Ahogy öregszünk, úgy válik egyre nehezebbé a fogyókúra – ezt mindenki tudja. De azzal már sokkal kevesebb ember van tisztában, hogy egyes rossz szokások életkortól függetlenül nehezítik meg a súlyvesztést. 

 

Abban minden szakértő egyetért, hogy sosincs késő rendezni a testsúlyunkat, hiszen a túlsúly minden életszakaszban negatívan befolyásolja az egészségünket. Nemcsak magas vérnyomást, inzulinrezisztenciát, diabéteszt vagy koszorúér-betegséget, de akár stroke-ot és ízületi gyulladást, valamint máj-, epe- és hormonális problémákat, sőt, meddőséget is okozhat az elhízás. Nem csoda, hogy minden szakértő azt javasolja, tegyünk meg mindent azért, hogy ezt a helyzetet elkerüljük, vagy épp kezeljük helyes életmóddal, sporttal és egészséges táplálkozással. Van azonban néhány dolog, ami lelassítja, sőt, akár lehetetlenné is teszi a hatásos fogyókúrát, függetlenül attól, hogy 20 vagy éppen 40 éves az ember lánya. 

Saját testünk teszi nehezebbé idővel a fogyást

Rengeteg nőtől hallottuk, hogy húszéves korukban elég volt kihagyniuk egy-két vacsorát és máris laposabb lett a hasuk, akár edzés nélkül is. Ugyanők azok, akik két évtizeddel később már azt vették észre, hogy komoly diétát és edzésprogramot kell tartaniuk, ha 5 kilótól akarnak megszabadulni. E változás oka nem más, mint a bazális anyagcsere (BMR) vagy másnéven alapanyagcsere lelassulása, ami körülbelül 18 éves korunkban kezdődik el. A bazális anyagcsere során a test a létfenntartáshoz szükséges működés során használja fel a bevitt kalóriát. A kutatók úgy tapasztalták, hogy egy átlagos életet élő, ülőmunkát végző ember esetében, az energia felhasználásának 60-80%-a ezen a szinten zajlik, a maradékon osztozik a fizikai aktivitás és a táplálék lebontásának energiaszükséglete. Ugyan a nagyobb izomtömeg több energiát éget el – akár üldögélés közben is -, de ezt nehezebb is folyamatosan szinten tartani, és ahogy öregszünk, úgy csökken ez is. Hogy ezt elodázzuk, rendszeresen edzeni kell, ezzel is elősegítve a normál testsúly megtartását, illetve a túlsúly leadását. Bármikor is vágjunk bele – akár 50 év felett is -, mindig pozitív hatással lesz szervezetünkre. Ehhez azonban kitartás kell és néhány rossz dolog kizárása az életünkből. {idozito5}

Az alkohol nem csak öl, butít, de hizlal is

Sokan egy nagy pohár borral lazítanak esténként. Ez a szokás sok magazin szerint roppant trendi, hiszen például a vörösborban rengeteg polifenol, illetve antioxidáns van, amelyek pozitív élettani hatása megkérdőjelezhetetlen. Az alkohol azonban mindemellett rengeteg felesleges, üres kalóriát tartalmaz, ami akár egy teljes edzés hatását képes semmissé tenni. Ráadásul nagyon könnyen függőséget okoz, és máris többet fogyaszt belőle a kelleténél az ember. Ha fogyni szeretnél, akkor a legjobb kezdés, ha lemondasz az esti poharazgatásról. Nem azt mondjuk, hogy egy barátokkal töltött estén sem kortyolhatsz el egy-két pohár bort vagy koktélt, de inkább válassz egy hűvös fröccsöt, így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad! 

Válaszd ki a kedvedre való sportot, ne erőlködj

Sokak szerint a futás a lehető legjobb sport, hiszen növeli az állóképességet és fogyaszt is, de nem mindenki rajong ezért a mozgásformáért. Nincs is ezzel semmi baj. A testsúly kordában tartására ugyanis minden, rendszeresen végzett sporttevékenység alkalmas. Legyen szó konditermi edzésekről, nagy, tempós sétákról, táncról vagy éppen jógáról, netán az esti filmet félbeszakító reklámszünetek alatt történő helyben futásról, a lényeg, hogy örömmel végezd a gyakorlatokat. Ha utálod, amit csinálsz, nem fogsz elég energiát belefektetni és idővel akár el is szabotálhatod is az edzéseket. Ha viszont megtalálod a neked való mozgásformát, azt mindig élvezettel fogod csinálni. 

Add ki magadból a stresszt

A stressz kikészít. Ez nem egy hangzatos mondás, valóban így van. Terheli a szíved, a tüdőd, az érrendszered és az immunrendszered is. Ráadásul a stresszhormonok elősegítik a hízást is, hiszen hatásukra felborul az anyagcseréd és megemelkedik a vércukorszinted is. Ahhoz, hogy ezt elkerüld – ha már a munkahelyeden és a mindennapokban téged érő stresszt nem lehet – érdemes minden nap egy nagyobb sétát tenni vagy elsajátítani azokat a meditációs, stressz kezelési technikákat, melyek segítenek ellazulni, feldolgozni a problémákat. 

Egyedül nem mindig megy

Ahhoz, hogy sikeres legyen egy fogyókúra vagy életmódváltás, támogatásra van szüksége az embernek. Mindenkinek. Ez a támogatás lehet egy zárt csoport a legnagyobb közösségi oldalon, ahol meg tudjátok beszélni a felmerülő nehézségeket és ötleteket adhattok egymásnak arra, hogyan lendüljetek át rajta. Ha egyiküket megkéred, hogy menjen veled bevásárolni, sokkal tudatosabban fogsz arra figyelni, hogy egészséges élelmiszereket vásárolj, de akár – az internet segítségével – közös edzést is tarthattok magatoknak. Ugyanilyen erővel bír a család és a barátok támogatása. Ha elérted a fogyókúrád egy-egy részcélját, ünnepeljétek meg együtt, hogy ők is részesüljenek az örömödből. Ha látják, hogy valóban elszánt vagy és nem csupán egy újabb fellángolás az életmódváltás a részedről, sokkal lelkesebben és többet fognak neked segíteni a jövőben!

Felejtsd el az irreális célokat

Valószínűleg nincs olyan ember a földön, aki ne akarta volna gyorsan „letudni” a fogyást. Ez főként azoknál jelenik meg, akik az életmódváltást egyfajta gyorsvonatként képzelik el, amire egyszerűen felpattannak, majd – ha már elérte a célját – amiről le is szállhatnak bármikor. Ők azok, akik egy-két hónap alatt le akarnak adni 10-15 kilót, majd a sikertelenség láttán feladják idejekorán a küzdelmet a túlsúly ellen. Az egészséges és biztonságos fogyás heti 0,5-1 kg általában, ezt felgyorsítani nem érdemes, mivel ekkor már nemcsak a testzsír csökken, de akár az izomszövetből is veszítünk, illetve főként víz távozik a szervezetünkből. Állíts fel inkább részcélokat, ha az elsőt eléred, jöhet a második, majd a harmadik és így tovább. Ezzel a módszerrel mindig motivált maradsz, hiszen látod a saját fejlődésedet.