20302Nem tudjuk, hogy valóban az 50-e az új 30, abban viszont biztosak vagyunk, hogy ha időben odafigyelsz magadra, akkor 40 felett is fittnek, energikusnak és erősnek érzed majd magad! Női egészség évtizedek szerint!

Ne fogd a génekre, rajtad is múlik!
Ahogy az idő múlik, a testünk is változik, más kihívások elé állítjuk, és másképp is reagál. Ha nem fogadjuk el ezeket a kihívásokat és változásokat, akkor hosszú távon biztosan nem leszünk egészségesek. Ez persze nem azt jelenti, hogy idővel le kell ülnünk, és feladni minden aktivitást és élvezetet, amit korábban szerettünk, inkább azt, hogy a saját korunkra és állapotunkra kell szabnunk, így minél tovább fenntartva az aktivitást, fiatal korban pedig előre gondolkodva megalapozni a későbbi egészséget.
Míg a napi egészségünket befolyásolják a kisebb megfázások, sérülések, addig az általános egészségünk sokkal állandóbb, és nagyon sok tényező határozza meg. Ezek közül van, amit nem tudunk irányítani, mint például az öröklött tényezőket. Szintén nem előzhetünk meg egy-egy balesetet vagy sérülést. Viszont az életmódunkat mi választjuk meg, ahogy azt is, hogy mennyire figyelünk oda magunkra. Az, hogy a testünk mennyi ideig hogyan szolgálja majd céljainkat és elképzeléseinket, sokban múlik rajtunk: és minél korábban kezdünk odafigyelni rá, annál jobb eredményeket érünk el. Ha tehát elfogadjuk, éppen milyen életkorban vagyunk, és annak megfelelően cselekszünk, hosszú távon megalapozhatjuk az egészségünket. {idozito2}

 203030

Izgalmas évek, kalandkereső húszasok

A húszas évek a lehetőségek évtizede, amikor a fiatalos energia, az ellenállóképesség az egész életre szóló egészséget meghatározhatja!

Mi történik?
Ebben az évtizedben a nők jobban megismerik testük működését, teherbírását, ritmusát, menstruációs ciklusukat. Sokat tanulnak szexualitásukról, akár több partnerrel is kísérletezve. Éppen ezért nagyobb lehet a nemi betegségek kockázata, mint más évtizedekben. Az aktív szexuális élet gyakoribbá teheti a húgyúti fertőzések megjelenését is. A fogamzásgátlók használata, a hormonális ingadozások bakteriális fertőzésekhez vezethetnek. Ebben az évtizedben nagyon is oda kell figyelni a fogamzásgátlás kérdésére. Sok nő valamikor ebben az évtizedben tartós kapcsolatra lép, és a gyerekvállalás kérdése is előkerül: ebben az életkorban a termékenység kérdése általában még nem okoz problémát.
A húszas években a bőr állapota még közel lehet a tinédzserkorihoz: sokan küzdenek aknékkal, pattanásokkal, és még keresik a nekik megfelelő bőrápolási termékeket és rutint. A bőr ezzel együtt sugárzóan fiatal és egészséges, szinte elronthatatlan. Mivel a kollagéntermelés a csúcson van, a ráncok miatt sem kell aggódni. Az egészséges bőr azonban nem tart ki örökké: a legnagyobb kockázat a Nap UV-sugárzása és a rossz táplálkozási szokások.
A rossz táplálkozás miatt ekkor kialakuló túlsúly is komoly gond lehet a későbbi évtizedekben, hiszen alapot ad a cukorbetegségnek és a szív- érrendszeri problémáknak. A táplálkozási és sportolási szokások a csontok egészségét is egy életre meghatározzák, ezért különösen fontos odafigyelni a kalcium bevitelre.

Legyenek egészségesek a szokások
• Megfelelő viszony a táplálkozással
Az ételekkel szembeni fegyelmezetlen hozzáállás nem ritka ebben az életkorban. Pedig ebben az évtizedben elég sok esélyed, és valószínűleg energiád is van, hogy kísérletezz és felfedezz a gasztronómia és az egészséges táplálkozás területén is. Ismerd meg azokat az ételeket, amelyek jót tesznek neked, és találd ki, hogyan illesztheted be őket az étrendedbe, milyen formában ízlenek leginkább. Tapasztald ki, mi ad neked energiát, és mi a kedvenced. Ha most felépíted az egészséges szokásokat, később már könnyen ragaszkodsz hozzájuk.
• Aktív élet mindörökre
Az egészség kulcsa az, hogy rendszeresen mozogni kell, és soha nem szabad abbahagyni! Ez persze nem is lesz nehéz, ha már fiatalon rászoktatod magad az aktív életre. Találd meg, azt a mozgásformát, ami neked való, és jól is esik. Ne felejtsd ki a kardiómozgásokat, hogy már most edzhesd velük a szíved, és az erősítő sportokat, hiszen ebben a korban lehet a legkönnyebben izmot építeni, ami kulcsfontosságú az egészséged érdekében.
• Ne dohányozz
Ezt nem is kell talán magyaráznunk, ahogy azt sem, hogy miért bánj óvatosan az alkohollal, és hogy kerüld a drogokat is!
• Építs szilárd alapokat
A húszas éveink végére a csontsűrűség majdnem eléri a csúcsot, éppen ezért nagyon fontos, hogy megfelelő D-vitamin és kalciumbevitellel megalapozd egészségüket. Szintén érdemes már ebben a korban a törzs izmainak edzését is elkezdeni, hiszen ezek nagyon sok terhet leveszned gerincedről. A komoly gerincproblémák a tapasztalatok szerint már egyre korábban, akár ilyenkor is jelentkezhetnek!
• Védd a bőröd!
Fiatalon hajlamosabbak vagyunk meggondolatlanságokra, pedig a bőr védelme már ilyenkor is nagyon fontos. A napvédelem jelentőségét nem is kell magyarázni, de az, hogy az öregedés első jelei mikor jelennek meg, szintén nem csak a genetikán múlik. A húszas években nagyon lényeges a rendszeres hidratálás is.
• Aludj eleget!
Általános szokás a nyugati világban, hogy egyre kevesebbet alszunk. Amikor fiatalok vagyunk, ezt mintha büntetlenül megtehetnénk, de mégsem így van! Az alváshiány már ekkor is növeli a depresszió, a cukorbetegség, a tanulási nehézségek kockázatát. Érdemes minél hamarabb kialakítani egy egészséges alvási szokásrendszert: tévé, zene és más zavaró tényezők nélkül.
• Figyelj a biztonságra a szexnél is
A keresgélés és kísérletezés időszakában különösen fontos a biztonságos szex a nem kívánt terhesség és a betegségek elkerülésére. Évente keresd fel nőgyógyászodat, és ha nem kaptad meg iskolás korodban, még most sem késő a HPV elleni oltás beadatása. A megfelelő fogamzásgátlás és a fertőzések elkerülése a termékenységedet is megőrzi. Ha bármikor is gyereket terveznél, jó előre kezdj el folsavat szedni.

Ne hagyd ki ezeket a vizsgálatokat!
Nőgyógyászati rákszűrés
Mell önvizsgálata
Bőr vizsgálata
Fogorvosi vizsgálatok
Vérvizsgálat és vérnyomásmérés

203020 

Az egyensúly megtalálása: harmincasok

Sokaknál a harmincadik születésnap igazi vízválasztó, akár komoly szorongással, depresszióval is járhat, mert úgy élik meg, vége a fiatalságnak, és már középkorúnak számítanak. Pedig ez nem így van!

Mi történik?
Ebben a korban már sokkal erősebb és kiforrottabb az egyéniség, de az is igaz, hogy a test az öregedés első jeleit kezdi mutatni. Ahogy a munkában és a magánéletben nagyobb stabilitást érsz el, ezzel a stabilitással több stressz is járhat, hiszen nagyobb a felelősség, több a teher.
A harmincas évtized az, amikor már elkezdünk fizetni a korábbi túl sok Napért és más meggondolatlanságokért. Sőt, még a vidámságért is, hiszen az első nevetőráncok általában ilyenkor jelennek meg. A bőr ilyenkor már kevésbé rugalmas, és nehezebben regenerálódik. Ha az előző időszakban túl sok időt töltöttél a Napon, akkor a photoaging első tünetei is most jelennek meg.
A harmincasok több feladata és felelőssége mellett nehezebb időt találni a rendszeres sportra is. Akár úgy is tűnhet, hogy a munka, kapcsolat, család okozta pörgés éppen elég fitten tart: pedig ez nagy tévedés! A karcsú, egészséges, aktív állapot fenntartása nagyon fontos, mert az anyagcsere kissé már lassul, így mozgás nélkül nehéz kivédeni a súlygyarapodást és az izomvesztést. Ráadásul egyre nő az edzés szerepe a stressz és depresszió, valamint a fizikai betegségek megelőzésében is.
Aki nem vállalt gyereket korábban, annak a harmincas évek gyakran éppen erről szólnak. Bár a termékenység az előző évtizedben van a csúcson, egyre többen szülnek később. Természetesen, különösen harmincöt felett komolyabb szűrővizsgálatokra lehet szükség, és kissé nehezebb is teherbe esni, de a lelki érettség sokaknál inkább ilyenkor jön el. A baba érkezésének késlekedése további komoly stresszel járhat.
Az idő előre haladtával a hormonrendszerben is változások állnak be, amelyek a menstruációs ciklusban is változást hozhatnak. Van, akinél ez inkább egy jobban kiszámítható egyensúlyt jelent, másoknál inkább gondokat: miómák, fibrómák jelenhetnek meg. Azoknál, akik már szültek, vizelet visszatartási nehézségek is jelentkezhetnek.

Legyenek egészségesek a szokások!
• Sebességváltás a fitnesz és táplálkozás területén
Harminc felett egyszer csak minden nő azt tapasztalja, hogy a teste másképp szedi fel és adja le a kilókat. Hogy ez ellen küzdj, érdemes odafigyelni, kissé visszavenni a bevitelt, és felpörgetni az edzést. Találd meg az új egyensúlyt a leadott és bevitt energia között.
• Mozogj!
A modern élet stressze, terhelése és elfoglaltságai mellett valóban kevés idő lehet a mozgásra. Ne ragadj benne egy olyan edzésben, ami már nem ad kihívást, hiszen most lehetsz a legjobb, legerősebb formádban! Próbálj ki új mozgásformákat, vagy csak csináld másképp azt, amit eddig csináltál! Ne feledd, hogy a maratonfutók sosem fiatalok! Igyekezz minden nap mozogni, legalább sétálni, játssz a gyerekekkel, ússz, túrázz, jógázz, vagy táncolj! A lényeg, hogy variáld a tevékenységeket!
• Tegyél rendet az ételek között
Mire elérted ezt az életkort, egy csomó, egymásnak ellentmondó információt hallhattál a különböző ételekről. Akár az egész családnak főzöl, akár csak magadnak, igyekezz alapvető információkra koncentrálni. Nem tévedhetsz, ha friss, egyszerű alapanyagokat választasz, és kerülöd a feldolgozott élelmiszereket. Selejtezd ki az üres kalóriákat: szénsavas, cukros üdítőket, nassolnivalókat. Használj egészséges, telítetlen olajokat a telített zsírok helyett. Figyelj oda a folsav, kalcium és vas beviteledre. Figyeld meg, melyik étel nem esik jól, és ne egyél olyat. Mindenképpen kerüld a megszorító fogyókúrákat és a jojó-diétát.
• Figyelj a csontjaidra
Ebben az évtizedben már több csontot vesztesz, mint építesz, a túl sok mínusz azonban növeli a csontritkulás kockázatát. A súlyzós vagy más ellenállással végzett edzések és a magas kalcium- és D-vitamin bevitel védi a csonttömegedet. Figyelj oda a tartásodra is, erősítsd speciális gyakorlatokkal a törzsedet, és soha ne hagyd el a nyújtást!
• Fókuszban a mellek
A mellünkhöz való viszonyunk általában nem egyszerű. A harmincasok esetében már előfordulnak változások is a szövetekben, akkor is, ha nem szültél. Nagyon fontos, hogy megfelelő támaszt nyújtó, jól szabott melltartót viselj, különösen sporthoz. Az antioxidánsok segíthetnek megelőzni a mellrákot: és ebben fontos szerepe van a havonta végzett önvizsgálatnak is.
• Támogasd a bőröd
Ebben az évtizedben már biztosan megjelennek a bőrödön az öregedés első jelei, hiszen a kollagéntermelés és vele a feszesség is csökken. A kis ráncok, különösen a szem és a száj körül, az elszíneződések a nap hatására, a ragyogás helyett szürkeség és száraz foltok, és a felnőttkori aknék mind megkeseríthetik az életedet. Mindig figyelj arra, hogy a bőrt hidratáltan tartsd, és hetente radírozd, hogy eltávolítsd a fáradt, ragyogását vesztett réteget. Ha teheted, négy-hat hetente látogasd meg a kozmetikusodat. Használj antioxidánsokkal dúsított arcápolókat, és soha ne felejts el két dolgot: eltávolítani a sminket, és még télen is fényvédővel gazdagított krémet használni.

Ne hagyd ki ezeket a vizsgálatokat!
Vérnyomás, koleszterin és trigliceridek
Nőgyógyászati rákszűrés
Mellvizsgálat
A bőr vizsgálata
Fogorvosi vizsgálatok

203040

Egy érett, felnőtt nő: negyvenesek

A 40-re hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint egy fordulópontra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy innentől elengedjük női mivoltunkat, vagy akár magunkat, hiszen sok termékeny év áll még előttünk, amit érdemes egészségben tölteni.

Mi történik?
A negyvenesek ma már egyáltalán nem számítanak idősnek, inkább aktívnak – és azt mondják, a korral a rutin és a bölcsesség is együtt jár. A negyvenes években azonban valóban tapasztalható némi változás, amelynek mozgatórugója nem más, mint az ösztrogén!
Ebben az évtizedben a leginkább meghatározó folyamat az, hogy a termékenység csökken. A legtöbb nnél beköszönt a perimenopauza, ami a változó kor előtti néhány év. Van, akinél ez a szakasz egy-két év, van, akinél akár egy teljes évtized is lehet. A perimenopauza idején az ösztrogén szintje váltakozik, és ez a menstruációs cikluson is meglátszik: lehet könnyebb vagy nehezebb, hosszabb vagy rövidebb, és a közte lévő idő sem mindig állandó. A teherbe esés is nehezebb már ilyenkor, és bár sokan szülnek ilyenkor, de különösen oda kell figyelni, hogy a megfelelő szűrések megtörténjenek a várandósság idején.
A hormonváltozások olyan tüneteket is okozhatnak, mint az alvászavarok és a hőhullámok. Sokaknál nem maradnak el a hangulatingadozások, az ingerlékenység, a depresszió, és más, az alváshiánnyal és stresszel összefüggő tünetek.
A csökkenő ösztrogénszint azt jelenti, hogy sokan hüvelyszárazságot tapasztalnak, ami a szexuális kapcsolatot nehézzé, akár fájdalmassá is teheti, és növeli a húgyúti és hüvelyi fertőzések kockázatát.
Az ösztrogén szintje a csontok sűrűségével is összefügg: ezért ebben az időszakban különösen lényeges az erősítő edzés és a megfelelő kalciumbevitel. Ahogy a hormon szintje csökken, úgy nő a szívbetegségek kockázata, mivel az artériák kevésbé rugalmasak és hajlamosabbak leszünk a hasi hízásra.
Ez a hasi zsírpárna növeli a cukorbetegség, szívbetegség és a daganatos betegségek kockázatát, ráadásul nagyon is makacs lerakódás. Még rendszeres edzéssel is nehezebb ezt, és alapvetően a súlyt kordában tartani, mert az anyagcsere tovább lassul. Érdemes a bevitelt még szűkebbre szabni.
A bőrön látható jelek is erősebbek lesznek, a bőr szárazabbá válik, megjelennek a ráncok, a nyak környéke megereszkedik. A haj sokaknál komolyabban őszül és vékonyabb lesz. A mellek szintén változnak, az azokat tartó szalagok megereszkednek, velük a mell is.
Egyes betegségek kockázata szintén megnő: a nőgyógyászati daganatfajták, meszesedések gyakrabban jelentkeznek. Riasztó? Egyáltalán nem: ha eddig egészségesen élt valaki, akkor máris sikerült lejjebb vinni a kockázat szintjét, ami további fitt életmóddal alacsonyan is tartható!

Legyenek egészségesek a szokások!
• Egyél a korod szerint
Eddigre már biztosan tudod, mit szeretsz, és mit nem, de azért nem árt nyitottnak maradni az új ízekre. Kóstolj meg új, egészséges ételeket, amelyekkel még nem találkoztál, de figyelj arra, hogy összességében kicsit kevesebbet egyél, mint régebben.
• Válaszd a hasznos ételeket
Olyan fogásokat egyél, amelyek finomak és egészségesek egyszerre, így nem kell majd táplálékkiegészítőkkel bevinned a szükséges mikrotápanyagokat sem. A kiegyensúlyozott, változatos étrend, amiben sok gyümölcs, zöldség, teljes gabona és sovány fehérje van, minden fontos tápanyagot biztosít majd számodra, beleértve a kalciumot, D-vitamint és rostokat.
• Tudd a számokat!
Persze ki akarna számolgatni, mégsem árt tisztában lenni azzal, hogy melyik tápanyagból mennyit kell és szabad bevinned naponta. Különösen figyelj oda a zsírokra, szénhidrátokra és fehérjékre!
• Mozogj!
Nehéz rá időt találni? Pedig muszáj, mert a rendszeres edzésnél jobbat nem tehetsz magaddal! Még ha rövid is az aznapi alkalom, akkor is hálás lesz érte a szervezeted, hiszen jobban alszol, jobban kezeled a stresszt, arról nem beszélve, hogy mennyire energikus leszel utána. Ráadásul mozgással könnyebb megtartani a kívánatos testsúlyt, csökken egy sor krónikus betegség kockázata, és a csontok sűrűsége is megmarad. Frissíts a rutinon, ha unalmas, vagy nem ad kihívást: sosem késő új mozgásformákat találni.
• Szánj időt magadra
Ha egyszerre viselsz gondot gyermekeidre és idősödő szüleidre, akkor te is a szendvics-generáció tagja vagy, az azzal járó stresszel és extrém sok teherrel. Mégis fontos, hogy magadra is szánj némi időt! Minden héten iktass be néhány órát, amit valóban magaddal töltesz, hiszen így egészségesebb, nyugodtabb és fiatalabb maradhatsz, amiből mások is profitálhatnak, nem csak te.
• Ragyogj!
Vannak az öregedésnek olyan jelei, amelyek egy jól élt életre utalnak! A mosolyráncok, a száj melletti nevetőráncok a vidámságról mesélnek, míg az összehúzott szemöldökök közötti mélyedések a stresszről és gondokról árulkodnak. Ezek valójában egy megélt élet velejárói, és kár lenne letagadni őket: hiszen ezekből álltak össze eddigi éveid. Ne próbáld őket vastag alapozóval vagy bénító injekciókkal eltüntetni, inkább legyél büszke rájuk. A kor adta bölcsesség segít elfogadni magad!
A bőröd érdekében azért sokat tehetsz: a hidratálás kívülről és belülről is elengedhetetlen, ahogy az antioxidánsok bevitele is. A rendszeres látogatás a kozmetikusnál segít a megfelelő ápoltság elérésében. Különösen figyelj a napfény negatív hatásainak kivédésére, és arra, hogy idősebb korban a bőr érzékenyebbé válik, így fontos, hogy megtaláld, mi az, amit jól tolerál.

Ne hagyd ki ezeket a vizsgálatokat!
Csontsűrűség vizsgálat
Vércukor ellenőrzés
Vérnyomás, koleszterin és trigliceridek
Nőgyógyászati rákszűrés
Mellvizsgálat, mammográfia
A bőr vizsgálata
Fogorvosi vizsgálatok