celokA kudarcból tanulhatunk, ami kellemes mellékhatásnak tekinthető. De nyilván nem akarunk mindig kudarcot vallani. Lépj be a sikeres emberek körébe, tudd, mit akarsz, és érd el!

Az első maratonodra készülsz? Új üzletbe kezdenél vagy egy új nyelvet tanulnál meg meg? Egy nehéz vizsga áll előtted vagy fogyni szeretnél? Egy biztos, a célok kitűzése és elérése az egész életet strukturálja. Természetesen számítani kell arra is, hogy néha elakadunk a felé vezető úton. A félelem, a túl kicsi önbizalom megállíthat, a halogatás miatt lelassulunk. Nem véletlen, hogy sokan és régóta foglalkoznak azzal, hogyan is érhetjük el, amit akarunk. Azok szerint, akiknek nagy rutinjuk van a célok megvalósításában, fontos, hogy ne azt várjuk, hogy kiválasszanak valamire, hogy más meghívjon a sikerre. A lényeg, hogy ne adjuk át a kezdeményezést másnak. Ez ugyanis a mi kezünkben van. Persze ez sokkal egyszerűbbnek hangzik, mint amilyen valójában, de szerencsére szolgálhatunk ennél sokkal konkrétabb tanácsokkal is. 

Minden nap tegyél meg valamit, amitől tartasz
A kockázatvállalás sosem egyszerű, de ha egy kicsit is közelebb juttat a célodhoz, akkor bizony nem kihagyható. Lehet, hogy úgy tűnik, ez a mai kis lépés nem visz közelebb a nagy célhoz, de hidd el, az icipici megtett távokból lesznek a nagy távolságok. {idozito2}

Tanulj meg nemet mondani
Mindenki mindent szeretne, szinte elvárás, hogy mindenre igent mondjunk. De ha azt veszed észre, hogy az egyre növekvő teendőlista már túl sok időt és energiát igényel, akkor egész biztos, hogy nem segít közelebb kerülni a célodhoz. Éppen ezért nagyon oda kell figyelni, mire mondunk igent, és a nem mellett ki is kell tudni tartani.

Alakítsd ki a belső köröd
Az életedben részt vevő emberek nagyon is lényegesek a sikerek elérése érdekében. A környezeted hatása még az akaraterődnél is erősebb. Éppen ezért nézz alaposan körül, és szemléld meg az embereket az alapján, hogy vajon ők is kitűztek célokat, és azokért küzdenek? Segítenek, motiválnak téged is ebben? Vagy éppen visszatartanak? Ne a boldogtalan és sikertelen emberektől kérj tanácsot!

Szerezd be a jó dolgokat, és hagyd a többit
A szabadidőd eltöltésének módja segít a célod elérésében? Ha nem, akkor módosíts! Engedd el azokat az embereket is, akik nem töltenek fel energiával, inkább csak lehúznak. Nagyon fontos, hogy a szabadidő ne lemerítse a tartalékaidat. Találkozz olyanokkal, akik motiválnak, olvass, nézz hasonló dolgokat, így újabb eszközöket is szerezhetsz, amik előrevisznek az életben.

Írd le a gondolataidat
Gondolj csak bele, napi szinten mennyi információ jut el hozzád, és mennyit kellene megjegyezned! Tényleg mindent a fejedbe akarsz gyömöszölni? Inkább rendszerezd a gondolataidat, és minden vasárnap este vagy hétfő reggel írd össze a következő heti terveidet. Írhatod a naptáradba, a jegyzetfüzetedbe, de mindenképpen azt ajánljuk, hogy papírra, tollal csináld. Amikor ugyanis ezt teszed, egész másként működik az agyad, mintha csak bepötyögsz valamit a telefonodba. Ma nagyon divatosak az amerikai scrapbookhoz hasonló füzetek, naplók, amelyeket személyre szabhatsz, akár matricákkal, rajzokkal jelölve az egyes tevékenységeket. Így a tervezésben való elmerülés még jobban körvonalazza a heti idődet, amit aztán jobban számon is kérsz majd magadon. A listában szerepeljenek a munkák, az edzés, a programok a családdal vagy barátokkal. Mindenképpen tervezd bele a pihenés, kikapcsolódás idejét is.

celok bHatározd meg újra a félelmeidet
Sokan vannak, akik mintha magukat akadályoznák valamilyen félelem által abban, hogy céljukat elérjék. A félelem mintha történeteket írna a fejedben, amelyek mind arról szólnak, hogy valamit miért nem tudsz megtenni, miért nem fogadhatsz el egy lehetőséget, vagy hozod létre magadnak azt az életet, amit élni szeretnél. Ezért is fontos, hogy átgondold, mitől és miért félsz, és megszabadulj ezektől a bilincsektől.

Hozz létre egy bátorság-naplót
Félsz valamitől? Akkor is tedd meg, majd mindenképpen rögzítsd a tényt és az eredményt egy naplóban. Amikor legközelebb megállítana a félelmed, könnyebben nyúlhatsz vissza a korábbi, pozitív tapasztalatokhoz.

Soha ne add fel
Az igazán sikeres emberek titka, hogy egyszerűen nem adták fel. Ha megfelelően, félelem nélkül, de reálisan tűzöd ki céljaidat, akkor már tényleg csak az kell az elérésükhöz, hogy ne szállj ki a küzdelemből.

Pozitívan fogalmazd meg a célokat
Amikor valamit el akarsz érni, mindig figyelj arra, hogy ne negatívan fogalmazd meg, tehát ne azt mondd ki, hogy mit szeretnél elkerülni. Talán még nem is figyelted meg, de a legtöbb ember hajlamos nagyon sok negatív kifejezést használni, amelyek negatív irányba irányítják őket. Hogy ezzel ne vedd el a saját energiáidat, indulj a pozitív irányba.

Koncentrálj az útra, ne csak az eredményre
Közhelyes kijelentés? Pedig ezen állhat vagy bukhat minden! A célok kitűzésekor általában a végeredmény lebeg szem előtt, és az, hogy az majd milyen hatással lesz a mindennapokra. Persze ez pozitív és hasznos gondolat, de arra sem árt figyelni, hogy milyen lesz az eredményhez vezető út. Ha ezt is átgondolod előre, nem veszíted el a kedvedet, hiszen felkészültél a küzdelemre. Ráadásul menetközben is tudsz módosítani magán az elérendő célon, ha úgy érzed, szükséges.

Képzeld el azt, amire vágysz
A vizualizáció sokat segít abban, hogy a gondolatok megfelelő irányba haladjanak a cél eléréséhez. Ahogy elképzeled, hogy eléred a célt, pozitív energiával telítődsz, ami növeli a belső hajtóerőt, javítja a kedvet és így több energiát teszel majd az oda vezető útba.

Adj helyet az újnak
Mielőtt új célt tűzöl ki, tekintsd át, hogy eddig mit értél el. Nem árt azt sem átgondolni, hogy miben nem arattál sikert, és ennek kapcsán is megfogalmazni, hogy miért fordulsz más irányba most, és belátni, hogy a másik célt miért nem érted el. Olyan ez a folyamat, mint a nagy munka előtti rendrakás az asztalon: a tiszta, átlátható felület komoly energiákat ad.