A tavaszi fáradtságot sok mindennel kezelheted, már egy kis böjt, teakúrák vagy csak az évszaknak megfelelő zöldségek, gyümölcsök fogyasztása is sokat segíthet. Elengedhetetlen a mozgás bármilyen formája és a szabad levegőn megtett séták, túrák: ezek is feltöltik, erősítik az immunrendszerünket. De mi van akkor, ha az a bizonyos tavaszi fáradtság nem múlik el nyárra sem, sőt az év folyamán többször is visszatér? Ekkor van itt az ideje, hogy energiatortát készítsünk…

{idozito3}

 

Hozzávalók és elkészítés
A torták elkészítése csak pár percet vesz igénybe, de számos energiát elszívó ügyünkkel szembesülhetünk közben! Az egyik torta a jelenre vonatkozik, a másik viszont már a jövőről szól majd.
Szükséged lesz két kör alakú papírlapra, kb. 10-12 cm átmérővel, ceruzára, radírra.
Ha megrajzoltad a jelen torta formáját, akkor először is írj egy listát a napi, heti teendőidről. Számozd meg az egyes életterületeket:
az 1-es lehet a munka területe (ha több van belőle, az természetesen több szeletet jelent majd a tortádon).
A 2. helyre kerülhetnek a gyerekek és a velük kapcsolatos tevékenységek (különórák, edzés, orvos). Jelöld azt is, ha elváltál és csak hétvégén vannak veled a gyerekek.
A 3. helyre kerüljön a partner
A 4. helyen a rokonok következnek.
Mi a helyzet a barátokkal? Mennyi idő, energia jut a velük való kapcsolat fenntartására? A mai elszigetelődött világban szinte életmentők a stabil, megbízható baráti kapcsolatok. Ők az 5. helyen vannak a listádon.
A 6. pont alá kerüljenek a szociális tevékenységek, a különböző szervezetekben, egyesületekben eltöltött idő.
Mi a helyzet az otthoni teendőkkel: háztartás, kertészkedés. A 7. helyre írd be őket.
A hosszú távú tervek, főleg azok, amelyeket már régóta halogatsz, kerüljenek a 8. helyre. (A halogatás rengeteg energiát emészt fel!)
És végül, de nem utolsó sorban a 9. helyre kerülj te magad, azzal a minőségi idővel, amit magadra és csakis kizárólag magadra szánsz.

A jelen torta
A lista alapos átgondolása után oszd fel a tortát szeletekre és számokkal jelöld az egyes területeket. A szeletek nagyságát az az energia határozza meg, amelyet az egyes területek érdekében befektetsz.
Ennek segítségével felismerheted, ha indokolatlanul sok időt töltesz a munkahelyeden, de az is feltűnhet, hogy alig vagy a pároddal, hiszen körbevesznek a gyerekek és a rokonok is a közösen eltöltött időszakban.
Ha egy rokonodnak gondját viseled, ápolod, az természetesen nagyobb szeletet jelent a tortából, hiszen ez mind energiában, mind időben sokat kivesz az életedből. Figyelj arra, hogy az egész MOST tortát kitöltsd és a szeletek aránya valóban megfeleljen a valóságnak.

A tortaszeletek értelmezésében, feldolgozásában segítenek az alábbi kérdések:
● Ez a szelet pozitív az életemben?
● Ez a szelet aktív az életemben?
● Ez a szelet világos az életemben?
● Ez a szelet energetizáló/motiváló az életemben?

A torták elkészítése csak pár percet vesz igénybe, de számos energiát elszívó ügyünkkel szembesülhetünk közben!

Kineziológusként a munkám során az izomtesztelést használom arra, hogy mélyreható választ kapjunk a testtől az adott területre vonatkozóan, de otthoni lehetőséggel is élhetsz. Íme, egy nagyon hatékony stresszkezelő technika:
először is adj nevet a tortádnak, ettől sokkal inkább a tiéd lesz, személyesé válik.
Majd fogd meg a homlokodat az egyik kezeddel, a tarkódat hátul a másik kezeddel, és meditálj a tortádról. Engedd meg, hogy az érzéseid vegyék át a hatalmat az elméd felett. Ha így teszel, akkor a dolgok kimagyarázása, megmagyarázása helyett a valós érzelmeiddel szembesülsz, miközben a fenti négy kérdés szerint górcső alá veszed a különböző szeleteket. Ezen a módon előbukkanhat, hogy hol vannak blokkok vagy mely területek okoznak jelentős stresszt az életedben és melyik tortacikk az, ami szinte elszívja az energiádat.

A jövő tortája
Ha idáig eljutottál, akkor készítsd el a második tortádat is!
Az első torta hiányosságaival felvértezve készítsd el a második listádat 1 és 9 között, ami természetesen változhat a vágyaidnak, új elhatározásaidnak megfelelően. Lehet, hogy kevesebb tortaszeleted lesz, de az is lehet, hogy újabbak kerülnek bele a mondásnak megfelelően: amire igazán akarjuk, arra van időnk, és ettől az igazán akarástól és a jól elvégzett munka örömétől energiára teszünk szert. Látszólagos ellentmondás húzódik meg a dolog mögött, hiszen irigykedve tekintünk azokra, akik oly sokféle dolgot csinálnak, és nemhogy fáradnának, szinte mindig magas energia szinten tudják tartani magukat, míg mások a napi kötelező rutin feladatok elvégzése után bedőlnek az ágyba. Ettől frusztráltak lesznek és még kevesebb energiával kezdenek neki a következő napnak.
Végezz egy összehasonlítást, hogy világosan lásd mely terület lesz kisebb vagy nagyobb az új tortádon, és mi az, ami maradhat hasonló méretű?
Fontos, hogy a JÖVŐ tortát is nevezd el, lehetőleg egy olyan kifejező névvel, melyben érezhető az új energiák jelenléte, a tudatosságod és motiváltságod.
Most is alkalmazhatod a homlok-tarkó tartást, hogy megbizonyosodj a pozitív érzelmekről a kitűzött új célokkal kapcsolatban. Szintén fontos, hogy jelölj ki egy időpontot, amikortól realizálódik a JÖVŐ tortád. Így nemcsak egy elgondolás, idea lesz belőle, hanem az első lépéssel (az adott időpontban megkezdett cselekvéssel) egy valós út, egy igazi lehetőség lesz számodra és elkezdhetsz dolgozni a megvalósításán.

Tedd valósággá!
A következő hetekben, hónapokban vágyaid, új választásaid kibontakozását segítheted még a következő egyszerű gyakorlatokkal:
● Ha valamelyik terület nem elég pozitív az életedben, akkor naponta 1-2-szer álló helyzetben tedd a jobb lábad a bal elé, emeld fel a jobb kezed úgy, hogy tenyered kifelé, hüvelykujjad lefelé nézzen és kulcsold mellé a bal kezedet. Állj ebben a pozícióban kb. 60 mp-ig, közben lélegezz orron be, szájon kifújva a levegőt, majd állj kis terpeszben, ujjaidat összeérintve szintén 60 mp-ig. Ez a gyakorlat a pozitív hozzáállást segíti és tisztítja a meridiánokat.
● Ha valamelyik szeletedet szeretnéd aktívabbá tenni, akkor koncentrálj az adott témára és közben lendítsd a jobb kezed a bal térdedhez, hátul a bal kezeddel érintsd a jobb popsit és közben nézz a papírra, amire előzőleg egy nagy X-et rajzoltál.
● Valamelyik terület nem elég világos, érthető az életedben? Akkor naponta 1-2-szer az adott területre gondolva dörzsöld az egyik kezeddel a kulcscsont és a szegycsont találkozása melletti kis mélyedést, egyszerre a jobb és bal oldalon, miközben a másik tenyered közepe legyen a köldöködön. Végezd ezt 30 mp-ig, majd cseréld meg a kezed.
● A motivációdat úgy élénkítheted, ha az adott tortaszeletre meditálva naponta többször iszol egy pohár vizet.

Mi a fontos, mi a sürgős?
Sokszor sem a család, sem az iskola nem készít fel arra, hogyan is rangsoroljuk az életünkben felmerülő problémákat. Nagy segítséget kaptál szüleidtől, nagyszüleidtől, ha elleshetted a hatékony ügyintézés titkát.
Ehhez készíthetsz egy táblázatot a következő módon:
TEVÉKENYSÉG         SÜRGŐS                   NEM SÜRGŐS
FONTOS           TEVÉKENYSÉGEK           TEVÉKENYSÉGEK
NEM FONTOS    TEVÉKENYSÉGEK           TEVÉKENYSÉGEK

FONTOS és SÜRGŐS tevékenységek: a válsághelyzetek, a nyomasztó gondok és a határidős ügyek. Ezek nem tűrnek halasztást. Minél előbb foglalkozol velük, annál hamarabb érzed azt, hogy mázsás terhek kerültek le rólad.
Jöhetnek a FONTOS, de NEM SÜRGŐS tevékenységek: ilyenek az előkészületek utazásra, iskolára, orvosra, vendégvárásra stb. A válsághelyzetek megelőzése, a tervezés, a kapcsolatépítés és az igazi kikapcsolódás.
Azután itt vannak a NEM FONTOS, de bizony SÜRGŐS tevékenységek:
néhány telefonhívás, levelezések, bizonyos találkozók lebonyolítása, nyomasztó ügyek kezelése
És végül a NEM FONTOS és NEM SÜRGŐS tevékenységek: az egyhangú rutinmunkák elvégzése, további levelezések, időpocsékolások (túl sok tv-zés, felületes beszélgetések, indokolatlan vásárlások, túlzásba vitt házimunka , igazi értéket nem képviselő irodalom vagy bulvárújságok olvasása, mértéktelen internetezés) és ide sorolhatunk még számtalan kellemes tevékenységet is.

Célszerű ezt a táblázatot a hűtőszekrényen tartani és besorolni az éppen felmerülő tevékenységet, mert az energiáinkat sokszor fektetjük a NEM FONTOS és NEM SÜRGŐS tevékenységekbe, miközben feltorlódnak a FONTOS és SÜRGŐS ügyeink, elnyomott lelkiismeret furdalást okozva, ami persze elszívja az energiát.
Ezzel a táblázattal a gyeplő a te kezedben lesz, és sokkal jobban fogod érezni magad!
Sok sikert kívánok virtuális sütésedhez és egy új, energikusabb élethez!

Ha további kérdéseid lennének, keresd szakértőnket:
Villing Zsuzsa
kineziológus/asztrológus
Chiron Stúdió
1055 Budapest, Nyugati tér 6. 5/V.
villing.zsuzsa.hu@gmail.com
www.chironstudio.hu