Ha már fura lesz az idei karácsony, hozzuk ki belőle a legtöbbet a konyhában is.
Az adventi időszak kellős közepén vagyunk, hamarosan itt a karácsony. De addig még van időnk ráhangolódni az ünnepre.
Például kipróbálhatod a hagyományos magyar konyha legfinomabb ételeinek fitnesz változatát! Elő a fakanállal és csak bátran kezdj hozzá!
Azt nem állítanánk, hogy ez az év a legjobbak közé tartozik, de ha megpróbáljuk megtalálni benne a jó dolgokat is, kicsit könnyebb. Ez az ünnepekre is vonatkozik. Igen, idén nem gyűlhet össze a tágabb család, de a karácsony attól még nem marad el! És – ha úgy döntesz – idén lesz lehetőséged új dolgokat kipróbálni, vagy épp olyan ételeket elkészíteni, amelyekhez eddig nem volt bátorságod. Vagy energiád. Jövőre pedig megcsillogtathatod új tudományod!
Luca napján jobb vigyázni!
Az adventi időszak nemcsak a csendes elmélyülésről és a karácsony csodájának várásáról szól, olyan népi hiedelmek is kapcsolódnak hozzá, amit talán érdemes megfogadni. Ilyen december 13-a, Luca napja, amikor a nőknek tilos szinte minden munka! Ha ugyanis ezen a napon mosunk, főzünk, kötünk, fonunk, netán kenyeret sütünk vagy varrunk, a hiedelem szerint átok száll ránk, de minimum a megbolondulás vagy a kővé válás veszélye fenyeget! Szóval jobb, ha inkább lazítunk, pihenünk, annak tudatában, hogy erre komoly, mi több igazolt okunk van!
Kölcsönt adni sem szabad e napon, mert akkor vagyonunk a boszorkányok kezére juthat!
Boszivadászat indul!
Luca napján kezdik összerakni a kilencféle fából álló Luca-székét, aminek 24-e éjfélre el kell készülnie. A babona úgy tartja, hogy ha ezt a széket magunkkal visszük az éjféli misére, ráállunk és körülnézünk róla, megláthatjuk az emberek közé vegyült boszorkányokat.
Ha kikel a mag, gazdagság vár!
Luca búzáját is e napon kell elvetni egy cserépbe, de ennek már jóval kellemesebb oka van. Ha ugyanis a búzaszemek kizöldellnek karácsonyig, a következő évben nagy bőség vár a házra és lakóira!
Még van egy kis időnk a böjtre is!
Mivel az ünnepek alatt és a tél további részében többnyire tartalmas ételeket fogyasztunk – ez régi evolúciós örökségünk, hiszen a hidegben több energiára van szükségünk az életben maradáshoz – érdemes könnyű böjtöt tartani a nagy trakta előtt. Ugyan sokak számára a böjtölés egyet jelent a koplalással, a hagyományos adventi változat sokkal inkább a megtisztulásról szólt testileg és lelkileg is. Ha nem is tartjuk a régi szokásokat, a könnyű, növényi alapú étrend mindenkinek jót tesz, akkor is, ha nem vegán vagy vegetáriánus, hiszen felgyorsítja az anyagcserét, segíti az emésztést és még fogyhatunk is vele, ha kell. A régi magyar konyha ráadásul kifejezetten támogatja a böjtölést, hiszen rengeteg olyan ősszel termő és télálló, szezonális zöldséget tartalmaz, amelyek nemcsak a vitaminok és rostok bevitelét biztosítják, de remek fehérjeforrásnak is számítanak! A cékla, a sütőtök, a babfélék, a lencse, a sárgarépa, a kelbimbó, a különböző hagymafélék, a lila- és fehérkáposzta –a savanyított változata is! – és a néhány éve, a hazai boltokat és háztartásokat meghódító édesburgonya és csicseriborsó mind olyan alapanyag, amelyekből különleges fogások készíthetőek. Ráadásul mindet megvásárolhatod a piacon is!
Fitt.tipp: Ha eddig még a szupermarketekben vetted meg az alapanyagokat, mindenképpen érdemes ellátogatnod a helyi vagy egy termelői piacra, hidd el, egészen más világ. Olyan atmoszférája van, amibe igazán bele lehet szeretni! Ráadásul, ha közvetlenül őstermelőktől vásárolsz, egyrészt mindig szuperfriss terményekhez jutsz, másrészt a környezetet is tehermentesíted, hiszen max. 100 km-es távolságból kerül a zöldség az asztalodra.
A karácsony az asztalon is ünnep
A hétköznapokban hajlamosak vagyunk kissé háttérbe szorítani a fantáziadús főzést, ami nem csoda, hiszen a munka és az otthoni teendők mellett nem biztos, hogy a saját konyhánkban is elő akarjunk adni egy egyszemélyes gasztro show-t. Ezzel nincs is semmi baj, amíg oda tudunk figyelni arra, hogy egészséges és tápláló ételek kerüljenek az asztalra. Az ünnepek idején azonban mindenki szeretne egy kicsit kitenni magáért, különleges finomságokat tálalni, elkápráztatni a vendégeket és a szeretteit. A hagyományok ilyenkor előtérbe kerülnek, de szerencsére a gasztronómia rugalmas dolog, a régi recepteket anélkül lehet modernizálni, hogy az élvezeti értékük csökkenne. Egy-két apró trükk kell csak néha, hogy kevesebb szénhidrát kerüljön az ételbe és máris kész a fitnesz változat.
Bajai halászlé
Hogy miért ez a legjobb választás kezdő halászlé főzőknek? Mert nem kell hozzá túl sok hozzávaló és nem kell átpasszírozni a halhúst sem! Ez a recept ráadásul így eredeti formájában is tökéletes, mert nincs benne se cukor, se liszt, leszámítva a tányérokban feladott gyufatésztát, mely így opcionális.
Hozzávalók:
- 2-2,5 kg megtisztított ponty,
- 3 nagy db vöröshagyma,
- 4 evőkanál édes kalocsai pirospaprika,
- 2-2,5 liter víz,
- 1 evőkanál paradicsompüré vagy 1 dl száraz vörösbor,
- 4-5 db cseresznyepaprika (erős!),
- só
- 1 csomag gyufatészta
Elkészítése: Az alaposan megtisztított pontyot (pontyokat) kb. 5 mm-enként beirdaljuk (azaz 3-4 mm mély bemetszést végzünk a hal húsába), felszeleteljük, és darabonként besózzuk, úgy, hogy az irdalások közé is megfelelő mennyiségű só kerüljön. Legalább 2-3 órát hagyjuk állni. (Főzés közben sót nem, vagy csak minimális mennyiségben kell a léhez adnunk!)
A halikrát, tejet nem sózzuk.
A vöröshagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, vagy húsdarálón ledaráljuk, és a fazék aljára tesszük. A hagymára ráöntjük a vizet és erős tűznél felforraljuk. A forrástól számított 5 perc elteltével belehelyezzük a halszeleteket. Miután ismét felforrt, rászórjuk a pirospaprikát, a cseresznyepaprikát. 8-10 perc múlva rátesszük a paradicsompürét vagy a vörösbort – amely a halhús szétesését hivatott megakadályozni – valamint a belsőségeket.
A halhús forrásától számítva 30-40 perc szükséges a halászlé elkészültéig.
Közben sós vízben kifőzzük a tésztát.
A halszeleteket külön tálcára tesszük, a halászlét pedig a tésztára öntve vagy külön tálban (ízlés vagy inkább megszokás szerint) tálaljuk.
Könnyű töltött káposzta sütőben
A töltött káposzta igazi, hagyományos karácsonyi étel.
Hozzávalók:
- 50 dkg darált pulykamell
- 8 savanyított káposztalevél
- 40 dkg savanyú káposzta
- 2 közepes fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 20 dkg hántolt köles
- 1 tojás
- 1 szál füstölt kolbász
- 1 mokkáskanálnyi só és bors
- 1 húsleveskocka
- 1 paprika
- 1 paradicsom
- 1 dl olívaolaj
Elkészítése: A húsleveskockát 1 liter vízben felforraljuk, félpuhára főzzük benne a kölest. Miután lecsepegtettük, összekeverjük a darált pulykahússal, a kolbász felével, amit apróra vágtunk, a tojással, egy fej lereszelt vörös- és 1,5 gerezd fokhagymával, valamint a só és bors felével.
Ezt a tölteléket nyolcfelé osztjuk és egy-egy savanyított káposztalevélbe csomagoljuk a kis adagokat. A maradék hagymát és fokhagymát olívaolajon üvegesre pároljuk, majd egy hőálló edényben/sütőtálban hozzáadjuk a savanyú káposztát, a kolbász másik felét, a paprikát és a paradicsomot félbevágva és felöntjük 3 dl vízzel. Rárakjuk a keverékre a töltött káposztákat és előmelegített sütőben, 180 fokon, hőlégkeverésen 30 perc alatt készre sütjük. Tálaláskor zsírszegény tejfölt szedünk a tetejére.
Majdnem cukormentes brownie
A brownie az a sütemény, amit egyszerű elkészíteni, bármilyen apróság még jobban fel tudja dobni és mindenki imádja. Kell ennél több? Ez a brownie szinte teljesen cukormentes, hiszen csak annyi cukrot tartalmaz, amennyi az étcsokoládéban van és lisztből is a lehető legkevesebb kell bele.
Hozzávalók:
- 125 gr vaj
- 50 gr teljes kiőrlésű liszt
- 100 gr őrölt mandula
- 170 g étcsokoládé
- 200 gr diabetikus meggybefőtt
- 100 gr édesítő
- 3 db tojás
- 2 ek cukrozatlan kakaópor
- 1 tk vaníliaaroma
- csipet só
Elkészítése: A vajat és a csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk, a tojásokat habosra verjük, majd minden alapanyagot – a meggybefőtt kivételével – óvatosan összekeverünk. Egy tortaformát kibélelünk sütőpapírral, vagy kivajazunk, és beleöntjük a tésztát. Ekkor oszlatjuk el rajta a lecsöpögtetett, magozott meggybefőttet. Előtte azért ellenőrizzük, hogy biztosan egyikben se legyen mag, mert nagyon kellemetlen ráharapni! Előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 25 percig sütjük, de mindig végezzünk tűpróbát!
Ismerj meg még több új ízt!
Aki teheti, rendelje házhoz kedvenc ételeit a kedvenc éttermeiből, hiszen ezzel nemcsak jót ehet, hanem jót is tehet. A rendeléssel mindenki segíthet az éttermeknek abban, hogy talpon maradhassanak a jelenlegi nehéz helyzetben, és a koronavírus járvány elmúltával is újra ki tudjanak nyitni.
A megjelenés a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával jött létre.
(x) Támogatott tartalom