Ne engedd, hogy megbénítsa az életed a vélt problémákon való rágódás

 A Covid-19 bizonytalanná tett mindent, amit korábban normálisnak tartottunk. Ez a bizonytalanság sokakat aggodalommal tölt el, ami – ha teret adsz neki – maga alá gyűrhet. Valamilyen szinten mindenkit aggaszt a pandémia, amely már bő egy éve tart. Ez nem meglepő, hiszen olyan gyorsan követik egymást az ezzel kapcsolatos események és információk, hogy néha követni is nehéz őket, néha ellent is mondanak egymásnak. 

Amikor aggódni tényleg rossz

Az aggodalom nem más, mint annak képessége, hogy el tudunk gondolkodni olyan dolgokon, melyek a jövőben fognak megtörténni. Ez az előre gondolkodás nagyon hasznos, hiszen a segítségével fel tudunk készülni sok mindenre és lehetőséget kapunk arra, hogy kiötöljük időben a megoldást a problémára. Ha azonban ez átfordul abba, hogy a lehető legrosszabb forgatókönyv jár csak az eszünkben és úgy érezzük, nem tudunk majd vele megbirkózni, akkor az aggódás olyan méreteket ölthet, amely már átveszi felettünk a hatalmat, azon minél gyorsabban változtatni kell. Ez az állapot ugyanis nemcsak időt és energiát vesz el tőlünk, de egyrészt nem tudunk objektíven gondolkodni a lehetséges megoldásokon, másrészt akár egészségügyi problémákat, szorongást, álmatlanságot, akár pánikbetegséget is okozhat. Ezt megelőzendő – vagy éppen a kezelése érdekében – érdemes bevetni néhány praktikus módszert arra, hogy eltereljük a figyelmünket, hiszen annyi dolgunk van, amit meg kell oldani, nem tölthetjük az egész napunkat aggódással!  Nem könnyű kikeveredni ebből az ördögi körből, de ha kell, listázd a teendőket és tartsd magad egy „órarendhez”. Ennek segítségével a helyükön tudod majd kezelni a borongós gondolatokat és nem nyomják rá a bélyegüket a napjaidra! {idozito5}

9 nagy feladat a jobb közérzetért

Nem adjuk át a Szent Grál-t, ami azonnal megoldja a problémádat, hiszen az aggódás sem két perc alatt ette be magát az életedbe. Hetekbe, hónapokba telt, hogy eszedbe jussanak a legrosszabb lehetőségek, amelyek előfordulhatnak a pandémia végéig vagy épp utána. Éppen ezért a jól-lét visszanyeréséhez és fenntartásához mutatunk 9 feladatot, amelyek segítenek visszatérni a rendes kerékvágásba. 

 Szerezd vissza az egyensúlyod

Ahhoz, hogy visszabillentsd az életed a normálishoz leginkább közelítő pontra, egyensúlyba kell hoznod önmagad. Fontos, hogy a tevékenységeid között legyen olyan, ami örömmel tölt el, amivel másoknak segítesz és valamilyen módon közel kerülsz emberekhez. A társadalmi kapcsolatok azok, amelyek segítenek abban, hogy úgy érezd, jó helyen vagy. Ugyan most nem ajánlott tömegbe menni – nem is nagyon lehet -, de a technológia vívmányain keresztül mégis „találkozhatsz” szeretteiddel, barátaiddal, csatlakozhatsz projektekhez, segíthetsz másoknak. Használd a kreativitásod!

Döntsd el, hogy a problémák tényleg valósak-e

Az aggódás segít megoldani a felmerülő gondokat, de a túlzott aggódás épp az ellenkezőjét teszi, kifacsar, elcsüggeszt, felzaklat és egy fikarcnyival sem juttat előbbre. Hogy ezt elkerüld, érdemes a jelentkező problémákat különválasztani valós és vélt problémákra. Ahogy az ősi bölcsesség tartja: Azon a hídon menj át, ami előtted van! A „mi lenne akkor, ha” kezdetű problémákon teljesen felesleges agyalni, az energiádat inkább fordítsd azokra a feladatokra, amelyekre itt és most van hatásod. 

Jelölj ki időt az aggódásra

Igen, ez most furcsán hangzik, de, ha jobban belegondolsz, praktikus módszer arra, hogy ne mindig azon pörögjön az agyad, hogy mi történhet. Szakértők szerint érdemes időkeretek közé szorítani az aggódást, például minden nap jelölj ki magadnak 30 percet, amikor semmi mást nem csinálsz, csak gondolkodsz. Nem lesz könnyű az első pár napban, de idővel az agyad ráhangolódik arra, hogy van más is, amivel foglalkoznia kell. Ez a módszer arra is jó, hogy nem a kissé elvontnak tűnő „elengedést” gyakorlod, hanem a napirended részévé teszed az aggódás időt. A nap többi részében pedig tarts pontos menetrendet legalább egy hónapig, ezzel is felülírva a túlzott aggódást. A napi tevékenységeid során figyelj tudatosan arra, hogy ne gondolj másra, csak arra, amit éppen csinálsz! Ha az aggódás alattomosan bekúszik a gondolataid közé, összpontosíts az aktuális feladatodra, ne engedd, hogy a figyelmed elterelődjön. 

Tanulj meg tudatossá válni

A tudatosság segít a jelenben maradni és ez hozzájárul ahhoz, hogy ne töprengj túl sokat vélt problémákon. Válassz valamit, amire tudsz figyelni, például a négyütemű légzésre, vagy a falon lévő óra ketyegésére. Ha úgy érzed, hogy az aggódás átveszi feletted a hatalmat, erre koncentrálj, és ezzel visszazökkenhetsz a pillanatba.

Legyen napirended

A home office minden csak nem szervezett időtöltés, ezt már valószínűleg megtapasztaltad. Mivel otthon vagy, nincs fix munkaidő, nincs fix szabadidő, egymásba folynak a napszakok és a teendők is. Ez pedig hosszabb távon igencsak depresszív hatású. Készíts pontos napirendet és kövesd, tartsd be a pihenőidőt és a hivatalos munkaidőd végén kapcsold ki a számítógéped. Vagy legalább ne dolgozz! Ha ugyanúgy felépíted az életed, mintha eljárnál a munkahelyedre – tehát reggeli után nem a játszóruhába, hanem irodai szettbe öltözöl, később megtartod az ebédidőd és nem a gép előtt eszel pár falatot, stb. – nem érzed magad szétcsúszottnak.

Mondj köszönetet

Bár az életed fenekestül felfordult, mégis van miért hálásnak lenni minden egyes nap, akár a napsütésért, a madarak csicsergéséért, azért, hogy nincs mínusz 20 fok, hogy a kedvenc ételed ehetted. Igen, lehet, hogy ez most kissé banálisan hangzik, de érdemes mindenért köszönetet mondani esténként, mert így ismét megtanulod értékelni az apró örömöket is az életben. Írhatsz hálanaplót, vagy kis cetliken leírva az egyes dolgokat, gyűjtheted egy nagy befőttes üvegben a boldog pillanatokat. 

Korlátozd az online jelenléted

Ha félóránként csekkolod a közösségi oldalaidat, vagy óránként olvasod a híreket, akkor könnyen belehajszolhatod magad az aggódásba. Figyeld meg, hogy mi az, ami feszültté tesz téged és tegyél ellene. Kezdetben tudatosan figyelj arra, hogy csak meghatározott időben kapcsold be a tévét – nem kell minden híradót megnézni, elég naponta egy –, vagy görgess a közösségi oldalakon. Sőt, akár törölheted is az applikációt a mobilodról, hogy ne ess kísértésbe. 

Csak megbízható hírforrásokból informálódj

Manapság annyi fake news oldal van, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni és ezeken egészen elképesztő álinformációk jelennek meg, amit aztán az erre fogékony emberek megosztanak egymással. Ne ülj fel erre a vonatra! Ha például a Covid-19-el kapcsolatban szeretnél korrekt hírekhez jutni, a WHO oldalán mindent megtalálsz, ne dőlj be a spekulációknak, mert az csak fokozza az aggodalmad!

Mindennapi trükkök a jobb közérzetért

Van 20 olyan tippünk, amelyek tulajdonképpen maguktól értetődőek, mégis, sokan elfeledkeznek róluk, mikor belesüppednek az aggódásba. Ha te is ilyen vagy, rakd ezt a tipplistát a hűtődre, és – ha arra jársz – válassz magadnak róla valamit.

Érezz!

Ne fojtsd el az érzéseidet, nevess, kiabálj, toporzékolj, énekelj, engedd ki a gőzt! 

Légy kedves!

Hívd fel egy olyan ismerősöd, akivel rég beszéltél, vagy segíts valakinek.

Tarts mozi estet!

Esténként könnyed szórakozás egy-egy jó film

Főzőcskézz!

Vagy cukrászkodj kicsit. Próbálj ki új recepteket, kérd el a barátaid kedvenc ételeinek leírását.  

Légy aktív!

Mozogj! Az mindegy, hogy sétálsz vagy futsz a parkban, vagy kerékpározol egy nagyot, netán otthon egy edző videóira sportolsz! A lényeg, hogy ne ülj vagy feküdj egész nap!

Keresd új emberek társaságát!

Ha már úgyis fent vagy a közösségi oldalakon, csatlakozz olyan csoportokhoz, ahol hasonló érdeklődési körű emberek vannak. 

Itt a nagytakarítás ideje!

Takarítsd ki alaposan az otthonod! Mosd ki a függönyöket, tisztíts ki a hűtőt, a mosó- és mosogatógépet, ha van. Rakj rendet a szekrényben, selejtezz a ruhák, cipők között.  

Légy kreatív!

Rajzolgass – még ha úgy érzed, nem tudsz -, fotózz a mobiloddal, kézműveskedj. Nem baj, ha nem lesz tökéletes!

 Fejezz be valamit, amit halogattál!

Vedd sorra a félbehagyott terveidet és válaszd ki az egyiket.

Hallgass zenét!

Kapcsold be a rádiót vagy keress online kedvedre való zenéket. Táncolj, ha van kedved!

Elmélkedj!

Próbálj ki relaxációs gyakorlatokat vagy álmodozz egy kicsit reggelente. Például arról, hogy mit fogsz csinálni, ha végre bárhová elmehetsz.

Tanulj valami újat!

Manapság már online is sok szakmát el lehet sajátítani. Keress oktató videókat és fejleszd a tudásod!

Kertészkedj!

Ha nincs kerted, az erkélyen. Ha az sincs, akkor vegyél néhány szobanövényt. Remek időtöltés velük foglalkozni.

Írj bakancslistát!

Írd össze, mit szeretnél elérni a következő években és tervezd meg a szükséges költségvetést, feladatlistát.

Olvass!

Lehetőleg ne csak online. Vedd le a polcról a kedvenc könyved, vagy válassz egy új történetet és merülj el a fantázia világában.

Listázd a feladataid!

Ha összeírod a napi teendőidet és estére mindent kipipálsz a listádról, elégedettség fog eltölteni.

Tarts egy kis énidőt!

Készíts magadnak illatos fürdőt, moss hajat, tegyél fel kényeztető arcpakolást, manikűrözz vagy aludj egy kicsit. Bármit megtehetsz, amihez kedved van!

Próbálj ki valami újat!

Válassz egy különleges ételt, egy érdekes szabású ruhát, tégy valamit spontán.

Írj egy levelet!

Néha írásban tudjuk kifejezni a legmélyebb érzéseinket, itt az ideje, hogy papírra vesd a gondolataidat.

Javíts meg valamit, ami elromlott!

Manapság bármit lehet pótolni, de mégis nagyon jó érzés, ha valamit a két kezeddel hozol rendbe. Varrj fel egy leszakadt gombot, vagy ragassz meg egy törött apróságot.