AMCA sertéshús sokáig száműzött volt a mindennapok asztaláról, de több kutatás is bebizonyította, hogy az egyik leghasznosabb húsféle, amit a vegyes táplálkozás követői fogyaszthatnak.
Ahhoz, hogy táplálkozásunk kiegyensúlyozott legyen, nemcsak zöldségekre, gyümölcsökre és gabonafélékre van szükségünk, de az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet legfrissebb ajánlása szerint 2-3 egység húsra is. A sertéshús pedig nemcsak sokoldalú alapanyaga a magyar és nemzetközi konyhának, de vitamin-, nyomelem és ásványi anyag, valamint aminosav tartalma sok húsfajtáénál magasabb!
De ne csak emiatt tegyük a kosarunkba, hanem azért is, mert kevés olyan húsféle létezik, amelyiket olyan sokféleképpen lehet elkészíteni, mint a sertéshúst.

 

Minden jót tartalmaz a sertéshús
A vas főleg a nők számára létfontosságú, hiszen sokuk a menopauza előtt akut vashiányban szenved, gyakran úgy, hogy nem is tud róla, hiszen ezt az elemet a szervezetünk nem tudja előállítani, mindig kívülről kell pótolni. Pedig a vashiány hajhullást, gyenge immunrendszert, fáradékonyságot, koncentrációs zavart okozhat. A vörös húsok – mint például a sertéshús – kiemelkedő vastartalommal bírnak, így már csak ezért is érdemes fogyasztani belőlük rendszeresen.

Aminosavak
Az esszenciális aminosavakat – a vashoz hasonlóan – sem tudja előállítani az emberi szervezet, pedig a helyes működéséhez nagy szüksége van ezekre a vegyületekre. A sertés- és más vörös húsoknak már 50 grammjának elfogyasztása is fedezi egy felnőtt ember napi esszenciális aminosav-igényét, valamint fehérjeszükségletének 20%-át.

B-vitaminok
A B-vitaminok sokféleképpen támogatják egészségünket. Nemcsak normalizálják a fehérje- és zsíranyagcserét, de védik az idegrendszert – ezáltal javítják a stressztűrő képességünk -, támogatják a vérképződést, és az erős immunrendszert. Ráadásul a család egyik tagja, a B12-vitamin különösen speciális helyzetben van, mivel kizárólag állati eredetű élelmiszerek tartalmazzák. A B12 nemcsak a felnőtteknek, de az idős embereknek is nagyon fontos, hiányában idegrendszeri zavarok jelennek meg és egyes kutatások a vitaminhiányt összekötik az aggkori elbutulás kialakulásával is.

Ezen alkotóelemeken kívül a sertéshús megfelelő mennyiségű nátriumot, kalciumot és cinket tartalmaz, olyan mennyiségben, hogy a gyermekek fejlődő szervezetét is támogassa. Mindemellett 10 dkg sovány disznóhús koleszterintartalma feleannyi, mint ugyanannyi csökkentett zsírtartalmú vajnak.

Az egész családnak való
Ezek a tulajdonságok nem a szerencsének köszönhetőek, hanem annak, hogy hazánkban nagy gonddal válogatják ki a tenyészthető sertésfajtákat és a számukra összeállított táplálék is magas minőségű azért, hogy a magyar sertéshús minősége mindig kifogástalan legyen. Ez alapján kimondható, hogy az egészséges táplálkozást támogató sertéshús rendszeres fogyasztása Jó a gyereknek, jó a felnőttnek, és jó az idős korosztály számára is!

Főzve, sütve, grillezve, rántva, gombóccá formálva AMC mangalicahús02
A sertéshús olyan sokoldalúan felhasználható, hogy a család minden tagja megtalálja benne azt, ami az ínyére való. A világ minden táján, Európától kezdve, Amerikán át, Ázsiáig, mindenfelé minden nemzetnél megtalálhatóak a disznóhúsos ételek. Néhány szabályt kell csak betartani ahhoz, hogy biztonságosan elkészített, egészséges, finom fogások kerüljenek az asztalra!

Tedd!
A hússal való foglalatoskodás előtt és után alaposan mossunk kezet.
A vásárlás után a húsokat a hűtőben, elkülönítve, 0-5 oC -on tároljuk, vagy dolgozzuk fel minél előbb.
Figyeljünk a csomagolt húsok, húskészítmények jelölésére (ne legyen áthúzva, átragasztva). magyar nyelven is szerepelnie kell az információknak.
Darált húst csak megbízható helyről vegyünk, vagy magunk daráljuk le otthon, és egy napon belül dolgozzuk fel.
A pácolt húst is hűtőszekrényben tároljuk!
A húsokat hőkezelés előtt alaposan tisztítsuk meg, vágjuk le az inakat és a felesleges zsíros részeket.
A húsokat alaposan hőkezeljük, egyben sült húsoknál a húsok belseje 75 oC felett legyen.
Köretként a szokásos rizs/sült krumpli helyett válasszunk nyers salátákat, párolt zöldségeket vagy gabonaféléket (pl. bulgur, köles, kuszkusz, árpagyöngy). A húsféléket mindig megbízható helyről (pl. hentesüzlet, piac) szerezzük be, csak hűtőpultban lévő terméket vegyünk, olyan helyről, ahol az eredetét igazolni tudják.
A megmaradt húsételt mielőbb tegyük hűtőbe, mert szobahőmérsékleten 2-3 óráig, hűtve 1-3 napig tárolható biztonságosan, a maradékot evés előtt, azonban mindig forrósítsuk fel!

Ne tedd!
A nyers hús mosására, szeletelésére, tárolására használt eszközöket, edényeket ne használjuk kész ételekhez.
Sérült előre csomagolt terméket ne vegyünk meg!
Ha a húsok szaga, állaga nem megfelelő, vagy a színe eltér az átlagostól, inkább ne vásároljuk meg.
Lejárt szavatosságú, akciós hústermék ne kerüljön a kosarunkba!
Hőkezelés során ügyeljünk arra, hogy a hús ne száradjon ki;

amc logo allo magyar

 

Egy finom reggeli, ínycsiklandó ebéd, kényeztető vacsora, vagy épp egy ünnepi asztal fogásai között méltó helye van a hazai sertéshúsnak, hiszen az év bármely szakában sokoldalúan elkészíthető és a vegyes táplálkozás egyik legegészségesebb húsféléje. Egyben az egyik legbiztonságosabb is, hiszem az Afrikai Sertés Pestis fertőzés ártalmatlan az emberi szervezet számára. Ha ezzel kapcsolatban további információkra lenne szükséged, kattints ide és tudj meg mindent erről a dologról!
https://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis

 

fitt.promóció (X) – Támogatott megjelenés