Kézen fogva, szenvedélyben égve, boldogan, a romantikus jövőbe nézve. A szerelmet mind így képzeljük, amikor kezdődik. Ha odafigyelünk rá, így is lesz: a félrelépés pedig fel sem merül.

 Egy szerelem kezdetén nem is merül fel, hogy másfelé kacsintgassunk, olyan nagyon elborít minket az érzelem, a románc érzése. Ahogy eljönnek a hétköznapok, már könnyebben előfordul, hogy más is megtetszik, esetleg vonzódunk is, de ez persze még nem jelenti azt, hogy félre is lépnénk. Ha ez mégis megtörténik, az nagyon gyakran a kapcsolat végét jelenti. De hogyan akadályozzuk meg, a bajt? 

Legyen egy megegyezésetek
Beszéljétek meg a párotokkal, már jó előre, hogy hogyan kezeljétek a kísértéseket. Mit kell megosztanotok egymással? Már azt is, ha valaki mást vonzónak találtok? Egyezzetek meg abban, hogy mit tekintetek hűtlenségnek, mert egyáltalán nem biztos, hogy egyezik a véleményetek erről. Lehet, hogy egyikőtök szerint nem gond, ha együtt vacsorázik egy volt partnerével, míg a másikat ez teljesen kiborítja. Ha tisztázzátok a fogalmakat és a határokat, sokkal könnyebben navigálhattok majd a kapcsolatban.

Legyetek a legjobbak!
A megcsalás legjobb ellenszere a nagyon jó kapcsolat. Ha egymásban találjátok meg azt, ami érzelmileg és fizikailag is kielégít, miért is vágynátok valaki másra? Mindig figyeljetek arra, hogy ti legyetek a legjobbak a másiknak, ha vannak olyan területek, ahol gondot éreztek, lépjetek közbe minél hamarabb, és mindig legyetek őszinték, hogy mit lehetne javítani. {idozito2}

Gondozzátok a kertet!
Csináljatok együtt olyan dolgokat, ami a közös fejlődéseteket segíti. Ne felejtsétek, hogy idővel mindannyian változunk, nem elég, ha robotpilóta üzemmódban mentek tovább úgy, ahogy először működtek a dolgok. Mik a másik fél gondolatai, vágyai, ötletei? Hogyan változnak, és hogyan változnak a tieid? Szervezzetek minél több közös programot, olyanokat, amelynek segítségével újra és újra felfedezhetitek egymást.

Értsétek meg egymást
Olyan egyszerűnek hangzik, ugye? Pedig egyáltalán nem az! Mindenkinek megvannak a titkos gondolatai és érzései, amelyeket valószínűleg senkinek, neked sem mondanak el. Eléggé biztonságban érzed magad ahhoz, hogy kitárd a lelked? És a párod ezt érzi? Az őszinteség nagyon fontos! Tudjatok meg egymásról olyan dolgokat, amiket senki más nem tud, így máris ti lesztek egymás „belső köre”, és még értékesebbé válva egymás számára.

husegnNe féltékeny legyél, hanem jobb
Ha arra gyanakszol, hogy a párod érdeklődése más irányba fordult, akkor az esetleges dühöd és vádjaid még inkább elfordíthatják tőled. A féltékenység persze természetes érzés, de sokkal hatékonyabb, ha megpróbálod visszaterelni magadra a figyelmét a képességeiddel és az odafigyeléseddel. Adj neki okot, hogy szeressen és értékeljen. A düh lehet, hogy időlegesen eltéríti a kalandozástól, de inkább csak arra sarkallja majd, hogy óvatosabb legyen, és ez biztosan nem egy túl hatékony hosszútávú stratégia, sőt, az igazat megvallva, rövidtávon sem szokott működni. A kapcsolatokat csak a pozitív dolgok tarthatják össze!

Néha nem árt a tanácsadás
A 21. században élünk, így tanácsadóhoz, coach-hoz, pszichológushoz menni ma már egyáltalán nem kínos. Ahogy az is elavult tévhit lenne, hogy csak baj esetén lehet rájuk szükség. Mindannyiunknak vannak vakfoltjaink, nem biztos, hogy meglátjuk, ha baj van, és nem biztos, hogy képesek vagyunk róla csak kettesben beszélgetni. Éppen ezért nem árt találni valakit, akiben megbízunk, és néha elmenni hozzá, megelőzve a komoly, már nehezen megoldható bajokat. Mert bajok előbb-utóbb lesznek, hiszen egy kapcsolat folyamatosan fejlődik, változik. A problémák eredhetnek a múltunkból, családi örökségünkből, nehéz élethelyzetekből, nagy változásokból. A tanácsadás, akkor is, ha csak néha kerül rá sor, segíthet ránézni ezekre a helyzetekre, és így megoldást találni rájuk.

Igazold, hogy szükség van rád
Legyél te az, aki kitalálja, és kielégíti a párod érzelmi, intellektuális és fizikai igényeit, mert ha nem teszed, akkor máshoz fordul majd. Természetesen ez a pont is vonatkozik mindkettőtökre! Természetes, hogy az életben mindenki arra törekszik, hogy az igényeire választ találjon, és nem nyugszik, amíg ez meg nem történik. Ha nem törődsz azzal, hogy te add meg a választ, akkor miért ne keresné máshol – az egész kapcsolatot megingatva, jó alapot adva a félrelépésre. Gondolj arra, hogy egy kapcsolatban lenni olyan, mint egy állásra pályázni. Miért tartana meg a párod? Mit csinálsz, ami miatt nem jó valaki más? Ez a hozzáállás sokkal sikeresebben tart össze titeket, mint a félelem vagy a kényelem.

Miért ne csalj?
Sokak szerint a monogámia nem az ember természetes állapota, és valóban, biológiailag sok okunk lehetne a félrelépésre. De mégis, akkor miért maradjunk hűségesek? Mindig gondoljunk az elkötelezettség előnyeire, arra, hogy ki van mellettünk: valaki, aki jobban ismer, mint bárki más. Valaki, akivel közös múltunk van, akire támaszkodhatunk. Valaki, aki akkor is ott lesz, ha már nem vagy fiatal és szép, valaki, akivel együtt öregedhettek meg. Mindig emlékeztessétek magatokat és egymást arra, hogy miért is jó együtt lenni, így a biológiai érvek nem téríthetnek le a hűség útjáról.

Legyen kevesebb a lehetőség is
A viszonyok és a megcsalás valójában a meglévő kapcsolat erejének próbája, így a másik hibáztatása helyett itt érdemes körülnézni, ha megtörtént a baj. A másik ok a lehetőség: közös utazás egy kollégával, bulizás a másik nélkül, túl sok alkohol, külön baráti kör vagy programok mind lehetőséget teremthetnek. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezen túl mindent együtt kellene csinálnotok, de az biztos, hogy ezekre a helyzetekre érdemes különleges figyelmet fordítani. Ha nem is vagytok együtt, tartsátok a kapcsolatot, akár egy-egy üzenettel.