Vajon hogyan élhetnénk úgy, hogy minél teljesebb legyen az időnk? Lehet, hogy érdemes úgy élni, mintha már nem lenne sok hátra? Ezekkel a technikákkal sokkal értékesebb, szeretettel és élettel telibb lesz minden napod!
1. feladat: Megbocsátok
Még a szűk családunk tagjaival és a barátainkkal szemben is gyakran hordozunk magunkban dühöt, megbánást és frusztrációt. Lehetnek ezek kis tüskék, amelyeket olyan mondatok, szavak hagytak bennünk, amiket a kimondójuk át sem gondolt. Az is előfordul, hogy szándékosan okozott sérelmek, indulatoktól fűtött véleménykülönbségek vagy tettek, amelyek hosszú távú következményekkel járnak. Az emberek többsége hajlamos sokáig ragaszkodni a sérelmeihez, akár a visszavágás lehetőségét keresni, és ki tudna ezért bárkit is hibáztatni?
A gond csak az, hogy a negatív érzések magunkban hordozása árt az egészségünknek. Azok, akik évek óta hordozzák magukban sérelmeiket, általában nagyobb eséllyel szenvednek szívbetegségektől, magas vérnyomástól vagy gyomorfekélytől, hátfájástól, fejfájástól és egyéb krónikus fájdalmaktól.
Előfordul természetesen, hogy a sérelem megbocsáthatatlannak tűnik. Ha valaha is ezt érezted, akkor talán rosszul érted a megbocsátás fogalmát. Az ugyanis nem azt jelenti, hogy el kellene felejteni, vagy kisebbnek látni a sérelmet. Nem is azt jelenti, hogy így jogot adsz a másiknak, hogy újra megtegye, amit éppen megbocsátottál. Nem ajándék ez, amit átnyújtasz az elkövetőnek, hanem egy saját magadnak adott meglepetés.
A valódi megbocsátással együtt jár, hogy megtörjük a fájdalmas múlthoz való kapcsolódásunkat. Szükség van hozzá arra, hogy fel- és elismerjük a saját szenvedésünket, és megtaláljuk a legjobb utat, amelyen magunk mögött hagyhatjuk azt. El kell fogadnunk, hogy bármennyire is szeretnénk, a múltat nem tudjuk megváltoztatni, csak a jövő felett lehet hatalmunk. Természetesen nem muszáj megbocsátanunk, és erre senki nem is tud kényszeríteni minket. De ha eljutunk arra a pontra, amikor képessé válunk rá, segíthet begyógyítani a sebeinket és boldogabb életet élni. {idozito3}
2. feladat: Bocsánatot kérek
Mindannyian teszünk olyat életünkben, amire nem vagyunk büszkék. Nem árt azonban tudnunk, hogy az, hogy bűnösnek érezzük magunkat valamiért, még nem jelenti azt, hogy rossz emberek vagyunk. Sőt, valójában inkább az ellenkezőjét jelenti, hiszen az igazán rossz emberek nem éreznek bűntudatot. A megbocsátás kérése éppen annyira fontos, mint maga a megbocsátás, és éppen annyi tévhit is övezi. A leginkább romboló elgondolás az, hogy a bocsánatkérés a vereségünk elismerése, ami gyengének mutat. Sokan azt is hiszik, hogy ha bocsánatot kérünk, azzal elismerjük, hogy mi magunk vagyunk az egyetlen rossz emberek az adott helyzetben. A legtöbb konfliktusban azonban mindenki hibás valamennyire: a bocsánatkérésed pedig nem jelenti azt, hogy mindent magadra vállalsz, és a másik felet teljesen felmented. Ez inkább csak azt mutatja, hogy te szeretnéd, ha másképp viselkedtél volna.
Komoly félreértés az is, hogy a bocsánatkérésnek biztosan pozitív következménye lesz. Ugyanis nem mindig fogadják el, és így esetenként nem is vezet az ügy teljes megoldásához. Inkább úgy kell rá tekinteni, hogy ahogy a megbocsátás, úgy a bocsánatkérés is személyes cselekvés, amit azért teszünk, mert így érezzük helyesnek. Ha azért kérünk bocsánatot, mert egy bizonyos eredményben reménykedünk, akkor a végén csalódottak lehetünk. De attól függetlenül, hogy milyen választ kapunk, a valódi bocsánatkérés minket visz előre a fejlődés útján.
3. feladat: Köszönöm
A harmadik feladat a hála megtapasztalása és kifejezése. Persze a köszönöm szót naponta használjuk hétköznapi helyzetekben, de nagyon ritkán szakítunk meg egy elfoglalt napot azért, hogy számba vegyük, amit kaptunk, és valóban köszönetet mondjunk érte. Pedig nem ártana! A megfigyelések szerint azok, akik naponta számba veszik, hogy mi mindent kaptak, sokkal több pozitív érzést élnek át, és sokkal szívesebben segítenek is azoknak, akiknek nem jutott ki mindez. Így tehát a köszönet nem csak az adott emberen segít, de a környezetén is.
A legtöbben sokkal inkább azokra a dolgokra fókuszálunk, amelyek nem tesznek boldoggá, a helyett, hogy számba vennénk, mi van rendben. Persze ez önmagában lehet előremutató is, hiszen látjuk a megoldandó feladatokat, és így lépünk is. De a tendencia kevésbé pozitív oldala, hogy túl könnyen veszünk magától értetődőnek jó dolgokat. Szánjunk rá naponta néhány percet, hogy feltérképezzük és akár ki is mondjuk, vagy összeírjuk azokat a dolgokat, eseményeket, embereket, amelyek felvidítanak vagy boldoggá tesznek.
4. feladat: Szeretlek
A szeretet az egyik legerősebb erő, mégis hajlamosak vagyunk kész tényként kezelni. Amikor valakit hosszú ideje szeretünk, gyakran elfelejtjük ki is mondani, vagy bármilyen más módon kimutatni az érzelmeinket. Természetes emberi viselkedés, hogy elsodor a teendők árja, és így nem is vesszük észre, mi az, ami igazán fontos.
A szeretet persze néha furcsa, a mi kultúránkban nem is tanuljuk meg igazán jól kifejezni, különösen, ha a családunk sem így működött. De vannak más módok is azon kívül, hogy minden nap elmondod: szeretlek. Egy dicséret, egy vacsora, egy kedves üzenet: a szeretet kifejezése néha olyan egyszerű, mégis olyan sokat ad mindkét félnek!
5. feladat: Elbúcsúzom
Senki nem szeret elköszönni attól, akit szeret, de ez néha elkerülhetetlen. Nem is feltétlenül tevőlegesen kell megtenni, de nem árt elfogadni, hogy az élet úgy működik, hogy egyszer minden véget ér, legyen szó barátságról, egy élethelyzetről, vagy akár egy szeretett személy életéről. Ez persze nem hangzik túl vidáman, de inkább úgy érdemes felfogni, mint egy okot, ami miatt nem érdemes halogatni a dolgokat. Miért várjunk, hogy megjavítsunk egyes kapcsolatokat? Miért várjunk, hogy megbeszéljük a konfliktusokat? Miért várjunk, hogy kifejezzük az érzelmeinket? Ne egy homályos jövőben éljünk, ami lehet, hogy be sem következik úgy, ahogy elképzeltük. A lehetséges vég elfogadása a mostban sokkal kielégítőbb, boldogabb élethez vezethet!
