solumium1Új megoldás a fertőtlenítésben, ami a rezisztens baktériumok ellen is segíthet? Egy magyar találmány forradalmian megváltoztathatja, amit a fertőzések kezeléséről gondolunk.

Kulcsfontosságú találmány a mikrobák ellen
Dr. Noszticzius Zoltán professzor és munkatársai találmánya, a hipertiszta klór-dioxidot tartalmazó Solumium minden mikrobát – baktériumokat, gombákat, vírusokat és a maláriát okozó protozoonokat – elpusztít, az emberre viszont nem veszélyes, és ellene rezisztencia sem alakulhat ki.
A bőr-, nyálkahártya- és szájhigiéniás fertőtlenítőszer gyorsan és hatékonyan fertőtlenít, így a fogászati kezeléseknél és a szájhigiéniás problémáknál már sikeresen veszi fel a harcot a baktériumokkal.
Az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy egyre több veszélyes és már rezisztens baktérium elpusztítására lehet hatásos fegyver a kezünkben, mely nagy segítséget jelenthet az antibiotikum rezisztencia globális problémájának megoldásában is. Ennek igazolására az első klinikai kutatások, melyek a hólyagfertőtlenítésre irányulnak majd, mostanában fognak elindulni Dr. Rosivall László professzor vezetésével.

Mit tartalmaz a szer?
A Solumium oldatok a vízen kívül kizárólag csak klór-dioxidot tartalmaznak, és semmi mást.
Ez a vegyület egy oxidáló hatású szabad gyök, mégis csak igen kevés anyaggal reagál. Ennek ellenére a mikrobákat már nagyon híg oldata is képes a másodperc törtrésze alatt elpusztítani.
Még ennél is meglepőbb, hogy ugyanezek az oldatok az emberre teljességgel veszélytelenek, akár meg is ihatjuk ezeket.

Célzott hatás
A klór-dioxid három aminosavval (cisztein, tirozin és triptofán ) reagál, éspedig igen gyorsan (vagyis e három aminosav esetében a ClO2 kivételt tesz, és reagál, míg más anyagokkal nem).
Az élő szervezetek biokémiájában ez a három aminosav fontos szerepet játszik, nem csoda tehát, ha pl. egy baktérium működése azonnal megbénul egy ClO2 „támadás” következtében.
Mivel az említett háromféle aminosav minden élőlénynek létfontosságú, így nem képzelhető el olyan baktérium sem, amelyik ezt a három aminosavat ne tartalmazná. Ennek következtében nem várható ClO2 rezisztens baktériumok megjelenése sem.

A klór-dioxidos sebgyógyítási kísérletek során azt tapasztalták, hogy az MRSA-val (antibiotikumoknak ellenálló Staphylococcus aureus-sal) fertőzött sebek ugyanolyan jól gyógyíthatók, mint a közönséges baktériumtörzsek által fertőzöttek. A magyar találmány fontos szerephez juthatnak az antibiotikum-rezisztencia globális problémájának a megoldásában is.

A Solumium oldatok lokális antiszeptikumok (vagyis csak olyan fertőzések esetén alkalmazhatóak, amelyek a test, vagy testüregek felszínén keletkeznek) és a szövetek belsejébe nem képesek behatolni, ezért szisztémás fertőzéseket nem lehet kezelni velük.
Ennek ellenére segíthet az antibiotikum-rezisztencia visszaszorításában, ha minden lokálisan elérhető fertőzést ezzel a magyar találmánnyal kezelünk, és csak olyan esetekben alkalmazunk antibiotikumokat, amikor Solumiumot nem lehet. Ekkor ugyanis a baktériumok sokkal ritkábban találkoznak antibiotikumokkal, és ez csökkenti a rezisztencia kialakulásának veszélyét.

solumiumn1Miért nem károsítja az emberi szervezetet?
Valamennyi élőlény – a baktériumtól kezdve a bolhán keresztül az elefántig – ugyanabból a 20 aminosavból épül fel. Tehát bennünk is megtalálható a kérdéses három aminosav, és a mi aminosavaink is ugyanúgy fognak reagálni, mint a baktériumban lévők.
• Nekünk ez miért nem árt?
Kísérletekkel és számításokkal igazolták, hogy a klór-dioxid egy méretszelektív antimikrobiális szer, vagyis egy élőlény elpusztításához szükséges behatási idő az élőlény jellemző méretének (pl. átmérőjének) a négyzetével arányos. Számpéldával illusztrálva: ha egy 1 mikronos (ezredmilliméteres) baktérium elpusztításához egy 1 ppm-es ClO2 oldatban 1 másodperc szükséges, akkor egy 60 mikronos emberi sejt elpusztításához nem 60-szor több időre, vagyis 1 percre, hanem 602=3.600-szor több időre, vagyis egy teljes órára van szükség. Ráadásul az is belátható, hogy az emberi sejtnek az 1 óránál jóval kisebb behatási idők (pl. 1-2 perc) még nem okozhatnak komoly sérülést. Ha tehát pl. egy fél perces behatási időt alkalmazunk, az oldat a baktériumot nagyon nagy biztonsággal elpusztítja, az emberi sejtnek nem fog ártani. Még tovább fokozza a méretszelektivitást az, hogy az emberi sejtek nem külön-külön léteznek, hanem egy soksejtű lény, vagyis az ember részeként találkoznak a klór-dioxiddal.

Használat közben
Mindig lehet olyan ClO2 koncentrációt és behatási időt választani, hogy a baktériumok nagy valószínűséggel elpusztuljanak, és ugyanakkor az emberi szövetek még egyáltalán ne károsodjanak.
Ha a szert külső bőr vagy nyálkahártya felület fertőtlenítésére alkalmazzuk, akkor a behatási időt automatikusan korlátozza az, hogy a klór-dioxid néhány perc alatt elillan a bőr- és nyálkahártya felületekről. Ez olyan szempontból is előnyös, hogy a klór-dioxid esetén nem kell olyan mellékhatásokkal számolni, amit a fertőtlenítőszer tartós jelenléte okozhat.

Jövőkép: széleskörű lehetőségek
Solumium oldat jelenleg gyógyszertárakban is kapható otthonra, utazásra szánt formában, és a korszerű fogászati kezeléseknél is alkalmazzák. A találmány széleskörű és eredményes felhasználására folyamatosan folynak olyan kutatások, amelyek más felhasználási lehetőségeket is előrevetítenek. Ilyenek lehetnek például a lábszárfekély, a felfekvés és más nehezen gyógyuló, gennyező sebek fertőtlenítése, a hólyag- és hüvelyfertőzések, vagy akár a hashártyagyulladás kezelése. Érdekes lehetőségek kínálkoznak a fül-, orr-, gégészetben, továbbá a katéterek és endoszkópok fertőtlenítésének a területén, rendszeres szájöblítőként pedig ez a patikaszer képes lehet a fogszuvasodás megelőzésére is, de akár az influenzás időszak egyik hatékony megoldást nyújtó fertőtlenítőszere is lehet.

A Solumium Oral oldat gyakori, vagy napi rendszeres használat esetén ajánlható
fogínygyulladás és
szájüregi gombás és bakteriális fertőzések,
fogsor okozta szájfeltörés, valamint
szájszag megszüntetésére, illetve megelőzésére.
Antimikrobiális hatása révén kiválóan alkalmas torokfájás kezelésére, valamint
a nátha tüneteinek enyhítésére.
A Solumium Dental oldat eredetileg egy fogorvosi szer, nagyobb hatóanyag-koncentrációja révén új felhasználási területeket is megnyit, mint amilyen
a fogfájás, továbbá
az afta és
a herpesz hatékony kezelése.
Különösen ajánlható
szájsebészeti beavatkozás után a pácienseknek
a gyulladt részek ecsetelésére, a gyulladás megszüntetésére, illetve megelőzésére

solumium2
Prof. dr. Noszticzius Zoltán
A BME Széchenyi és Polányi díjas Professor Emeritusa, a kémiai tudomány doktora

Mi lesz, ha nem hatnak az antibiotikumok?
Amikor a 20. század hatalmas jelentőségű felfedezéseinek köszönhetően az antibiotikumok az emberiség szolgálatába álltak, úgy tűnt, hogy sikerül felvenni a versenyt a baktériumokkal. Sajnos a baktériumok sem hagyták válasz nélkül az ellenük indított masszív támadást, és fondorlatos biológiai manőverekkel többé-kevésbé ellenállóvá tették magukat az antibiotikumokkal szemben, kihasználva azt, hogy gyors generációváltásaik miatt náluk az evolúció is igen gyors, így a rezisztenssé vált egyedek gyorsan kiszorítják a többit..** Napjainkban élet-halál verseny folyik azért, hogy mindig legyenek a tarsolyunkban olyan gyógyszerek, amelyekkel a súlyos bakteriális fertőzések is eredményesen kezelhetők. Folyamatosan jelennek meg azonban azok a rémisztő felismerések, amik arról számolnak be, hogy újabb és újabb fajta baktériumok válnak ellenállóvá, idegen szóval rezisztenssé a korábban hatásos, erősnek és kicselezhetetlennek vélt gyógyszerekkel szemben. Az illetékesek arra a veszélyre figyelmeztettek, hogy az emberiség kifogyhat a hatásos antibiotikumokból. A tudósok aggasztónak találják, hogy kimerülőben van*** az antibiotikumok tárháza.
A szuperbaktériumok legyőzéséhez csökkenteni kellene az antibiotikumhasználatot, ami lassítaná a rezisztencia kialakulását, és így a jelenlegi gyógyszerek tovább maradhatnának hatékonyak. Erre is jó megoldást kínálhat a Solumium, ami garantáltan elpusztítja a mikrobákat.

www.solumium.com