Egyáltalán nem könnyű az embernek a legjobb barátnőjével interjút készítenie, különösen, ha ő egy ismert tévés személyiség is. Rátonyi Krisztinával azonban könnyű dolgunk volt, hiszen kevés fittebb lányt találhatnánk nála!
{idozito3}
Rátonyi Krisztina neve biztosan sokak számára ismerősen cseng, ő az MTVA egyik legnépszerűbb műsorvezetője és egyben a legjobb barátnőm is. Krisztivel egészen kiskamasz korunk óta ismerjük egymást és az élet úgy hozta, hogy most én készíthetek vele egy anyagot. Az interjút a kedvenc jógaközpontunkban készítettük el, ahova több mint 3 éve járunk.
Tavaly együtt voltunk egy négynapos léböjtkúrán. Hogy állsz az életmódváltással? Azóta változtattál valamit az étrendedben?
Imádtam! De hát tudod! Pedig eleinte szinte rettegtem az éhségérzettől, de most már mindenkinek csak ajánlani tudom, hiszen testileg és lelkileg is maximálisan feltölt egy ilyen élmény. Mert ez egy élmény: hamar rájöttem, hogy itt szó sincsen koplalásról. Tény, hogy ezeken a napokon elhagyjuk a szilárd ételeket, kizárólag gyógyteákat, zöldség- és gyümölcsleveket, valamint forrásvizet fogyasztunk, de sokkal inkább a lelki út a fontos, amelyet ilyenkor bejár az ember. A bentlakásos léböjtkúra során minden napra jut egy-egy kényeztetés, amely egyben a méregtelenítést is segíti. Szervezetünk ilyenkor a tartalékait használja fel, miközben testünkből a felesleges anyagok eltávoznak. A lelkünk is megtisztul.
Rengetegszer hívlak fel úgy, hogy épp futás közben érlek. Milyen gyakran sportolsz?Egészen kicsi gyerekkorom óta mozgok. Édesanyám nagyon fontosnak tartotta, ezért a színházi táncpróbák mellett mindig sportoltam valamit, sokáig úszni jártam, de ez inkább kudarc volt számomra, annak ellenére, hogy imádok a tengerben vagy a Balatonban úszni, de a versenyzéshez nem voltam elég elhivatott. Mióta a tévében dolgozom, még fontosabb számomra az állandó testmozgás. Heti kétszer jógázni járunk (nevet), és mivel nagyon pörgős az életem, ezért számomra ez elsősorban a kikapcsolódás miatt fontos. Szeretem, hogy közben teljesen megszűnik körülöttem a külvilág és csak a testemre és a légzésemre figyelhetek. Azzal, hogy különféle energiaformákat veszünk fel, közelebb kerülünk a belsőbb énünkhöz is. A másik ilyen nagy szerelem a futás. Egy éve a jóga mellett elkezdtem rendszeresen futni. Ha valaki pár éve azt mondja nekem, hogy ez lesz az egyik kedvenc hobbim, kinevetem, hiszen sosem voltam az a nagy futóalkat. A páromnak köszönhetően azonban mára a szenvedélyemmé vált. Szerintem a futástól fejlődünk belül is, kívül is, hiszen ilyenkor csak mi vagyunk a gondolatainkkal, lehet, hogy a jövőről fantáziálunk, de lehet, hogy a múltbéli dolgokon merengünk… Bárhogy is, mindkét fajta stresszt kiválóan oldja. Rengeteg pozitív hozadéka van a mindennapi életben és ki kell próbálni, mert csak akkor derül ki, hogy menni fog-e.
A futástól fejlődünk belül is, kívül is.
Állandóan pörögsz, jössz valamerre, mész valahova… Oda tudsz figyelni emellett a rendszeres étkezésre?
Őszintén? Nem! (nevet). Van, hogy egész nap forgatok, akkor nincs is időm enni. De nem vonok meg semmit a szervezetemtől és a minőségre nagyon figyelek. Imádok enni és imádok főzni. Reggelizni sosem szoktam, ami nem jó, de úgy szoktam meg, hogy egy nagy bögre kávéval indítom a napot. Viszont nagyon odafigyelek az állandó gyümölcs- és zöldségfogyasztásra. A C-vitamin emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatását nem kell különösebben részleteznem, ezért ezt szigorúan veszem. A vitaminok mellett napi 3-4 liter vizet fogyasztok, hisz ez a legjobb és legegyszerűbb hidratáló és tisztító módszer. Ezt még édesanyámtól tanultam, kislányként is állandóan vizet ittam és ez a mai napig nem változott. Imádom, mert az egész testem meghálálja.
Néhány héttel ezelőtt, amikor otthon meglátogattalak, akkor még csak sántikálni tudtál és a médiában is lehetett hallani a súlyos térdproblémádról, amit nemrég műteni is kellett. Mi történt pontosan?
2009-ben készültünk egy nagy szabadtéri előadásra, ahol táncos-statiszta voltam. A profi táncosok mellett nagyon hamar fel kellett vennem a ritmust és ilyenkor az ember hajlamos túlterhelni a szervezetét, testét. Akkor volt egy balesetem, ami az utána lévő éveket nagyban meghatározta. Egy ideig nem volt panaszom, de az utóbbi időben nagy fájdalmaim voltak, ezért úgy döntöttem, kés alá fekszem. Egy hónapja műtöttek, de a szigorú gyógytornának köszönhetően a járásomon már semmi nem látszik és csak három pici heg emlékeztet a kellemetlen időszakra. Futni még nem tudok, de nemsokára igen végre fájdalmak nélkül.
Hogyan tudod összehangolni a sportolást a munkával?
Egy egésznapos forgatás után alig várom, hogy el tudjak menni futni vagy jógázni. Ilyenkor levezetem a nap folyamán felgyülemlett feszültséget, és ha csak 15 perc kocogásra van időm, már attól is jobban vagyok. Persze vannak olyan időszakok, amikor nincs időm a sportra, ilyenkor otthon végzek néhány jógagyakorlatot.
Hol találkozhatunk veled a jövőben?
Jövő héten, azt ígérted, strandra megyünk!!! (nevet) De komolyra fordítva a szót, sok feladat várt rám a visszatérés után, így lesznek újdonságok az MTVA nézői számára is. A mostani projekt a Nagy-Szín-Pad, ez egy egészen új kihívás, de nagyon élvezem. Élő műsor ez is, ami nagyon közel áll a szívemhez. Ami pedig nagy öröm számomra is, hogy hamarosan újra láthatnak a nagy sikerű Balatoni nyár című műsorban.
Mik a terveid a nyáron?
A Balatoni Nyár sok munkát ró a stábra és így ránk, műsorvezetőkre is, annak ellenére, hogy csak pár hetet vagyunk képernyőn. Sok külön forgatás és felkészülés előzi meg a tényleges munkát. Szerencsére a Balaton mellett terveztem amúgy is tölteni annyi időt nyáron, amennyit csak lehetséges, így a munka és a szórakozás, pihenés egy helyen zajlik majd. Aktív pihenést is tervezünk a párommal, motoros túrára készülünk külföldre, gyönyörű helyeket találtunk, amelyeket szeretnénk felfedezni. Az én kedvemért pedig a tenger mellé is elmegyünk, ha véget ér a nyári munkás időszak. Jól fog esni egy kis feltöltődés, mielőtt visszatérünk a szeptemberi kezdéshez. A szakdolgozatommal is szeretnék haladni, az ELTE-n magyar szakon tanulok, illetve elő kell készíteni az őszi műsorokat is. Unatkozni biztosan nem fogok.
Szöveg: Czető-Pauer Krisztina, Fotó: MTVA Nagy Zoltán, Kiss Csanád