shutterstock 4861180_p1A 2015-ös év még mindig a nagy plutónikus átalakulások és változások éve lesz. Sok-sok
kihívásra és megmérettetésre számíthatunk, de az év második fele már bőséget is hozhat az
emberek életébe. Mi vár rád 2015-ben? Legyél egészséges és fitt – a csillagok segítenek!
{idozito3}

 

Fontos tanácsunk: az előrejelzésünkből kifejezetten ne csak a napjegyednek megfelelő

csillagjegyet olvasd el, hanem a születési felkelő aszcendensed és a Holdjegyed is fontos

információkkal szolgál majd!

 

4539046 xlKOS (márc. 21–ápr. 20.)

A Kosok életében 2015 még mindig a változások éve lesz. A fittsége, egészségügyi állapota is
igazából az életritmusától függ. Minden téren változások várnak rá, a személyiségének
kibontakozásában, a párkapcsolata terén számos megmérettetés áll előtte és főleg az
életvezetése, jövője, életcélja az, ami változik. Hogy mi az a hivatás, munka, amiben jól érzi
magát? Kedves Kos, most a folyamat kellős közepén vagy és ez még néhány évig eltart. Az
anyagi biztonságod és jövőképed megteremtéséhez rengeteg harc vár rád. Racionális évnek
nézel elébe, a gondolataid és mentális képességeid most képesek lesznek az érzelmeidet is
uralni. Valószínűleg teljesen új pályán fogsz mozogni az elkövetkezendő években.
Az egészséged érdekében oda kell figyelned mind az élvezeti szerekre, alkohol vagy
pl. édességfogyasztásra és általában a szénhidrátbevitelre, mert most könnyebben
felkúsznak a kilók. A belső hasi szervek: hasnyálmirigy, gyomor, epe, máj jóval
érzékenyebb lesznek, mint más években.
A sok változástól, erőlködéstől kimerülhetsz. Az állandó törekvés és tervezés a Kos
tipikus problémáit is kihozhatja, ami fejfájásban vagy allergiás reakciókban nyilvánul
meg. Tanuld el a Bikától, hogy most a célodat kitartással, türelemmel érheted el, nem
szabad feladnod, de nem is feszítheted túl a húrt.

FITT.TIPP: A mentális, pszichés labilitás a depresszió elkerüléséhez fontos, hogy nappal ne

aludj, nagyon sok napfényre van szükséged és fogyassz rengeteg C-vitamint!

4539055 xlBIKA (ápr. 21–máj. 20.)

Jóval labilisabb és mozgékonyabb év vár a kedves Bikára, mint azt szeretnék vagy azt
megszokták. Elsősorban érzelmi viharokba keveredhetsz, a megszokott stabilitásodból most
könnyebben kibillentenek minden téren. Jóval több mozgás, utazás, ingázás és változás lesz
az évben, mint ahogy azt a kényelmed szerint megszoktad, ez a sok változás mégis új
lehetőségeket hoz az életedbe. A pénzügyi helyzetedben nem szabad kockázatos lépésekre
szánnod magad, az anyagiak ebben az évben vészesen alakulhatnak. Minden kiadást fontolj
meg, hitelre pedig egészen biztosan nem lesz szükség, ha megérted, hogy csak olyan dolgokat
kell valakinek megvásárolnia, amire keretet is van. Érd be az elégségessel! A személeted,
anyagias hozzáállásod, ítéleted változik még, de ez a sok változás és érzelmi stressz
valószínűleg kihat az idegrendszeredre és elsősorban a lelkiállapotodra.
Az egészséged ezért kevésbé szolgál jól, az ellenálló képességed, ami máskor 100%-
os, kissé meggyengülhet. Elsősorban bélrendszeri vagy vese tájékon számíthatsz
panaszokra, ezek a szervek éppen a felhalmozás-elengedés és az egyensúly témaköreit
jelzik majd a számodra. A túlhajszoltság most kifejezetten káros lehet az
egészségedre, ahogy az is, ha túl sokat ülsz autóban és emiatt még lustábbá válsz.

FITT.TIPP: Az érzelmi-lelki stabilitásod eléréséhez válaszd a Bach virágterápiát, a

kineziológiát vagy a különféle relaxáló, lazító, nyugtató gyógyteákat.

4539059 xlIKREK (máj. 21–jún. 21.)

Az Ikrek jelűek jó része jóval merevebb és szélsőségesebb lesz, mint más években. Az Ikrek
ebben az évben nem tudja kihasználni annyira a lazaságát, könnyedségét, ha viszont képes
bekapcsolni magán a sodródás üzemmódot, akkor jóval könnyebben veheti a meredek
kanyarokat, amelyeket 2015 nemcsak neki, hanem mindenkinek tartogat. Érzelmileg, lelkileg
az Ikrek jó része idén is elég szélsőséges lesz. Ragaszkodás és elengedés, párkapcsolat,
házasság vagy szakítás: ezek a témakörök forognak a fejében különösen az év első felében.
A családi élet terén sok változásra számíthatsz, ráadásul a munkádban, karrieredben elérkezel
a mindent vagy semmit, a teljes feladás pillanatához, hogy egy távolabbi áhított célt elérj
végre. Szerencsére idén lesznek racionális pillanataid is, így pl. a célok megtervezésében vagy
a vallásos-spirituális életben nagyon őszinte és tárgyilagos leszel magaddal. Nem valószínű,
hogy a szellemi magasságokon kívül most bárhonnan is segítségre számíthatsz, de épp azzal
leszel az év nyertese, hogy megismered a saját erőd és a saját határaid.
➢ Egészségügyileg ennek megfelelően főként krónikus panaszokra számíthatsz,
elsősorban székrekedés, ennek lelki oldala a szorongásos és pánikos tünetek, valamint
aranyér gondok lehetnek kisebb-nagyobb akadályok az év során. Amennyiben az Ikrek
jelűek azon kis százalékába tartozol, akik valamilyen szervi nehézséggel küzdenek
szív-, érrendszeri vagy ízületi területen, ez az év sajnos a műtétek és egy hosszasabb
rehabilitáció ideje is lehet – de csak ha egy elhanyagolt gondról van szó.

FITT.TIPP: Vagyis az elhanyagolt testi problémákat ebben az évben mindenképpen rendbe

kell már tenned!

4539047 xlRÁK (jún. 22–júl. 22.)

A Rákokat a 2015-ös év két területen pénzügyileg és párkapcsolatilag fogja letesztelni. Ebből
az utóbbi lesz, ami jobban megérinti őket. A pénzügyi biztonság ebben az évben már
viszonylag adott volt, nagyon sok Rák, aki kihasználta az elmúlt évek jupiteri bőség hatásait,
tudta kamatoztatni ezt az erőt. Ugyanakkor most az eredmények állandóvá tétele, stabilizálása
a kérdés: ha ezt nem jól csinálod, kedves Rák, akkor a korábbi eredmény könnyen kicsúszhat
a kezed közül. Nagyon sok kockázatos pénzügyi lépés előtt állsz, amelyek során azonban nem
szükséges teljesen beburkolóznod a megszokott keretek közé, de fontos minden alkalommal
mérlegelned, hogy megéri-e egy-egy helyzet nyeresége a komoly kockázatot. Anyagilag ezért
lehetőségekben gazdag, de hullámzó évre számíthatsz. A házasság, párkapcsolat jóval
fajsúlyosabb téma már, ami most az alkímiai átalakulás csúcspontjára kerül: vagy hamvába
hal vagy teljesen megújul. Ehhez nyilván szükséges a társ horoszkópját és az egyéni
képleteket is figyelembe venni, fontos azonban, hogyha folytatni akarod a megkezdett
kapcsolatot, akkor most merj változtatni. újítani, teljesen más vizekre evezni, mint eddig.
Az egészséged ennek megfelelően főként az érzelmi terhektől krónikus panaszok
gyötörhetik. Főként a bél-végbél területtel, ezen kívül a szív, keringés és
légzésfunkció terén lehetnek fizikai tünetek, nehézségek. Kiújulhat az allergiád, illetve
érdemes megvizsgálni, hogy az egyes tüdőt érintő szamárköhögős, krónikus
panaszokban mennyire testi bajokról vagy sokkal inkább lelki terhekről van szó, amit
úgy lehetne találóan kifejezni, megfulladok ettől az élethelyzettől…

4539057 xlOROSZLÁN (júl. 23–aug. 22.)

Az Oroszlán talán nem volt mindenben teljesen korrekt és vehemens az elmúlt években, de
most hasznára válik, hogy eddig a fogjuk meg és vigyétek elvet alkalmazta. Az energiáit
ugyanis nem pazarolta el, sőt rengeteg erővel rendelkezik. Mivel 2015-ben a Jupiter már belép
az Oroszlán csillagjegyébe, azt kell mondanunk, most mindenképp királyi helyzetbe kerülsz
és te lehetsz az év legeredményesebb embere. A hivatásodban és a munkádban óriási
változások várhatók, akár teljesen szakmát, területet is válthatsz, de elérheted azt is, amit
sokan csak áhítnak: hogy önmagad főnökeként, szabad kezet kapva dolgozhass. Új területek,
új vállalkozások vannak kilátásban és ezzel kapcsolatosan előkerül az önmagadba vetetett hit
és az önbizalom kérdése is. Most még nem tudsz egyből nagy anyagi csodákat tenni, learatni a
babérokat, de jó úton jársz.
Az egészséged alapvetően jól szolgál majd ebben az évben. Mégis a sok munka és
karriercél mellett a párkapcsolat háttérbe szorul és érzelmileg örömökben szegényebb
időszak jöhet, ami lelkileg jelent terhet. Ez nem a hedonizmus éve. Nagyon kell
figyelni az ízületeidre és a hasi szerveidre. Ebben az évben a gyomor, epe, máj,
hasnyálmirigy vércukorszint, a teljes emésztés érzékennyé, egyeseknek bajossá válik,
de a szívedet sem szabad túlhajtanod. Ezért a pihenésre nagyon fontos hangsúlyt
fektetned. A fő gond a háttérben azonban éppen az lehet, hogy az érzelmi örömöket
nélkülöző keményebb életet élsz. Idén nemcsak pár felkúszó kilóval kell számolni, ha
nem sportolsz megfelelően, hanem egy komolyabb hasi zsírral is, ami szintén
terhelheti szívedet.

FITT.TIPP: E krónikus panaszok leküzdésére fontos már az év elején rendszeressé tenni

valamilyen kíméletes szívbarát testmozgást, amelyet naponta végzel.

4539043 xlSZŰZ (aug. 23–szept. 21.)

A Szűz jelűek ebben az évben a megszokott tárgyilagosságuktól, jól szervezettségüktől
biztosan eltérnek majd. Most nem tudsz mindenben annyira precíz és összeszedett lenni. A
magánélet, a magánszféra kerül terítékre. Különösen a gyermekek, vagy ha még nincs
gyermeked, a szerelem lesz óriási átalakulás. Ha már kapcsolatban élsz, akkor ez a
párkapcsolat gyökeresen megváltozik, átalakul, de nem feltétlenül kell veszteségre
gondolnod, hanem új alapokra helyeződik a szerelmi életed. A változásokhoz nyilván szükség
lesz részedről is egy kis rugalmasságra. A gyermekvállalás is terítékre kerül, vagy ha már
vannak gyermekeid, akkor azt érezheted, ez az év szinte kizárólag róluk szól. A tanulmányaid
vagy más karrier terveid, illetve az otthonod alakítására vonatkozó terveid is most egyszerűen
csak állnak és váratnak magukra, előfordulhat, hogy amibe belekezdtél, egyszerűen nem
tudod befejezni.
Ami az egészségedet illeti, vélhetőleg ennek a rohanásnak köszönhetően a belső tűz
okozta gyulladásos panaszok kerülnek előtérbe, valamint a vérnyomásod, keringésed
is érintetté válik szerencsére komolyabb szívpanaszok nélkül. Ugyanakkor ez
nyilvánvalóan a gyors tempó, a hajszoltság eredménye ezért fontos, hogy elég időt
szánj magadra, pihenésre, könnyed lazító sportokra, pl. erdei sétákra, jógára vagy
úszásra.

FITT.TIPP: Pszichés állapotodban valamilyen lelki terápia, Bach cseppek, vagy gyógynövény

teák tehetnek igazán jót. 2015 az elengedés és lemondás éve, kicsit feküdj fel a hullámokra!

4539041 xlMÉRLEG (szept. 22–okt. 21.)

A Mérlegek számára ez az esztendő a változások és a lemondás éve. Nagyon sok kardinális
átalakulás történik majd az életükben, mind a személyiségükben, mind párkapcsolati, családi
életükben. Ez történhet abban a családban, amelyből származnak, de abban is, amelyet maguk
alapítottak. Kedves Mérleg, azt nem ígérhetjük, hogy könnyű éved lesz, mert sok kihívás vár
rád, ám az év végére valóban az az ember leszel, aki lenni szeretnél. Valahol az önbizalmad és
önkiteljesedésed múlik ezen az éven, ami soha nincs ingyen. A párkapcsolatodban, sőt ha
vannak gyermekeid, akkor velük is számíthatsz konfliktusokra, vitákra. A tét minden esetben
a saját boldogulásod, az önállóságod, hogy kiharcold, hogy igenis jár neked a szabadidő,
lehetőséget kapj az olyan terveid megvalósítására, amelyek az egyedüli utat jelentik, nem a
családoddal kell megtenned. Legyen ez tanulás, munkaügyi lépés vagy akár egy szó szerinti
zarándoklat. A párkapcsolatodban számos vitás fordulat várható. Tudnod kell, hogy az idén te
leszel a harcias fél, a konfliktus forrása, így leginkább rajtad áll, mennyire mérgesednek el a
dolgok. De az idén valószínű, hogy a benned lévő tüzet, megvalósítási vágyat vissza tudod
majd fogni. A pénzügyi helyzeted pedig – mivel nem tudsz most az anyagi körülményekre
annyira odafigyelni – elég döcögős lehet. Ez egy olyan év, amikor el kell engedni mindent,
ami menni akar. Amikor fel kell vállalni a rég elfojtott vágyaid.
Betegségekkel szinte nem kell szembenézned, hogyha képes vagy e két elvet
megvalósítani. Az érzelmi, lelki bizonytalanságod váratlan rosszullétekben,
szédülésben mutatkozhat meg, de inkább csak múló panaszok ezek.

4539049 xlSKORPIÓ (okt. 22–nov. 21.)

A Skorpió életében ez az év egy fontos kérdést feszeget: befelé vagy kifelé figyelni, belső
hang vagy külvilág. Idén inkább a befelé fordulás, a bezárkózás híve leszel, noha azért
társaságban is igen karizmatikusan viselkedsz majd, de igazán jól egyedül érzed magad. Most
szárnyalsz szellemileg, főként a spirituális, lelki, pszichológiai és önismereti dolgok
érdekelnek majd és ehhez bizony jó sokat egyedül lenni. A Szaturnusz az év nagy részében a
jeledben jár a védikus asztrológia terminológiája szerint, míg a nyugati aspektusból már el is
hagyja azt. Számos sorsfordító esemény vár rád, magánéletedben vitákra és veszekedésekre,
de sok meghitt pillanatra is számíthatsz. Pénzügyileg óriási átalakulás veszi kezdetét az
életedben, amelynek valós eredményeit csak évek múltán fogod érezni, de már most kell érte
lépéseket tenned. Nehéz lesz, mert most elsősorban önmagadra szeretnél időt szánni. A
tanulás, új iskola is előtérbe kerül, a karrieredben pedig az akadályokkal szemben számos
bátorítást is kapsz a feletteseidtől, új utak is nyílnak. Az egészséged terén a krónikus
panaszok, immunrendszeri, gerinc tájéki és más szinte veled hozott, veled született
„karmikus” terhek okozhatnak gondot, az év során fontos kérdéssé válik a gyermekvállalás is.
Az egészségedet leginkább azzal óvhatod meg, ha mértékkel, de rendszeresen
mozogsz és a szabad levegőn tartózkodsz. Fontos, hogy az elvont mentális aktivitás
mellett fizikai aktivitást is végezz.

FITT.TIPP: A mélabúd vagy depressziód ellen a napfény, a rengeteg sárga gyümölcs és a C-

vitamin a legfőbb orvosság. Amennyiben a hangulatod stabil, kiegyensúlyozott, úgy az

egészséged és a vitalitásod is kiváló lesz az évben.

4539052 xlNYILAS (nov. 22–dec. 20.)

A Nyilas jelűeknél 2015-ben a „ki vagyok én valójában” tipikus kérdésköre kerül előtérbe. Ez
nemcsak szellemi, spirituális témák kapcsán jön persze elő, hanem egy hétköznapi kérdésben
is. Gyakran ugyanis a karrierjével, munkájával azonosítja magát a Nyilas. Ki vagyok én
valójában? Most pontosan ez, a munka, a karrier, a hivatás és az önkép fog nagymértékben
változni életedben. Az év során a Szaturnusz eléri már a Nyilas jelét, ezért számos dolgot
leemel rólad, amit magadénak hittél és sok-sok kihívásnak nézel elébe a hétköznapok és a
munkád terén. Alapvetően a pénzügyi helyzeted jól alakul, az anyagiakról most végre nem
kell szőrszálhasogatóan gondolkodnod, de nagy kérdés, hogy miben érzed jól magad.
➢ A melankólia sosem látott mértékben köszönt rád, amit a különféle ízületi és krónikus
panaszok csak tetéznek. Mindemellett torokbajok, hurutos légcső-, arcüregi vagy
fülbetegségek nehezítik majd meg mind a téli hideg, mind a tavaszi allergiás
időszakokat. Ezek csak jelek, de értelmezned kell őket. Nagyon fontos, hogy az idén
merj valami újba, szellemibe belefogni. Ha lehetőséged nyílik spirituális, szent
helyekre utazni, tengeren túlra menni, semmiképpen se hagyd ki, de ha nem tudsz
fizikailag utazni, lelkileg is megteheted, könyvek, filmek vagy éppen meditáció
segítségével. A hivatásodban szinte bizonyos egy nagyobb váltás, amely már élesen
elindul ebben az évben. A betegségek jó része azt üzeni számodra, hogy nem érzed jól
magad a helyzetedben, a bőrödben. Be vagy merevedve és akár munkahely-, akár
lakhelyváltásra is szükséged lehet. A sok változás óriási erőt ad és elkerülhetővé tesz
számos lelki alapú betegséget is.

4539056 xlBAK (dec.21–jan.20.)

A Bakok életében az elmúlt években megkezdődött transzformációs folyamat folytatódik.
Mind kommunikáció, mind irodalmi téren sikereket érhetnek el bármilyen önismereti
önkiteljesítő folyamatban, könnyebben megy számukra a nyelvtanulás és mindenféle vizsgák,
papírok megszerzése. A Bakok küzdelmei elsősorban abból fakadnak, hogy a megkezdett
munkájuk eredményeként még nem köszöntött be a várt anyagi bőség, nyereség, hanem egy
út, egy folyamat felezőjénél járnak. Kedves Bak, a céljaid, a terveid nem hiábavalók, de ez
most az átértékelés éve lesz: lehetséges, hogy néhány megkezdett tanulmányt, amelynek
távlati terveidben nincs igazán helyük, abba kell hagynod, néhány felesleges energiát felélő
csatornát meg kell szüntetned, fókuszáltabbá, céltudatosabbá kell válnod. A munkádban újabb
és újabb pofonok érnek, de ez ne tévesszen meg, jó irányba haladsz és ezek az akadályok
pusztán olyanok, mint a sztráda szegélye: irányban tartanak.
Az egészséged terén a túlterhelés jeleire, az ízületi, gerinc-, hát-, térdpanaszokra és
idén elsősorban a hormonháztartásod jelzéseire kell figyelned. Kezdve a
pajzsmirigytől a hízás-fogyás jeleire, valamint különösen hölgyeknél a petefészekhez
kapcsolódó nemi-reprodukciós hormonok egyensúlyára. A keringésed is érzékeny
lehet, másoknál pedig az ízületeik nem egyszerűen kiszáradnak, hanem gyulladásos
folyamatok indulhatnak el bennük.

FITT.TIPP: A legjobb, hogyha a lazító, nyújtó és vízi sportok mellett masszázzsal, olajos testi

kezelésekkel próbálsz feltöltődni és egy wellness hétvégét is igazán megérdemelnél már.

4539051 xlVÍZÖNTŐ (jan. 21–febr. 20.)

A Vízöntők számára a 2015-ös év nagyon sok energiát, pörgést és sok-sok akaraterőt hoz
majd. Ugyanakkor megmutatkozhatnak ennek árnyoldalai, a sok stressz, a pörgésből
származó idegesség és mindenféle emberi konfliktusok formájában. A legtöbb változás
elsősorban benned, a lelkedben, a fejedben fog lezajlani, mindannak ellenére, hogy most
bármibe fogsz is, azt valószínűleg sikeresen véghez viszed. Akadályokra elsősorban a
munkahelyeden, a karrieredben és más előrejutási terveidben számíthatsz, s ha ezeket nem
tudod könnyen leküzdeni, akkor inkább vadul áttöröd őket. A párkapcsolatod egyre inkább
kibontakozik. Még vannak bizonytalan elemei, de szeretetben és békében várod ezt az évet. A
kiteljesedésig viszont még meg kell tanulnod a konfliktusokat kezelni a kapcsolataidban és a
kommunikációdban. Anyagilag, pénzügyileg veszteségek is érhetnek az év során, ami most
nem csüggedésre, hanem még több energia befektetésre inspirál majd.
Egészségügyileg ebből a rohanó, dacos és pörgős időszakból a gyulladásokra való
hajlamot érzékelheted majd, migrénes fejfájásoktól a fogproblémákig érthetnek
meglepetések. De szükség lehet egy kisebb műtéti beavatkozásra is. Nagyon fontos
lenne, hogy az étkezésed átalakítsd, mert bizonyos élelmiszerek külön terhelést
jelentenek az emésztőrendszerednek, minden évben egy koratavaszi méregtelenítés és
egy őszi ismétlés lenne szükséges e téren, amely minden panaszt szépen fokozatosan
megszüntetne.

FITT.TIPP: A sportok közül kizárólag a nyugodt, lazító típusokat ajánlhatjuk most neked. A

túlzottan erős, megterheléssel járó mozgással valószínűleg az ellenkezőjét érnéd el

szándékodnak.

4539048 xlHALAK (febr. 21–márc. 20.)

Az elmúlt években számos fordulatot éltek át a Halak jelűek és jó hír, hogy most kicsit
megnyugodni látszik az élet vize. Ennek ellenére a sok csalódás kiégést, mentális fáradtságot
hozhat az életedben, sok-sok alvással, némi melankóliával és enerváltsággal. Ennek egyik
ellenszere lehet a napi erőteljesebb sport, mozgás, az izomtónus fenntartása, a rendszerezett
életvitel, lehetőleg korai – de nem túl korai keléssel. Noha a fordulatok után még mindig nem
tudod pontosan, merre is tartasz, az már kirajzolódott előtted, hogy mi az, ami biztosan nem a
te utad. Ahol elgáncsoltak, ott vélhetőleg nincs is értelme tovább folytatni a küzdelmet, ez az
új kezdet, új vizek éve. A haragodat és a dühödet nem jó azonban elfojtanod, ha úgy érzed,
küzdeni szeretnél, megteheted, de keress világos, letisztult célokat mind mozgásban,
egészségedben, mind az élet többi terén. Az lustaság hatására továbbra is könnyen
felszaladnak rád a kilók, hogyha a hideg időszakban nem tudod rávenni magad a sportolásra,
kimozdulásra, akkor most nagyon jól teljesíthetsz otthon is. Pénzügyi téren 2015-ben már
elindulnak a pozitív változások, a látásmódodat kell kissé pozitívabbá tenned ehhez. A
tanulmányaid terén érhetnek csalódások, illetve néhány utazás, kaland még megrövidülhet,
amelyet nagyon terveztél, de a vesztes szériának itt vége is. Fontos, hogy ez az időszak
alázatra kíván tanítani, egy kicsit közelebb hozni téged a lelki témákhoz, kapcsolatokhoz, akár
Istenhez, ezen érdemes elgondolkodnod.
Hogyha lelkileg erősebbé válsz, akkor az egészséged is erősödik és a vitalitásod
fokozódik.

FITT.TIPP: A gyomor tüzére, az emésztésedre kell ebben az évben nagyon odafigyelned,

vagyis ebben az évben a mozgással szemben az étkezéseden legyen a hangsúly, a tányéron

lévő ételeké a főszerep.

 

www.facebook.com/onlinehoroszkop