Legyen szó a csillogó hajról, szép körmökről, egészséges bőrről, erős csontokról és jól működő ízületekről, mindhez kell a kollagén. Van néhány dolog azonban, amit feltétlenül tudni kell erről a molekuláról!

 Sokan azonban azt hiszik, hogy a különböző krémekbe kevert kollagén igazán hatásos, de van egy rossz hírünk: nem az. Egyszerűen túl nagy a molekula mérete ahhoz, hogy valóban át tudja verekedni magát a bőr alsóbb rétegeibe. A kollagénes samponokról és balzsamokról nem is szólva, hiszen a hajszálak csak a gyökérüknél „élnek”, azon túl csupán keratinból álló csövecskéknek számítanak, nem élő szövetnek! Röviden, csak felszíni hatást tud kifejteni minden kozmetikum.

Akkor hogy működik a kollagén?

A valóságban az, hogy a kollagén akkor hat igazán, ha a tápcsatornán keresztül szívódik fel. S, hogy honnan tudja szegény molekulasereg, hol kell hatnia? No igen, ez a másik kérdés, ami rendszeresen felmerül a témában. A válasz: sehonnan. Ha kollagént viszünk be a szervezetünkbe, az eloszlik, nem lesz rögtön szebb a hajunk vagy feszesebb a bőrünk, viszont lehetséges, hogy olyan helyeken fejti ki hatását, amiről nem is tudtuk, hogy szüksége van egy kis támogatásra, ilyen például a térdízület , amelynek mozgékonysága az ízületet kipárnázó folyadék mennyiségétől függ, hiszen, ha az lecsökken, a porcok egymáshoz érnek és az komoly fájdalmat, kopást és a mozgástér beszűkülését okozza. Mindemellett azért a bőrön is látszik, hogy nemcsak a saját mennyiséggel dolgozik a test, a ráncok mélysége csökkenhet, és lassabban alakul ki a többi, de tudományos kutatások szerint az emésztésnek is jót tesz a kollagén fogyasztás, sőt, esetenként a szorongás ellen is segítséget nyújt!

Milyen kollagént ideális szedni?

Többféle kollagén van a piacon, de a szakértők szerint a legjobb a marhakollagén. Van ugyan hal- és sertéskollagén is, de a marhának a legjobb a felszívódási rátája. Persze a vegetariánusoknak inkább a halkollagén szedése praktikus – már ha belefér az étrendjükbe. Kollagént lehet folyadék vagy tabletta formájában kapni, az előbbi vagy por, amit el kell keverni tejben, melegvízben vagy levesben, vagy pedig előre elkészített ital, amit egy az egyben lehet fogyasztani. A folyékony változatok felszívódása gyorsabb, hiszen a tápcsatornában könnyebben eljut oda, ahova kell.  

fitt.tipp: A tablettás kiszerelés annyiból praktikusabb, hogy utazásnál kis helyet foglal, és mindenhová magunkkal vihetjük. Felszívódása kicsit lassabb, hiszen a gyomorban feldolgozásra kerül, de ez a hatékonyságán nem ront.

Meddig kell szedni a kollagént?

Erre igazából nincsen javallat, van, aki három hónapon át szedi és ugyanennyi ideig nem, tehát kúraszerűen fogyasztja, mások nem tartanak szünetet, ami abból a szempontból érthető, hogy így nem hagyják kifogyni szervezetüket ebből az értékes fehérjéből.