások kárára is. Hogy viselkedsz vele?
a. Az első kísérletre egyértelműen meghúzod a határokat.
b. Kedvesnek mutatkozol felé, nem adsz hitelt a pletykáknak.
c. Jól megfigyeled, mielőtt eldöntenéd, mit teszel.

2. A munkahelyeden egy projektnek keresnek felelőst és senki nem jelentkezik. Te jelentkezel a posztra?
a. Nem. Biztos, hogy a többieknek több ideje van.
b. Igen, elfogadhatatlannak tartod, hogy a többiek nem akarnak részt venni, így kötelezve érzed magad.
c. Elhatározod, hogy elfogadod a posztot, ha senki más nem akarja.

3. A vonaton, ahol utazol, végre elolvashatnád az újságodat, de egyszer csak leül melléd valaki, aki folyamatosan hangosan telefonál. Mit teszel?
a. Megkéred, hogy beszéljen halkabban, vagy menjen ki a peronra.
b. Dühös tekintettel nézel rá és idegesen fészkelődsz, hátha így abbahagyja.
c. Átülsz máshová.

4. Egy barátod, akivel már rég nem beszéltél, felhív telefonon. Teljesen kétségbe van esve és találkozni szeretne veled, de te nagyon elfoglalt vagy. Mit teszel?
a. Megmondod neki, hogy sajnos nem érsz rá és azt tanácsolod, hogy hívja fel egy másik barátotokat.
b. Vele maradsz egész reggelig.
c. Azonnal találkozol vele.

5. Megetetni a macskát, gyerekre vigyázni, virágokat öntözni, venni valamit: meg szoktak kérni ilyen szívességekre?
a. Soha vagy nagyon ritkán.
b. Gyakran.
c. Néha.

Eredmények
(Számold össze pontjaidat: minden a. válasz 1, b. válasz 3, c. válasz 2 pontot ér)
Főnök (5-7 pont)
Szereted elmondani a véleményed és másokkal elfogadtatni. Elég temperamentumos, határozott jellem vagy, ami azt eredményezi, hogy kételyek ritkán zavarnak meg. Másoknak viszont zavaró lehet, hogy nem hallgatod meg őket kellő mértékben. A szerelemben és a munkában is neked kell az irányítónak lenned, pedig nem ártana, ha kissé empatikusabb lennél.

Harmonikus (8-11 pont)
Bízol magadban és elég érzékeny vagy ahhoz, hogy meghallgass másokat. Nincs rá szükséged, hogy mindenkit lenyűgözz, de amikor szükség van rá, kiállsz magadért. Nem gond neked, ha néha egy lépést hátra kell lépned vagy kompromisszumot kötnöd.

Beosztott (12-15 pont)
Hajlamos vagy rá, hogy hagyd, hogy átgázoljanak rajtad. Nem meglepő, hogy te vagy az, akit legtöbbször kihasználnak. Ez nem tesz jót sem neked, sem kapcsolataidnak: itt az ideje kiállnod magadért.

TÁRSASÁGI EMBER VAGY?
1. Igazán rossz napod volt, de szerencsére az estéd szabad. Mit csinálsz?
a. Megnézel egy filmet a tévében vagy lefekszel és olvasol.
b. Felöltözöl és elmész otthonról: vásárolsz, rég nem látott barátokkal találkozol vagy étteremben vacsorázol.
c. Kényelmesre veszed a figurát, telefonálgatsz, elolvasod az emailjeidet.

2. Jelöld be azt az opciót, ami a leginkább jellemző rád.
a. Egyik sem
b. Aktív tagja vagy egy csoportnak vagy társadalmi szervezetnek.
c. Nyelvet tanítsz, táncolsz, konditerembe jársz.

3. Egy átlagos napon hány emberrel kommunikálsz akár telefonon akár személyesen?
a. Senkivel vagy legfeljebb egy-két emberrel.
b. 3-5 emberrel.
c. 5-nél többel.

4. A kollégáid meglepetés bulit szerveztek a születésnapodra. Hogy reagálsz?
a. Megdöbbensz és csak annyit mondasz: milyen kedvesek vagytok!
b. „Köszönöm, ez fantasztikus!” Imádsz a középpontban lenni és ez remek alkalom erre.
c. Boldog vagy és meghatódsz, mivel érzed, hogy őszintén kedvelnek és a munkádat is elismerik.

5. A céged rád bízza, hogy eldöntsd, hány kollégával szeretnél együtt dolgozni.
a. Egyedül szeretnék.
b. Kettő vagy több kollégával.
c. Csak eggyel.

Értékelés
(Számold össze pontjaidat: minden a. válasz 1, b. válasz 3, c. válasz 2 pontot ér)
Magányos farkas (5-7 pont)
Mindent egyedül szeretsz csinálni, néha olyan zárkózott vagy, mintha hermetikusan el akarnád zárni magad másoktól. Ettől szenvedsz, hiszen a megfelelő szavakat sem találod, amelyek a másokkal való kommunikációdhoz szükségesek lennének, vagy ahhoz, hogy kifejezd az érzéseidet. Próbálj többet kommunikálni, keresd a találkozásokat a barátaiddal, a munkatársaiddal. Ha elhagyod a biztonsági zónát, egy idő után magabiztosabb leszel majd.

Kiszámíthatatlan (8-11 pont)
Vannak napok, amikor idegesnek érzed magad, máskor szépnek látod az életet. A feladatod egyszerűen annyi, hogy megtaláld az egyensúlyt.

A társaság középpontja (12-15 pont)
Ha néha magadban, egyedül kell időt eltöltened, melankólia önt el, és nem tudod, mit kéne csinálnod. Próbáld ugyanúgy gondozni a saját lelki életedet, mint a társasági életedet!

JÓ A SZERVEZŐKÉSZSÉGED?
1. Ha ki kellene számolnod, milyen hatékonysággal végzed a munkád, mennyi lenne az eredmény?
a. 95-100%
b. 70-90%
c. Kevesebb, mint 70%

2. Ha végiggondolod az elmúlt tíz napodat, milyen következtetésre jutsz?
a. Kevés dolog maradt ki abból, amit elterveztél.
b. Alig végeztél el valamit a kitűzött célokból.
c. Kétségtelenül van néhány dolog, ami kimaradt.

3. Ha rád bíznak egy fontos projektet, mit teszel?
a. Pontos tervet készítesz, így még a határidő előtt befejezed a munkát és elég időd marad rá, hogy ellenőrizd, minden rendben van-e.
b. Megijedsz és más dolgokkal foglalkozol, miközben abban reménykedsz, hogy előbb-utóbb megjön az inspirációd a nagyobb projekthez is. Amikor rájössz, hogy késésben vagy, kapkodni kezdesz.
c. A mottód: a stressz javítja a munkám minőségét. Halogatod kicsit a dolgokat, de végül mindig elkészülsz időre.

4. Hogy definiálnád a munkastílusodat?
a. Nagyon szabályozott.
b. Kissé kaotikus, de kreatív.
c. Szervezett, de azért nem túlságosan.

5. Megígérted a hatéves lányodnak, hogy reggelre elkészíted a jelmezét az iskolai buliba. Már majdnem éjfél van, hullafáradt vagy, és még hozzá sem kezdtél. Mit teszel?
a. Egész éjjel csinálod a jelmezt.
b. Nem csinálod meg, inkább elmész aludni – majd elmagyarázod neki, hogy miért nem készültél el.
c. Gyorsan összecsapod a munkát, aztán alszol.

Értékelés
(Számold össze pontjaidat: minden a. válasz 3, b. válasz 1, c. válasz 2 pontot ér)
Csak lazán (5-7 pont)
Előnyeid között a kitartás nem szerepel: ha nem csinálsz meg valamit azonnal, az sokszor el is marad. Kétségtelen, hogy nem vagy sem konvencionális, sem versenyző alkat. Próbáld nem elhanyagolni a feladataidat: tartsd kézben az idődet, hogy szólhass, ha valami már tényleg nem fér bele, próbálj pontosabb lenni, és ne ígérj meg olyat, amit nem tudsz teljesíteni.

Egyensúlyban (8-11 pont)
Nem hiányzik belőled a fegyelem, így könnyen felméred a projekteket és kitűzöd a célokat. De így is elterelődik néha a figyelmed, és leülsz, mielőtt végrehajtottad volna a feladatokat. Erősséged a koncentrációs képességed: nem könnyű téged kizökkenteni, ha már hozzáláttál valamihez, és ez akár a teljes belefeledkezésig mehet. Próbáld meg jobban körülhatárolni a munkaidőt és a szabadidődet.

Tökéleteset vagy semmit (12-15 pont)
Nem bírod, ha valaki erőfeszítés nélkül ér el sikereket, bár titokban irigyled az ilyen embereket. De a te életed folyamatos kompromisszum: jó lenne, ha néha nemet is mondanál, attól, hogy nem vagy tökéletes, mások ugyanúgy szeretnek!

ÉRZÉKENY VAGY?
1. Egy buliban vagy és megtetszik valaki. Amikor beszélgetni kezdtek, hozzátok csapódik egy feltűnően szép nő. Mit teszel?
a. Értelmetlen lenne versenyre kelni egy flört kedvéért. Inkább más társaságot keresel.
b. Tovább figyelsz és próbálod felhívni magadra is a figyelmet: ha valami megtetszik, meg kell szerezned.
c. Megpróbálod kizárni a betolakodót a társalgásból.

2. Tetszik az új munkád, de a kollégáid nem hívtak el még egy kávéra sem, sőt az az érzésed, hogy a hátad mögött beszélnek rólad. Mit gondolsz?
a. Ez tipikus esete a csoportból való kizárásnak – beszélek a főnökkel.
b. Lehet, hogy hibát követtél el. Ki kell találnod, hogyan hozd helyre.
c. Adsz nekik egy kis időt, hogy jobban megismerjenek.

3. Úgy érzed, hogy az emberek, akik körülvesznek, nem törődnek a jelenléteddel?
a. Néha.
b. Elég gyakran.
c. Nagyon ritkán.

4. Teljesen depressziós leszek a hírektől, mind csak bűnügyekről és katasztrófákról szólnak. Hogy reagálsz?
a. Próbálsz nem gondolni rájuk, az, hogy te elszomorodsz, nem oldja meg mások problémáit.
b. Tehetetlennek érzed magad: mit tehetne egy ember?
c. Úgy érzed, szociálisan aktívabbnak kellene lenned, hogy megpróbálj tenni a dolgok érdekében.

5. A főnöknőd először hív el ebédelni, amikor egy pohár italt a fehér kabátodra borítasz. Mit érzel?
a. Zavarban vagy, és próbálsz úgy viselkedni, hogy ne vegye észre senki.
b. Szeretnél eltűnni a föld színéről.
c. A komikus oldaláról fogod fel a dolgot: nem kellemes dolog, de akárkivel megtörténhet.

Értékelés
(Számold össze pontjaidat: minden a. válasz 1, b. válasz 3, c. válasz 1 pontot ér)
Mint egy tölgyfa (5-7 pont)
Komoly biztonságot találsz magadban, de néha olyan helyzetekbe hozod magad, amelyek kevés örömet okoznak, de annál több munkát. Arra is hajlamos vagy, hogy olyan állapotot támogass és tarts fenn, amelyeken inkább változtatnod kellene. Figyelj oda erre!

Instabil (8-11 pont)
Néha tettrekész és aktív, néha félénk és passzív: ha a főnököd kompetensnek tart, még a komplikált feladatok megoldása is könnyen megy, és az életben is jól boldogulsz, ha a párod kimutatja szeretetét. De a negatív vélemények könnyen el is tudnak bizonytalanítani, és nem csak a kedvedet, de az önmagadba vetett hitedet is elveszted miattuk. Próbálj független maradni a külső hatásoktól!

Hiperérzékeny (12-15 pont)
Minden hatással van rád: mintha direkt szenvedni és aggódni szeretnél. De ez a tulajdonságod sebezhetővé is tesz. Nem ártana relaxációs technikákat tanulnod, hogy kontrolláld a pesszimizmusod.

Szöveg: Kovács Valéria