aroma1Szeretjük az illatokat: hozzátartoznak a tavaszhoz, a virágok, a természet ajándékai. És persze tudjuk, hogy akár gyógyítani is képesek lehetnek, de mindenképpen segíthetnek enyhíteni kellemetlen tüneteinket.

Az illóolajokat már nagyon régóta használják a gyógyászatban. Itthon is sokan veszik elő a párologtatót, amikor orrdugulásra vagy rossz hangulatra panaszkodnak, és ma már a szülőszobákban is egyre többször kapnak helyet az aromaolajok. Hatékony és biztonságos is egyszerre a természetgyógyászatnak ez az ága, sokkal kevesebb mellékhatással, mint a gyógyszerek, és összességében olcsóbb is.
TUDTAD? A feketebors olaját ma már több helyen is használják, hogy segítsen a dohányzásról való leszokásban – a rágyújtás helyett sokaknak elég belőle egy szippantás, és el is megy a kedvük a cigarettától. Az aromaterápia az illóolajok segítségével képes fizikai, mentális, érzelmi és spirituális jóllétünkről gondoskodni.

A növények gyógyító illata
A Földön nagyjából 400.000 féle növény él, ezek közül egyelőre néhány ezerből készítenek illóolajat. Az első említések szerint már az ókori Perzsiában is használták az illatos orvosságokat, és a középkori Európa patikáiban is kaphatók voltak. Nálunk a rendszerváltás után volt tapasztalható egyfajta felfutásuk, majd sokan elkezdték a jógához, wellnesshez és spirituális irányokhoz társítani őket, és komolytalan megoldásnak tartani. Ez pedig hiba, mivel gyógyerejük több ezer év óta bizonyított. Nem véletlen, hogy egy sor kozmetikai és egyéb márka is alapanyagként használja a növények aromaolajait számtalan probléma ellen. {idozito}
De hogyan működnek?
Az illóolajok illatát belélegezve sokféle folyamat indul el a szervezetben. A szaglás a limbikus rendszerrel van kapcsolatban, az agyunknak azzal a területével, ami az érzelmekkel és emlékekkel kapcsolatos. A neurológiai teória szerint ez a szoros kapcsolat biztosítja, hogy az illat megérzése azonnal egy emléket, egy adott pillanatot képes felidézni. (Semelyik másik érzékünk nem képes erre ilyen hatékonyan.)
Egyes illóolajok mintha drogként működnének. A levendula, amit nyugtató hatásúként ismerünk, olyan összetevőkkel rendelkezik, amelyek az állatkísérletekben éppen olyan hatást váltottak ki, mint egy erős nyugtató. A narancs illóolaja csökkenti a gyerekek stressz szintjét. Egy kutatás szerint azok a magas vérnyomás értékekkel rendelkező felnőttek, akik a levendula, ylang-ylang, majoranna és neroli illatkeverékét szagolták, nagyobb mértékű nappali vérnyomás, és kortizol stresszhormon szint csökkenésről számoltak be, mint azok, akikkel szintetikus illatokat szagoltattak vagy akikkel semmit.
A borsmenta és eukaliptusz olaja javítja a sportteljesítményt, de a krónikus fájdalom ellen is hatásos lehet.
A legtöbb illóolaj otthoni használata teljesen biztonságos, akár egy párologtatóba, akár vivőolajjal keverve masszázshoz vagy fürdőhöz használjuk. Még a közvetlenül az üvegből szagolt vagy zsebkendőről párologtatott olaj is hatékony. Figyelnünk kell azonban arra is, hogy erőteljes hatásuk miatt például a háziállatokra veszélyes lehet a zárt térben való párologtatás.
FONTOS! Hígítatlan illóolajat soha ne kenj a bőrödre, és belsőleg se használd őket!

aroma2Fontos, hogy igazi legyen!
A drogériákban, boltokban könnyen kaphatunk különféle olajokat, keverékeket, de ezek nem mindig igazi aromaolajok! A laboratóriumokban előállított szintetikus olajok sajnos akár károsak is lehetnek az egészségre, ahelyett, hogy használnának. Viszont nyilván sokkal olcsóbbak, ezért sokféle termék is tartalmazza őket, ezeket jobb kerülni. A kozmetikumok, tisztítószerek, légfrissítők világában gyakran előfordulnak, ahogy az öblítők és más erőteljes aromájú anyagokban is. A hatásukra fejfájás, migrén és légzési nehézségek is jelentkezhetnek. Éppen ezért nem árt kerülni az illatosított gyertyákat sem, kivéve, ha valóban aromaolajtól kapták illatukat.
TUDTAD? Illóolajokat csak ellenőrzött, ismert gyártótól érdemes beszerezni, és az ár ebben az esetben jó indikátor, mivel előállításuk drága. Ha valami túl olcsó, az nem lesz igazi!

Kedvenc illataink
Menta
Felpörgeti a memóriát, éberré tesz, ráadásul a sportteljesítményt is javítja. Segíthet a tenziós fejfájás elmulasztásában, és sokan utazási rosszullétek ellen is használják. Illata a hányinger ellen is hatékony lehet.
Eukaliptusz
Csökkenti a gyulladásokat és segít az orrot szabaddá tenni, így a megfázás egyik legjobb ellenszere.
Levendula
A levendula illata csökkenti a stresszt és segíti az alvást.
Bergamott
A citrusfélékhez tartozik a bergamott, aminek jellegzetes illatát legtöbben az Earl Grey teából ismerik. Aromaolajának párologtatása jobb kedvre derít.
Narancs
A narancsolaj csökkentheti a stressz szintjét és a fájdalmat is. A mandarinnal együtt Amerikában gyakran használják szüléseknél, mivel még a hányinger ellen is hat és a szülés után segítheti az alvást, pihenést.

Illatokkal az allergia ellen?
Ha eljön a pollenek ideje, mintha mindenki tüsszögni kezdene. A szénanátha igen kellemetlen tüneteit is enyhíthetik az illóolajok.
• A levendula nyugtató és gyulladáscsökkentő hatása miatt hatékony az allergia ellen, ugyanis csökkentheti az allergia által kiváltott gyulladást és az orrnyálkahártya sejtjeinek megnagyobbodását.
Hogyan használd? Párologtasd, vagy keverd vivőolajba és tedd a fürdővizedbe.

• A szantálfa, tömjén és ravensara illóolajból készült keverék hatását vizsgálta az allergiás náthára egy tanulmány. A résztvevők arról számoltak be, hogy csökkentek az orrdugulással, orrfolyással járó tüneteik, és ezek a javulások máris hozzásegíthetnek egy jobb életminőséghez.
Hogyan használd? Párologtasd, vagy vivőolajjal keverve vidd fel a bőrödre.

• A teafaolaj talán a legerősebb gyulladásgátló hatású olaj, ami az allergiás tünetek ellen is hasznos lehet, azonban figyelni kell a használatával, mert maga is lehet allergén.

• A citrusfélék olaja az energiaszintet növeli és fokozza az éberséget – ez az allergiás tünetek által lenyomott hangulatnak is jót tesz. A citromolaj ráadásul csökkenti az orrdugulást, és tisztítja a légutakat.
Nagyon figyelj azonban arra, hogy a citrusfélék olaja fényérzékenyíti a bőrt. Ezért, ha külsőleg is használnád, ne menj napra, különben foltos lesz a bőröd. Inkább válaszd a párologtatást.

OLAJKEVERÉK ALLERGIA ELLENI BEDÖRZSÖLŐHÖZ
Add őket a bázisként szereplő kókuszolajhoz, és dörzsöld be vele a füled mögötti területet, máris javulhatnak a tünetek.
• 1 csepp borsmenta olaj
• 1 csepp eukaliptusz olaj
• 1 csepp levendula olaj
• 1 csepp bazsalikomolaj
• 3 ek kókuszolaj