Balogh Tamást sokan akkor ismerték meg, amikor Itthon a gyerekkel címmel írt minden nap blogjában arról az egy hónapról, amikor feleségével helyet cseréletek és harminc napon keresztül ő vállalta a gyerekkel és a háztartással járó összes feladatot. A LifeT!LT story azonban jóval több ennél!

Hogyan kezdődött a LifeT!LT-történet?
A történet 2011-ben kezdődött, amikor egy lány miatt át akartam alakítani a saját külsőmet, ezért indult a blog, ami aztán átalakult egy motivációs bloggá. Ekkor jöttem rá, hogy az, ha lefogyok, keretben és rendszerben tartom az életemet a diéta és az edzések által, az mindenre hatással lesz. Visszanézve most már azt mondom, hogy ez volt a legjobb dolog az életemben. Ha nem kezdem el a blogot, akkor nem találom meg magamban azokat a potenciálokat, amiket a LifeT!LT, a diéta, és az edzések kihoztak belőlem. Ezek hatására folyamatosan értem el jó eredményeket először a testemen, aztán a gondolataimban is.

Tomi 01Hogyan indult a termékek forgalmazása?
Érdekes, hogy kényszerből kezdtem a termékekkel foglalkozni. Korábban egy táplálékkiegészítőket forgalmazó cégnél dolgoztam, ahol kialakítottam egy női termékvonalat, mivel akkor úgy gondoltam, hogy ez a táplálékkiegészítő piac jövője. Az elképzelésem ott végül nem valósult meg, de mivel hittem benne, megcsináltam saját magam.

Mitől más a LifeT!LT, mint a többi hasonló termék?
Az utóbbi időben a fitneszipar fókuszában a sokat edzők, bikinimodellek és nagyon kigyúrt, kockás hasú férfiak, és a nekik szánt termékek állnak. Én viszont az átlagos, nem sportolói életet élő, irodában dolgozó nőknek, anyáknak akartam termékeket, hiszen nekik van a legnagyobb szükségük arra, hogy a fogyókúra egyébként kaotikus világában eligazodjanak.

Ezért bíznak benne a hétköznapi emberek is?
Szerintem nagyon fontos a hitelesség kérdése. Természetesen a terméken szereplő tápérték alapján lehet tájékozódni, de az nincs a címkén, hogy az egyes tápértékek milyen minőségben vannak benne. És tudni kell, hogy óriási a szórás… A legsilányabb minőségű BCAA ugyanolyan mennyiségként szerepel a terméken, mint a prémium kategóriás. A jó választás tehát bizalom, de legfőképpen tapasztalat kérdése. Én a kezdetektől fogva nem a profitot néztem, hanem hogy tényleg hatékony legyen. Ez a hozzáállás, úgy látszik, működik is, hiszen a valóban hatékony termékek bizalmat építenek.
Szerintem fontos az is, hogy minden szempontból hitelesek legyünk, mert így érvényesek az ajánlásaink, és ez a módja az igazán mély kötődésű vásárlóközönség kialakításának, akikre úgy lehet építeni, hogy ők is részesei akarnak lenni ennek az egésznek. Persze lehetett volna rögtön nagy haszonra szert tenni silány alapanyagok felhasználásával, de az átverés lett volna.
A honlapodon szerepelnek támogatott sportolók: őket mi alapján válogatod ki?
Intuíció alapján. Nincs tudatosság benne, ahogy a LifeT!LT mögött sem, akkor sem, ha az úgy látszik. Megérzések alapján döntök, mégis összeáll az egész, mert a szívem után megyek. És fontos számomra, hogy nem csak sportolókat, hanem anyákat is támogatok, jövőre pedig a társadalom számára fontos személyeket is fogok támogatni, olyanokat, akik megbecsülést érdemelnek. Természetesen ide tartoznak az anyák, nagymamák is, mert fontos társadalmi értéke van a munkájuknak. {idozito4}

Sikeres fogyások, sikeres adomány-kampányok

Programokban gondolkodtok, hogyan állnak ezek össze?
Nagyon sokféle csomagunk van, és rengeteg LifeT!LT zárt csoport van a közösségi média felületeinken, kb. 350.000 követővel. Ezek a csoportok tematikusak, a vásárlók alkotják őket.
A csomagjaink között van kifejezetten anyáknak összeállított csomag, vannak súlykategóriás csomagok, ahol kifejezetten a fogyási cél szerint van kialakítva a diéta és az edzésterv is. Próbáltuk lefedni az összes olyan női csoportot, ahol személyre szabottabban tudnak csomagot választani és életmódot váltani. Ebben nagy segítségükre lehet diétás ételeket kiszállító cégünk is, a LifeT!LT FOOD.

Melyik a legnépszerűbb?
A súlykategóriás 10 kg, vagyis az, amivel ennyit szeretnének fogyni.

Melyikre vagy a legbüszkébb?
A Collagenre, amihez nagyon jó minőségű kollagént használok, és hatalmas sikere van. Ezért is ez lett az alapja a 40 milliós PINK kampányunknak, amivel a nők egészségéért tehetünk egy nagy lépést (lásd keretes írásunkat).

Pink40 milliós kampány a mellrák ellen

Tamás feleségénél 2018 nyarán diagnosztizáltak mellrákot, amely szerencsére jól reagált a kezelésekre, Reni azóta már jól van. A LifeT!LT azonban kampányt indított: minden egyes limitált kiadású Collagen PINK vásárlása után 1000 forintot különítenek el a mellrákellenes küzdelemre. Az összegyűlt 40 millió forintból a LifeT!LT 25 milliót fordít genetikai vizsgálatokra, amellyel az emlő- és a petefészekrák öröklődő hajlama kiszűrhető, 15 millió forintból pedig a betegségben érintett nők életminőségének javítását támogatják.  

Nem ez lesz az első jótékonysági kampányod, mi mindent támogattál eddig?
Elhatároztam, hogy az árbevételem 1,5%-át minden évben jótékonyságra fogom fordítani. A tavalyi Pyruvat RED kampányunk után 20 millió forintból gyerekmentő autót vettem teljes felszereléssel, átalakítással és a mentősöknek ruhát csináltattunk, de adtam már orvosi készülékeket többek között a Szent János Kórház Gyerekosztálya részére is.
Idén ez az összeg 45 millió forint körül lesz, amiből az Uzsoki Kórház Onkológiai Osztálya kap egy olyan készüléket, mely a kemoterápiás kezelésen áteső betegek életminőségét javítja azáltal, hogy csökkenti a haj elvesztését a kezelés alatt.

A feleséged kezelése alatt írtad az Otthon a gyerekkel blogot, ami nagyon népszerű lett. Mit változtatott rajtad ez az egy hónap?
Rengeteget tudnék beszélni erről, de a legfontosabb számomra, hogy én ebben az egy hónapban lettem apa. Ekkor a fiam már egyéves volt, és hogy az első egy évet kihagytam, borzasztóan sajnálom.
Ez a hónap megmutatta nekem, hogy az otthoni gyereknevelés valóban munka. Sőt, lehet, hogy keményebb, mint amikor a férfi elmegy dolgozni és pénzt keres. Ugyanakkor a házastársi kapcsolatunk is szintet lépett, megerősödött, egyenlő társakká váltunk, közös kasszán vagyunk a feleségemmel, ami korábban nem így működött. Bár sajnálatos események miatt alakult úgy az életem, hogy egyedül kellett gondoskodnom egy hónapig a kisfiamról, nagyon sok pozitív változást köszönhetek ennek.

Milyen új terveid vannak a jövőre?
Abszolút a környezetvédelem, a zöld vonal. Minden műanyag dobozt lecserélek papírra, ami évi 400.000 darabot jelent. Ehhez kapcsolódóan 500.000 fát tervezek ültetni Budapesten, ami nagyjából húszmillió forintba fog kerülni. És még az is elképzelhető, hogy lecserélem az autómat egy környezetbarátra.