A csábítás évszázados tudományát vannak nők, akik zsigerből érzik, de vannak, akiknek tanulniuk kell. És persze az sem mindegy, milyen is az a férfi, akit el szeretnénk bűvölni. Éva és Lilith, csillagjegyek – egy kis ősi tudás sosem árt, hogy megszerezzük és meg is tartsuk a szeretett férfit.
{idozito}
Megszerzés, birtoklás, csábítás
Talán nincs időtlenebb téma a Földön, mint a szerelem. Szerelmi ügyekről szóló mondákat, eposzokat már az ókorból is ismerünk, ezek végigkísérték az emberi történelmet, irodalmat. A szerelem nem csupán a gyermeknemzés, evolucionista megfogalmazásban a fajfenntartás kérdése miatt érdekes, korábban sokkal inkább szakrális jelentőségű volt, és valljuk be… borzasztóan ízes, izgalmas. Kis túlzással állíthatjuk: amióta világ a világ, férfi és nő egymást, önnön másik felüket keresik a párkapcsolataikban. Ehhez elengedhetetlen a szerepek helyes alkalmazása. A férfi a nő birtoklásánál csak egy dolgot áhít jobban, a vad becserkészését, a nő dolga pedig a folyamat elindítása, a csábítás.
Megszerezni? Megtartani!
A nők számára különösen izgalmas kérdés, hogy mitől lesz a férfi egyszeriben szerelmes őrült, s máskor, akár évek múlva, rideg szobatárs, hűtlen távozó. Hogyan lehetséges, hogy egyszer fűt-fát megígér, s a csillagokat is lehozza az égről, máskor úgy tűnik tova, mintha sosem járt volna a közelünkben. Azt mondják, a férfit a vére hajtja, de amikor kiejtjük e szavakat, valahogy érezzük, nem pusztán a szenvedélyről, a hús és vér táncáról van szó. Mi alapján dönt? Hogyan mérlegel? Miért jön, marad vagy távozik? Sokszor megdöbbentő, hogy kapcsolatok százaiban páváskodó férfiak miként és miért horgonyoznak le egy látszólag jelentéktelen asszony mellett életük végéig. A nő kezdetben a megszerzésért csábít, később, ha már gyermekek vannak, a férfi megtartása a cél, s ez nem lehetséges zsarolással, kötelekkel, felelősséggel, terhekkel, üres szavakkal. Ezek nem működnek egy olyan világban, amikor a válás népszerűbb, mint a szent frigyek kötése.
A csábítás mint násztánc
Azon túl, hogy létezhetnek egymásnak teremtett, egymást kiérdemlő, karmikusan kötődő párok, valójában az egyszeri jellemünk, vagyis egy születésünkhöz kapcsolódó egónk nagy nértékben meghatározza, mit tartunk egy kapcsolatban lényegesnek. A férfiak azon túl, hogy nyilvánvalóan kedvelik a csinos, dekoratív hölgyeket, gyakran mélyebb, valódi emberi értékeket keresnek társukban – s éppen ezért történik, hogyha az értékeket nem lelik, csak a kalandokra éheznek, míg ha megtalálják számításaikat, a gyűrű és a gyermek bizony a férfiaknál is igen könnyen jön.
A csábítás, amelyről azt gondoljuk szexuális fogalom, valójában násztánc, sokkal inkább jellemünkből fakad, szavainkkal, gondolatainkkal, mozdulatainkkal, viselkedésünkkel és rezdüléseinkkel végezzük, mint konkrétan a test vonzó felkínálásával. Nagyanyáink ezt igen körültekintően úgy fogalmazták meg: nem mindegy, hogy a legény nőt vagy feleséget keres… Fele-ség, a másik fele, oldalbordája, mátkája, akivel házas-sá válik, vagyis akivel otthont, családot alapít. Ezt énekelték meg népdalainkban is, rózsa, tulipán, galamb, rigó regél róla.
Lilithek és Évák
Amióta az asztrológusok elkezdtek Lilith-tel mint aszteroidával vagy effektív ponttal dolgozni a horoszkópban, nagy figyelmet kapott Ádám első feleségének története. A Bibliában alig találunk rá utalást, de megjelenik különböző bibliai ábrázolásokon. Lilith a szenvedélyes, teltebb, termékeny alkatú, bozontos hajú, vad asszony, aki egyenrangúvá kíván válni férjével, aki sérelmezi, hogy a szerelmi nászban alul kellene maradnia, s aki tökéletesen egyenlő akar lenni férjével. Mivel Ádám szeretne felülkerekedni rajta, s ehhez segítséget kap az Úrtól, így Lilith elhagyja, ezért pedig végleg kiűzetik a Paradicsomból. Éva már a sudár, vékonyka alkatú, szelídebb asszony, aki elfogadja, hogy a férj oldalbordája, a férfin függő. A behódoló asszony, aki azonban leszakítja a tiltott gyümölcsöt a fáról, annak a Lilith-nek a javaslatára, aki kígyó képében jelenik meg előtte.
Asszonyok, leányok, éljenek akár ma vagy éltek a múltban, mind-mind megfelelnek e két női archetípus valamelyikének. A legtöbben Évák, akik elfogadják a feleség szerepét, az édes terheket, nehézségeket, óvják a házasság szent tűzhelyét; de néhányan Lilith-ek, tüzes, független, harcias, erős nők, akik fellázadnak az igazságtalanság ellen. Az Évák a férfihoz, a Lilithek az igazsághoz kötődnek erősebben.
A férfi természete szerint vándor, aktív, mozgó, míg a nő az otthonban maradó, befogadó, megkötő. Mi vehet rá egy férfit, hogy évtizedeken át kitartson a családban, megőrizze az ígéretét és úgy legyen hű, hogy közben nem válik passzívvá?
E karakterológiai rendszer szerint ugyanakkor minden férfi egy Évát óhajt feleségének, egy engedelmes, szelíd asszonyt gyermekei anyjának. De minden férfi vágyja, óhajtja a tüzes démont, Lilith-et is, vagyis kívánja a jó kislányt, aki éppen csak ővele „rossz…” Hogy a már elkötelezett férj ezt asszonyában találja meg, vagy más utakon keresgél, esetleg eljut az önismeret, a lelkiség egy olyan fokára, hogy képes ezeket a szerepjátszmákat és a nemiséget teljesen elengedni, bármilyen meglepő, de leginkább a feleségen múlik. A nő jellemén, odaadásán és azon, tereli-e bármiféle magasabb cél felé urát. Másképpen: ne várjuk, hogy egy kemény nő mellett elvadított férfi szeretteivel szelíd legyen, s azt sem, hogy egy bátortalan nő lefoglalja a férfi teljes kapacitását.
Csábítás a 12 csillagjegy szerint
A nők számára a csábítás nemcsak azért fontos, hogy felfigyeljen rájuk a kiszemelt férfi. A csábítás trükkjei felértékelődnek, ha házasságok megmentéséről, kapcsolatok egyben tartásáról van szó.
Az alábbi asztrológiai leírások nemcsak a férfi napjegye, vagyis születésnapi csillagjegye szerint értelmezendők. A napjegy mellett külön érdemes megtekinteni az aszcendens (felkelő jegy), a Hold helyzete, illetve a Mars bolygó szerinti csillagjegyet.
KOS (márc. 21–ápr. 20.)
A Kos tüzes, dinamikus, szenvedélyes férfi, aki számára a nő elcsábítása, megszerzése önmagában fontos feladat. Ha valamit könnyen kap meg, egy idő után nem fogja érdekelni. Változatosságot és intenzitást igénylő személy. Taszítja az állandóság, ha mindig minden ugyanolyan egy kapcsolatban és a lassú, langyos dolgok. Számára a szerelem szenvedélyes, az együttlét gyors és végtelenül forró, lehengerlő. Különösen érzékeny a csókra az arca, feje, füle, szeme. Rendkívüli módon értékeli, ha egy nő képes nőies lenni, valóban a levadászandó vad szerepében tud tetszelegni, lágy és nőies, aki mellett kibontakozhat, mint férfi.
TIPP: Kedveli a vörös textíliákat, a mécsesfényes estéket. Elcsábíthatod fűszerekkel, és persze az is fontos neki, hogy formás alakkal rendelkezz. Fitnesz, aerobic tehet ehhez kellően feszessé.
BIKA (ápr. 21–máj. 20.)
A Bika sokszor a biztonságot, állandóságot kedvelő, a megszokott metódusokat szerető, de nagyon kéjes, a testi szerelemet erősen előnyben részesítő egyén. Szereti, ha a szerelem mindenben bővelkedik, finom ételekben, italokban, kényelemben, később a kapcsolat szép otthonban, akár gyermekekben. Fontos számára a biztonság a szerelemben, ha nem érzi, hogy a párja kitartó vagy hűséges és ragaszkodó, elveszti érdeklődését és továbbáll. Érzékeny testtájai a nyak hajlata és a fülek. A szerelemben a legfőbb érték számára a kitartás, a szenvedélyesség és a hűség. Ezért a kitartó ostromlás, csábítás meghozza eredményét.
TIPP: Kedveli a finom szerelmes vacsorákat és a fűszeres borokat. A Bikát lehengerelheted egy erdei sétával, naplementés beszélgetéssel a természetben, és az édes, gyümölcsös ételekkel.
IKREK (máj. 21–jún. 21.)
E jegy számára a változatosság, játékosság és a kalandok jelentik a legszebb szerelmi élményeket. Nem kell feltétlenül szexuális jellegű kalandokra gondolni, önmagában a könnyedség, a pillanatnak élés művészete, a humor is feldobják az Ikreket. Kedveli az újdonságokat, a szerelemben pedig szinte kivétel nélkül az ikrét, a valódi másik felét keresi, akivel hasonlítanak, akár két tojás. Taszítja az állandóság, a lassú-tompa dolgok, ha egy kapcsolatban minden ugyanolyan. Végtelenül fontosnak tartja azonban a társ, a másik fél megtalálását, az őszinte beszélgetéseket, esti sétákat, szellemi programokat, akár a közös tanulást. Érzékeny testtája a kézfej és a karok.
TIPP: Kedveli a mintákat és a szimmetrikus formákat. Az Ikrek a mozgásba is szerelmes. Imádja a kedvesével közös programokat, lehet az túrázás, úsznás vagy páros sportok.
RÁK (jún. 22–júl. 22.)
A Rák számára a biztonság és a család megélése a legfontosabb. Hogyha szerelmi partnert keres, abban gyermekei anyját látja, vagy ha még felkészületlen e kérdésben, akkor konzekvensen olyan nőt, aki erre szinte alkalmatlan vagy valamiért vállalhatatlan. Szenvedélyes, érzelmes, tomboló, de közel sem a testiségben, inkább a mély érzések kimutatásában. A szerelmes-sírós beszélgetések, tervezgetés férfiként is a része. Fontos neki a család, a szülők, minden hagyományos érték. Taszítja a bizonytalanság, a hűtlenség, vagy ha valaki nem hajlandó tenni a kapcsolatáért. Imádja a vizes közeget, a medencében vagy kádban töltött estéket, hajókázást, csónakázást, vízparti sétát. Érzékeny testtájai a mellkas, mellek.
TIPP: Elcsábítható a tenger kincseivel, gyümölcseivel, árnyalataival. Ha étterembe viszed, tudd, a grill és tengeri ételeket kedveli. Kedveli, ha vadregényes vízparti helyeken túráztok, vagy elmentek egy közös kajaktúrára.
OROSZLÁN (júl.23–aug. 22.)
Az Oroszlán az életörömök keresője, ezért a szerelem mint az egyik legnagyobb örömforrás a számára elengedhetetlen. Imádja a kalandokat, az elegáns éttermeket, a fényűzést, a finom pompát, az igényes együttlétet. Imádja a hasát is, ezért egy jó étteremben finom ízek közepette képes igazán ellazulni. A nevetés, az öröm kifejeződése, ha a hölgy igazán rajong őérte, számára létkérdés. Szeret udvarolni, boldoggá tenni a társát. Tipikus lovag, ezért érdemes engedni neki, hogy figyelmes, odaadó lehessen. A hárított bókok és ajándékok, a szomorú nők taszítják az Oroszlánt, aki az életvidámságot, a fényt keresi kapcsolataiban. Érzékeny testtájai a hasfal, gyomor és a hátgerinc.
TIPP: Imádja a vörös, fehér és vakító színeket és az aranyat. Egy elegáns étterem szinte megbabonázza, válassz szabadtéri helyszínt hozzá. Imádja a színes, napos koktélokat és a forró, egzotikus, keleti ételeket. Ha forró estét csapnál vele, rendelj valamilyen tésztás vagy keleti ételt. Szereti az egyszerű romantikát, a séta közbeni csemegézést, a spontán, alig tervezett pillanatokat.
SZŰZ (aug. 23–szept. 21.)
A Szűz számára sokszor a kapcsolatok pszichológiai mélyelemzése, a lelkizés, a tárgyilagos beszélgetések, a közös érdeklődés, előadásokra járás a legfontosabb, de sokszor megjelenik egyszerű oldala is, szereti a hétköznapok örömeit, a rendszerezett egyszerűséget. A Szűz számára nagyon vonzó pl. a humor, a kritikai érzék, a csípős, ízes beszéd, az intelligencia. Taszítja ugyanakkor az ostobaság, a megbízhatatlanság és az extrém dolgok, extrém vágyak. Érzékeny területe az alhas, a hasfal. Mivel nem túl erős az önbizalma, ezért lehetetlen a hiúságára hatni, mértékkel, diszkréten dicsérjük, a rajongást, túlzott ajnározást nem viseli, diszkrétek, formálisak legyünk vele.
TIPP: Kedveli a fiatalos megjelenést. Akár te magad főzöl rá, akár étterembe csábítod, valamilyen ritka különlegességgel készülj számára. Igazán ellazulni azonban tánc közben fog…
MÉRLEG (szept. 22–okt. 21.)
Talán a legszerelmesebb, legromantikusabb jegy. Számára a társ és párkapcsolat az életben a legfontosabb, ez a kötelék fontosabb és erősebb a család egészénél. Így míg egy esküvő, közös élet vonzó neki, sokszor a gyermek, vagy azok a dolgok, amelyek a párkapcsolatban nehezéket, kihívást jelentenek, már inkább taszítják. Később beérik erre a feladatra is. A Mérleg számára elengedhetetlen a romantikus hangulat, egy nagyon igényes helyszín, étterem, színház. Fontos a minőség, a szépség, az elegancia, a finom dolgoktól tudja magát igazán jól érezni, finom bor, szép bútorok, lágy zene kényeztetik. Szeret táncolni is, kedveli a művészeteket és nem a retró hangulatot, a szubkultúrák művészetét, hanem a magas művészetet, a kifinomultságot. Érzékeny testtája a derék, a csípő hajlata. Érzelmileg gyakran billeg, ezért egy határozott nőt mindennél jobban akar magának, aki megragadja érzékeit, amíg ő mérlegel.
TIPP: Fontos számára az is, hogy az illető hölgy társaságban bemutatható, akár kirakatba való legyen.
SKORPIÓ (okt. 22–nov. 21.)
A legszenvedélyesebb és legforróbb férfi, akit éppen ezért bár könnyű lehet megszerezni, nem olyan könnyű megtartani. Alapvetően állandó, hűséges típus, aki a testi izgalmakat, de a lelki mélységeket, pszichológiai beszélgetéseket, önismereti kalandozásokat is kedveli. Szereti, ha párja valóban ízes, fűszeres, izgalmas személyiség. Taszítja viszont, ha valaki nagyon általános, egyszerű, semmilyen. Kedveli, ha egy nő mer kilógni a sorból, egyedi, kissé keményebb, fiúsabb, akár titokzatos vagy megközelíthetetlen. A misztikus, tikos dolgok nagyon felvillanyozzák. Nem szereti a megbízhatatlanságot és az átlagos estéket. Érzékeny testtájai a csípő és a nemi szervek tájéka.
TIPP: Érzékeny az illatokra, a színekre és a hangulatok összességére. Kedveli az őszi ködös sétákat, elbújós kirándulásokat, az autókázást és a fűszeres, egzotikus ételeket, sajtokat, borokat. Egy közös harcművészeti mozgásra is nyitott lesz.
NYILAS (nov. 22–dec. 20.)
A Nyilas izgalmas, sportos, mozgékony és kalandokat kedvelő személy. Szintén nem tartozik azok közé a férfiak közé, akik könnyen lekötik magukat. Szeretik a sportos, rugalmas, laza és bevállalós lányokat, ami elsősorban pl. a túrákra, kirándulásokra és közös élményekre vonatkozik. A mosolygós, életvidám, új élményeket kereső személyek megdobogtatják a szívüket. A Nyilas érzékeny testtájai a combok és a csípő. Imádja a nagy és szabad tereket, az extrém helyszíneket, de olykor elég vallásos is e mellé, ami a konzervatív, hagyományos családmodellt és hagyományos értékek propagálását vonja maga után. Szereti, ha ő udvarolhat egy lánynak, ha helyesen gyakorolják a szerepeket, ha megvannak a formális udvarlási szokások.
TIPP: Kedveli a gyertyafényes estéket, a tábortüzezést és a szabadtéri kalandozásokat. Hegyi túrákra, sziklamászásra és mindenféle extrémsportra is kapható. Imádni fogja, ha rugalmas vagy.
BAK (dec.21–jan.20.)
A gyakran konvencionális Bak szereti a formaságokat és kötött udvarlási rítusokat, ha ő hívhatja fel a lányt, és az egész este egy tradicionális forgatókönyv szerint zajlik, ahogy illik. Ha mindenki pontosan tudja, ismeri, társadalmilag kinek, mit és hogyan illik egy kapcsolatban. Szereti, ha rendezetten, rendben mennek a dolgok, ha a lány szerethető, de nem túl könnyen megkapható, a könnyű prédáról ugyanis megvan a véleménye… A Bak számára izgalmas minden, ami kimondottan randevú, egy romantikus csendes este, de nem szeret ragyogni, inkább elbújni, kettesben lenni kíván. Érzékeny testtája a térdek, és a térd hajlata. Imádja az eleganciát, pl. a minőségi ékszereket, köveket, brossokat.
TIPP: A tündöklő, úri megjelenés képes tökéletesen levenni a lábáról. Rendezz vacsorát kettesben a teraszon és lepd meg valamilyen fekete sóval készült csemegével – el fogod vele varázsolni.
VÍZÖNTŐ (jan. 21–febr. 20.)
A Vízöntőkre nagyon nehéz biztos receptet írni, de jellemzően a nagy megváltók, nagy gondolkodók csillagjegye. Kedveli a mély beszélgetéseket, filozófiai témákat, irodalmat és művészeteket. Igazi feltaláló, kedveli az újdonságokat, új utakat. Számára igazán vonzó, ha egy nőből világít a tudás és az intelligencia. Olykor megkapó fordulatokra éhes az őt uraló Uránusz. Extrém helyzetekre, meglepetésekre vágyik. Különlegességekkel, nem várt kalandokkal lehet igazán levenni a lábáról, de igaz ez színekre, illatokra is esetében. Az is fontos számára, kicsoda a másik, milyen ember, milyen a személyisége, munkája, tevékenységei. Ha ezeket érdekesnek, a lány személyiségét különlegesnek tartja, el lesz varázsolva. Érzékeny testtájai a lábszár és a szív tájéka, valamint a csukló.
TIPP: Taszítja az átlagos, a szürke, mindenféle korlátolt és formális dolog, vonzza az emberség és a szívélyesség. Kedvei az új ízeket és a fordulatokat, a meglepetéseket. A meg nem tervezett esték embere, akit érdemes olyan étterembe vinni, ahol még sosem járt!
HALAK (febr. 21–márc. 20.)
Az érzékeny Halak számára a szerelem szinte létkérdés. Elsősorban a romantikus kapcsolatokra és nem a szenvedélyes tombolásokra vágyik. Kedvel mindent, ami állandó, megbízható, s fontos az is, hogy a lány legjobb barátja is lehessen. Kedveli a vizes közeget és a tóparti sétákat, érzékeny testtája a lábfej. Érzékeny az illatokra, így a parfümök hatásosak nála a csábítás során. Kifinomult ember, aki a nyakék helyett elsőként a lábbelit veszi észre a nőn. Szerelmes és rajongó típus, aki szereti kimutatni az érzelmeit, így a jégkirálynő típusú, szorongó lányokkal nem tud mit kezdeni. Vonzza az őszinteség, ugyanakkor kíváncsi a lelki titkokra, rejtélyekre.
TIPP: Ha úgy érzi, élete egy részébe csak őt avatta be a szeretett nő, ez a misztikus szövetség felkorbácsolja szenvedélyét is. Elbűvölheted tengeri ételekkel, tóparti éttermekkel, de egy esti közös kocogással is.