Amikor a napi átlaghőmérséklet egyre magasabbra kúszik, sokan imába foglaljuk a légkondicionáló feltalálóját. De – mint oly sok mindent – ezt is ésszel kell használni ahhoz, hogy csak az előnyeit élvezzük, és ne ismerjük meg a hátrányait.

A hűvösebb időszakokban általában nem használjuk a légkondicionálókat, így a bennük hónapokon át pangó nedvesség táptalajt biztosíthat különféle baktériumok és gombák számára, melyek könnyen elszaporodnak a sötét és párás környezetben. A legionella és a penész ellen érdemes évente legalább egyszer a megfelelő vegyszerrel kitisztíttatni a szerkezet szűrőjét, illetve szükség szerint kicseréltetni azt. Ezzel azt is megakadályozhatjuk, hogy a használat során lerakódott allergének bekerüljenek a levegőbe a használat során.

Meg kell találni a mindenki számára megfelelő hőfokot

Aki egy légterű irodában dolgozik, biztosan ismeri azt a helyzetet, hogy az egyik embernek melege van, ezért a legnagyobb fokozatra kapcsolja a minél hidegebb levegőt, míg mások ekkor már szinte megfagynak. Utóbbiak ezért még nyáron is kardigánban üldögélnek az asztaluk mellett. Az alacsony hőfok nemcsak konfliktushelyzetet teremt, de megfázásos tüneteket, ízületi gyulladást is okozhat az arra hajlamosaknál. Ha kint 35 fok van, de bent csak 20, az, aki többször jár ki-be, szintén könnyen megfázhat. Akkor, ha lehetséges, érdemes központilag beállítani a légkondicionálók teljesítményét. A szakértők szerint maximum 10, de inkább csak 6-7 fokkal lehet kevesebb a külső hőmérséklethez képest. Ugyanez igaz az autóban működtetett klímára is!