Szilveszteri ételekkel varázsolhatunk boldog új évet
Az év utolsó éjszakája a világ minden táján a mulatságról szól és arról, hogy magunk mögött hagyjuk az elmúlt 365 nap minden búját, baját. Idén erre különösen nagy szükségünk van. Néhány régi hagyományt is segítségül hívhatunk a boldog új évért.
Régi hiedelem, hogy minden, amit az óév utolsó perceiben és újév napján teszünk, meghatározza a következő évünket. Éppen ezért néhány dolog ekkor is tiltott, csakúgy, mint advent és karácsony idején. Az egyik – és talán legfontosabb -, hogyha a szemetet nem vittük ki Szilveszter napján, akkor annak bizony a lakásban kell maradnia január elsején. Ha ugyanis kidobjuk, a szerencsénk is azon az úton távozik mellőlünk. A másik régi tilalom a nőkre – és a haszonállatokra – vonatkozott, semmiféle munkát nem végezhettek! Tilos volt mosni, varrni, teregetni. Aki ezt megszegte, a saját családját sodorta veszélybe! Természetesen az újév napján a veszekedés is tilos volt, mert a viszálykodás kitartott volna egész évben. Ez a nap tehát a békéről és a pihenésről szólt.
Induljon az év tiszta lappal!
Szilveszter éjjelén szinte mindenki megfogad valamit, amit aztán vagy betart, vagy nem. Arra azonban a fogadalom mindenképpen jó, hogy belássuk, miben hibáztunk az elmúló évben, min kell változtatnunk, hogy jobb legyen az életünk. Azért a pezsgővel csak óvatosan, durva macskajajt tud okozni!
Az év utolsó éjjelén pillants a jövőbe
Annak idején fontos volt előre tudni, hogy melyik hónapban mennyi eső lesz, hiszen a termés függött az időjárástól. Hogy ezt kiderítsék, elődeink az év utolsó éjszakáján a jó öreg fokhagymához fordultak segítségért! 12, nagyjából egyforma gerezdet tettek ki az asztalra – egy-egy hónapnak elnevezve – és mindegyikre egy kis sót raktak. Az a gerezd, amelyiken reggelre a só átnedvesedett, esős hónapot jósolt.
fitt.tipp: Ezt a módszert érdemes bevetni manapság is, hiszen nem árt előre tudni, hogy a nyaralásra bikinit vagy esernyőt kell-e magunkkal vinni majd.
Szintén a jövőbe látást segítette annak idején az ólomöntés. Ilyenkor a családtagok apró ólomdarabkákat olvasztottak meg a gyertya lángjánál, majd hideg vízbe öntve megfigyelték a kialakult formákat és ebből következtettek arra, mi vár rájuk a következő évben. Nagy jelentőséget kaptak a szilveszteri álmok is, hiszen úgy tartották, hogy ezek előre vetítik az eljövendőt.
fitt.tipp: Ugyan, kreatív boltokban néha lehet kapni – a valódi ólomnál kevésbé mérgező – „ólomöntő” készleteket, ha jósolni szeretnél, válaszd inkább a biztonságosabb, viaszos módszert. Az olvadt viasz ugyanúgy megszilárdul a hideg vízben, mint a forró fém.
Zajongás űzi el a rossz szellemeket
A szilveszteri hangzavar hagyománya is régre nyúlik vissza, amikor síppal, dobbal, kereplővel hangoskodtak az emberek az óév utolsó éjjelén annak érdekében, hogy a rossz szellemek elkerüljék őket és az új esztendőt.
Vigyázz, kit engedsz be az ajtón újév napján!
Bár 2020-at nem pezsgő házibulikkal és nagy mulatozásokkal zárjuk, nemcsak a járványhelyzet miatt fontos vigyázni azzal, ki látogat meg először az új esztendőben. Ha ugyanis férfi áll az ajtód előtt január 1-jén, akkor szerencsés év vár rád, míg, ha nő a látogatód, balszerencsét hoz.
Az sem mindegy, mit és hogyan eszel szilveszterkor!
A karácsonyi ünnepkörhöz hasonlóan, az év utolsó napján is vannak olyan ételek, amelyeket jobb kerülni, ha nem szeretnénk peches új évet. A csirke és a pulyka miatt elszállhat a szerencsénk, a vadak elszaladhatnak vele, míg a rákfélék fogyasztása is tilos, hiszen azok hátrafelé járnak. A malachús viszont kifejezetten ajánlott étel, hiszen a kis turcsi orrú kiássa a szerencsét akár a föld alól is. A hagyományos, újévi, lencséből készült ételek pedig sok pénzt hoznak a házhoz.
fitt.tipp: Ha nem szereted a lencsét, bármilyen hüvelyes – sőt a köles és a rizs is – jó ahhoz, hogy gazdagságot hozzon.
A régi hiedelmek szerint érdemes némi maradékot hagyni a tányérokon, mert ez biztosítja, hogy ne kelljen nélkülöznünk a következő évben sem. Mutatunk néhány receptet, amivel biztos a siker, ráadásul minden hozzávalót beszerezhetsz a hazai termelőktől, ezzel is boldogabbá téve az ő új évüket!
Zöldségmártogatós
Igen, tudjuk, hogy ez egy végtelenül egyszerű előétel, de ha a család nem bírja kivárni, míg elkészül a malacsült, erre nyugodtan rájárhatnak. Mivel alig tartalmaz kalóriát, a hasukat sem csapják el és a zöldségek rengeteg vitamint tartalmaznak.
Hozzávalók (ízlés szerint)
kígyóuborka
sárgarépa
zellerszál
kaliforniai vagy kápia paprika
2 kis doboz joghurt
1 gerez fokhagyma
csipet só
Elkészítése
A zöldségeket felcsíkozzuk, a joghurtba belekeverjük a sót és a szétpréselt fokhagymát. Poharakban szervírozhatjuk a színpompás falatokat.
Malacsült
Sokan csak egy-egy darab bőrös malachúst vesznek, mondván, ez is meghozza a szerencsét, de az igazság az, hogy nem így van. A hagyomány ugyanis úgy tartja, hogy csak akkor hat a varázslat, ha a malac füle, lába és farka is a tálon van. Ha viszont valaki nem babonás, egy nagyobb darabból finom fogás készíthető.
Hozzávalók
1,5-2 kg bőrös malachús
0,5 l barna sör (gluténérzékenység esetén figyeljünk arra, hogy gluténmentes legyen!)
25 dkg szalonna
1 ek só
1 kk bors
Elkészítése
A malachús bőrét keresztben és hosszában is bevagdossuk – a szalonnarétegig – majd bedörzsöljük az egészet sóval. 2-3 órán át állni hagyjuk. A szalonnát bőréig felkockázzuk (maradjon egyben) és a tepsibe tesszük, majd ráfektetjük a malachúst bőrével lefelé és hozzáöntünk a barna sörből 2 dl-t. A 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük és 30 percen át sütjük. Ezután kivesszük, a sütőt letekerjük 160 fokra, és míg hűl, a húst a kisült zsír és a sör keverékével meglocsoljuk, majd egy löttyintésnyi friss sört öntünk hozzá. Miután ismét betoljuk a húst a sütőbe, a locsolgatást 10-15 percenként megismételjük, hogy a hús ne száradjon ki. Mikor porhanyóssá sült, megfordítjuk és pirosra, ropogósra sütjük a bőrét, néha meglocsolva. Szeletelés előtt 30 percen át pihentetni kell a malacsültet, hogy a szaft ne távozzon belőle a felvágás során és mindvégig tökéletes maradjon.
Lencsesaláta
Ez az étel, azon kívül, hogy gazdagságot hoz, előre elkészíthető és megnyugtatja a gyomrot is (ha szükséges).
Hozzávalók
30 dkg vörös lencse
fél citrom lereszelt héja
1 db babérlevél
1 kk só
Az öntethez
3 dl hideg víz
3 ek almaecet
2 ek olaj
2 ek porcukor vagy annak megfelelő édesítőszer
csipetnyi só
1-2 fej lilahagyma
1 csokor snidling
Elkészítése
A lencsét egy éjszakán át hideg vízben áztatjuk. Leszűrjük, majd kis lángon annyi vízben rakjuk fel főni, amennyi bőven ellepi. Citromhéjjal, sóval és babérral ízesítjük a főzővizet. Ha elkészült, leszűrjük, leöblítjük és egyszerűen összekeverjük az olajból, porcukorból és sóból, valamint vízből készített salátaöntettel. Ezután a felszeletelt hagymaféléket is hozzáadjuk a salátához – de ez akár el is hagyható. Minimum 2-3 órán át érdemes pihentetni, hogy összeérjenek az ízek.
Az sem baj, ha nincs kedved a konyhában sürgölődni
Hosszú volt ez az év és teljesen érthető, ha nem akarsz nekilátni a malacsültnek, inkább a könnyebben elkészíthető ételeket vállalod csak be otthon. Szerencsére ekkor sem kell lemondanod a szerencsét hozó falatokról, hiszen könnyen megrendelheted ezeket kedvenc éttermedből. Ezzel egyszerre ehetsz és tehetsz jót, hiszen ezzel segíthetsz abban, hogy az éttermek a koronavírus járvány után is kinyithassanak és addig is talpon maradjanak!
A megjelenés a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával jött létre.
(x) Támogatott tartalom