Március 9-én 3 hónapos fogyókúra verseny kezdődött a Corner Fitness-ben. Az előkészületekről, és szakmai háttérről Szathmári Szandrát, a terem szakmai vezetőjét kérdeztük, és a három nyertes is elmesélte, hogyan érte el ezt az eredményt.
{idozito3}
Összetett módszerek
Minden segítséget igyekeztünk megadni a versenyzőknek, hangsúlyozva azt, hogy nem kampányszerűen, „divat-diétákkal” kell elérni a kívánt eredményt, hanem életmód változtatással, hosszú távon tartós eredményekre törekedve kell szemléletet váltani.
Nem a leadott kg-ok, hanem a testzsír százalék változása volt a döntő szempont. Ennek jegyében a verseny megkezdése előtt dietetikus teljes testösszetétel analízist végzett, a végeredmény azt a százalékos arányt jelöli, amit a kiindulási testzsírból adtak le a versenyzők. Mindegyik lány irányokat kapott a táplálkozás területén. Igény szerint napra lebontott étrendet is lehetett kérni, annak függvényében, hogy az adott versenyző mennyire volt jártas az optimális étrend kialakításában.
Hangsúlyoztuk, hogy nem szabad koplalni, és ismertettük a fehérje-szénhidrát-zsír megfelelő beviteli arányát. A verseny ideje alatt jelentős kedvezményeket biztosítottunk a táplálék kiegészítők megvásárlásában, így még azok is megkóstoltak egy-egy protein szeletet vagy turmixot, akik egyébként ezt nem szokták.
Nagyon sokszor abba a hibába esnek a fogyókúrázók, hogy a kalóriák megvonása mellett intenzív kardió munkát végeznek, de a súlyzós edzés elmarad. „Nem akarok hatalmas izmokat növeszteni!” –halljuk sokszor a téves megnyilvánulást. De valójában a tesztoszteronnak van nagy jelentősége az izmosodásban: a nők esetében 25-90 nanogramm/100 ml vér a tesztoszteron tartalom, a férfiaknál 300-1100 nanogramm/100 ml vér, tehát 10-12-szer több, mint a nőknél! És ezzel együtt, még a férfiaknak sem könnyű izmosodni, mert ha ez így lenne, akkor nem sétálna ennyi pocakos férfi az utcán… Sajnos ismert adat, hogy a nők 30-35 éves kor fölött súlyzós edzés nélkül átlagosan 3 kg-ot veszítenek izomtömegükből, és 1%-ot csontsűrűségükből! A súlyzós edzés mellett szól a csontsűrűség növekedése is, vagyis fel lehet, és fel is kell venni a harcot az egyre inkább teret hódító népbetegség, a csontritkulás ellen!
Mindezen tényeket ismertetve a versenyzőkkel, segítettünk az edzéstervek kialakításában.
Aki személyi edzővel akart edzeni, az teljesen személyre szabott programot kapott, aki a csoportos órák mellett döntött, annak az órarendben szereplő órák legmegfelelőbb kombinációjával igyekeztünk segíteni.
Természetesen a két lehetőség (csoportos óra + személyi edzés) együttesen is szóba jöhetett.
A sok munka, és odafigyelés hatására a várt eredmények nem maradtak el, ezt igazolja három győztesünk teljesítménye:
3. helyezett: Nikolett 38,3 %-ról 32,7 %-ra = -5,6 testzsír %
2. helyezett: Barbara 36,2 %-ról 29,8 %-ra = -6,4 testzsír %
1. helyezett: Orsolya 42,2 %-ról 34 %-ra = -8,2 testzsír %
Nikolett, 38 éves könyvelő, 3. helyezett
A munkámból eredően napi 8-10 órát töltök a számítógép előtt. Gyerekkoromtól kezdve nagyon fontos szerepe volt a sportnak az életemben, több mint 25 évig táncoltam. Testalkatommal, súlyommal sokáig nem volt semmi gondom, alapvetően jó edzettségi állapotban voltam. Munkahelyi elfoglaltságomtól függően hetente 2-3 alkalommal jártam edzésre.
Egy évvel ezelőtt magánéletbeli változás miatt ezek az alkalmak ritkábbá váltak, már nem tudtam akkor és annyi edzésen részt venni, mint amennyit igényeltem volna. Felborult a napi ritmusom, így már nem akkor, és nem annyit ettem, mint korábban. Szűk egy év alatt 10 kilogrammot híztam.
Szerencsére éppen ekkor jött a Corner Fitness által meghirdetett verseny, ami a barátok, edzőtársak és a megszokott közeg miatt extra motivációt jelentett. Az edzőkkel egyeztettem, hogy milyen órák a megfelelőek számomra, a dietetikustól napra lebontott étrendet kaptam. Módosítottam az étkezésen, sikerült hamar visszaszoknom a megnövekedett edzésszámra is (heti 8 óra). Nehéz időszak volt, de nagy sikernek tartom, hogy sikerült megvalósítanom a magam elé kitűzött célt, és már tudom, hogy még idén elérem a régi formámat.
Barbara, 35 éves, jogász, 2. helyezett
Mi a titok? Harmónia. Külső-belső egyensúly. Tudatosság. Az emberek többsége azért akar fogyni, hogy jól/jobban érezze magát. Nálam ez fordítva történik. Ha befelé figyelve egyre kiegyensúlyozottabb vagyok, és ha belül rendben vannak a dolgok, akkor annak kifelé is látszódnia kell!!! Persze nálam is volt kézzelfogható probléma: szülés-szoptatás után kb. 30 kiló túlsúlyt szedtem magamra. 4 év alatt ez lement rólam, nem szedtem vissza! Ez a verseny a súlyleadás utolsó etapja volt nálam, ilyenkor már nehezebb fogyni, pont jókor jött, plusz motivációnak. Az pedig szuper ötlet, hogy a nyeremény, többek között, fitnessbérlet volt: ha már fogytál, mozogj ez után is!
Mi a recept? Az arany középút megtartása. Sok mozgás; ha kell, pihenés; tudatos étkezés (nincs éhezés, se „zabálás”). Sok fehérje és zöldség, szénhidrátból lassú felszívódású (zabpehely, zabkorpa), az is inkább reggel. Aki pedig effektíve fogyni akar, fusson. Kint a szabadban vagy akár futópadon. Monoton? Szemlélet kérdése, utána viszont fantasztikus érzés és az eredmény is látványos. Ezzel kezdtem, most már erősítő és kardió edzésekre járok, vegyesen, napi legalább 1 órát. Jelenleg a cél: a súly megtartása, izmosodás, szálkásodás. A mai testközpontú korszellem elvárásaihoz bizonyos mértékig lehet igazodni, de tudni kell, hogy az egészséges, edzett, ruganyos test az életben csak egy eszköz, sosem lehet a cél!
A belső elégedettségből fakad még valami, ami elengedhetetlen: ez pedig az AKARATERŐ. Emiatt nem is volt megingás, mélypont. Természetes volt, hogy odafigyelek. Nem véletlen, hogy a szakértők is azt mondják, életmódváltás. Önmagában a fogyás – ha valakinek nincs speciális betegsége – szerintem egyszerű matematika: ha kevesebb energiát viszel be, mint amit felhasználsz, fogyni fogsz, ha többet, hízni. Ezt hosszú távon is szem előtt kell tartani. A mértékletességet nem lehet sutba dobni. A pozitív visszacsatolások pedig segíthetnek az összhang megteremtésében, de az igazi elégedettségnek belül kell létrejönnie.
Orsolya, 32 éves, mérnök, 1. helyezett
A fogyiverseny pont jókor jött. Tél vége felé határoztam el, hogy változtatni fogok, nem csak a sportolás gyakoriságán, de a táplálkozásomon is. A karácsony környékén készült képeket nézegetve döbbentem rá, hogy nagyon sürgősen tenni kell valamit. Korábban egyszer már voltam nagyon kövér, majd gyönyörűen lefogytam, de a leadott kilók az odafigyelés híján elkezdtek visszaszivárogni. Évente csak 1-2, de az 10 év alatt már elég sok.
A versenyre félve jelentkeztem, és ha beszélhetünk mélypontról, az eleje volt az: a legnehezebb dolog volt úgy ráállni egy mérlegre, hogy más is látja az eredményt, holott magamat sem mertem már egy ideje lemérni. Drukkoltam, hogy legalább ne nyolcassal kezdődjön az érték. Ez még pont sikerült, de nem sokon múlt. Elkezdtem szinte minden nap sportolni, ennek nagy részét TRX és step edzések tették ki. Előtte is mozogtam rendszeresen, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem elég, a kulcs az életmódváltás, a táplálkozásom átalakítása. Ráálltam a napi 4-5-szöri evésre. A reggeli klasszikus szendvicseket elhagytam, helyette zabpelyhes joghurtot eszem gyümölccsel. Természetesen nem bolti gyümölcsjoghurtot, hanem natúr joghurtba keverek zabpelyhet, gyümölcsöt és egy kis édesítőt. Azért akad néha kivétel, főleg hétvégén, de akkor is igyekszem teljes kiőrlésű vagy csökkentett szénhidrát tartalmú pékárut választani. Ebédre jöhet valami „normális”, de leginkább valami finom hús zöldséggel, a zöldség lehet párolt, sült vagy nyers egy könnyű öntettel. Vagy esetleg egy főzelék. Vacsorára általában egy protein shake-et fogyasztok el, vagy virslit eszem zöldséggel, salátával. Tízóraira, uzsonnára pedig bekapok egy kevés gyümölcsöt, de ez néha kimarad.
Nehezebb napok akkor voltak, amikor valamilyen családi, baráti összejövetel volt evéssel-ivással. Ráadásul az ilyen események rendszerint este zajlanak. Szerencsére utólag elmondhatom, hogy belefér a „bűnözés”, csak persze nem rendszeresen, hanem mondjuk heti egy alkalommal. A többi napon kell odafigyelni utána jobban. Furcsa módon nem volt nehéz betartani a diétás étrendet, hiszen nagyon finomakat, jókat ettem és eszem azóta is.
Az edzések egyre jobban mennek, jobban teljesítek TRX-en, de nem is csoda, majdnem 12 kiló mínusszal könnyebb megcsinálni akármilyen gyakorlatot. Már hármasával is át tudom ugrani a hullahopp karikákat bemelegítéskor.
És természetesen lelkileg, fizikailag is jobban érzem magam a bőrömben. Néha már zavaró is, ahogy méregetnek, néznek a munkahelyen, hogy vajon mi történt ezzel a lánnyal, hogy így lefogyott. De persze ez jó érzés, csak már unalmas huszadszorra is elmesélni ugyanazt, amikor megkérdezik. Ráadásul nem érzem, hogy valami nagyon extra dolgot tettem, csak átalakítottam a táplálkozásomat, ami ezzel a mellékhatással járt. További célom leginkább az elért eredmények megtartása. Ha lemegy még pár kiló, annak nagyon fogok örülni, de ha ez megmarad, annak is. Ennek érdekében megtartom a kialakított étrendemet és próbálok annyit sportolni, ami hatásos, de még jólesik és nem kényszerből kell elmenni a terembe edzeni.