Kerékpározni jó, hiszen nemcsak testedzésnek kiváló, de biciklin bejárhatjuk az egész országot. Persze nyáron a Balaton a sláger, de az megszokott „tó-kör” helyett most válasszuk inkább a Balaton-felvidéket, Hévíz és Tapolca környékét!

Egyre közkedveltebbek a kerékpáros túrák Magyarországon, de természetesen hazánk legnagyobb tava, a Balaton az, ahová a legtöbben elmennek és nyeregbe pattannak. Szerencsére a tó körbe is kerekezhető, de egyre több helyen találunk megfelelő kerékpárutakat vagy 2018-ban kerékpározásra alkalmasként kitáblázott, alacsony forgalmú autóutakat a Balaton-felvidéken is. Ez utóbbiakat a „Kastélytól kastélyig” nevű, Fertődöt Celldömölkön és Hévízen át Keszthellyel összekötő kerékpáros túraútvonal kialakításához jelölték ki, mivel így gyorsabban és gazdaságosabban lehetett megoldani a kerékpárutak kérdését.

A legjobb kerékpáros túraútvonalak és látványosságok a Balaton-felvidéken

Hévíz nemcsak a gyógyfürdőjéről híres, bár tény, hogy a legtöbben a gyógyító erejű víz miatt látogatnak el a városba. Mégis, aki a lubickolás mellett más, aktívabb kikapcsolódásra is vágyik, az is megtalálja a számítását. Hévízről ugyanis több kerékpártúra útvonal is indul, kisebb-nagyobb távokra, akár egészen a Fertő-tóig, vagy Keszthelyre is elkerekezhetünk. Különleges látnivalók várják a látogatókat, például a Szentlélek templom a maga hét tornyával, de körbe lehet biciklizni a hévízi tavat is. Ezen kívül a környéken több kastély is van, amelyeket be lehet járni. Zalaköveskútnál található a Teréz anya kilátó, mely szintén érdemes a figyelemre, Zalaszántótól nem messze pedig ott magasodik Magyarország egyetlen Sztúpája, de arrafelé van a Rezi vár és a Mézeskalács ház is. A keszthelyi Festetics-kastély is örök emlék a látogatók számára, ahogy a környező borászatok is, amelyek mind tárt pincekapukkal fogadják a kerékpározásban megfáradt turistákat.

Vár Köveskál és a Káli8

Ahogy a nevéből is kitűnik, a Káli8-as kerékpártúra útvonal tulajdonképpen két részből áll, egy kisebb és egy nagyobb körből, amelyek egymásba kapcsolódnak. A két kör kapcsolódási pontja Köveskál, ahonnan mindkét irányba be lehet járni a Káli-medencét. A kisebbik, északkeleti kör Monoszlót és Balatonhenyét érinti egy 13 kilométeres útvonalon. A nagyobbik, nyugati-délnyugati kör, amely kitérő nélkül 25 km hosszú, Szentbékkállát, Mindszentkállát, Salföldet, Kékkutat és Kővágóörsöt foglalja magában Köveskál mellett. Bármelyik kört is válasszuk, a kiindulópontunkhoz jutunk vissza és vagy folytathatjuk a kerékpártúrát, vagy meg is állhatunk. A környék látnivalói közé tartozik a Hegyestű Geológiai Bemutatóhely, amely egy csodás, vulkanikus eredetű bazaltképződmény, tulajdonképpen egy fél vulkán. De ott van Veszprémi Imre Emberi komédia című szoborcsoportja a Kornyi-tó mellett, Mindszentkálla közelében, valamint a monoszlói templom és a kőtenger is. Ha mindent meg akarunk nézni, a nagyobbik kört még körülbelül 8 kilométerrel toldhatjuk meg.

Más irányból is bejárható a Káli-medence

A Balaton-felvidéki kerékpártúra útvonal más irányból közelíti meg a Káli-medencét. A 49 kilométer hosszú, könnyű túra magában foglalja a környék legszebb részeit, hiszen Révfülöpről kiindulva bejárja Kővágóörsöt, Köveskált, Hegyestűt, Szentbékkállát, Mindszentkállát, Salföldet, Ábrahámhegyet, illetve Pálkövét, majd visszatér révfülöpi kiindulópontjához. Bár ez így soknak tűnik, de ezt a kerékpártúrát gyerekek is meg tudják csinálni. Ráadásul a Káli-medencében, pontosabban a salföldi természetvédelmi major területén őshonos magyar állatfajokkal ismerkedhetnek meg a kicsik és nagyok.

E-kerékpár túrák a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban

Többféle, vezetett e-kerékpár túra közül választhatunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban. A túrák 3-5-6 órásak, függően attól, mekkora kört teszünk. Ezeken a túrákon szakképzett vezetők segítik a kirándulókat abban, hogy minden érdekességet meglássanak és megismerjenek az út során, legyen szó különleges állatokról, vagy éppen építészeti emlékekről.

Mi az az e-bicikli?

Ha nem szeretünk, vagy nem tudunk sokat tekerni, az e-kerékpár tökéletes választás, hiszen félúton van a bicikli és a motorkerékpár között. A technológia legpraktikusabb része a pedálrásegítés, melynek segítségével akkor is az előre meghatározott sebességgel haladunk, ha nem fektetünk bele komolyabb izommunkát. Az e-kerékpárokhoz nem szükséges jogosítvány. Egyes helyeken ilyen kerékpárokat is lehet bérelni a hagyományos bringák mellett.

Tapolcát sem szabad kihagyni!

Keszthelyről indul az az 59 kilométeres kerékpártúra, amely érinti Vállust, Tapolcát, Szigligetet, majd visszatér Keszthelyre. Ez a túraútvonal annak ellenére könnyű, hogy meglehetősen nagy a szintkülönbséget kell leküzdeni benne. Az útvonal olyan látványosságokhoz viszi el a kirándulókat, mint a tapolcai Tavas-barlang, illetve a Malom-tó, de a Szent György-hegyet is vétek lenne elkerülni. Balatonedericsen pedig az Afrika Múzeum várja a látogatókat, melynek gyűjteményét Dr. Nagy Endre vadász hagyatékából állították össze.

Az sem baj, ha nincs saját kerékpárod

Nem mindenkinek van saját kerékpárja, hiszen gyakran nincs hol tartani a drótszamarat. Szerencsére ennek nem kell visszatartania senkit attól, hogy kerékpártúrákra induljon, hiszen több helyen, például Hévízen és Révfülöpön is lehet már bérelni biciklit.

Mit vigyél magaddal?

Ugyan tény és való, hogy a kerékpározás a szabadság mámorító érzését nyújtja, mégis, mielőtt nekivágnál felfedezni egy-egy napos biciklitúrákkal a Balaton-felvidéket vagy Magyarország bármelyik környékét, néhány dolgot pakolj be a hátizsákodba vagy a biciklis táskába.

Ezek a legfontosabbak a védősisak, az irataid és a mobiltelefonod mellett:

  • bankkártya+készpénz (nem mindenhol van terminál),
  • elsősegély készlet (kötszer, sebfertőtlenítő, fásli stb.),
  • gyógyszerek (mindennap használtak, fájdalomcsillapító, antihisztamin, hasmenés elleni készítmény stb.),
  • fényvédő,
  • eső elleni védelem (esőkabát vagy poncsó),
  • fényvisszaverő mellény,
  • gumijavító készlet, kerékpárlakat, pót-gumibelső, minipumpa (ha nagyon profik vagyunk, egy komplett kis javító szett), ha saját biciklivel mész és nem bérelttel kerekezel,
  • mobiltelefon töltő,
  • plusz zokni, napellenzős sapka, pulóver,
  • ennivaló (szendvics, energiaszelet stb.),
  • víz, víz, víz!

Mielőtt kerékpártúrára indulsz, készülj fel rá fizikailag és mentálisan is!

Nagyon jól hangzik, hogy a biciklizést nem lehet elfelejteni és egyébként igaz is, de ha valaki évek, netán évtizedek óta nem pattant nyeregbe és nem tekert le pár tíz vagy száz kilométert, annak egy párórás vagy egynapos kerékpártúra is sok lehet. Ahhoz, hogy ne nyögjük napokon át a hirtelen megterhelést, és elkerüljük az esetleges sérüléseket is, a túra előtt legalább néhány héttel kezdjük el a kerékpáros edzéseket. Annak, aki ritkán gurul, már 60 kilométer után is kényelmetlenné válik majd a nyereg, itt-ott zsibbadás is felléphet. Azért is érdemes előre felkészülni fizikálisan és mentálisan a kerékpártúrákra, mert ha félidőben elfáradunk, nem igazán lesz, aki továbbvigyen minket és a bringát, kimerülten pedig nem tudjuk élvezni az elénk táruló táj és látnivalók látványát sem. Szakértők szerint, minél hosszabb biciklitúrára készülünk, annál hosszabbnak kell lennie a felkészülési időszaknak. Egy Balatont megkerülő kerékpártúra például akkora terhelést okoz, amire 30-35 éves korig 1-2, idősebben már 2-3 hónapos, rendszeres edzéssel lehet felkészülni úgy, hogy minden nap egy kicsit többet tekerünk. Ennek segítségével a szervezetünk hozzászokik a terheléshez.

A mentális felkészülés részét képezi az alapos tervezés. Ha nem 1-2 órás vezetett, vagy hosszabb, de szervezett kerékpártúrára indulunk, időben kezdjük el megtervezni az útvonalunkat, időbeosztásunkat, lefoglalni a szállást, ha szükséges. Fontos, hogy ne csak a GPS-re fókuszáljunk, tanuljuk meg a térkép használatát is, hogy ha véletlenül lemerülne a helymeghatározó szerkezet akkumulátora, nem érezzük magunkat elveszettnek.

A hozzáértők szerint a kerékpártúra másnapján jót tesz a testünkkel, ha egy úgynevezett levezető edzést végzünk, rövidebb távon, mint amit előző nap megtettünk.