fürdo1A hideg évszak egyik legjobb pillanata, amikor belemerülhetsz a kellemesen meleg, kényeztető vízbe. Akár egy gyógyfürdőben teszed, akár a saját fürdőkádadban, biztosan élvezni fogod a lazulást, és az sem baj, ha közben gyógyulsz is tőle!

 Gyógyfürdő-ország

Sokaknak az jut eszébe a gyógyfürdőktől, hogy nyugdíjas korú párok és egyedülállók áztatják magukat a gőzölgő medencékben. Ezen pedig már régen túl vagyunk, a gyógyvizek nemzeteként minden korosztály igazi híve lett a termálvizeknek. Szinte nincs is olyan környék, ahol ne lenne elérhető távolságban egy-egy fürdő, a hosszú hétvégéken megtelnek a meleg vizek mellé települt wellness hotelek, és az igazán egészségtudatosak igyekeznek minden évben ellátogatni kedvenc helyükre, melynek vize éppen az ő panaszukon segít.

Miért imádjuk a gyógyfürdőket?
A kellemesen meleg fürdők segítenek az ellazulásban,
• serkentik a vérkeringést,
• pozitívan befolyásolják az érzelmi állapotot,
• javítják a közérzetet,
• enyhítik a fizikai és szellemi fáradtságot,
• egy sor betegség ellen hatékonyak lehetnek. {idozito5}

Hogyan gyógyítanak a gyógyvizek?
Az ásvány- és gyógyvizeket gyógyászati célra belsőleg és külsőleg is alkalmazhatjuk. Belsőleg általában ivókúrák formájában, külsőleg fürdőzéssel.
Az ásvány- és gyógyvizek csoportosítása kémiai összetételük alapján történhet. A leggyakrabban előfordulók:

furdo21. A szénsavas vizek csoportjába tartoznak, amelyek 1000 mg/liternél több szabad CO2-ot tartalmaznak. A keletkező szénsav miatt ezek az ásványvizek savanykás ízűek, kellemes üdítő hatásúak, ivókúrára elterjedten használják őket.
2. Az alkáli-hidrogén¬karbo¬nátos vizekben legalább 200 mg oldott Na+ van jelen. Lúgos kémhatásuk miatt a gyomor savtartalmának közömbösítésére használhatók.
3. Kálcium, magnézium, hid¬ro¬¬gén¬¬karbo¬nátos vizek Ca(HCO3)2-ot és Mg(HCO3)2-ot tartalmaznak döntő mennyiségben. A kalciumnak az emberi szervezet ionháztartásában és a csontosodásban is fontos szerepe van.
4. A Szulfátos vizeknek két típusa ismert:
• nátriumszulfátos
• magnéziumszulfátos
Ezek gyomor-, bél- és epebántalmak esetén használatosak.
5. Kénes vizek azok, amelyek hidrogénszulfid iont (HS), vagy szabad kénhidrogént (H2S) és szulfidiont (S2) literenként 1 mg-nál nagyobb mennyiségben tartalmaznak. Ezek a kénvegyületek a bőrön keresztül felszívódnak. A kénes fürdők alkalmazása javallt reumás megbetegedések és bőrbetegségek esetén.
6. A jódos, brómos vizek csoportjába sorolhatók a literenként 1 mg-nál több jódot, illetve 5 mg-nál több brómot tartalmazók.

Próbáltad már kádban?
Az ülőfürdőt kimondottan erre a célra készített ülőkádban végzik, és három típusa van
• Hideg: csökkenti a has és medence szerveinek gyulladását, serkenti a bélműködést, hőmérséklete 20-25 °C, teljes időtartama 1-2 perc.
• Közömbös vagy meleg: csökkenti a fájdalmat, elősegíti az izzadmányok felszívódását. Hőmérséklete 36-38 °C, teljes időtartama 20 perc.
• Forró: csökkenti az izomzat, a belek izomzatának görcseit, hőmérséklete akár 42 °C is lehet, teljes időtartama 5-10 perc.

Kedvenc vizeink

A Dél-Dunántúlon
Komló–Sikonda
Fürdő típusa: gyógyfürdő, élményfürdővel
A víz fő jellemzője: alkalikus, lítiumtartalmú hévíz
Vízhőmérséklet: 25–36 °C
Javallatok: porckorongsérv, reumatikus panaszok, gyomor- és bélpanaszok, ízületi bántalmak, bőrbetegségek, nőgyógyászati megbetegedések

 

A Kisalföldön
Lipót
Fürdő típusa: termálfürdő
A víz fő jellemzője: alkáli-hidrogén-karbonátos, jódos gyógyvíz
A víz egyéb jellemzője: jodidion
Vízhőmérséklet: 28–34 °C
Javallatok: gerincoszlop deformációi, reumatikus panaszok

A Dél-Alföldön
Gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdő
Fürdő típusa: gyógy-, park- és élményfürdő
A víz fő jellemzője: alkáli-hidrogén-karbonátos hévíz
A víz egyéb jellemzője: magnézium, jodidion, vas
Vízhőmérséklet: 26-36 ˚C
Javallatok: gerincoszlop deformációi, nőgyógyászati panaszok (krónikus is), reumatikus panaszok, balesetek utáni rehabilitáció

A Dél-Alföldön
Gyula: Várfürdő
Fürdő típusa: gyógyfürdő élményfürdővel
A víz fő jellemzője: alkáli-hidrogén-karbonátos gyógyvíz
Vízhőmérséklet: 18-39 ˚C
Javallatok: baleseti rehabilitáció, bőrbetegségek, gerincmegbetegedések, idegzsába, idegfájdalom, isiász és egyéb ideggyulladások, izületi panaszok, komplex fizioterápiás osztály (nappali kórház), mozgásszervi megbetegedés, nőgyógyászati panaszok (krónikus is), szívinfarktus és balesetek utáni rehabilitáció

Az Északi-Középhegységben
Miskolctapolca, Termál és Barlangfürdő
Fürdő típusa: gyógyfürdő élményfürdővel
A víz fő jellemzője: alkáli-hidrogén-karbonátos gyógyvíz
A víz egyéb jellemzője: jodid-és bromidtartalom, radon
Vízhőmérséklet: 30 °C
Javallatok: bőrbetegségek, gerincoszlop deformációi, ízületi és gerincoszlopi meszesedés, légzőszervi panaszok, reumatikus panaszok

furdo3

Budapest
Számtalan gyógyfürdő megtalálható Budapest területén, különféle gyógyvizekkel.
Gyógyhatásukról érdemes tájékozódnod a Budapest Gyógyfürdői honlapon

A Dél-Dunántúlon
Nagyatádi Termál és Gyógyfürdő
Fürdő típusa: termálfürdő
A víz fő jellemzője: alkáli-hidrogén-karbonátos gyógyvíz
A víz egyéb jellemzője: bromidion, metabórsav
Vízhőmérséklet: 26–42 °C
Javallatok: heveny és krónikus köszvény, idegzsába, idegfájdalom, ízületi panaszok, nőgyógyászati panaszok (krónikus is), reumatikus panaszok

A Balaton mellett
Hévíz
Fürdő típusa: termálfürdő
A víz fő jellemzője: kénes, kalciumos, magnéziumos gyógyvíz
Vízhőmérséklet: 24-38 °C, évszaktól függően
Javallatok: mozgásszervi megbetegedések, emésztési zavarok, nőgyógyászati panaszok 

Illatos, sós fürdők hideg estékre

Az otthoni, kényeztető vagy gyógyhatású fürdés jóval több, mint a napi tisztálkodási rutin estére maradó része. A kádban töltött idő már akkor is kedvező hatású, ha „csupán” az ideális hőmérsékletű csapvízben üldögélünk 15-20 percet. Ilyenkor az izmok ellazulnak, a test és a szellem egyaránt felüdülhet egy fárasztó nap után. A kedvező hatás fokozható, ha jól megválasztott sókat, (illó)olajokat adagolunk a fürdővízhez.

Fürdősóknál nátrium-klorid az alap
Ha fürdősót vásárolsz, és az összetevőket megnézed, akkor az esetek nagy részében a legjelentősebb összetevő a nátrium-klorid, azaz a nátrium- és kloridionokból álló kősó, vagy más néven konyhasó.
A sós vízhez különféle kedvező hatások kapcsolhatók, így például a bőr gyulladásainak csökkentése, ami például a bőrt érintő gombás fertőzések esetén kedvező lehet. (Közismert, hogy lábgomba esetén pozitív hatású lehet egy sós (láb)fürdő.) Emellett hámlasztó, bőrmegújító, szárító hatás is jellemző a sós vízre. A meleg sós víz hatása azonban túlmutat a bőrre kifejtett hatásokon: segíthet ízületi panaszoknál, izomgörcsöknél, náthánál, légúti fertőzéseknél vagy éppen stressz-alapú szervi problémáknál.

Titkos csodafürdő?
Többen arra esküsznek, hogy a konyhasó mellett vagy a helyett ún. Epsom-sót kell a fürdővízbe tenni. Ehhez egyesek csodatévő hatásokat is kapcsolnak, és az Epsom-só méregtelenítő hatásáról számolnak be. De mit mond a tudomány az Epsom-sóról?
Az Epsom-só nem más, mint magnézium-szulfát, azaz egy magnézium- és szulfátionokból álló só. Tény, hogy a magnéziumionok létfontosságúak a szervezet működéséhez, és azokat szájon át fogyasztva számos probléma megelőzhető vagy kezelhető, de a „méregtelenítés” nem tartozik ide. Hogy a magnézium nyugtató, izomgörcsöket oldó, szívműködést befolyásoló hatása mennyire érvényesül, ha nem szájon át vesszük magunkhoz, mindössze magnéziumos vízben ülünk és fürdünk, kérdéses. A tudományos vizsgálatok alapján a magnézium nem szívódik fel a bőrön keresztül, még akkor sem, ha a só-koncentráció akkora, mint a Holt-tengerben, ahol lebegni lehet a sós vízben.

Tény, hogy a meleg, sós vízben fürdés és mozgás jót tesz az izmoknak, ízületeknek, legyen szó akár Epsom-sós, akár „csak” konyhasós vízről. Térd- és csípőízületi fájdalomnál, illetve csuklóízületi kopásos panaszoknál is jótékony hatású lehet a sós fürdők alkalmazása.
Mozgásszervi hatásain túl bőrgyógyászati hatások is köthetők a sós fürdőkhöz. A sós víz, legyen szó akár nátriumos, akár magnéziumos fürdőkről, puhábbá teszi a bőrt, elősegíti, hogy az elhalt felületi hámsejtek könnyebben eltávolíthatók legyenek, és a bőr megújulási folyamata észrevehetőbb legyen. A bőrgyógyásszal való egyeztetést követően olyan speciális kórképeknél is javasolt lehet a sós fürdők alkalmazása, mint az ekcéma vagy a pszoriázis (=pikkelysömör).
TUDTAD? A fürdővízhez adott szódabikarbóna, vagy kémiai nevén nátrium-hidrogénkarbonát, ami több fürdőkészítményben szerepel, kedvező hatású lehet a bőr vagy a körmök gombás fertőzései, valamint ekcémás panaszok esetén.

Hol vannak a hazai sók?
Noha Magyarország méltán híres világszerte a gyógyvizeiről, hazai eredetű fürdősókból meglehetősen szegényes a választék. Bár néhány fürdőhely (pl. a Bükfürdő) kínál sókat otthoni fürdés céljára, a drogériákban és gyógyszertárakban elérhető termékek jelentős része külföldi. Érdemes tanulmányoznod ezeknek a termékeknek az összetételét: alapvető összetevő általában a nátrium-klorid, amit néhány só és illatanyagok tesznek egyedivé.

Mitől rózsaszínű a Himalája só?
Só és só, fürdősó és fürdősó között is különbség van!
Attól függően, hogy honnan, melyik földrajzi területről származik egy só, más és más összetevők fordulnak benne elő, még ha csak nyomnyi mennyiségben is, amik hatását befolyásolhatják. Nem lényegtelen például a pajzsmirigybetegek szempontjából az, hogy egy adott sóban mennyi jód található.
A speciális sók kapcsán példaként hozható az egyesek által varázslatos hatással felruházott, mások szerint „közönséges só”-ként értékelt Himalája-só. Ez a só Pakisztán Punjab tartományából, a Himalája lábának területéről származik. A Himalája-só 98 %-ban konyhasó, azaz nátrium-klorid. A fennmaradó 2 % egyéb sókat, köztük nyomelemeket is tartalmaz. Ennek a speciális, változatos összetételnek köszönhető halvány rózsaszínű megjelenése, és az, hogy az íze is más, mint a „hagyományos” asztali sóé. A Himalája-sót változatosan használják fel, többek között fürdőadalékként is.

Holt-tengeri só
A sivatag közepén fekvő Holt-tengernek a legmagasabb a sókoncentrációja a Földön: tízszer nagyobb, mint más tengereké. Bár minden tengervíz tartalmaz nátriumot, kloridot és magnéziumot, a Holt-tenger vize 10-szer több kloridot, és 40-szer több magnéziumot tartalmaz, mint más tengereké. Emellett a brómkoncentrációja is magasabb.

fürdo1 nagyTöbb mint só
A tetszetős megjelenés, a kellemes illat és a kombinált hatás érdekében az aprított állapotában fehér színű konyhasót a gyártók egyéb, speciális összetételű sókkal, illóolajokkal, bőrápoló összetevőkkel elegyíthetik.

Problémákra szabott illatok
• Légúti fertőzéseknél, náthás vagy influenzás panaszoknál jóleső érzést ad és a légutak átjárhatóságának a javulásához vezethet a mentolos, eukaliptuszos illatú fürdők alkalmazása. A „meghűlés kezelésére” szánt, intenzív illatú fürdősók a hozzájuk adott borsmentaolajnak, eukaliptuszolajnak vagy fenyőolajnak köszönhetik kedvező hatásukat.
• Stresszoldásra, az elalvás és az átalvás elősegítésére általában levendulavirággal vagy levendula illóolajjal gazdagítják a fürdősókat; így születnek a lilás színű sók. A levendula illékony összetevői a meleg vizes fürdővízből belégzés révén jutnak be a szervezetbe, és fejtik ki igazoltan kedvező hatásukat.
• Az izom- és ízületi sérülések kezelésére árnikás fürdőkészítmények ajánlottak.
• Az izomgörcsök, kopásos ízületi fájdalmak és a reumatikus panaszok kezelésére a keringést fokozó, élénkítő, esetenként enyhe bőrvörösítő hatással is rendelkező fürdőadalékok javasolhatók: ilyenek a kámforos, ördögcsáklyás, rozmaringos vagy fahéjolajos szerek.

Hasznos tudnivalók sós fürdőkhöz
• A sós fürdővíz hőmérséklete ideális esetben 33 és 37 °C közötti.
• A sós vízben 12-20 percet javasolt eltölteni.
• A sós vízben kerülendő a szappanok használata,- azok a magas sótartalom miatt kicsapódhatnak.
• A sós fürdők hatásának a kulcsa fürdővízben lévő só-koncentráció. Minél töményebb a fürdővíz, annál inkább számolni lehet annak a bőrre vagy az ízületek funkciójára kifejtett hatásával.
• Sós fürdőt követően alapos tiszta vizes zuhanyozás javasolt, hogy ne maradjon a bőrön só, ami rákristályosodhat.
• Ha kiszáradásra hajlamos a bőröd, testápoló használata javasolt.
• Érdemes a patikákban, drogériákban vagy egyéb szaküzletekben megvásárolnod a fürdősókat. Az otthon, házilag illatosított, színezett, elegyített szereknél fennáll a veszélye annak, hogy nem lesz a megfelelő az összetevők aránya, ami akár bőrirritációhoz is vezethet.

Iszapfürdő a saját kádadban?
Az iszap nem más, mint finom szemcséjű kőzettörmelék, amelyben különböző ásványi anyagok és szervesanyag-maradványok is találhatók. Az iszap színe nagyon különböző lehet, a fehéres szürkétől a mélybarnáig terjed a skála, attól függően, hogy honnan származik, és milyen anyagok találhatók benne.
Az iszappal történő gyógyítás alapját a benne lévő ásványi anyag tartalom, az iszap nagy hőtároló képessége, illetve a rá jellemző lassú hőátadás biztosítja. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a kezelést jellemző melegségérzet mélyre, az izmokig és ízületekig terjedjen, ilyen módon ezek merevsége oldódjon, és a vérkeringés fokozása révén a gyulladásos folyamatok vegyületei minél hamarabb távozzanak az adott területről.
A meleg iszapban való megmártózás, noha nem a mindennapi rutin része, azoknál, akik ízületi kopásos panaszokkal küzdenek, vagy a térd-, csukló- vagy csípőízületek fájdalmára panaszkodnak, pozitív hatású lehet. Emellett gerincproblémáknál és köszvényes panaszoknál is jó eredménnyel járhat.

Elismert gyógyiszapok
Magyarországon hat államilag elismert gyógyiszap található, a Csongrád megyei Marosi gyógyiszap, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kolopi gyógyiszap, a Hajdúszoboszlói Városi Gyógyfürdő gyógyiszapja, a Zala megyei alsópáhoki „Georgikon” természetes tőzeg gyógyiszap és ugyaninnen a „Szent András” természetes gyógyiszap és az osztrák Felső-Ausztriai Szövetség Tartománybeli Neydharting gyógyiszap.
Ha otthoni iszapos kezelésre vágysz, akkor erre a célra iszapos fürdősókat vásárolhatsz, ilyenek például az Erdélyből származó, parajdi ősiszappal dúsított fürdőadalékok. Noha ezek nem teszik sáros tócsává a fürdőkádat, a víz leeresztése után is láthatóak szürkés nyomai a kádban, és remélhetőleg érezhetők kedvező hatásai a szervezetedben.

 

Dr. Budai Lívia PhD.
szakgyógyszerész

Forrás:
[1] What are the benefits of an Epsom salt detox? www.medicalnewstoday.com
[2] What is baking soda bath?; www.medicalnewstoday.com
[3] What is pink Himalayan salt? www.medicalnewstoday.com