Az, hogy gyerek-, kamasz és felnőttkorban is azt tanuljuk, hogy elnyomjuk a dühöt, később problémákat okozhat a kapcsolatainkban és akár depressziót, vagy egészségügyi problémákat is felnőttkorunkban.
{idozito3}

 

„Nemrég éppen csúcsidőben utaztam a metrón, amikor egy idősebb hölgy megkérdezett egy fiatal lányt, hogy elfoglalhatja-e a mellette lévő ülőhelyet. A lány nemet mondott, arra hivatkozva, hogy kell a hely a mellétett hatalmas táskának. Nagyon dühös lettem és haragudtam a lányra, aminek hangot is adtam, talán intenzívebben is, mint kellett volna, tekintve, hogy emlékeim szerint esélyt sem adtam neki a válaszadásra, és addig nem hagytam abba a beszédet, amíg a táskát el nem vette az ülésről. Még azt is megkérdeztem, hogy a táskának külön jegyet vett-e, hiszen különben nincs joga az ülőhelyhez. Körülbelül 15 percembe telt, hogy megnyugodjak. Mivel azonnal kiengedtem a haragomat, remekül éreztem magam, mint akkor is, amikor egy hete becsengettem a felettem lakóhoz, hogy megkérdezzem, miért is zongorázik éjfélkor” – mesélte el Andi legutóbbi élményeit.

A jó kislányok nem gurulnak dühbe?
Nemzedékről-nemzedékre tanítják meg nekünk gyerekkorunkban, majd mi is továbbadjuk azt az elvárást, hogy ne legyünk dühösek, ahelyett, hogy megtanítanánk nekik, hogy megismerjék, megtapasztalják érzéseiket, és megismertetnénk velük annak módját, hogyan is adjanak hangot azoknak. Ennek fontos része az is, hogy mások tiszteletét elsajátítsák, és hogy soha ne alkalmazzanak erőszakos megoldást. Ezt bizony mind-mind gyerekkorban kell megtanulnunk, hogy felnőttkorunkban is ezeknek az elveknek megfelelően viselkedhessünk. A haragnak olyan érzelemmé kell válnia, amely pozitív és katartikus eredményt hoz, olyan érzelemmé, melynek segítségével jobban megismerhetjük, hogy mit érzünk. Ez a természetes érzelem segítséget is adhat, hiszen azonnal jelez, ha igazságtalanul bánnak velünk, és hasznos, hogy túléljünk. Ezzel ellentétben az, hogy gyerek-, kamasz és felnőttkorban is azt tanuljuk, hogy elnyomjuk a dühöt, később problémákat okozhat a kapcsolatainkban és akár depressziót is felnőttkorunkban. Ráadásul az elnyomott érzelem olyan fizikai, egészségi problémákhoz is vezethet, mint a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek. A hosszú távon elnyomott harag krónikus stresszhelyzetet teremt, a túlzott energiával kifejezett düh pedig, amikor túl könnyen és indokolatlanul erős haragra gerjedünk, intenzív stresszhelyzetet okoz. Azok viszont, akik megfelelő és egészséges módon és mértékben hangot adnak ennek az érzésnek, kevésbé valószínű, hogy e miatt megbetegszenek, és közelebb kerülnek céljaik eléréséhez, sikeresebben kezelik konfliktusaikat és kapcsolataikat.

Mindannyian jól megtanultuk már gyerekkorunkban – főleg a nők – hogy meg kell fékeznünk indulatainkat, és visszafogni, de legalábbis titokban tartani dühünket, különben udvariatlannak vagy műveletlennek tűnhetünk. De vajon jól tesszük-e?

Nem megyünk el a végletekig
Elsőször is arra kell emlékeznünk, hogy a harag az egyszerű idegesség talaján születik, ami természetes reakció, és akár hatalmas dühkitöréssé is fokozódhat, ami – különösen, ha gyakran előfordul –, akkor egyáltalán nem produktív, és akár veszélyes is lehet. Hogy megtanuljuk, melyik a helyes kifejezésmód, nem árt mindig ezekre gondolni:
• A titok abban rejlik, hogy mindig a jelen érzelem kiváltója maradjon a fókuszunkban.
• Soha ne váltsunk át személyeskedésbe, csak azzal foglalkozzunk, ami az adott helyzetben zavart, különösen, ha olyan emberrel vitázunk, aki személyesen közel áll hozzánk, hiszen ilyenkor a szavak valóban sebezhetnek, és nem szívhatjuk őket vissza.
• Mindig mondjuk el, miért lettünk dühösek, és anélkül magyarázzuk el, hogy gonosz dolgokat vágnánk a másik fejéhez.
• Amikor azon kapjuk magunkat, hogy egyre emeltebb hangon beszélünk, álljunk meg és vegyünk egy nagy levegőt, hogy elkerüljük a dühkitörést.
• Ha messze vagyunk attól, aki a dühöt kiváltotta, jó megoldás lehet, hogy írjunk egy szigorú levelet, majd semmisítsük meg. Így megnyugodhatunk, és jobban átgondolhatjuk, mit is érzünk pontosan, és felelősebben mondhatjuk el neki.
• Azoknak, akik könnyen felkapják a vizet, vagy az átlagnál jobban kijönnek a sodrukból, dühkezelési problémájuk van, különösen ajánlott, hogy próbálják távolságba helyezni a helyzetet, mintha egy legyet néznének a falon. Amikor távolságot tartunk a dolgoktól, amúgy is jobban megértjük, milyen érzelmet váltanak ki.

Harag igen vagy nem

IGEN
Arra, hogy nemtetszésünket fejezzük ki azzal szemben, amikor valami zavar minket vagy nem tetszik.
Arra, hogy igazságtalansággal szemben lépünk fel.
Arra, hogy mások viselkedését kritizáljuk.
Arra, hogy tartsunk egy kis szünetet, tegyünk egy sétát vagy számoljunk el 10-ig magunkban.
Arra, hogy azt mondjuk: kérem, ne beszéljen így velem!
Arra, hogy teleírjunk egy levelet szidalmakkal és rosszindulatú mondatokkal, aztán széttépjük.
Arra, hogy csak azzal kapcsolatosan fejezzük ki haragunkat, ami felkeltette.
Arra, hogy megértést mutatunk, és belegondolunk a másik helyzetébe.
Arra, hogy rá kell jönnünk, hogy nem mindenki a mi szabályaink szerint él.
Arra, hogy elővegyük a humorunkat.
Arra, hogy ha lehetséges, elkerüljük azokat, akik idegesítenek minket, és olyan szituációkon dolgozzunk, amelyek feldühítenek. Képzeljük el ezeket és találjunk rájuk megoldást, így a valóságban sokkal jobban tudjuk majd kezelni őket.
Arra, hogy eszünkbe jusson, a kitörésünk milyen károkat okozhat.

NEM
Arra, hogy állandóan magunkban mormogunk valamin, de nem mondjuk ki.
Arra, hogy valakire így erőszakoljuk rá a rosszkedvünket.
Arra, hogy lenézően beszélünk valakinek a személyiségéről, akire a kritikánk irányul.
Arra, hogy hirtelen és kontrollálatlan módon reagáljunk.
Arra, hogy azt mondjuk: te teljesen hülye vagy!
Arra, hogy egy szidalmazó levelet elküldünk.
Arra, hogy hirtelen mindent rázúdítunk a másik félre, amit eddig nem beszéltünk és nem oldottunk meg.
Arra, hogy mindig elnyomjuk, amit érzünk, és ami zavar, mert úgy érezzük, nincs jogunk kifejezni.
Arra, hogy idegesek leszünk, és azt gondoljuk, a többiek minket akarnak elnyomni és igazságtalanul bánnak velünk.
Arra, hogy olyan dolgokat mondjunk, amelyeket valószínűleg megbánunk később.
Arra, hogy direkt belemenjünk a konfliktushelyzetekbe, keressük a lehetőséget a vitára.
Arra, hogy attól féljünk, ha kifejezzük az érzéseinket, mások nem fognak szeretni minket.

Szükség esetén
Bár a harag természetes érzés, egyértelmű, hogy az elnyomása és a túlzott kifejezése is, különösen, ha sokáig tart, problémákat okoz. Ha nehéznek tűnik egy produktív, egészséges viselkedési normát elsajátítanunk, és elkerülnünk ezt a két végletet, amely a passzivitás (az érzéseink és a szükségleteink elnyomása) vagy a dühkitörések, akkor nem árt egy szakembertől kérni segítséget, hogy megtanuljuk, hogyan fejezhetjük ki egészségesen és hatékonyan a haragunkat.
FITT.TIPP: Sokaknál bevált megoldás, hogy a hirtelen, erőteljes haragot fizikai aktivitással vezetik le. Ha teheted, menj el futni, vagy iktass be egy valóban izzasztó, kemény edzést, így profitálsz is az érzelemből. Arra azonban figyelj, hogy később, már nyugodtan, fejezd ki érzéseidet annak, aki kiváltotta, különben azt hiheti, hogy semmilyen reakciót nem váltott ki tettével vagy szavaival.

Szöveg: Kovács Valéria