terápiához a szívelégtelenség kezelésében, hiszen a résztvevőknél a szívelégtelenség
tüneteinek jelentős javulását, és közel fele annyi halálesetet regisztráltak a vizsgálat során.
{idozito3}
A hatóanyag, amit a nagylétszámú szívelégtelenségben szenvedő betegcsoporton vizsgáltak,
nem más mint a koenzim Q10, ami a természetben is jelen lévő hatóanyag, melyre minden
sejtünknek szüksége van ahhoz, hogy energiát tudjon előállítani. A szívizomnak különösen
nagy szüksége van erre a tápanyagra ahhoz, hogy optimálisan tudjon működni. A különféle
vizsgálatok azt mutatták, hogy a krónikus szívelégtelenségben szenvedő beteg szív
szöveteiben jelentősen alacsonyabb a Q10 szint.
Dr. Mortensen, a nemzetközi Q-Symbio vizsgálatot vezető kardiológus professzor szerint a
Q10 hatóanyag alkalmazásának több éves kutatási tapasztalatai kapcsán nem figyeltek meg
mellékhatást, viszont a hatás egyértelmű volt a betegeknél.
A Q10
- csökkentette a vérnyomást önmagában is és kiegészítő terápiaként is
- javította a keringést
- erősítette a szívizom funkcióit
- csökkentette a ritmuszavarokat
- jelentősen javította a szívelégtelen betegek funkcionális besorolását és életminőségét
A szív természetes energiaforrása
Koenzim Q10-re a szervezet minden sejtjének szüksége van ahhoz, hogy energiát termeljen a
megfelelő működéshez. Ennek termelődése azonban a kor előrehaladtával és bizonyos
betegségek következtében radikálisan lecsökkenhet. A szívizomnak különösen nagy szüksége
van energiára, ezért ezek a sejtek nagyobb koncentrációban tartalmaznak koenzim Q10-et,
mint a szervezet más szövetei.
A Q10 szív és érrendszeri hatása három fő tulajdonságának tulajdonítható.
- Egyrészt fontos szerepe van a sejtek energiatermelésében,
- csökkenti az oxidációs folyamatokat a vérben
- és javítja az érfal működését.
Szívbetegség esetén azonban a koenzim Q10 szint csökken a szívben, ezáltal energiahiány
alakul ki, ami megakadályozza a szívizomzat szokásos működését. Ez az, ami a légszomjat, és
a mellkasi fájdalmat okozza. Amikor a szívelégtelenségben szenvedő betegek koenzim Q10-et
kapnak, az energia-anyagcsere fokozódik a szívizomban, ezáltal a szív visszakapja erejét.
Vérzsírok és a Q10
Emelkedett vérzsír- és koleszterinszint csökkentésre leggyakrabban alkalmazott statinok
bizonyos anyagcsere-utak gátlásával csökkentik a szervezetben zajló koenzim-Q10
termelődést, illetve a vérszintet. A statinok csökkentik ugyan a vér LDL koncentrációját, ám
ezzel együtt a jelentősen csökken a koenzim-Q10 szintje is.
Tudtad?
A koenzim-Q10 kívülről történő pótlása ma már könnyedén megoldható étrendkiegészítőkkel,
melyek mind felszívódása, mind biológiai hasznosulása kitűnő.
A Bio-Quinone Q10 a nemzetközi koenzim Q10 kutatások hivatalos referencia terméke, amit
a Nemzetközi Koenzim Q10 Társaság választott a dokumentált felszívódása és biztonságos
alkalmazhatósága miatt.