horiAz elmúlt nehéz hónapok, évek után a jegyek egy része kissé fellélegezhet és élvezheti eddigi kemény munkája gyümölcsét. A Jupiter és a Szaturnusz is sok jót ígér!

2019 ősze egy nagyobb fellélegzést ígér az elmúlt évek nehéz csillagállásai alól. Noha számos erős hatás lesz az égbolton, s gyakorlatilag fel kell készülnünk a Jupiter és a Szaturnusz jövőre bekövetkező égi találkozójára, az ún. „Krisztusi csillagállásra”, ez az időszak mégis nagyon kedvező lesz számunkra.
Ha hosszútávú terveink, pénzügyi vagy karriercéljaink vannak, ha olyan dolgokba fognánk, ahol erősen szükség van a törvény erejére, az igazságra, vagy akár magára az igazságszolgáltatásra…. Ha eddig el volt nyomva a véleményünk, az igazunk és nem tudtuk igazából képviseltetni magunkat és hallatni hangunkat, akkor ez az ősz az előrelépés és kibontakozás ideje! Most mindenhez több erőnk lesz, elérhetjük a win-win pozíciót vitáinkban, képviselhetjük az igazságot. Megtalálhatjuk azt a személyes életutat, ráléphetünk arra az életpályára, ami a mi személyes életfeladatunk – vagyis ahogy a Védák mondják: a dharmánk. {idozito4}

A Jupiter bolygó 2019 augusztus közepén, míg a Szaturnusz szeptember közepén fordul előre direkt irányba. Most ők ketten egy csillagképben, de két külön állatövi zónában tartózkodnak, hatásuk mégis összeadódik az uralmi láncolat eredményeként. Ami igazán lényeges, hogy az ősz folyamán a Nyilasnak olyan zónájába lép a Jupiter, hogy mind az állatövben, mind csillagkép szinten benne tartózkodik majd – utoljára 12 éve volt ilyen fényes és erős pozícióban. Most felerősödhetnek a lelki és vallásos témák az életünkben, de végre nem káros, félreértelmezett vagy destruktív szinten, hanem megtalálhatjuk azt a lelki utat, belső meditációt vagy akár életfeladatunkat, amely belső békét és boldogságot ad számunkra. Nő a vallások közötti megértés, az igazság, az őszinteség, a törvény ereje. Noha előttünk áll még néhány keményebb találkozó, és a forró jegynek köszönhetően a klímaváltozás és az erdőtüzek hatása sajnos kézzelfogható lesz, mégis, ez az ősz az erőben lévő planétákkal kedvez a pénzügyi tervezésnek, a hosszútávú stabil befektetéseknek. Érdemes azonban olyan hivatásbeli célokat kitűzni magunk elé, amelyek etikusak. Nagyjából Halottak napjáig, amíg a Nap teljesen aludni nem tér, igazán sikeres üzletekbe, vállalkozásokba foghatunk. Ne feledjük azonban, az igazán jó üzlet mindenkinek jó, vagyis nem mások kárára, hanem önmagunk, embertársaink és a Föld együttes jólétéért jön létre. A szemléletváltással egybekötött fejlődés idejét éljük.

Ahhoz, hogy pontos képet kapj az őszi hatásokról és arról, mi vár rád az életedben, a napjegyed mellett a születési aszcendensed vagy Holdjegyed szerinti leírást is érdemes elolvasnod!

KOS
(márc. 21–ápr. 20.)
A Kos számára a szeptember különösen erős hónap lehet, amelyben kijelölheti pénzügyi és karriercéljait, és megteheti az első határozott lépéseket ezen az úton. Igazán támogató fényszögeket kap most. Hosszabb külföldi utazások, vezetői szerep és egy új pozíció is várja munkahelyén, októberben pedig párkapcsolati sikerek, előrelépések és örömök teszik teljesebbé életét.

BIKA
(ápr. 21–máj. 20.)
A Bika jelűek egy kissé nehezebben élhetik meg a Nyilas hatásokat, hiszen ők az a jegy, akiktől a Nyilas zóna a lehető legtávolabb áll. A Bikák számára, a legtöbb jellel ellentétben, inkább az elengedés témaköre fog megvalósulni. Pénzügyileg is akkor lehetnek sikeresek, ha a felesleges kiadások és kiáramlások vonalát felszámolják. A követező hónapokban megkerülhetetlen lesz, hogy az anyagi célok mellett a spirituális, lelki, belső önmegvalósítással kapcsolatos célokra is időt szánj, mert a belső világ rendezése nélkül most nem tudsz sikert elérni a külsőben. A matériához szokott Bikának nem lesz könnyű túllépni komfortzónáján.

IKREK
(máj. 21–jún. 21.)
Az Ikrek számára átalakul a külvilággal való viszony, új vállalkozásokat, különösen nagyobb cégek körüli teendőket ígér ez az ősz. Az emberek elismerésére és tiszteletre is számíthat. Aki előadásokat tart, prezentál vagy a nagyközönség elé tárja terveit, hatalmas hatással lesz a közönségére, komoly elismerést kaphat a külvilágtól. Párkapcsolatában viszont nagyon komoly átrendeződések, boldog kapcsolat esetén előrelépések várhatók.

RÁK
(jún. 22–júl. 22.)
A Rákok a Nyilas csillagkép hatásai alatt különösen a mindennapi munkában érezhetik majd az átalakulást. Egy munkahelyváltás is esedékes lehet, de a tét mindenképpen az, hogy tudsz-e lazábban, kötetlenebbül, akár otthonról dolgozni vagy teljesen meg van kötve a kezed? Ha ugyanis a munkahelyeden merev szabályoknak kell megfelelned, azt túl erős korlátozásnak fogod megélni. A karriercél tehát most nem az, hogy előrelépj a ranglétrán, hanem hogy kényelmesebben, természetednek megfelelő munkakörülményeket érj el. Az egészségedben mind akut mind krónikus jellegű panaszok adódhatnak, ezért figyelni kell a vitalitásra.

OROSZLÁN
(júl. 23–aug. 22.)
Az Oroszlánok számára hatalmas lehetőségeket tartogat ez az ősz, bizonyos vezetői feladatok letétele, és újabb kinevezések elfogadása is időszerű. Anyagilag is lehet gyarapodni, különösen az ősz elején, szeptemberben, ugyanakkor a vezetéssel járó konfliktusokra, ütközetekre is számítani kell. Ha gyermekvállalás előtt állsz, ez az időszak különösen kedvező lehet számodra, szeptember első napjai a családtervezéshez is kiválóak.

SZŰZ
(aug. 23–szept. 21.)
A Szűz jegyűek számára szeptember, a születési hónapjuk mindig izgalmas kihívásokat ígér. A Nap ekkor tartózkodik itt kísérő bolygóival, így mind magánéletben, mind munkában ekkor kezdhetsz a legsikeresebben új feladatokba. Most mégis a magánéleteden, esetleg a ház, lakás, telek vagy autóeladáson és a család ingósággal kapcsolatos ügyintézésen lesz a hangsúly, a szülőkre nagyszülőkre is nagyobb figyelmet kell majd fordítanod.

MÉRLEG
(szept. 23–okt. 22.)
A Mérlegek számára az októberi időszak az, ami általában a legtöbb új eseményt, változást, örömteli párkapcsolati perceket hozza. Ebben az időszakban sikeresen kezdhetnek új dolgok elsajátításába, tanulásba, teljesen új karriert is felépíthetnek, új szakmát tanulhatnak ki. Anyagi céljaid, terveid is ezen a tapasztalatszerzésen keresztül nyilvánulnak majd meg. Egy tanulmányi út, vagy egy új ismereteket adó, színes utazás is része lehet ennek az ősznek.

SKORPIÓ
(okt. 23–nov. 21.)
A Skorpiók hosszú évek nehéz játéka alól lélegezhetnek fel. Itt az ideje most annak is, hogy pénzügyi alapokat teremtsenek. Akár vállalkozást alapítasz, akár alkalmazottként dolgozol, most anyagilag mindenképp kedvező időszak következik. Ehhez viszont le kell tenni bizonyos fölösleges, az erőt elszívó tevékenységeket, és meg kell tartani azokat, amelyek valódi eredményt adnak. Ez a szelektálási folyamat azonban sosem könnyű a Skorpió számára. A változások zöme novemberben érkezik.

NYILAS
(nov. 22–dec. 21.)
Mivel a Nyilas csillagképen állt elő ez a szuper állás, számukra így kellemes, építő ősz várható, amellett, hogy sorsfordító éveken vannak túl. Most anyagilag, magánéletben és karrierjükben is fejlődhetnek. Az új lehetőségek sajnos más, már elévült, kifáradt elemek helyére kerülhetnek be az életükbe, vagyis nehéz lezárások folyománya lehet az új kezdet és a boldogság… Most érdemes hosszútávra tervezni, mert évtizedes vállalások és célok kiépítése előtt állsz.

BAK
(dec.22–jan.20.)
A Bakok számára továbbra is nehezebb, elengedésekkel teli időszak lehet jellemző. Noha a Nyilas Jupiter hatására a lelki spirituális önkeresés, a belső béke és nyugalom megteremtése kiemelten fontossá válik, a nagyobb fordulatok a Bakok esetében még kissé váratnak magukra, most inkább az előkészítési folyamat zajlik. Érdemes lezárni az energiafaló foglalatosságokat, csapokat. A karrierben a szeptember, míg a lelki önkeresésben a december lehet erős.

VÍZÖNTŐ
(jan. 21–febr. 19.)
A Vízöntők számára a Nyilas Jupiter egy kiváló lehetőség az eredmények learatására, a pénzügyi, anyagi sikerek megtalálására. Most nagyon jó időszak veszi kezdetét, amikor is a korábbi munka gyümölcse érkezik meg a Vízöntőkhöz. Belső világodban ugyanakkor kissé nyugtalan lehetsz, szorongás, vagy félelmek lehetnek jellemzőek. Koncentrálj most a pénzügyi sikerekre, és azokra a pozitív, építő hatásokra, amelyekre vágysz életedben. Ne feledd, hogy gondolataidnak teremtő erejük van!

HALAK
(febr. 20–márc. 20.)
A Halak jelűeknek ez az ősz a hivatásban, karrierben hozhat hatalmas emelkedést. Azok, akik régóta halogatják esküvőjüket, a magánéletben is előrelépést élhetnek meg. Anyagilag, pénzügyileg nehezebb időszakon van túl a Halak, most is vigyázni kell még a kiadásokra. A szakmai sikerek és fejlődés pozitív anyagi lehetőségeket hoz a következő években. Ez nem jelenti azonban azt, hogy kiengedheted a fókuszt, és csak várd a csodát, keményen kell dolgoznod a sikerért!

Kövesd az égbolt eseményeit az Égbolt Caféban: https://www.facebook.com/onlinehoroszkop