Nem joghurt, hanem a másik? Ennél sokkal több a kefir, ami a nyár slágere, mert akár magában, akár valamivel párosítva frissítő és egészséges egyszerre!

A kefir a Kaukázus, Oroszország és Kelet-Európa terméke, innen terjedt el az egész világban. A savanykás, kissé szénsavas tejterméknek valóban savas a kémhatása, és számtalan élő mikroorganizmus teszi könnyen emészthetővé és egészségessé. Eredetileg tehén-, juh- és kecsketejből is készült, a mai, boltokban kapható változatok általában tehéntejből vannak, de kecsketej alapú is elérhető.

Kefir vagy joghurt?
A két, tejből erjesztéssel készülő ital vagy étel között van egy fontos különbség. Míg a joghurtot csak baktériumok készítik a tejből, addig, bár a kefirnél a folyamat első részében szintén baktériumok játszanak szerepet, ám aztán akcióba lépnek az élesztőgombák, amelyek egészen más ízt és állagot is adnak a kész tejterméknek. Az élesztőgombák által a már nagyrészt lebontott tejcukor vagyis laktóz még tovább bomlik, mégpedig alkoholra és szén-dioxidra. Ez adja a különösen frissítő, már-már buborékos érzetet a fehér italnak.
TUDTAD? A hagyományos eljárással készült kefirek alkoholtartalma akár az 1-2%-ot is elérhette, a mai, gyorsabb eljárások során ez sokkal alacsonyabb, lényegében elhanyagolható marad. {idozito3}

Miért válaszd a kefirt?
• Mivel a kétlépcsős erjedési folyamat során a laktóz szinte teljesen lebomlik a tejben, ráadásul élő baktériumflórát is fogyasztunk vele, a laktózérzékenyek nagy részének nem okoz tüneteket a kefir fogyasztása, így ők is élvezhetik kalcium- és fehérjetartalmát, és hűsítő ízét.
• A kefir serkenti a bélrendszer működését és támogatja a bélflórát is, nem csak táplálva azt, de kiiktatva egyes kórokozókat és erősítve az immunrendszert is.
• A benne lévő mikrotápanyagok sora is hosszú: kalcium, magnézium, vas és jód is van benne, ezek mellett A-, B-, D-vitaminok és folsav.
• Magas fehérjetartalma is hozzájárul ahhoz, hogy telítettségérzést okozzon, így a fogyásban is nagy segítség lehet.

97665803 sEgy biztos napindítás
Chia reggeli kefirrel
A chia mag tápértéke, a kefir hűs íze és a gyümölcsök édessége tökéletes kombinációt alkotnak ebben a reggeliben. Nincs más dolgod, mint este összerakni, és reggel kikanalazni!

 

Egy hűsítő leves
Okroshka
120981032 sHozzávalók:
• ¼ csésze finomra vágott mogyoróhagyma
• ¼ csésze finomra vágott kapor
• 1 kis csokor retek, félbevágva és vékonyra szelve
• 1 kis uborka, meghámozva és kis kockákra vágva
• 4 keménytojás kis kockákra vágva
• 2 közepes főtt krumpli, kis kockákra vágva
• 3 csésze kefir
• 1-2 csésze víz
• só, bors
Elkészítése:
Keverd el a hagymát, kaprot, retket, uborkát, tojást és krumplit egy tálban. Egy másik tálban a kefirt és a vizet vegyítsd, hogy a kívánt sűrűséget elérd: ne felejtsd, levest készítesz, nem salátát!
Öntsd rá a levet a zöldségekre és kóstold meg, majd sózd, borsozd ízlés szerint. Hidegen tálald!

A zöldségek legjobb barátja
Kefires mártogatós
80437920 sHozzávalók:
• kefir
• zöldhagyma
• kapor
• petrezselyemzöld
• só
Elkészítése:
A zöldeket vágd apróra, és keverd el alaposan a megsózott kefirrel. Hasábokra vágott zöldségeket, a kedvenc rozskenyeredet is mártogathatod bele, de akár salátaöntetnek is kiváló!

Grillezés előtt egy kicsivel!
Húspác kefirrel
A kefir savassága remekül felpuhítja a húsok rostjait, így kiváló pácnak, ráadásul az ízeket is mélyebben, könnyebben bejuttatja az ételbe. Lényegében bármilyen fűszerrel, citromlével ízesítheted!

Sós kedvenc, amit magaddal is vihetsz
Cukkinis-sajtos muffin
69451455 sHozzávalók:
• 2 csésze liszt
• 1 ek cukor
• 1 ek sütőpor
• ¼ tk szódabikarbóna
• só
• 6 evőkanálnyi hideg vaj kockákra vágva
• 1 csésze reszelt sajt
• 225 ml kefir
• 14 dkg reszelt cukkini
Elkészítése:
Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Keverd el a száraz hozzávalókat egy nagy tálban, majd a vajkockákat kézzel morzsold el benne, hogy majdnem teljesen eloszoljanak. Keverd bele a sajt kétharmad részét.
Öntsd hozzá a kefirt, és keverd meg: kemény tésztát fogsz kapni. Keverd el benne a cukkinit, ennek a leve fellazítja a tésztát.
Oszd el a tésztát tizenkét muffinra, és a maradék sajtot szórd a tetejére. 20-25 perc alatt süsd aranybarnára.

Igyál hozzá egy pohár kefirt!
Rebarbarás-kefires sütemény
106610038 sHozzávalók:
• 2 csésze teljes kiőrlésű liszt
• 1 csésze barnacukor
• egy csipet só
• ½ csomag sütőpor
• 10 dkg olvasztott, lehűtött vaj vagy semleges ízű növényi olaj
• 2 tojás felverve
• 2 dl kefir
• ½ kg kockára vágott rebarbara
Elkészítése:
Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Keverd el a száraz hozzávalókat egy tálban, és másikban pedig először a kefirt és a vajat vagy olajat, majd add hozzá a tojást és keverd el jól.
Vegyítsd el alaposan a száraz és nedves hozzávalókat, és öntsd egy kibélelt tepsibe. A rebarbarát szórd a tetejére. 50-55 perc alatt süsd készre, és igyál hozzá egy pohár kefirt!

106187161 sEnnél hűsítőbb már nincs is!
Pálcikás jégkrém kefirrel
Bogyós gyümölcsök, egy kevés menta és kefir a lelke ennek a jégkrémnek, amit ízlés szerint édesíthetsz egy kevés málnalével vagy mézzel.